Körbe néztem. Megállás nélkül kutattam Jamie után.

Mennyi ideje figyelhetett, hogy tudta mit vettem fel, vagy egyáltalán az, hogy látott.

Pánikoltam.

Az utca végén pedig feltűnt Evan. Arcán furcsa kifejezéssel. Amint meglátott felderült az arca, de minnél közelebb ért a boldogságot aggodalom vette át.

- Audrey ?!- kiáltotta, és az utolsó lépèseket futva tette meg.

Még láttam, ahogy közelebb hajol és felemel, de ezután elsötétült minden.

Lassan nyitottam ki a szemem. A szobában sötét volt, és hirtelen a félelemtől, hogy Jamie mellettem van, sikítani kezdtem. Ajtó csapódott ki és Evan állt az ajtóban. Arca árnyékos volt.
Sokkal jobban tűnt idegesnek, mint ahogy számítottam rá.

- Mi történt? - kapcsolta fel a villanyt, és körülnézett a szobában.

Miután meggyőződött róla, hogy minden rendben volt, kiment a konyhába és egy pohár vízzel tért vissza. Aggódó szemekkel figyelve nyújtotta át, és figyelte, ahogy remegő kezekkel kortyolom az italt.

Jólesett.

- Mennyi az idő? - kérdeztem és hangom fáradtnak és rekedtnek hangzott.

Lassan közelebb húzódott hozzám és ujjaival kisimította a hajamat az arcomból. Összerezzentem az érintése nyomán, Ő pedig elhúzta a kezét.

- Mi történt Aud ?- állt fel az ágyról és elvette tőlem a poharat.

Nagyot sóhajtottam.

Nem osztottam meg a történetemet sok emberrel. Az is csak véletlen történt, hogy Marknak el kellett mondanom.

Felnéztem rá. Evan arca teli volt aggodalommal.

Nagyot sóhajtva kezdtem elmesélni neki, hogy mi is történt a multban és hogy hogyan is találkoztam Jamievel újra, mikor New Yorkban voltam Markékkal.

Mikor befejeztem, nem várt reakció fogadott.

Evan mögém jött és hátulról körém fűzte kezét. Szorosan ölelt és csak suttogott.

- Királylány.. - kezdte halkan, fejét az enyémnek döntötte.
- Bármi történt is, örülök, hogy Mark ott volt veled akkor. Innentől kezdve pedig hívj bármikor, ha úgy érzed baj van.
Mattnek másnál kéne aludnia, úgy ahogy neked is, mert abból, amit elmeséltél, lehet, hogy nem a te oldaladról egyenesen akar majd megközelíteni. Neked is másnál kéne tölteni az elkövetkező estéket.

Hátranéztem rá, és a helyzethez nem illő érzések töltöttek el. Biztonságban éreztem magam, és egy édes érzés fogott el, ahogy halkan beszélt arról, hogy meg fog védeni.

- Meg foglak védeni Aud!- suttogta és lazított az ölelésen, de én még nem akartam, hogy elengedjen. Lassan nyúltam a keze után, aztán az ujjainkat összefűzve néztem fel rá.

- Nem sejtettem, hogy ezért volt ilyen nehéz téged befűzni. A multad miatt a pasikkal.- nevetett, aztán beült az ágyba mellém. Kezünk még mindíg egybefonódva. Úgy éreztem a hangulat kezdett kicsit feloldódni. Énis kevésbé remegtem már.

- Vicces vagy. - válaszoltam felvont szemöldökkel. - Mr. Lopjuk el Audrey cipőjét.

Vártam a válaszára.

Ravasz mosollyal nézett a másik irányba.
- Lehetttt, hogy én voltam ? - kérdezett vissza. - De lehet azt sem tudom, hogy miről beszélsz.

- Pfff! - böktem oldalba.

Nevetett egyet, aztán arca újra elkomolyodott.
- Fel kéne hívnod azokat, akik közelebb állnak hozzád. Itt inkább Mattre célzok. Mark barátod nem tűnik egy egyszerű esetnek.
Van egy tervem. Már úgyis tudom, hogy néz ki a csávó.

Felhívtam Mattet.
Fél óra pánikolás után  végre felfogta, hogy mire próbáltam célozni és összepakolta a cuccát. Közben Evan is telefonált.

Furcsán éreztem magam, hogy mind miattam aggódtak, miközben lehet, hogy Jamie nem is miattam jött, vagy ha mégis, csak megfélemlíteni akart.

Megráztam a fejem. A legjobb barátnőm temetésének képei úsztak be a gondolataim közé, és éreztem, hogy forró könnyek zuhannak le a kézfejemre.

- Aud? - szólongatott Matt a telefon másik végéről. - Felhívom Markot, Te pedig maradj Evannel. El se gyere. Megkérem a csajokat, akikkel buliztam, hogy vigyék át a holmidat, amit összepakolok.

Mire van szükséged?

Elsoroltam neki mindent, ami csak eszembe jutott és letettem a telefont.

Evan közben még mindíg beszélt valakivel, úgyhogy egyedül maradtam a szobában.
- Nem volt elég bonyolult az életem, igaz Jamie.- temettem arcomat a kezeim közé.

Evan visszalépett a szobába.
- Már itt van pár napja. Legalábbis szerintem .

Kérdő tekintettel néztem fel rá mire felmutatta a telefonját.

- Kikereste a számodat a telefonomból, tehát tudta, hogy ismerjük egymást.

Aggodalommal nézett rám.

- Elmondhattad volna.

Meglepődtem.

- Nem hiszem, hogy olyan kapcsolatban voltunk, hogy ilyesmiket elmondjak neked.

- A cipőlopó kis hercegednek el tudtad mondani minden bajodat, miközben azt sem tudtad, hogy ki volt az.
- Az más volt.- nem néztem a szemébe.

- Mégis miben volt más? - kiáltott rám. - Lehetett volna bárki.

- De te voltál nem ? - feleltem hangosabban. - Nem ?

- Megengedted, hogy megcsókoljalak, bekötött szemmel, miközben ez a volt barátod is lehetett volna. Mit csináltál volna, ha bármi bajod esik? Mit csináltam volna, ha elrabol, vagy bánt?

- Mióta érdekel téged, hogy mi van velem?

- Pff . - kiviharzott és becsapta maga mögött az ajtót, én pedig mérgemben az ajtóhoz vágtam a párnát.

Még idegesebb lettem. Forrt bennem a düh, hogy Ő játszotta velem ezt az egészet, és engem állított be hibásnak, mert bármi történhetett volna velem?

- Te játszottál velem, és tettél úgy, mintha valaki teljesen más lettél volna. - ordítottam az ajtónak, anélkül, hogy tudtam volna, hogy mögötte van e vagy sem.

Kinyitotta az ajtót, de olyan erősen, hogy az nekicsapódott a mögötte lévő szekrénynek.

Ott állt és láttam, hogy ugyan olyan ideges volt mint én. Kezeit ökölbe szorította.

- Sosem játszottam veled. - felelte hidegen.

- Kijátszottál Evan nem kell letagadnod. Akkor Te voltál az.

- Én voltam.

- Belevontad Mattet is és eltitkolt előlem valamit. Sosem történt még ilyen. Mi vitte rá, hogy ne mondja el nekem ?? Hm? - megint kiabáltam.

- A legelejètől sejtette, de addig nem tudta teljesen, míg el nem mondtam neki. De semmivel sem fenyegettem. Ő döntött úgy, hogy nem mondja el neked! Ne engem hibáztass !!- ordított vissza. Aztán megrázta a fejét. - Bármi bajod lehetett volna. Érted. - kezeit a feje mögött fogta össze és hatalmasat sóhajtott.

- Te voltál. Te csináltad. Akkor miért aggódsz amiatt, amit velem játszottál??

- Mert mi van, ha úgy adódik, hogy elveszi a telefonom, vagy becsalogat valahova ? Mi van ha bánt?

- Hah !- nevettem fel. - Akkor az elejétől el kellett volna mondanod már nem gondolod ?

- Nem érted meg ??????! - ordított.

Belevágott egyet a falba, aztán a dühtől remegve fordult vissza felém.

- Játszadoztál aztán most aggódsz a következmények miatt?

- Sosem játszottam veled. - jelentette ki halkan.

- Akkor mire volt jó ez az egész. Az sms- ek, a cipőm. Ágyba raktál. A kabátod ? Miért dobtad el? Mindent tudni akartál, én meg csak nyomtam az információt neked. Kérdések. Saját magadról. A csók. Miközben a való életben valóságos seggfej voltál. Aztán abbahagytad az üzengetést és azt mondtad, hogy menjünk el randira. Jézusom.

- Aud?!

- Mostmár nem vagyok a valóságos hamupipőke? Hercegnő? Királylány? - egyre hangosabb voltam. Mindent, ami eddig bennem volt, egyszerre engedtem ki.

- Mi volt a célod vele?

- Közelebb akartam hozzád kerülni. De nem úgy sült el, ahogy akartam.

Nevettem. Olyan szarkasztikusan,  ahogy tudtam.

- Ha befejezted a dühöd kitöltését rajtam, megbeszélhetnénk, mit is fogunk csinálni..- próbálkozott.

- Miért csináltad? - kérdeztem mégis.

- Audrey. - suttogta.

- Miért. Csináltad. ? - kérdeztem újra tagoltan.

- Kérlek.

- Evan Beck. - kezdtem újra.- Miért csináltad? Mi a kurva anyámért? - kiabáltam.

-  Azért, mert kibaszottul szerelmes voltam! Érted??? Mert szeretlek, hogy rohadj meg. Szeretlek, és szerettelek a kezdetektől, hogy basznád meg. - ezzel bevágta maga után az ajtót, és egyedül hagyott az üres szobában.