Hirtelen  úsztak be a képek a gondolataim közé, ahogy egy ágyon ülve bámultam az üres falat. Ideges voltam és mégis mintha izgatott is ugyanabban a pillanatban.

Mérges voltam valami miatt, de nem jutott eszembe, hogy mi is volt az oka annak, hogy így éreztem.
Nem a saját szobám volt.
A körmömet piszkáltam, míg halk motyogás nem ütötte meg a fülemet.

" Mostmár ide nézhetsz! "

Ekkor nyitottam ki a szememet. Evan meleg ajkai már csak súrolták az enyémet, de forró lehellete közelről csiklandozta a számat.

Hátrébb húzódott és úgy nézett rám. Ujjai a fülem mögül csúsztak le a nyakam nyomán, aztán kezemen helyezkedtek el.

Újra ugyan az az érzés hasított át rajtam, mint az előző alkalommal is.

Homlokomra tapasztott kezeimmel próbáltam küzdeni a fájdalom ellen, de mint az elöbb, mintha most se lett volna semmi haszna.

- Audrey?!- arcomat kezeibe fogva nézett rám aggódó szemekkel, de hátrébb húzódva ráztam csak a fejemet.

- Matt !- suttogtam, mire felpattant a helyéről, és kifutott a kórteremből.

Úgy éreztem, hogy az erek a halántékomban arra készültek, hogy egyszerre robbanjanak fel.

Nagyokat lélegezve dőltem hátra az ágyon, ahol a puha kórházi párnák jólesően öleltek körbe.

Miután úgy éreztem, hogy a hasogató fejfájás már kezd elhalványulni, újra felültem az ágyban, és Mattre várva szürcsölgettem a langyos vizet, amit ki tudja mikor hagytak itt a nővérek nekem.

Pár perc elteltével, Matt csattogott be a szobába, maga után húzva egy fém darabot, ami az infúzióját tartotta.

- Itt vagyok ! - mutatott felém kezével, és arckifejezése nagyon érthetően ki fejezte, hogy fogalma sem volt róla, hogy mit keres itt megint.

Kínosan néztem a mögötte álló Evanre, aki feltűnően próbálta elrejteni a lihegését.
Matt maga mögé pillantott, majd egy legyintéssel kizavarta Őt a szobából.

- Úgy érzem már wc-re se mehetek el nyugodtan, hogy ne nyissa rám az ajtót, és rángasson ki.- szemeit forgatva pillantott rám, én pedig lesütött szemekkel mosolyogtam magamban.
-Ennyi erővel betaníthatnánk inasnak, ahelyett, hogy engem zavargasson 24/7-ben, aki megtenne mindent, amit kérnél!- ujjai az infúziót lekötő sebtapaszt piszkálták.

-Maaaatt! -nevettem.
-Most mi van ? - vigyorgott vissza rám csillogó szemekkel.- Nem is kéne érte fizetni. Ingyen inast mindenkinek !- kiáltott fel, mire nevetve szájára szorítottam a kezemet, attól félve, hogy a folyosón álló Evan meghallja majd.

- Szóval ? - kérdő szemekkel tekintett körbe a szobában. - Nem tűnik úgy, mintha robbanás lett volna itt. - benézett az ágyam alá.- Szellemek, szörnyek sincsenek az ágyad alatt. - közelebb hajolt.- A hajad sem áll úgy, mint általában, mikor Evannel vagy Markkal összegabalyodva találtalak meg, szóval nem volt szex sem.- elgondolkodva  nézett a pohár vízre az asztalon. - Megmérgeztek ? - emelte kezét a szájához nevetve, mire számba harapva kuncogtam.

- Ahhhhhaaaaa!!!- rámkacsintott, majd mutató ujjával a számat nyomkodta meg párszor.- Csóóókolóztatok mi ? - vigyorgott, majd vállon ütött- Te kis perverz! Alig ébredtél fel, de már jobb a szexuális életed mint az enyém.

Kinyújtottam rá a nyelvem, aztán fejemet rázva böktem homlokon.

- Szerintem kezdek visszaemlékezni!- suttogtam, mire meglepett arccal figyelt.
- Csók volt, de mielőtt elvált volna a szánk, mintha hallottam volna valakit beszélni.

- Hát akkor tudod mi a dolgod!- mosolygott fogait mutogatva, majd cuppogott egyet a levegőbe.

- Ccc! -forgattam szemeimet.

- Na de ennyi volt? Mit mondott egyáltalán a hang ?

- Hogy mostmár odanézhetek.- összezavarodott arccal nézett rám.- Szerintem az Ő hangja volt. Mármint rátok emlékszem. Mindenkire, aki fontos számomra, szóval nem tudom ki más lehetne, akiről így kéne visszaemlékeznem.

Még mindíg zúgott egy kicsit a fülem, miközben beszéltem, de nem volt annyira zavaró, mint utoljára.

- Mostmár ide nézhetsz? - nyúlt az állához, de összehúzott szemöldökkel nézett csak vissza rám.- Nem akarok bunkó lenni, de nem hiszem, hogy Evan Beck bármikor is a szégyenlős tipus lett volna. Szóval ha le is vetkőzött esetleg előtted az utóbbi időben, nem hinném, hogy zavartatta volna magát vele, hogy eltakarja bármelyik testrészét is.

Felvont szemekkel próbáltam azt a tipikus "a-haaaa" fejet vágni, mire Matt felemelte kezeit maga előtt.

- Nem tudsz te túúúúúl sokat Mattie ? - nevettem.
- Pff. A szemeim arra vannak, hogy használjam őket.- sértődötten nézett az ajtó felé.- Mellesleg te sem vagy vak. És nem nagyon fogtad vissza magad vele.

Törökülésbe helyezkedtem, míg Matt elgondolkodva nézett ki az ablakon.

- Ha tippelnem kéne, és tényleg Mr. Szösziről van szó, akkor azt mondanám, hogy talán ez a mondata, valahol akkor hangozhatott el, mikor még semmi komolyabb, nem volt köztetek...- elhalgatva pillantott vissza rám.
- Ennyi volt? Csak a hangja?

- Egy szobában voltam azthiszem.- gondoltam vissza a hasogató fejfájás előtti emlék darabkákra, amik újra csak homályos pontoknak tűntek a fejemben.
- Talán az ágyon ültem és a falat bámultam.

- Hmm. - Matt fejét csóválva vont vállat, majd feljebb ült az ágyamon. - Beszélned kéne vele.

- Megpróbáltam.- mosolyogtam rá csalódottan.

- Nem csak vele. A nővérekkel is. Nem tudom mennyire normális, hogy fájdalmas legyen az emlékeid visszanyerése.

- Talán mert csalódtam benne?

- Ki tudja?- vont vállat megint.

Csendesen ültünk egy pár másodpercig, aztán Matt vállát masszírozgatva kezdett el beszélni.

- Nem tudom mit érzel. - fogott bele.- De mindannyiunkban mély nyomot hagyott az, hogy semmit sem tudtunk rólad. Evan talán rosszabb volt mint én. - felnevetett. - Én sem voltam a legjobb formában. 1 hónapos korom óta nem hagytam szerintem ki a bőrradírozásomat fürdés után. De szenvedtünk. Egyikünk sem aludt szerintem sokat.
De hogy ne emlékezz rám? El sem tudnám képzelni hogyan reagálnék, ha ez velem esett volna meg. És tudom, hogy ismétlem magam, de bízz benne.
Mondjuk amilyen kis perverz vagy úgyis előbb nyitod majd szét a lábaidat, a hosszú ujjainak, mint én a hűtőt, a koliban. - nevetett.

- Rohadj meg! - löktem meg, mire még jobban kacagott.

- Csak vicceltem! Vicc volt az egész! - mentegetőzött.- De tudom, hogy szar neki. Ha meg is csókol, nem hinném, hogy bármilyen mögöttes szándék lenne benne.
Lehet, hogy csak így tudja megközelíteni a helyzetet, hogy nem emlékszel rá.  Lehet, hogy nem tud túllépni azon, hogy annyi sok minden után, ami veletek történt, azt sem tudod, hogy ki Ő.
Nem tudja, hogy kerüljön hozzád közel újra.

- Mièrt? - kérdeztem vissza halkan.

- Nem tudom Drágám! Valahogy soha sem volt a ti kapcsolatotok az a fajta, ahol óvatosan közelítettétek meg a másikat. De akármi is legyen két dolog biztos. Ha szükséged van valamire én mindíg itt vagyok és leszek is.

Oldalra döntött fejjel figyeltem, ahogy mosolyog rám.

- A másik pedig, ha nem is emlékszel. - mutatóujja a mellkasomra irányult.- belül te is tisztán tudod, és érzed, hogy szeret.