Másnap délben Mark ágya mellett ültünk Mattel, aki aggódó arccal figyelt. Egész úton engem bámult, mintha csak arra várt volna, hogy mikor fogom elsírni magam.

- Markot nézd, ne engem !- intettem az ágy felé.
- Nem aggódsz, hogy mi lesz a következő, amit tenni fog ? Csak azt akarom, hogy nyugodt maradj és beszélj ki magadból mindent.

Hátradőltem a székben, és megdörzsöltem a szememet.

- Hogyne aggódnék!- jelentettem ki hidegen.- De jól vagyok. Az orvos is azt mondta, hogy minden oké. - kezeimet bámultam és belül felőrölt a tudat, hogy nem tudtam ki lesz a következő akit bántani fog.

Mark is csak azért lett célpont, mert hozzám nyúlt. Tehát csak nyugton kellett maradnom. De mi van, ha a kettőnek köze sem volt egymáshoz.

Nem volt opció, hogy leüljek vele egy káve mellett beszélgetni. - erre elmosolyodtam.
Mintha a Texasi láncfűrészes elé ugranék egy pár szendviccsel, aztán megnéznénk a GossipGirl következő részét.

Abszurd volt, de nem jutott eszembe semmi, amit tehettem volna, minthogy visszaüljek a seggemre és várjak, mint egy jó kiskutyus arra, hogy Matt és Evan hősiesen megmentenek.

Szánalmas voltam.

- Evan mindjárt itt lesz.- állt fel a székéből, majd az ajtó felé vette az irányt. - Megleszel, míg elmegyek egy kávéért ? - kérdezett.

Aprót bólintottam és végignéztem, ahogy Matt elhagyja a kórtermet.

A táskámért nyúltam, mikor hirtelen megcsörrent a telefon a zsebemben.

Csukott szemekkel vettem elő, Jamiere számítva.

Úgy remegett a kezem, hogy leejtettem a földre, de a képernyőn csak Evan neve világított.

Nagyot sóhajtva vettem fel.
- Aud! - szólt a telefonba. Megkönnyebbültnek hangzott. - Itt vagyok! Benn vagy Markkal?

- Ühüm.

- Akkor jó!- oldalra kaptam a tekintetem mikor hirtelen feltűnt az ajtóban. Kínosan mosolygott, de ugyanúgy nézett rám, mint Matt.

Azt hitte mind a kettő, hogy össze fogok omlani? Vagy hogy már őrült vagyok? Ki tudja mit gondoltak.

Szememet forgatva álltam fel a székből, majd egy nagyot nyújtózva sétáltam az ablakhoz. Kinyitottam a függönyöket, amik eddig be voltak húzva.
Evan nem szólt semmit addig míg Matt vissza nem ért a szobába. Akkor mind a ketten leültek az ágy melletti székekbe.

Micsoda összhang !- jegyeztem meg magamban, aztán inkább Markra pillantottam.

Az infúziója lejáróban volt. Békésen aludt.

Evan és Matt egymásra néztek, aztán vissza rám.

- Mondanátok valamit ? - néztem ki az ablakon.

- Mire gondolsz? - rakta le ártatlan képpel a kávéjat az asztalra Matt.

Rájuk mutattam.

- Mi ez az egymásra nézegetés azzal a mindent tudó arcotokkal? Valami új telepatikus cucc, amit az X-men egyik részében láttatok ? Esetleg ahelyett, hogy nézéseket váltotok egymással, kérdezzetek meg, hogy mizu...

- Nem kell idegesnek lenned.- Próbált megvígasztalni Matt. - Értjük, hogy szomorú vagy.

Evan nem szólt semmit csak nézett rám.

- Lófaszt !! Nem vagyok se szomorú, se ideges, se őrült, se depressziós, de mégis úgy kezeltek mintha az évszázad traumáját éltem volna meg.
Nyilván félek, de azért nem kell rögtön csendben megfigyelni. Egyikőtök sem szól semmit csak néz.

- Ne idegesítsd fel magad.- suttogott Matt.

- EZ idegesít fel. - mondtam, majd elvettem a táskámat az ágy végéből és a folyosón végigfutva beszálltam a liftbe.

A kórházat elhagyva a kollégium felé vettem az irányt. Egy jó fél órája sétálhattam.

- Jó hogy nem hoztatok egy pszichológust hozzám. - puffogtam. Újabb cigire gyújtottam rá.

Aztán csengett a telefonom.

- Mivan ? - csattantam fel.
- Mark felébredt !- közölte Evan aztán kinyomta a telefont.

- Rideg !- gondoltam magamban.

Szélsebességgel fordultam vissza. Már majdnem a bejáratnál voltam, mikor megláttam azt, amire a legkevésbé sem számítottam.

Jamiet a korház lépcsőjén ülve.

Visszahúzódtam egy fal takarásába és Evant hívtam. A szivem hangosan zakatolt a mellkasomban.
- Hol vagy Evan, vedd már fel!!- suttogtam magam elé, de a tegnap este jutott eszembe.

Épp amint válaszolt a hívásomra gondoltam meg magam és letettem a telefont.

- Gyerünk Audrey !- mondtam magamnak. - Életed legrosszabb döntését készülsz megtenni. Végül is csak a rosszfiú kezei közé  sétálsz önszántadból, mint minden hülye picsa a horror filmekben.

Tettem egy nagy lépést, hogy kilépjek a fal takarásából, de nem voltam annyira bátor, hogy a többi lépést is megtegyem felé.

Már késő volt. Jamie előttem állt én pedig kitágult szemekkel kapkodtam levegőért.

- Idióta vagyok !- kiáltoztam magamban. - Hülye ! Hülye!

Megfordultam és futni kezdtem, de Jamie a kabátomnál fogva tartott.

- Csak nem akarsz elfutni? Aud baby ?- kérdezte ártatlanul, a legijesztőbb félmosollyal, amit életem során láttam.

Nem tudtam sikítani. Csak a saját nyüszítésem zugott a fülemben.

- Vaaagy ... mondjam azt, hogy Királylány ? - kuncogott, miközben másik keze a csuklómat szorította meg teljes erőből. - Esetleg Hercegnő? - hajolt közelebb.

Szememet összepréseltem ahogy tudtam, miközben az ujjait próbáltam lefejteni magamról.  Nem sok sikerrel.

Egyre jobban szorított. Az ujjaim már lilák voltak nem is beszélve a fájdalomról, ami a csuklómba hatolt minden egyes alkalommal, amikor csak egy kicsit is megmozdult.

- Csináljunk egy alkut! - suttogta a fülembe.

- Oké? - mivel nem válaszoltam, rántott egyet a csuklómon. Nagyot szisszenve a fájdalomtól bólintottam.

- Helyes!- mosolyodott el.

- Eleresztem a csuklódat, ha nem futsz el ! - fejét oldalra döntve figyelte az arcomat és arra várt , hogy végre válaszoljak.

Körültekintettem.

Két lehetőségem volt. Vagy visszafutok a korházba, vagy a legközelebbi rendőrségre. Nem volt közel, de ha elég gyors lennék, talán sikerülne.

Nem tudtam, hogy volt e Jamienél bármi, amivel bárkit is bánthatott volna, mert ha igen, akkor megszoptam.

Az alatt a két perc alatt minden megfordult az agyamban.

1. Ordítozva futás az utcán.

De mi van ha utol ér mielőtt egyáltalán elérnék a célomhoz, vagy valaki megállítana, mert azt hinnék be vagyok rúgva, vagy bolond vagyok.

2. Fel a korház lépcsőjén.

Aztán ha taknyolok akkor nem csak az orrom törik majd el, hanem Jamie elöl sem menekülök.

Ha csak be tudnék futni, akkor a nővérek hívhatnák a rendőrséget is akár.

- Miért nincs ilyenkor senki sem az utcákon. - siránkoztam magamba.

Ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben egészen addig, mig Jamie meg nem lengette kezét előttem.

Összeszorított fogakkal bólintottam, mire Ő végre elengedte a csuklómat..