Jamie ebéd után felémtolta a laptopját. Miközben engem figyelt, én lehajtott fejjel piszkáltam a kötést a csuklómon.

Tegnap óta szabadon volt a kezem, de nem mertem semmitsem csinálni, mivel a pisztoly állandóan  Jamie zsebében volt.

Arra vártam, hogy elhagyja a házat, de nem tette. A hűtő tele volt, és nem volt merszem megkérni, hogy hozzon nekem bármit is. Túl nyilvánvaló lett volna.

A képernyő fénye elvakított egy pillanatra, de amint hozzászokott a szemem, és megláttam a képernyőt, már levegőt venni sem tudtam.

Vonatjegyek.

- Holnap reggel nagyon, nagyon korán indulunk. Már mindent beszereztem. Senki sem állíthat meg minket. Olyanok leszünk mint Bonnie és Clyde . Megmenekülünk végre mindenki elől, aki szét akar minket választani.

Nagyot sóhajtva csukta le a laptopot és szájába harapva kuncogott.

- Olyan boldogok leszünk. - suttogta, majd a szekrényhez sétált.
Meglengetett egy apró papírt az irányomba.

Egy apró, nagyon zavaros listának tűnt.
- Ez az időbeosztásunk. - mutatta egyenként.

- Ez pedig..- nyúlt a zsebébe, én pedig reszketve húztam össze magam a kanapén a pisztolyra számítva.

Egy apró kis  dobozkát húzott elő. Bársony borítású volt, és különösen ismerős.

Miután kinyitotta előttem a dobozt, a vékony kis aranykarika, rajta egy apró gyémánttal a tetején nézett vissza rám.

- Anyám gyűrűje?!- nyögtem, és éreztem, hogy a vér kifut az arcomból is.

- Sajnos ki kellett lopnom a szekrényetekből, miután elhagytad a várost, de annyi idő után, ahelyett, hogy őrizgetnem kéne, végre visszaadhatom a valós tulajdonosának.

Ezzel kezébe vette hideg ujjaimat, és felhúzta rá a gyűrűt.

Nagy volt rám, de nem esett le a kezemről, ami mintha különösen boldoggá tette volna Jamiet.

Nem szóltam semmit.

A tudat, hogy betört a lakásunkba, és tudta, hogy hol volt a gyűrű helye elborzasztott.

- Gyere hozzám feleségül Aud !- mosolygott, én pedig csak az arcát bámultam.

Azt kívántam bárcsak fogná azt a kibaszott fegyvert és inkább ölne meg. Nem voltam képes tovább tűrni ezt az egész őrültek házát. Egy gyilkossal egy szobában.

Ha ma nem lesz lehetőségem, akkor soha többé. Ha ma nem jutok ki innen, akkor inkább öljön meg, minthogy vele keljen élnem, míg meg nem halok.

Bólintottam, mire ő kicsattanó örömmel az arcán nyomott egy csókot az arcomra.

Undorodtam minden érintésétől, de legjobban attól, hogy mennyire boldog volt és figyelembe se vette a tényt, hogy mennyi embert bántott.

Hirtelen felkaptam a fejem.

- Hol a torta ? - vágtam hozzá.

Összevont szemöldökkel pillantott rám. Nem számított rá, hogy idegesen fogok hozzá szólni... Én sem.

- Torta? - kérdezett vissza, mire bólintottam.
- Csak nem akartál megkérni torta nélkül.

Fejét vakarva nézett az órára.

- Nincs időm már tortát csinálni.

Lehúztam a gyűrűt az ujjamról és felé nyújtottam.

Eszem ágában sem volt visszaadni neki, de ki kellett őt csalnom a házból.

Nagyokat pislogva nézett a kezemben heverő ékszerre.

- Nincs torta, nincs eljegyzés. Ha nincs torta most, akkor később kell elvenned.

- De az időbeosztás! -vágta hozzám remegve. - 15 : 45 Igent  mondasz! 15 : 50 megcsókollak, aztán eltervezzük az utat Liverpoolba.

Legutálatosabb kifejezésemet próbáltam felé mutatni, jelezve mennyire csalódott vagyok benne.

Felállt.

Kabátját idegesen magára kapta.

- Torta. Torta.- morgott az orra alatt, aztán becsapta maga mögött az ajtót.

Még egy pillanatig bámultam az ürességet a falon, aztán fülemet az ajtónak támasztva  hallgattam, ahogy sietős léptekkel végighalad a folyosón.

Ez volt az esélyem.

Kihalásztam a kulcsot a kanapé alól, ezután a fürdőszobához sétáltam, és megnyitottam a csapot és becsuktam az ajtót. Nagy levegőt vettem aztán óvatosan körbepillantottam a szobában. Felkaptam Jamie kis hátitáskáját. Beletettem a laptopját.

- Rád még szükségem lesz a rendőrségen.- suttogtam és végigsimítottam rajta.

Behúztam a cipzárt a táskán, és az ajtóhoz léptem.

Remegtem.

Remegtem a gondolattól, hogy megint elkap, hogy már nem lesz lehetőségem kimagyarázni magamat. Ha most nem sikerül elfutnom akkor nem fogom túlélni.

A kulcsot a zárba illesztettem.

Hatalmas nyikorgással tárult fel előttem én pedig a kezemet a mellkasomra szorítva néztem ki a folyosóra.
Miután minden mozdulatomra figyelve kiléptem,  becsuktam magam mögött az ajtót.

A férfi teste még mindíg a padlón hevert.

A számra szorítottam a kezem, miután tudtom nélkül egy sikoly hagyta el a számat.

Minden lépést jól megfontolva haladtam el a férfi mellett.

Mikor visszapillantottam rá, szemei tágra nyiltak... Végig futott rajtam a megkönnyebbülés édes érzése.

Életben volt.

Rámosolyogtam, mire szája sarka felfelé rándult. Remegő kézzel nyúltam felé, de az alsó emeleti ajtó csikordulására lefagytam.

- Nem lehet!- suttogtam magam elé, kezeimet a számra szorítva, a folyosó másik oldalán lévő ajtóhoz futottam.

Zárva volt.

A férfi felnyögött és az ajtóval szembeni kis takarítószer szekrényre mutatott.

Bebújtam és fejemet eltakarva vártam, hogy mi fog történni.

Jamie volt az.

Belerugott a férfibe , mikor elhaladt mellette.

Szivem hatalmasakat vert, én pedig összehúzva magamat, csupasz lábujjaimba kapaszkodva vártam a következő mozdulatát.

Az ajtóhoz sétált.

Kulcsra zártam, szóval nem tudhatja, hogy kijöttem.

A fürdőszoba ajtaját bezártam, hogy azt higyje benn vagyok éppen, tehát ha nem nyitja rám az ajtót rögtön, vagy nem veszi észre, hogy eltünt a laptopja, leveszi majd a kabátját és a cipőjét, ezután le fogja tenni a cuccokat a konyhába. Mindezt akkor, ha minden jól sikerül, abban az esetben és csak is akkor volt 4  teljes  percem.

Könnyeimet letörölve szorítottam a gyűrűt magamhoz imádkozva, hogy ússzam meg élve.
Oldalamba hasító fájdalom elviselhetetlen volt. Minnél jobban görnyedtem össze a kis szekrényben, annál jobban recsegtek a csontjaim.

Visszatartott levegővel vártam a kulcsok zörgését, és a zár kattanását.

Ekkor kimásztam a szekrényből és remegő lábakkal futottam a férfihez.

- Jöjjön!- nyújtottam a kezemet felé, de ő csak apró mozdulatokkal rázta a fejét. Száját beszédre nyitotta.

Közelebb hajoltam. Pár másodpercig eltartott, míg beszívta a levegőt.

- Fuss!- suttogta gyengén, én pedig hallottam Jamie hangját bentről, ahogy értem kiáltozik.

- Audreeeey !

Nem kellett több.

- Igérem hozok segítséget! - néztem vissza rá, ő pedig lehunyt szemekkel bólintott vissza.

Az oldalam iszonyatosan fájt, de amint meghallottam Jamie hangos lépteinek zaját a lakás ajtaján keresztül, már nem érdekelt.

Lefutottam a lépcsőn, nem törődve a dübörgéssel, amit okoztam. 
Remegő kezekkel próbáltam a megfelelő kulcsot a zárba helyezni.

Harmadik próbálkozásra sikerült csak.

Kattant a zár én pedig kinyitottam az ajtót. Ezzel egy időben Jamie ordítása töltötte meg a lépcsőházat.

- Kibaszott életbe! - káromkodtam és futásnak indultam.

Úgy tűnt lábaim nem akarták ugyan azt, mert térdeim összecsuklottak alattam.
Feltoltam magam és minden erőmből neki indultam.

Kijutottam a kis utcából.

Megláttam Mattet!

- Matt !- sikítottam torkom szakadtából.

Felém futott, de nem jutott sokáig.

Pisztolylövés hangja rázta meg a boltok ablakait, Matt pedig mellkasához kapva a szemem láttára rogyott össze a földön.