Úgy éreztem ki fog ugrani a szivem a mellkasomból.
Lélegzetvisszafogva vártam a pillanatra, amikor végre meghallom majd a kopogást. De 12 perccel múlt 6 óra és sehol sem volt senki.

Fejemet a térdemen pihentetve halgattam, az óra kattanását, ahogy minden másodpercnél ugrott egyet. Lassan fújtam ki a levegőt, miközben gyomrom egyre kissebbre szűkült.

- Örökké. - hallottam vissza Jamie szavait a fejemben és összeszorított szemmel vártam türelmetlenül.

A napok, amiket Jamievel töltöttem, eléggé hasznosnak bizonyultak. Amennyire észrevettem szinte soha sem vásárolt kész kajákat, ezért említettem a sushit. Jártas volt mindenféle étel elkészítésében, ahogy észrevettem. Nyilván a bujkálás, és egyedül töltött napok megtanították, hogy hogyan is lássa el magát azon kívül, hogy instant leveseken élne.

Vissza gondoltam arra az időre, mikor Mattel kéz a kézben mentünk el alapanyagokat venni a sushi tekercseinkhez, de hiába kerestük, a legközelebbi bolt a hozzávalókkal egy órányira volt az egyetemtől. Ha mindent be akart szerezni, akkor legalább 1 és fél órát fog eltölteni a dolgok keresésével, főleg, hogy Jamie ellentétben velem és Mattel, nem annyira ismerte a várost, mint mi.

1 és fél óra. Ennyi időm volt.

De úgy tűnt a terveim nem állták meg a helyüket. Kétségbe esve vakartam a falat mögöttem, de akárhogy könyörögtem a fejemben .Senki sem jött..

Újabb 10 perc telt el, én pedig összeroskadva feküdtem a földön a padlót bámulva.
Átkoztam mindent. Főleg magamat, hogy elhittem, hogy a szerencse az én oldalamon áll majd.

Újra az óra kattogását hallgattam.

- Sosem kerülök ki ...

Kopogtak.

-Innen. -fejeztem be a gondolataimat.

Ha a szivem eddig kiugrott a helyéről, akkor ebben a pillanatban már úton volt Las Vegasba 125 bőrönddel...

A fülemet az ajtóra tapasztottam. Nem szólt senki.

Miután nekimentem az ajtónak a vállammal, inkább levetettem magam a padlóra és elkezdtem az ajtót rugni teljes erőmből.
Éreztem a bordáim recsegését, és az iszonyú fájdalmat, de nem érdekelt. Ki kellett jutnom innen, mielőtt a szituációm rosszabbra fordul. Nem bírtam már tovább.

- Mi történik odabent? - kiabált az ismerős hang az ajtó másik oldaláról. A férfi volt az, én pedig a boldogságtól sírva fakadtam.

Éreztem, ahogy a talpam már ég, de nem hagytam abba. Teljes erőmből rúgtam azt a kibaszott ajtót.

Kulcsok zaját hallottam.

Szipogva rúgtam még egyet az ajtón, mire az lassan feltárult előttem.

A férfi hosszú fekete kabátot viselt. Barnás szőke haja hátra volt fésülve, bőre feltűnően sápadt volt, a termete pedig eléggé jól kigyúrt.

Amint kinyitotta az ajtót, szemei óriásira tágulva járták körbe a szobát, aztán rajtam állapodtak meg végül.

Lehajolt hozzám, és gyengéden húzta le a ragasztót a számról.

Óriási levegőt vettem és sírtam. Megállás nélkül. Fejemet a térdére támasztottam. Mintha magához ölelt volna, de nem voltam biztos benne.

Nem szólt semmit, míg fel nem néztem rá.

Könnyeim elhomályosították a látásomat, de annyira megkönnyebültem. Szipogva összeszorított szemekkel mosolyogtam.

- Jól van ? - kérdezte összezavarodottan.
- Rendőrség! - suttogtam.

- Rendőr vagyok fő állásban. - bólogatott. - A ház az apámé. Mi történt ?

Megráztam a fejem. Próbáltam a tudtára adni, hogy nem voltam képes értelmes szavakat kimondani. Nem kellett magyarázkodnom. Egyből megértett.  Hatalmas kezeit a hátamra tette és felsegített.

A telefonján állapodott meg a szemem.

Felém nyújtotta, aztán arra kért, hogy diktáljam le a számot, amit hívni akartam.

Nem volt időm, de nem akartam a nélkül távozni, hogy nem adom Matték tudtára, hogy itt vagyok. Hogy élek...

Mindhármójuk közül tudtam, hogy ilyen helyzetben ő volt a legesélyesebb, aki meg tudta tartani a nyugalmát.

Egy csöngés után felvette.
- Halló? - várakozott a válaszomra, én pedig a hangja hallatára már nem tudtam visszafogni magam többé.

- Matt..- szipogtam, bordáim meg hasogattak, de ez volt a legkevesebb.
Hallottam, ahogy a telefon másik végén egy óriási sóhaj után sírva fakad. Összeszorult a szivem is.

A férfi kedvesen mosolyogva tartotta a telefont a fejem mellé, én pedig Matt válaszára vártam.

- Hol ? - csak ennyit kérdezett.

A férfire néztem. Nem tudtam a ház cimét, de Ő készségesen diktálta le Mattnek, aki a vonal túlsó végén értem könyörgött.

A férfi  egy gyors rendőrségi monológgal megszakította a vonalat, és zsebre vágta telefonját, majd felém fordulva a hátam mögé mutatott.

- Később is ki tudom oldozni. A kocsimban van mindenem.
Elviszem az örsre, ahol vallomást tehet, aztán biztonságba helyezzük. Örülök, hogy megtaláltam.

Bólintottam, mire ő ki tolt a lakásból és vissza zárta az ajtót. A lépcső felé vettük az utat.
A lábaim és a bordám, minden lépést nehézzé tettek, de úgy éreztem, az hogy végre napfényt láthatok, vagy egyáltalán friss levegőt szívhatok, ami nem abból a kis ablaknak nevezett lyukból jön, úgy éreztem, ez mindenen át fog segíteni.

Legalábbis ez tartotta bennem a lelket amíg nem vettem észre Jamiet a lépcső alján, aki kezében egy pisztolyt tartva remegett a dühtől.

- ÁÁÁÁÁ!- ordította torka szakadtából, és gyilkos tekintettel fordult a férfi felé.

Sikítani próbáltam, de nem ment. Lefagytam.

Megremegtek a lábaim és összecsuklottam a padlón.

A férfi aggódó arccal nézett vissza rám, és mielőtt bármit is felfoghatott volna, fehér pólóját átitatta a mindent ellepő vér.

Ekkor a pisztoly füstölgő vége rám mutatott.

🙄🙄 Halihooo !

Azt akartam mondani, hogy látom, nagyon sokan elkezdték olvasni a könyvet 🤗🤗 nem tudom hogy történt, de nagyon örülök neki!!

és tudom, hogy vannak, akik mindig velem vannak és visszavártak ♡ lovelove
A többiek : remélem élvezitek a könyvet 🙈 imádom a kommentjeiteket, főleg ha beszélgettek is egymással a témával kapcsolatban.

szeretnék megkérni mindenkit aki olvas, mivel most javitottam ki az ékezeteket csak 😪😪 hogy ha láttok bármilyen elírást akkor szóljatok nyugodtak kérlek ( kivéve az - í - betüket, azt már lusta voltam mindenhol javítani 🤔)

Nagyon szépen köszönöm a sok üzenetet, és hogy olvastok. Nagyon sokat jelent számomra 😶😶💕💕