Arcomat kezeibe vette, én pedig meg sem próbáltam elmozdulni előle.

Ravasz mosolyával, mintha lángra gyújtott volna valamit, és az sem volt mellékes tényező, hogy alig volt pár miliméter köztünk.

- Bízz bennem ! - suttogta, és arcomat felemelte, hogy egy vonalban legyen a szemünk.

Próbáltam a lehető leghalkabban kiereszteni a levegőt, ami mintha a tüdőmbe szándékozott szorulni, akárhányszor mozdult egyet.

Nem tiltakoztam ellene.

Ekkor közelebb húzódott, szánk pedig összeért. Mintha elektromosság futott volna át rajtam az érintése nyomán, ami egyre lejjebb húzódott a testemben, összehúzva az izmaimat ott lenn.

Eszméletlen volt.

Pedig csóknak sem neveztem volna.

Evan lassan fújta ki a levegőt. Lehunyt szemekkel vártam, de csók nem jött. Ehelyett éreztem, ahogy lassan végig nyal az ajkaimon.

- Csak a hercegnőknek jár a csók! - suttogta majd átölelt.

Abban a pillanatban, mintha valaki fejbevágott volna, összecsuklottam a kezeiben. Nem azért, mert elvesztettem az eszméletemet. Olyan fájdalom csapott át rajtam, hogy nem bírtam  elviselni. Remegő kézzel bontottam ki magam az öleléséből, és a konyha felé vettem az utat négykézláb.

Evan mellém ugrott és keze az enyém után nyúlt.

- Nem !- nyögtem ki összes erőmet egyesítve. Fogaim koccantak egyet, ahogy megpróbáltam a fájdalmon felülkerekedni.

Azt hittem, meg fogok halni. A fájdalom mindent felül írt. Semmi életem során nem kényszerített rá, hogy fájdalomcsillapító után sírjak.

Kellett. Mégpedig nagyon gyorsan.

A konyhához értem, ahol feltoltam magam remegő térdeimmel.

Körülnéztem, de fogalmam sem volt, miért is jöttem a konyhába.
- Evan!- nyögtem összeszorított fogaimon keresztül.

Kezeimet fejemre szorítva zuhantam le a konyha padlójára.

Térdeimet magam alá húzva gurultam ide-oda, de nem mintha ez változtatott volna a kínokon, amin keresztül mentem.

Éreztem, ahogy számat szétfeszítve Evan pár tablettát nyom a számba, aztán egy poharat nyújt felém.

Remegő kezekkel nyúltam érte, de a pohár a földön csattanva tört darabjaira.

Ekkor már nem láttam semmi mást :

Mintha nem is én lettem volna. Vagy én voltam?

Képeket láttam.

"Az enyém vagy !" - hallottam újra azt a mondatát, amit legelőször is. Ziháltam.

- Az enyém vagy !- nyögte fogain át és átrázott a hideg, ahogy visszaemlékeztem az érzésre, mikor teljesen eltöltött.

- Evan ?! - nyúltam a fejemben lejátszódó képek felé. Mintha a külvilág megszűnt volna létezni körülöttem. Éreztem, ahogy valami éles a kezembe vág, de mikor magamra néztem a konyhapulton meztelenül, nem volt semmi bajom sem.

-Ahh..!- szaladt ki a számon. Újra ez az érzés, ahogy mozgott ki és be teljesen eltöltött. Láttam a saját reakciómat.
Láttam, hogy ennél jobb még sohasem volt.

Evanre pillantottam. Felém hajolt és az ajkamba harapott, én pedig rögtön reagáltam rá. Karomat nyaka köré fontam. Éreztem magamon, ahogyan  a kőkemény farka lüktetett bennem.  Egy nyögéssel végignyalt a számon, és elnyílt ajkakkal számba lihegett.

- Annyira szűk vagy. - hallottam, ahogy halkan suttog a számba.

A csípőmet markolva kezdett el mozgni ki be én pedig alig bírtam magamban tartani a jóleső fájdalomtól való kiáltásaimat.

Ez után újra mindent eltöltött a sötétség.

Hideget éreztem. De nem voltam ébren. Mintha az egész egy álomnak tűnt volna, de mégis fáztam.

" Az enyém vagy!" - újra ugyan azok a szavak. De máshol voltam.  A lány wc-ben ?

- Az enyém vagy! -suttogta Evan.

Ezuttal nem néztem végig az emléket. Ezuttal én magam éltem át.
Evan felettem volt. Követtem a kezét a szemeimmel. Pulcsimhoz nyúlt, engem pedig a hideg rázott. Teljesen másnak tűnt a tekintete, mint annak az Evannek, aki a kórházban mellettem ült, arra várva, hogy felébredjek.

Közelebb húzódva hozzám, pulcsimat lehúzva éreztem, ahogy nyelve végigfut a kulcscsontomon.

- Hm.- hagyta el a nyögés a számat a tudtom nélkül. Ajkaimat összeszorítottam, de már mindegy volt. Meghallotta.

- Látod. A tested még mindíg reagál rám.- suttogta halkan felém én pedig összezavarodva néztem.

Ezekszerint voltunk már együtt jóval a kórházba kerülésem előtt?

- Bazd meg a kurváidat.- hallottam saját hangomat.

- Most jobban érdekelne, ahogy Te mozogsz rajtam.- ezzel nekem nyomta a csípőjét. Libabőrös lettem a stílusától, ahogy beszélt, és ahogy viselkedett.

A KURVA ÉLET!- sikították gondolataim. De ezek, még ha a saját gondolataim is voltak, sokkal élesebben hallottam visszhangzani őket, mint azokat a gondolatokat, amiket abban a pillanatban mondtam magamban. Összezavarodtam.

A saját gondolataimról gondolkodni ..?!

Felnéztem Evanre. Mondatai utat találtak minden egyes apró ideghez bennem. Éreztem, hogy testem reakciója élesebb volt, mint bármikor. Rá reagáltam így.

- Audrey ??! - hallatszott Mark hangja a folyosóról.

Mit keres Mark ebben az emlékben ?

- Feladom, csak engedj el !- kezdtem el könyörögni.

Evan elmosolyodott felettem, majd csuklómról elvéve a kezét, óvatosan a számra csúsztatta. Hideg ujjai erőteljesen szorítottak le.

Arcára nézve próbáltam leolvasni a gondolatait.
Idióta seggfej! - visszhanzott újra a fejemben.

A keze eltolásán gondolkodtam. Azon, hogy ha lenne elég időm, és erőm, hogy kiáltsak Marknak, akkor mi történne.

A másik kezére pillantottam ami még mindig szabad volt, ..

- Aud ??!! - hallatszott közelebbről. Mark hangja egyre hangosabb volt, én pedig éreztem, ahogy testem megremeg.

- Akarsz játszani? - suttogta a fülembe, majd másik kezét a melleimre tette.

Ez lett volna Evan minden előtt?

Nem mozdult egyikünk sem. Pedig arra számítottam, hogy el fogom tolni.

Úgy tűnt, mintha megfagyott volna körülöttünk az idő is.

Éreztem kezeit lassan lefelé kúszni  a hasamon, egészen a csípőmig. Szemöldökét felvonva nézett le rám.

- Audreeey ??!!

Nem tudtam irányítani a testemet az emlékben ragadva, de nagyon kiváncsi voltam vajon Mark ránk e nyitott.

Feleszmélve koncentráltam az eseményekre.
Éreztem, ahogy Evan hideg ujjai a bugyimba csúsznak. Nagyot nyelve ráztam a fejem, de mintha meg sem látta volna. Ujjait kérdés nélkül nyomta belém.

Szemeim kitágultak.

Miért csinálta volna ezt velem ? - gondolkodtam.

Hallottam, ahogy tenyerébe nyögtem, ő pedig elkezdte mozgatni ujjait. Ki-be, ki-be. Én meg apró nyögésekkel adtam meg magam.

- Mindig is érdekelt, hogy milyen lehetsz ott lenn. Meglepően nedves és szűk. - elhúzta ujjait a számról, és nyelvével végig simított az alsó ajkamon. - Nyögj nekem. Hangosan, hogy Mark barátod is hallja, amikor élvezel az ujjaimtól.- mondta flegma mosollyal. Ugyan azzal, amivel engem próbált megcsókolni a kanapén az előbb.

Még gyorsabban mozgatta ujjait, én pedig éreztem, ahogy egyre közelebb érek ahhoz, hogy elélvezzek.

Egyre szaporábban lélegeztem.
Arcomat kezeimbe temettem.
Szégyelltem magam. Ez az érzés öntötte el az egész testemet, de tudtam, hogy akkor és abban a pillanatban nagyon is élveztem, ami velem történt.

Így lettünk volna? Erre célzott Matt mikor azt mondta utáltuk egymást az elején?

Visszatértem az emlékhez.

Kezeim maguktól mozdultak. Magamhoz húztam, és ajkaimat a szájára szorítottam. Éreztem, hogy nincs sok hátra, hogy egyre nedvesebb leszek .
Hátam ívbe hajlott, és remegtem alatta.
Körmeimet a hátába mélyesztettem, mire még gyorsabban ujjazott. Szemeimet behunyva szánalmasan éreztem magamat, de közben könyörögtem belül, hogy abba ne hagyja. Ajkaimat beharapta és nem is kellett több, egy másodperc után a szájába nyögve élveztem el.

Szemeim kipattantak és próbáltam lélegzethez jutni az emlékek sebes  folyama után.

Körbe néztem a szobában, ahol voltam. Megláttam Evan fejét a kanapéra hajtva. Aludt.

Hosszú ujjaira pillantottam, és apró nyögés hagyta el a számat az előbb látott emlékek hatására.

Végigsimítva haján figyeltem az arcát.

Mindenre emlékeztem.