- 10 perc a landolásig !- recsegett a hangszóró.- Csatolják be öveiket, és kapcsolják ki elektromos készülékeiket! Biztonságos landolást és kellemes időt kivànunk!

Kibámultam az ablakon, ahol a felhőktől, szinte semmit sem lehetett látni a városból.
Itt ott mégis előbukkantak a fènyek, így nem volt teljesen sötét. Már jóval elmúlt este nyolc.

Azt mondták az indulás utàn, hogy landolással és kicsekkolással együtt 9-re számítható, hogy elhagyjuk a repteret. Ekkorra vártuk Mark apjának a bérelt kocsiját.

Pénteken ültünk össze mind a hárman, és döntöttük el, mi is legyen a terv, és mivel Matt olyan volt, mint akit fejbevertek, èn csak bólogattam mindenre.
Pedig igazán nem tetszett a gondolat, hogy Mark kezei alatt legyek egész nap.
Mark kezei alatt....
NEM !! KON-CENT-RÁ-CI-Ó! Így van!!

Végül a repjeggyel és a szállással együtt, mindent Mark apja fizetett, amit elèg furcsának találtam, mivel vadidegenek voltunk, és ráadásul 1 nappal előre megvenni a jegyeket, nem volt a legolcsóbb dolog. De hát Ő ajánlotta fel.
Akárhogy könyörögtünk Marknak, csak egy mosollyal letudta az egészet, aztán témát terelt.

Aznap összecsomagoltam, aztán a mai reggel felvettem az egyik kötött pulcsimat, a szaggatott gatyámmal, és felfogtam a hajam. Az egyetem üresnek tunt, bár nem csodálkoztam, vegülis a pénteki nagy bulik után voltunk alig 2 órával.

Ahogy visszafordultam, magamat néztem a tükörben, és hiába gondoltam másra, akarva, akaratlanul is meg mindig a fekete hajú lány képe ugrott be .
Végül idegességemben kibontottam a hajam és úgy jöttem el.

Az előző napi időjáráshoz képest nem volt hideg, bár a nagy kabátom a vállamon pihent, mert még akkor is, ha lecsekkoltam az időjárást, egy másik országrészen lehet, hogy szarrá fogok fagyni.
Márpedig az nem lenne vicces, ha a fiúknak egy jégkockába fagyva kéne körbevonszolni.

Végül vonattal elértük a repteret, aztán mind a hárman szétváltunk, hogy körülnézzünk.

Később a repülőtéri kávèzó teraszán ültünk és Matt az asztal alatt szorította meg a kezem.
Látszott rajta, mennyire ideges volt, de én mégis örültem neki, hogy megtette ezt a lépést, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell válnunk egymástól az egyetem után.
Mark inkább úgy tűnt, mint aki lélekben nincs is jelen. Mégis nagyon hálás voltam neki, hogy hozzásegítette Mattet ehhez a céljához.

Ezek után végre a gáthoz hívtak minket és végre fenn voltunk.
Én ültem az ablaknál.
Vagy 120 ezer képet csináltam, de hogy őszinte legyek mindegyik borzalmas volt, a piszkos üveg miatt.

És most itt voltunk. 10 percre a leszállástól.

...

- Azt hiszem itt vagyunk! - suttogtam magam elé. A nyakam majdnem kitört, mikor felnéztem az épületre. Márványozott falaival, és fekete redőnyös ablakaival nyúlt magasan az égbe.
Az utca másik oldalán álltunk.
Látni lehetett, az étterem tükrös bejáratát, rajta az arany logóval, és a kis, szinte észrevehetetlen lépcsőt, amit az elhaladó öltönyös, meg elég furcsán öltözködő emberek, figyelmen kivül hagytak.

- The Nomad !- bámbult maga elé Matt.
- Nem rossz ! - nevetett Mark, majd kikerülve a taxit, a bejárat felè vette az irányt.
Mielőtt belèpett, még hátra nézett utoljára, és integetve jelezte, hogy kövessük.

Mielőtt a járdáról leléptem volna, Matt vállon ragadott, és úgy nézett rám.
- Van egy előérzetem, hogy nem lesz ez egy mindennapi kiruccanás. - ezzel megölelt, és kézenfogva húzott a lépcsőhöz, aztán mielőtt fel léphettem volna, közelebb hajolt :
- Míg apámmal vagyok, vigyázz magadra.

Felnevettem. Ennyire senki sem lehet ideges egy találkozó miatt, az apjával.
Vállon veregettem, majd felkaptam a bőröndöt.

Mikor mindhàrman beléptünk a szobába, hirtelen nosztalgikus illat csapott meg. Belengte az egész teret.
Az ágyak egymàstol 1 méterre. Fekete támlájuk kiemelte a hófehér falakat. Egyszerűen gondolni sem akartam rá, hogy a szoba mennyibe került.

A fejem főlé pillantottam, ahol egy kristály csillár lógott le.
- Na te biztos többet érsz az életemnél is.- motyogtam az orrom alatt, aztàn ledobtam a bőröndöket az ágyra.

Körülnéztem, aztán az asztalra tekintettem, ahol a kedvenc mandulás croissant-om volt, amit minden ebédszünetben ettem, mikor Matt apjának dolgozva töltöttem itt a nyaramat. Volt még méz, áfonya lekvár, pár piritós, és egy üveg pezsgő.

Fel sem fogtam mennyire voltam éhes, míg magamba nem tömtem az egészet.
- Ez hiányzott a legjobban. -dőltem hátra.

Másnap délután keltem. Körülnéztem a szobában, ahol egyedül voltam, így óriásit nyújtózva másztam ki az ágyból.
Mire végeztem a zuhanyzással, fogmosással és a sminkemmel, Mark már benn ült az egyik bárszéken.

- Tökéletes időzítés, seggfej. -suttogtam.

Leugrott, aztán lassan lépdelt felém.

Fekete dzsekiben, és fekete farmerban ült le az ágy szélére, és onnan nézett rám.

- Matt üzeni, hogy este jön.
- Ühüm.- bólintottam, majd visszafordultam a tükör felé.
- El vinnélek erre arra.
- Voltam már New Yorkban Mark, nincs szükségem a segítségedre.- nevettem, és úgy lestem a tükörre, hogy lássam a reakcióját, de lekéstem, mert már mögöttem volt.

Kezeivel az előttem lévő asztalon támaszkodott, ujjai doboltak, mellkasa pedig a hátamnak nyomódott.

- Átfogalmazom! - hajolt közelebb. A kezemben megállt az ecset, és úgy néztem rá újra.
Arcàn önelégült mosoly terült el. Olyan irigy voltam rá, hogy ilyen magabiztos egy idióta.

Egyik kezével az államat feltolta, így tökéletesen egyenes torokkal, a plafont bámultam.

A szívem ezerrel dobogott, és nem tudtam, miért is voltam olyan izgatott, hogy élvezzem a helyzetet, ahogy  a következő lépésére várok. Egyszerűen csak az idegeimre ment, hogy nem tudom, ez után a lépése után mi jön majd.
Sötét szemei szinte nevettek, de mŕgis láttam benne azt a veszélyes tüzet, amivel egyik normális lány sem próbálna meg játszani.
Nyilván persze kivéve engem.

Mély levegőt vettem. Koncentráltam, hogy a ziháló idegeimet lenyugtassam, de ez volt a helyzet, minden egyes alkalommal, ha a közelembe jött.

Annyira vonzódtam hozzà, a tényhez, hogy ilyen erős volt, és hogy veszélyes és annyira tudtam, hogy ő az a fajta, akit nem érdekel mit hisznek, mondanak, vagy tesznek a háta mögött.
Ő volt a tipikus rosszfiú, az irányító tipus.

- Azt mondtam, eljössz velem erre-arra Audrey. - mondta.
És tudtam, hogy amilyen összezavarodottan éreztem magam, bármit megtennék neki ebben a percben.
Elkaptam a tekintetemet az övétől, ami vissza hozott a valóságba.

Ujjai hidegek voltak, a nyakam pedig forrt, a bennem száguldó izgalomtól.
Ekkor ujjait lejjebb csúsztatta a nyakamon, így azok megálltak a kulcscsontomon.

Közelhajolt. Egészen közel.

Annyira, hogy éreztem a meleget, ami az ajkaiból áradt az enyéim felé. Az egész testem beleremegett, és biztos voltam benne, hogy észrevette.
Másik kezével a fülem alá nyúlt, és úgy fordította a fejemet, hogy még közelebb legyen a szánk.

Még meg se csókolt, de egy apró nyögés hagyta el a számat.
IDIÓÓÓTAA !!
Nem volt hangos, mégis mély levegőt vett, és erősebben szorítottak az ujjai.
- Csókolj meg!- suttogtam.

Éreztem, ahogy nyelve végigcsúszik az alsó ajkamon, aztán, mielött szabadon eresztett volna, még megharapott. Behunytam a szemeimet, mire ujjai simogatva követték a nyakam vonalát, egészen a számig. Hüvelykujját az ajkaimra nyomta, aztán hátra lépett.

A szám után kaptam, és úgy perdültem meg.
Hogy csinálja?
Honnan ez a nagy önuralom, ès én miért érzem úgy magam a közelében, mint aki készül arra, hogy szétrobbanjon.

Le kell, hogy nyugodjak.
Összezavarodva kaptam fel a tàskámat a földről, és rohantam le a főlépcsőn, nem is várva a liftre.
Rohantam kifelé.
Egészen tökéletes lett volna a megszökésem sajàt magam elől, ha tudtam volna, hogy kint esik az eső.

Le akartam ugrani az utolsó 2 lépcsőfokot, mert hallottam, hogy Mark jön utánam, és csak el akartam tűnni egy utcasarok után, hogy magamban tudjak gondolkodni, hogy vajon mi a franc is ez velem és Markkal. Van e egyáltalán EZ??

Szóval körülbelül ezen gondolkodtam, mikor az utolsó lépcsőfokról probáltam leugrani, és megcsúsztam.

Hiába kaptam vissza, nem volt mibe kapaszkodnom, ezért még az esés előtt eltakartam az arcomat, es próbáltam úgy esni, hogy a legkevésbé fájjon.

A vállamra zuhantam. Nem volt a legnagyobb esés, de hallottam, ahogy a táskám csattam mellettem a földön.

Nem fájt semmim. Oldalra nézve láttam ahogy az emberek furcsán néznek rám, aztán mellém lépett, és felülről nézett rám.
- Mark..
Kinyújtotta hosszú ujjait felém, aztán felsegített, de a kezemet nem engedte el.
- Azt hittem jobban bírod a játszmáinkat, vegülis Te voltál az, aki elkezdte. - suttogta a fülembe, aztán közelebb vont magához.
Az eső  hatalmas cseppekben zuhogott ránk.
Felnevettem.

Újra az az Audrey leszek, akit senki sem hódít meg, vagy tör össze. Így kezdtem az egyetemet és így is fejezem majd be.
Még te sem Mark, és főleg Te nem Evan Beck. Nincs több játsszma. Én leszek az, aki játszik.

Mosolyogva toltam el magamtól Markot, majd a táskámért nyúltam.

Ott állt velem szemben...
Nem változott egy szemernyit sem...
Két éve...
Akkor utoljára...

- Audrey ??!
- Ajaj ! - nyögtem fel.