Sua idegesen pattant fel a székből és közben hívogatni kezdte Damit, de az nem vette fel a telefont.
- Anya mindjárt jövök! - kiáltotta, miközben lerobogott az emeletről, majd kirontott a házból. Megnyitotta ismét az üzeneteket, úgy emlékezett, hogy Dami elküldte a címet. Hamar meg is találta, azonban nem tudta merre menjen.

Segítségre volt szüksége.

A sietségben elfelejtette, hogy hiába hívja fel a lovagját, hiszen ő nem beszél, de a barátnőjéről volt szó.

Nem várattatta meg a fekete ruhás védelmezője, hamar felvette a telefont, Sua pedig hadarva elmondta, hogy mi a helyzet. Félt nagyon. Nem akarta, hogy valami történjen barátnőjével.

Lucas a városba indult, hogy száguldozhasson egy kicsit motorjával, amikor hívása érkezett. Nem várt sokáig válasszal, hamar füléhez emelte telefonját, azonban nem szólt bele.

Még ő sem tudja miért tette azt, amit. Mégis miért akarta biztonságban tudni a lányt. Egyszerűen csak védelmezni szerette volna.

Miután Sua felvázolta a helyzetet, gondolkodóba esett.

Fedje fel kilétét és segítsen rajta, vagy hagyja ezúttal az ügyet? Azért ő sem mindenható.

De az akart lenni.

- Hol vagy? - szólt bele a telefonba.

A vonal másik végén a lány megdermedve torpant meg. Ismerős volt a lovag hangja. A kiejtése, ahogyan a szavakat formálta. Biztos volt abban, hogy valahol már hallotta ezt a hangot. Teljesen váratlanul érte Suat az, hogy a lovagja megszólalt.
Igaz, hogy dadogva, de elmondta az utca nevét, mire a fiú csak annyit válaszolt, hogy öt perc és ott van, csak ne mozduljon.

Lucas egy kereszteződésben megfordult. A motor gumija csak úgy füstölt az aszfalton, melyeket esőcseppek zápora hűtött. Lucas előredőlt a motoron és hatalmas sebességgel kezdett el szlalomozni az autók között.

Sua leült az útpadkára, lábát kirúgta maga alól és előrehajolt. Utált várakozni, nagyon bántotta az, hogy nem tartott Damival és magát okolta.
- Ha valami történik vele, azt soha nem bocsátom meg magamnak - suttogta maga elé és ökölbe szorította kezét. Oldalra fordította fejét, majd felkapott az útról egy kavicsot és messze dobta. Figyelmét ismét a földnek szentelte, csak akkor kapta fel fejét, amikor gumi csikorgása zavarta meg. Ijedtségében megtett hátra néhány lépést, majd felpillantott.

Lovagja a motorjával előtte állt egy méterre. Arcát bukósisak takarta, ruházata pedig hétköznapi volt.

Lucas fejével intett a lánynak, hogy üljön fel mögé, de az továbbra is csak állt és bámulta.

- Tudni akarom, hogy ki vagy - lépett közelebb a fiúhoz, egészen a bukósisakhoz hajolt - most! A barátnőm veszélyben van, nem érek rá! - tette a fiú vállára a kezét.

Lucas előbb a lány keze után nézett, majd mélyen Sua szemeibe, aztán egy kézzel megragadta a sisakot, majd a másikkal is és leemelte azt fejéről.

Sua szemei hatalmasra tágultak.

- Most már mehetnénk hősködni végre? - vigyorodott el kajánul Lucas, Sua pedig alig láthatóan bólintott. Teljesen lesokkolta az, hogy pont az volt vele olyan kedves, aki egy bunkó gazfickó.

Lucas a lány kezébe nyomta a sisakot, megvárta, míg felszenvedi magát mögé, majd hatalmas sebességgel száguldani kezdett a buli irányába. Suának annyi ideje sem volt, hogy a fejére húzza a bukósisakot, ezért egyik kezével azt szorongatta, másikkal pedig átölelte Lucas mellkasát.

- Sua szemszöge -

Annyira éreztem, hogy Lucas az. Amikor megszólalt, tisztán lehetett hallani, hogy kissé máshogy beszél, ahogyan a bálon is. Talán más országból származna? Olyan furán beszélt néha, mintha nemrég tanulta volna meg a nyelvünket. Le merném fogadni, hogy nem koreai állampolgár. De mégis miért segít? Én mit tettem érte, hogy ennyire óv mindentől? Először a sikátoroknál, majd felvidított a parkban, aztán a fesztiválon... Mondjuk nem mintha nem tehetné meg ezt azok után, hogy bunkón viselkedett velem.

- Sua! - kiáltott hátra, miközben lassítottunk.
Kikukucskáltam a háta mögül, azt hiszem nem figyeltem eléggé.
- Figyelj már, ha veled beszélek! - határozottan jobb lett volna, ha néma marad. Akkor nem volt bunkó. - Készülj, ahogy megérkezünk, fuss és keresd Damit! - kiáltotta ismét, aztán megelőzött egy autót és ismét lassítani kezdtünk. Egy ház előtt hatalmasat fékezett, a motor hátulja negyvenöt fokot fordult és megálltunk.

Belülről kiszűrődött a szórakozó tinédzserek hangja, ami a zenével vegyült.

Lábaimmal nem álltam túl biztosan, eléggé elzsibbadtak a végtagjaim, nem találtam túl kényelmes pózt, de nem igazán érdekelt. A bukósisakot a földre ejtettem, és futni kezdtem, ahogy csak bírtam. Reménykedtem, hogy nem olyan nagy a ház, mint ahogyan kívülről tűnt.

Csak reménykedhettem.

Nehéz lett volna felbecsülni a szórakozók számát, rengetegen voltak. Néhányan felém pillantgattak és óbégatva megpróbáltak kommunikálni velem, de egyáltalán nem érdekelt, hogy mit mondtak.

Idegesen forgolódtam, ajtók után kutatva. Amikor megpillantottam egyet, azonnal berontottam rajta. Egy fürdőszoba volt az. A sarokban megláttam két fiatalt, akik csókolóztak, fel sem figyeltek rám, ezért még azzal sem foglalkoztam, hogy elnézést kérjek a zavarásért.

Becsaptam magam mögött az ajtót, majd tovább kutattam ajtók után.

Hol lehetsz Dami?

Mivel azon az oldalon nem találtam újabb szobákat, ezért nekilódultam és elkezdtem átverekedni magam a tömegen. Senkit nem érdekelt, hogy milyen erővel löktem őket arrébb, bár nem is csodálom, mert senki nem ügyelt arra, hogy éppen kinek a lábán táncolt.

Megint egy ajtó, de belül senki nincs.

A sírás határára kerültem.

Talán, megkereshetném előbb a tulajdonost. Ő biztosan tudja, hogy hol keressem.

De ő hol van? És én hol vagyok? Elvesztem.

Elindultam a bejárati ajtó irányába, majd éreztem, ahogyan valaki megragadja a kezem. Felnéztem a fiú arcára és rájöttem, hogy Lucas volt az. Telefonon beszélt valakivel, fogalmam sincs, hogyan érthették meg egymást a nagy zsivajban.

Egy másik hatalmas helyiségbe vonszolt, ahol már kevesebben voltak. Csak néhány fiú ült egy kanapén.

Jungwoot azonnal felismertem és a többiek is ismerősek voltak, azt hiszem a bálról és a kosármeccseken is ott voltak.

- Mi a pálya Lu? - dőlt előre Jungwoo mosolyogva. Mikor kiléptem Lucas takarásából, azonnal rám tévedt a tekintete és méregetni kezdte a szememből folyó könnycseppeket.
- Dami itt volt és bajban van. Le merném fogadni, hogy valaki bántani akarja - válaszoltam elcsukló hanggal.
- Az a lány aztán tudja hogyan rontsa el a bulit - tápászkodott fel, majd megállt nem túl biztos lábakkal. - Srácok, megnézitek az emeleten? Könnyen felismeritek majd, jó bige - nevetett fel Jungwoo. - Azt is hozzátok ide, aki elkapta, szeretném megcélozni az arcát az öklömmel - vált idegesebbé Jungwoo.

Ha ezt hallotta volna Dami, biztos a fellegekben érezné magát.

De Jungwoo miért lett hirtelen ilyen? A flegma stílusa egyértelműen az alkohol miatt jött elő. De mégis miért lett olyan ideges?

- Mégis mire vártok? - tört át közöttünk Jungwoo, miközben a földre köpött.

Nagyon megváltozott.

- Hallgassatok már! - ordította el magát, miközben egymás után lökte el a bulizókat.

Lucas is hozzá hasonlóan tett, én azonban csak követtem a két fiút.

A tömeg továbbra is hangos volt, semmit nem ért az, hogy Jungwoo csendre intette őket. Volt azonban egy természeti erő, ami még ezt a hadsereget is felülmúlta.

Az ég hatalmasat dörrent, majd egy villám átvilágított a sötét házon. Ekkor láttam meg, hogy egy ajtó irányába igyekszünk, amit én nem vettem észre.

Jungwoo benyitott az ajtón és, amikor benézett rajta, azonnal futni kezdett. Az ég ismét dörrent, ezzel egy időben pedig a házon belül is egy pukkanás ütötte meg a bulizók fülét. Lucas beugrott az ajtón, én pedig szorosan követtem.

Egy könyvtárba léptem. Először Lucas testét láttam meg, ahogyan barátját átkarolja, majd Jungwoo előregörnyedt testét.

- Gyere elő te seggarc! - ordította el magát Jungwoo.

A könyvespolcok sorai mögött hallottam, ahogyan valaki sír, majd visongatni kezd, de nem túl tisztán. Megpróbálták elfojtani a hangját.

Egy mozdulattal letöröltem könnyeimet, majd előrerontottam, de Lucas utánam kapott.

- Fegyvere van! - ordított rám.

- És, ha nem akartok megsérülni, akkor jobb, ha nem nézitek meg, hogy milyen - szólt egy férfi hang a helység másik végéről.

Ekkor megint előtört belőlem egy könny adag és szemeimet Jungwoora vezettem.

Kezét vállára szorította, de ujjai között láttam, ahogyan vér lepte el fehér pólóját.

Akkor az a dörrenés...

Jungwoot meglőtték.

- Dami! - kiáltottam el magam, mire a halk sikolyai elhaltak. - Minden rendben lesz, nyugodj meg - motyogtam és ügyeltem arra, hogy ne tudja meg, hogy sírok. Akkor nem tudtam volna lenyugtatni.

- Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy el tudj menekülni. Add át a lányt és elengedünk - kiáltotta Lucas.

- Ha elém kerülsz, lenyomom az öklömet a torkodon! - ordította Jungwoo.

- Fogd be! - szólt rá Lucas és láttam a tanácstalanságot az arcán.

- Mit csináljunk? - temettem kezeim közé arcomat, majd hajamba túrtam.

- Vigyázz erre az idiótára - lépett el Jungwoo mellől Lucas, így a fiú súlya rám nehezedett.

- Lucas ne csinálj hülyeséget! - próbált meg feltápászkodni Jungwoo, de nem hagytam neki. - Eressz el Sua! A haverom meg fog halni!

- Fogd erősen! - pillantott hátra Lucas, majd egyre jobban távolodott az alakja. Egyszer fordult jobbra, majd eldördült a pisztoly ismét.

- Lu! - kiáltott Jungwoo, én pedig futásnak eredtem. Nem ott mentem, ahol Lucas, hanem más irányból közeledtem a hangok irányába.

Egy ismeretlen fiú alakjával kerültem szembe, akinek reflexszerűen behúztam egyet, ahogyan azt tanították. Aztán megragadtam a vállát és a hasába térdeltem.

Támadásaim sora után a fiú összerogyott előttem és megláttam Lucast, aki Damit magához szorította.

Szememmel végigmértem Lucast, de sehol nem láttam golyó nyomát testén. Meglepődötten nézett szemeimbe, aztán a földre rogyott fiú után, aki jajgatva hempergett előttem.

Még egyszer belerúgtam, aztán Damihoz ugrottam és letérdeltem hozzá.

- Jól vagy? - töröltem le könnyeit arcáról, mire halványan bólintott egyet.

- Nagyon féltem - motyogta halkan.

- Igen, én is jól vagyok, kösz, hogy megkérdezted, de jobb, ha elhúzunk, mert már biztos riasztotta valaki a zsarukat, mert befosott a pisztoly hangjától - állt talpra Lucas.

Mikor Lucas felállt, láttam, hogy mögötte, a falban egy lyuk tátongott.

A fiú elvétette.

Szinte teljes mértékben biztos voltam abban, hogy a lövés betalált, de reménykedtem abban, hogy nem az élettelen lovagommal találkozom.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy Lucas volt az, aki óvott mindentől.

Mikor segítettem Daminak felkelni a földről, sziréna hangjára lettem figyelmes. Ijedten kapkodtam a fejemet, aztán futásnak eredtem, barátnőm pedig szorosan követett.

- Ne hagyjatok itt! - ordította a fiú, aki fogva tartotta Damit. Nem szenteltünk figyeltem neki, mintha meg sem hallottuk volna, továbbhaladtunk.

Jungwoo a könyvtár ajtajánál segítette fel a földről a fiút.

- Jézusom! - pattant oda Jungwoohoz Dami. - Jól vagy? - kezdte el vizsgálni a golyó ütötte lyukat.
- Soha jobban - felelte ironikusan Junwoo, majd összeszűkült szemekkel figyelte, ahogyan Dami matatott a vállánál.
Dami ijedten ugrott meg, amikor hallotta Jungwoot felszisszenni.
- El kell mennünk ezzel a kórházba! - kiáltott Jungwoora.

Még több sziréna hangja.
- Srácok! - szóltam, de egyikük sem figyelt rám.

- Biztos, hogy nem megyek dokihoz! - fordult el Jungwoo.

- Srácok! - ordítottam még hangosabban.

- Igaza van - nézett Jungwoora Lucas, majd előkapta a telefonját.

- Srácok! - ordítottam torkom szakadtából. Ezúttal sikerrel jártam. Mind a hárman engem bámultak. - A zsaruk bármelyik percben bejöhetnek, el kell húznunk innen.

- Hívtam taxit, Woo, ülj be és vonszold be a seggedet a kórházba! - állt közvetlen a fiú elé, aki egyre több vért vesztett.

Jungwoo idegesen csapta el a fejét, aztán Lucas szemeibe bámult.

Mit láthatott meg az íriszeiben, amitől megváltozott a válasza?
Nem mintha én nem rezdültem volna össze Lucas komoly pillantásától.

- Elkísérlek! - ajánlotta fel Dami. - Az a gyerek párszor nagyon megszorította a karomat - tűrte fel blúza ujját a lány. Bőre véraláfutásos volt.

A szivárvány minden színe megtalálható volt karján.
Máskor azok a színek boldoggá tettek. Annyira szépek voltak és felvidítottak, főleg az égen.
Azonban a karját látva elborzadtam.

Dami látta, hogy értetlenül bámultam rá, ezért suttogva azt mondta, hogy később elmondja a történteket.

Jungwoo elindult, nyomában Damival, mi pedig követtük őket Lucassal.
A hátsóudvarra néző ablakokon felmértük a terepet. Mindenhol zsaruk voltak és a buliból kiszabadult fiatalokat üldözték.

Csak apa meg ne lásson...

- Jungwoo kirontott az ajtón, magával rángatva Damit. Éppen indultam volna utánuk, azonban Lucas visszarántott. Rettentően közel kerültem hozzá és felhúzott szemöldökkel suttogtam szemébe.
- Most meg mi van?
- Rendőr - mutatott ujjával ki az ablakon.

Láttam, ahogyan barátaink sikeresen bepattannak a taxiba, ami villámgyorsasággal száguldott el, miután az ajtó bezárult.
Nem tudtam, hogy a taxisok ilyen fürgék.

Nyíiván nem. Lefogadom, hogy Lucas hatására hajtott el úgy, mint egy félőrült.

- Mit csináljunk? - tártam szét karomat tehetetlenül. - Itt nem maradhatunk.
Bepánikoltam. Lucason a félelem legkisebb jelét sem láttam. Higgadt volt. Még egyszer kipillantott az ablakon, aztán megragadta a karomat és ráncigálni kezdett visszafelé. - Mit tervezel? - kérdeztem. Valamennyire bíztam benne, de nem ismertem, így remegő léptekkel követtem.
Nem válaszolt, csak tovább húzott, aztán megtorpant és a falhoz szorított.

Férfi hangokat hallottam, de nem kintről. Bent voltak a rendőrök.

A mélyebb hangok mellett néhány nyávogó lány hangját is hallottam, akik próbálták megfűzni a rendőrt, hogy hazaengedje őket, de az hajthatatlan volt. Néhány szót még váltottak, majd dulakodásra lettem figyelmes, aztán egy férfitől hallható jajgatás és a mély hang megszűnt.
- Kösz csajszi - lépett el mellőlem Lucas.
- Ezer örömmel állok segítségedre Lu - vigyorgott felé a lány, majd mikor elléptem a fal takarásából, fintorogva nézett vissza rám. Ideje sem volt megkérdezni, hogy ki vagyok, mert gyorsan továbbálltunk.

A rendőr a földön kiterülve nézett rám, a bunyós lány pedig a mellkasán térdelt, erősen lefogva a férfit.
Hogy mennyire puhány kollegái vannak apámnak. Tipikus fánk zabáló dagadék.

Lucas a lépcsők irányába fordult, majd halk léptekkel futott fel rajta. Próbáltam követni, de nagyon gyors volt. Mikor felértem, ő már rég kinyitott egy ablakot, majd mikor észrevette, hogy beértem, a tetőre mászott.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt fogunk elmenekülni? - léptem ki mellé a tetőre.
- Csak a motoromig kell eljutnunk - mutatott a járműre, amit gondosan elrejtett néhány növény takarásába - onnan már sima minden - vigyorgott rám.
Pillantása után hatalmasat nyeltem, majd a mélybe pillantottam.
- Nem fog menni - szorítottam össze szemeimet, majd mikor kinyitottam, egy rendőrön akadt meg a szemem.

Az apám volt az.

Lucas észrevette, hogy valamit nagyon bámulok, ezért követte pillantásomat és ő is arra meredt. Nem értettem, hogy komoly tekintete miért vált hirtelen elhidegültbe.
- Itt van az apám - mormoltam halkan, Lucas pedig azonnal felém kapta fejét.

Az önelégült képét felváltotta egy dühös, és haragosan felmordult.
- Azt csinálsz, amit akarsz - ugrott le a tetőről.

Mit tehettem volna? Követtem őt.

A földet érést követően nyekkentem egyet, de nem volt időm a keletkezett sebeket nyalogatni.

Lucas tört előre, átugrott egy sövényen és mindenféle akadályt kikerült, én pedig mentem utána.

Miért nem mentem a saját fejem után? Mert, amikor egy pillanatra is távolabb került tőlem, megborzongtam és majd elsírtam magam a félelemtől. Azonban, amikor éreztem, hogy ott van mellettem, valahogyan bátrabbnak éreztem magam. Féltem, de nem annyira, mint nélküle.

A sötétben, csak néhány fényfoltot láttam, amik az utcai lámpákból vetültek a hátsóudvarra. Egy fa takarásában megbotlottam és éreztem, hogy hatalmasat hibáztam. Sár tapadt térdemre és éreztem, hogy ez nem csak egy kis esés volt. Kezemet térdemre tapasztottam és próbáltam erősen szorítani, hogy elfojtsam a fájdalmat.

A zsaruk azonnal felfigyeltek ránk és futólépésben közeledtek felénk.