Pár héttel később ki engedtek végre a kórházból.

Egy halom papírral, gyógyszerekkel, és egy bőrönddel álltam a kórház hatalmas bejárata előtt, és nyújtózkodva szívtam be a friss levegőt körülöttem.

Bár a bordáim még fájtak, és a fejfájásaim is megmaradtak úgy ahogy, de már nem bírtam a bezártságot, és egy kissebb konzultáció után az orvosok eldöntötték, hogy szabaddá eresztenek.

VÉGRE !!!

Matt 2 héttel előttem mehetett haza. Annyira boldog volt. Minden nap meglátogatott, és bár nem ihattam túl sok kávét, azért mindíg becsempészte a szokásosat.

Mellettem állva kutatott zsebeiben, mire kivett egy doboz cigit és felém nyújtotta.

Mind a ketten rágyújtottunk.

A nővérek, naponta leengedtek párszor. Olyankor vagy Evan, vagy Matt tolt le. Mark sosem maradt sokáig.
Azt mondta a frászt hozza rá a kórházi szag, de azért hősiesen kísérgetett, ha volt ideje.

Valahogy közelebb kerültem a nővérekhez, és az orvosokhoz is, kicsit jobban, mint ahogy számítottam rá.

- Úgy érzem magam, mintha másodjára engedtek volna ki. - nevetett, majd nagyot szívott a cigijéből.

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is fogok magammal kezdeni, ha kiengednek innen, de azon kívül, hogy holtrészegre igyam le magamat, és elfelejtsek mindent, nem voltak különösebb terveim.

Akárhányszor magamra néztem, az infúziókra a kezemben, vagy az óra lassú kattogására, azt kívántam, bár csak inkább Jamiet felejtettem volna el. Lehangoló volt az itt töltött időm.

Az emlékeim?

Elég sok minden jött fel, miközben Evannel beszélgettünk minden nap. De nem zavart annyira, hogy újra meg kellett ismernem valakit.

Akárhányszor hozzám ért, belül mintha ismertem volna már a mozdulatait. Nem sietett el semmit sem. Türelmesen várt arra, hogy mikor kezdek el majd visszaemlékezni rendesen.

És bár igaz volt, hogy mikor megcsókolt eszembe jutott egy két szava, de a dolgok maguktól jöttek.

Egymás után napról napra kinzó fejfájással társulva.

Mind a ketten meséltek dolgokat. Matt és Evan is. Ha kérdeztem válaszoltak.

Ha fel is kéne sorolnom, talán ha összesen 20 dologra emlékeztem magamtól. A köztes emlékeket pedig a történeteikből építettem fel.

Arcomat eltakarva emlékeztem vissza arra, mikor megkérdeztem tőle egyszer.

- Azt mondtad "nem ma" ?- néztem rá kérdő szemekkel, Ő pedig félmosollyal ravaszul nézett rám.
- Semmi tipp? - kérdezte reszelős mély hangján, elsötétedett szemekkel, amik mintha lyukat égettek volna belém.

Nem ijesztett meg már, mikor így nézett rám. És bár az első két alkalommal, inkább a takaróm alá húzódtam a pillantása elől, az utóbbi időben, inkább közelebb hajoltam, és a reakciójára vártam. Izgató volt ez a játék, ami kettőnk közt zajlott le.
Nagyon is élveztem a pillantásait, amik biztos voltam benne, hogy ruháimtól szabadítanának meg.

Közelebb lépett hozzám. Hüvelykujjával a számon végig simítva nevetett.

Alsóajkába harapva vonta fel a szemöldökét.
- Semmi?

Fejemet rázva néztem vissza rá.

Ujjai a számtól lefelé simítva találták meg az útjukat a melleim között, aztán a hasamnál megálltak.

- Nemet mondtam neked, mikor ágyba akartál vinni.- kuncogott.

- ÉÉN?!!- kérdeztem vissza felemelt hangon. - Biztos vagy benne ?

Újra elmosolyodott.

Volt pár olyan alkalom is, mikor csak saját nyögéseimmel elkeverve hallottam mordulásait.

Szexi volt és minnél többet tudtam, annál jobban érdekelt, hogy miket csináltunk kettesben, de nem volt merszem megkérdezni.
Ha várnom kell egy évet is, akkor sem fogom kiejteni a kérdést a számon.
De ennek ellenére tudni akartam, hogy ha tényleg szexeltünk, akkor milyen volt.

Néha azon kaptam magam, hogy miközben nyújtózkodott, szemeim, kockás hasára tapadtak, vagy ha nem, akkor lejjebb is.

- Hogy lehet valakit ennyire kívánni, akit nem is ismersz?- kérdeztem, aztán kezeimet számra tapasztottam, mikor feleszméltem, hogy gondolatamat hangosan mondtam ki.

Matt mindent tudó szemekkel nézett rám, aztán mellém mutatott, ahol Evan állt flegma mosolyával.

- Aaa!- fejemet fogva rohantam le a lépcsőn bőröndömmel nem is törődve, aztán alulról néztem fel rájuk.

- Na nem jöttök?

Mind a ketten egymásra nézve nevettek fel, majd mellettem megállva hallgattak el.

- Nem is rólad volt szó! - nyújtottam ki a nyelvem Evan felé, mire ő nevetve bólogatott nagyokat.

- Hááát persze !
Kezeimbe temettem az arcomat. Olyan kínos volt.

- Cikííí! - suttogta Matt közelebb hajolva hozzám.

Miután beszálltunk a taxiba, mindannyian egyszerre próbáltunk beszélni.

Észre sem vettem, hogy fejemet Evan vállán pihentetve aludtam el.

Mikor felébresztett, már sehol sem láttam Mattet. De nem csak Mattet. A taxit sem.

Egy nagy nappali kanapéján feküdtem betakarva és fogalmam sem volt, hol vagyok.

Mosolyogva nyújtott felém egy pohár vizet, másik kezében pedig gyógyszerek voltak.
Összezavarodva pillantottam körbe a világos szobában.
Az én szobám sokkal kissebb volt ehhez képest .

- Ez nálad van igaz?- mutattam körbe mire bólogatott.

- Elhoztalak, mert Mattnek mennie kellett, és inkább ide jöttem, hogy ne keltsek túl nagy feltünést.

- Nyilván senki sem nézett volna rád, mikor egy lányt cipelsz körbe, aki nincs magánál.- nevettem.

- Ugye ? De aztán bele gondoltam, hogy senkit sem érdekelne, kit is viszek a karjaimban, mikor ilyen jól nézek ki.

- Jézusom!- nevettem. Szinte a könnyem is kicsordult, és már a bordáim is belefájdultak, de egy pár percig még megállíthatatlan volt a nevetésem.

Felnéztem rá a kanapéról. Eltátott szájjal bámultam, ahogy mosolya elhalványul, és nyelve lassan simít végig az alsó ajkán.

Felnyögtem a látványra, mire közelebb húzódott hozzám.

Kezével a fejem mellett támaszkodott a kanapénak.
Éreztem ahogy a szívverésem a kétszeresére gyorsul.

- El tudnád mondani ? - harapott a szájába.

Kérdőn néztem fel rá, a távolság pedig egyre kissebb lett a szánk között.

Másik kezét végigsimította a nyakamon, majd hosszú ujjaival a hajamba simított.

Behunyt szemekkel fújtam ki a levegőt.
Olyan nehéz volt a levegő közöttünk, hogy azt hittem el fogok ájulni.

Mikor felnéztem rá, arcomat a kezébe fogva szétnyilt ajkakkal figyelt.

- Hogy is volt? - állt meg egy pillanatra, majd flegmán elmosolyodva vonta közel testemet az övéhez. - Hogy lehet valakit ennyire kívánni, akit nem is ismersz?