Természetesen ugyanazon a helyen kellett leszállniuk, ahol nekem.

Hiába örültem annyira annak, hogy az utazás alatt csak néha pillantottak hátra - akkor is mögém meredve -, amikor lepattantam a buszról és kilőttem, mint a rakéta, megláttak.

- Sua, nem kell bujkálnod! - szólt utánam Hoseok, mire sziklává dermedve torpantam meg, majd lassan, egy helyben topogva megfordultam.

- Hello! - tettem fejemre kezemet, majd emeltem magam fölé.

- Azt hiszem, jó lenne pár szót váltanunk - fújta ki a tüdejéből a levegőt Jin, majd elhaladt mellettem és maga után húzott.

- Oké, de haza kellene mennem házit írni - füllentettem. Ritka, hogy nem a suliban írom meg az otthoni munkákat. A legtöbbet letudom a szünetekben.

- A kis okoska - kuncogott fel hitetlenül Yoongi mögöttem.

- Gyere, ülj le! - vágódott le egy padra Jin és megütögette maga mellett a helyet. A többiek pedig a pad másik végén ültek le és falatozni kezdtek.

- Tudom, hogy mit érzel a látottak alapján, de ez nem úgy van, ahogy azt te gondolod - mondta maga elé Jin, bennem pedig felment a pumpa. A gyilkosság, az gyilkosság.

- Már hogy ne lenne az - motyogtam magam elé, egy csomóval a torkomban, mely egyre csak nagyobb és nagyobb lett.

- Jimint a barátai elárulták - szólalt meg Hoseok felém pillantgatva.

- Miért nem leckéztette meg őket érte? Egyszerűbb lett volna és még vér sem ragadt volna a kezéhez - dőltem előre.

- A helyzet eldurvult és nem Jimin miatt. Az ellenségünk egyre nagyobb bűnöket követett el és segítenünk kellett a rendőrök munkáját. Több ezer főből állt a bandájuk. Mégis mit csináltak volna annyian? Létrehoznak egy szeretet szolgálatot és kaját osztanak a szegényeknek? Ölésre biztattak mindenkit, nem pedig simogatásra - ragadta meg arcomat Jin, hogy a szemeimbe nézhessen, melyből egyre jobban kikívánkoztak a könnyek.

- Azért van a rendőrség, hogy védjék a várost. Nem kellenek ellenalakulatok. Nem kell gyilkossá válni ahhoz, hogy valaki megvédje a gyerekét - rántottam ki arcomat Jin kezei közül.

- Akkor nem volt más opció. Jimint hajtotta az, hogy megtalálja Jisoot és nem gondolkozott, ahogyan rengeteg más ember sem. Értsd meg Sua, az apád nem vált volna gyilkossá, ha nem lett volna muszáj - állt fel Yoongi, aki a legmesszebbről hallgatta a beszélgetést.

Átgondoltam a fejemben a szavait és valahogyan az egész baj más irányba kanyarodott. Továbbra is gyilkosként lebegett az apám előttem, de aztán rájöttem, hogy tényleg csak értem tett mindent. Előjöttek azok a dolgok, amikkel boldoggá tett. Még a széltől is óvott. Végig mellettem volt és felnevelt. Elsírtam magam, amikor a három férfire pillantottam és láttam egy halvány megkönnyebbülést rajtuk.

- Ne haragudjatok rám, amiért csak úgy eltűntem - sütöttem le szemeimet, majd összeszorítottam szemhéjamat.

- Azt hiszem, én még a világból is kimenekültem volna a képek láttán - nevetett fel Yoongi, mire elmosolyodtam, Hoseok pedig a vállába boxolt.

- Hajlandó vagy még tanítani? - pillantottam szipogva Jin felé, aki határozottan bólintott egyet, majd feltápászkodott mellőlem.

- Akkor jössz, amikor csak akarsz. Jimin már úgy is kezd rájönni, hogy találkoztunk és talán többre is - ölelte át gyengéden vállamat Hoseok, amit nem utasítottam el.

- Talán már ma este is benézek - mosolyodtam el.

- Akkor megmondom Ninának, hogy süssön valami finomat - jutott eszébe Yoonginak.

- Régebben egész nap aludtál, most meg zabálsz minden percen - csóválta a fejét Hoseok.

- Talán most indult be nálam a növés - vakargatta fejét ujjainak hegyével Yoongi.

- Felejtsd el - legyintett Jin. - Törpe maradsz - tette vállára kezeit, mire Yoongi szomorúan elindult visszafelé. - Na, akkor később látjuk még egymást ifjú padavan - intett felém, utolsó szava hallatán pedig felnevettem.

- Így van mester - intettem én is, majd a házunk felé vettem az irányt.

Jin szeretné a Star Warst?

A házba visszaérve, csak álltam a nappali közepén. A szüleim úgy haladtak el többször is egymás mellett, mintha a másik ott sem lett volna.

Gyerekek.

Sóhajtottam egyet, majd a szobám felé vettem az irányt. Az ágyra lefekve megpróbálkoztam azzal, hogy kipihenem a napot, azonban azonnal beugrott Ten féltékeny arca. Nem az a békés, csendben féltékenykedőnek tűnt. Nagyon ijesztő volt. Éreztem, hogy a békülésünkhöz nem elegendő egy bocsánat, ezért törni kezdtem az agyam, hogy mégis mit kezdjek vele.

Az agyam csak úgy zakatolt, akár egy gyorsvonat. Rájöttem, hogy nem bírnék nélküle meglenni, így nem szabad feladnom a béküléshez vezető utat, még akkor sem, ha roppant fárasztó és hosszú is az.

- Sua! - nyitott be a szobámba anya és egy sötét pólót lengetett meg előttem. - Kimostam a pólót, bár továbbra sem tudom, hogy kié - adta kezembe.

- Ó, köszi - vettem ki kezéből és vártam, hogy kimenjen, hogy folytathassam a semmittevést.

Percekig pillantgattam még felé, miközben újra és újra összetűrtem a pólót, de nem mozdult.

- Mi az? - fordultam felé.

- Nem árulod el, hogy kitől van? - bökött fejével a póló felé.

Gondolhattam volna, hogy nem úszom meg név nélkül, de éreztem, hogy nemcsak a póló gazdája érdekelte, hanem az egész este, amit nem otthon töltöttem.

- Hosszú történet áll - lengettem meg a pólót - e mögött - vágtam hanyatt magam.

Anya nem értette a célzást, hogy nem akarom elmondani. Ő úgy gondolta, hogy azért húztam magam alá a lábam, hogy helyt adjak a hátsójának, hogy lehuppanjon mellém.

- Aigoo! - sóhajtottam, aztán elkezdtem nagy vonalakban elmesélni a történteket. Természetesen kihagytam olyan dolgokat, mint a pisztoly, vagy éppen a rendőrségi üldözés. Annyit mondtam, hogy történt egy kis baj Damival a buliban, ezért segítségre szorult, a Lucasos történetet pedig kissé megváltoztattam. Úgy beszéltem róla, mintha Ten egyik jó ismerőse lenne és csak az eső miatt mentem volna el hozzá, hogy ott várjam meg, ameddig eláll. Így sikerült kikövetkeztetnie azt is, hogy az ő pólója.

- Még szerencse, hogy nem abban a buliban voltatok, ahol egy fiút találtak pisztollyal. Apád azt mondta, hogy valakit meg is lőttek - hatalmasat nyeltem és próbáltam elrejteni zavartságomat.

- Hű! - szólaltam fel. - Tényleg szerencsém volt - ráztam meg a fejem és megvakartam a tarkómat, hogy elrejtsem a kissé remegő kezemet, hosszú fürtjeimben.

Anya még egyszer felém fordult, majd az ajtó felé indult, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne tegyek valamit azért, hogy enyhítsem a szüleim közti feszültséget.

- Anya - suttogtam alig hallhatóan. Kinyitotta az ajtót és a küszöbön állva felém fordult. - Hallgasd meg apát, bizonyára oka van annak, hogy titkolózott - haraptam be a számat. Felé lestem és úgy tűnt, mintha érezné, hogy tudok valamiről, amiről ő nem, de nem kérdezett rá, csak halványan elmosolyodott, aztán elhagyta a szobámat.

- Veled meg mit kezdjek? - tartottam fel magam előtt a pólót. Nem gondolkoztam sokáig, eszembe jutott, hogy Jungwoo valószínűleg sokszor keresi még Damit. Majd neki odaadom, hogy eljuttassa Lucashoz.

Rápillantottam az órámra és azonnal felpattantam az ágyamról. Nem hagyhatok ki több napot, mert akkor semmivel nem leszek erősebb. Továbbra is előttem lebegett a cél, ami pedig az volt, hogy ne legyek olyan gyenge a táncórák után, valamint az, hogy tudjak magamra vigyázni. A mesterem várt rám.

Rohamtempóban szedtem ki kényelmes cuccokat a szekrényemből, majd bújtam bele azokba. Hajamat laza copfban összekötöttem, majd lerobogtam a lépcsőn.

- Megyek kocogni egy kört - kiáltottam el magam, miközben előkutattam egy műanyag üveget, aztán vizet kezdtem bele engedni. Ekkor megéreztem, hogy hátulról valami a hátamba fúródik.

- Vidd ezt - tartotta elém a tárgyat apám, ami egy kulacs volt. Felé pillantottam, aztán zavartan kivettem a kezéből azt. Egy mosolyt erőltettem magamra, majd elkezdtem feltölteni vízzel.

Éreztem, hogy békülő szándékkal tette ezt, de továbbra sem gondoltam azt, hogy meg kellene bocsájtanom neki.

***

- El a kezekkel a csirkétől! - kiáltotta el magát Nina és kését a húsba szúrta. Yoongi hasonlóképpen tett, majd egy pálcika harc vette kezdetét. Nina többször szúrta meg Yoongi kezét az evőpálcikával, a fiú pedig belátta, hogy nincs esélye ellene.

- Ez nem ér, mindig te kapod a legfinomabb részeket - vágott durcás arcot Yoongi, mire Nina levágott egy darabot a húsból és a fiú felé tartotta. Yoongi szemei mosolyogni kezdtek, majd kitátotta a száját, hogy bekaphassa a falatot, azonban Nina elrántotta előle.

- Olyan naiv vagy - csóválta a fejét Nina. Ekkor Yoongi barátnője felpattant a fiú másik oldaláról, odasétált Ninához és elvette a tányérját. Erre a lány idegesen felcsattant.

- Én sütöttem! Az enyém! - csapott az asztalra Nina, szemeiben pedig tűz gyúlt.

- Mire megeszed, elhűl az étel - válaszolta nyávogva Yoongi barátnője. - Jó étvágyat cica! - puszilta meg barátja homlokát.

A jelenetet a többiekkel nevetve követtük, a többiek fogadásokat kötöttek, hogy végül kié lesz a hús.

- Na, jöhet a zsé! - kiáltotta el magát Hoseok, vele együtt pedig Jaebum, Jin és Youngjae is elégedetten vigyorgott a többiekre, hiszen ők is Yoongi mellett fogadtak.

- Nem hiszem el Nina! - csóválta a fejét Jinyoung, aztán Taehyunggal együtt felálltak az asztaltól, hogy a zsebükből kiürítsék a pénzüket a nyertesek orra elé.

- Inkább maradok éhen, minthogy ez a vadmacska kikaparja a szememet! - kanalazta magába a rizsszemeket a lány.

Az ebédlőben egyre többen jelentek meg, akik irigykedve pillantgattak az asztalunk irányába. Ugyan együtt éltek, de közel sem ápoltak olyan jó kapcsolatot velük, így nem főztek egymásra.

- Köszönöm szépen az ételt! Finom volt! - mosolyogtam Ninára, mire kissé megenyhült az arca, de továbbra is vágyakozva figyelte, ahogyan Yoongi magába tömi a csirkét.

Felálltam az asztaltól és indulni készültem.

- Készülj fel, mert holnap keményebb edzést kapsz - pillantott felém Jin, mire nagyot nyeltem.

A mai sem volt egy sétagalopp. Meg sem merem nézni a lábaimat. Lefogadom olyan foltosak, mint egy dalmata.

- Ó, Sua! - kiáltott utánam az éppen belépő férfi, akit nem ismertem túl jól, de, ha jól emlékszem, Namjoonnak hívják.

- Igen? - fordultam vissza felé.

- Mondanál véleményt erről? - mutatott felém egy papírt, amin egy rajz volt.

- Hű! - tátottam el a számat.

- A többiek unták a régi logót, így újat csináltam.

- Nagyon király! - dicsértem meg, mire a férfi kihúzta magát és odalépett a többiekhez, hogy nekik is megmutassa a bázis új jelét. Az ő reakciójuk sem sokkal különbözött az enyémtől. Mindenki tátotta a száját és elnyújtva ejtették ki a magánhangzókat.

- Úúú, de szuper!

- Ííí!

***

Jin nem csak egy nap keményített be, péntek kivételével minden nap fárasztott. De legalább egyre jobban nyeregben éreztem magam és sikerült néhány olyan ütést bevinnem, ami fájdalmat okozott neki. Természetesen rossz volt nézni, hogy összeszorítja a rúgásaim után a szemét, de azt mondta, hogy ennek ez a lényege és inkább más sírjon, mint én.

A pólót többször is megpróbáltam eljuttatni Lucashoz, de sosem sikerült odaadnom Jungwoonak. Vagy Jungwoo nem jött el Damihoz a sulihoz, vagy én felejtettem otthon. Nyilván arra nem gondoltam, hogy először Daminak adjam, hogy ő juttassa el Jungwoohoz, majd Lucashoz.

Így pénteken elhatároztam, hogy én magam viszem el neki.

Anyának szóltam, hogy ne várjon haza suli után, mivel Damiék bulit szerveztek nekem, amiről csütörtökön szóltak. Próbáltam úgy tenni, mintha nekem ez a hír új lenne.

Amikor órák előtt odaállított elém a három barátnőm és Taeyong, hogy elmondhassák, hogy karaokezni megyünk, reménykedve pillantottam Ten padja felé, hogy megtudjam ő is jön. Azonban ez nem történt meg. Minden nap azon voltam, hogy valahogyan rávegyem, hogy megbeszéljük az egészet, de ez nem történt meg. Rengeteget sírtam miatta anyáék előtt, az iskolában igyekeztem elrejteni a könnyeimet. Nem akartam, hogy azért béküljünk ki, mert megsajnál.

Biztosra tudtam, hogy nem jön el a szülinapi bulimra.

- Na, akkor este találkozunk! - öleltem meg Damit a suli előtt, majd elindultam Lucas otthonához, amit nem tudtam, hogy pontosan hol is van.

- Dami! - kiáltottam a lány után, mert úgy gondoltam, hogy ő tudja, de már messze járt. Jobbnak gondoltam, ha nem zavarom, mert úgy gondoltam, hogy a bulim helyszínéhez igyekszik, hogy előkészítsen mindent. A többiek mondták, hogy ők is ott lesznek órák után.

Előkaptam a zsebemből a telefonomat és felhívtam a „Fekete lovag" - néven beírt számot.
- Mondd - szólt bele néhány csengetés után Lucas, mire összehúztam a szemöldökömet.

- Szia! - köszöntem.

- Hello, csúfság! - köszönt vissza, mire összeszorítottam szememet és fogaimat is, hogy nehogy valami cifrát mondjak.

- Csak gondoltam eleget nyaralt nálam a pólód és visszaadnám, érte tudsz jönni? - kérdeztem, abban a reményben, hogy nem kell átgyalogolnom az egész várost.

- Egy pólóért biztos nem kelek fel - sóhajtott. - Tartsd meg nyugodtan, húzd a párnádra, vagy a macidra, ahogy azt más lányok szokták - dünnyögte.

- Jó, akkor mondj címet! - rágtam idegesen szám szélét, az ég felé pislogva. Egyre idegesebb lettem, de magam sem tudom miért. Ez csak egy póló volt, ami egy fiútól származott. Akit alig ismertem és roppant idegesítő volt. De ezzel együtt valamiért jól éreztem vele magam. Vagyis a motorjával, nem vele.

- Úgysem találnál ide. Folyton kocsival visznek ide-oda, csoda, hogy a suliig is eltalálsz.

- Suliba is apa hoz - vágtam rá, de hamar megbántam. A fiú a vonal másik végén felnevetett.

- Ki hitte volna - felelte továbbra is röhögve. - Jól van csúfság, körülbelül egy órát tudok várni, de, ha addig nem érsz ide, akkor így jártál. Dolgom van - mormolta, majd elküldte SMS-ben a címet.

Az utcát szerencsére ismertem, azonban az busszal több megállóra volt.

Megnéztem telefonon az időt, miközben átszálltam az egyik buszról a másikra. Volt még fél órám.

- Miért vagyok ennyire hülye, hogy egy hülye póló és egy hülye fiú miatt utazok? - suttogtam magam elé, de túl hangos lehetett, mert a többi utas felém pillantott, majd fejrázva, „ ez megkattant" - gondolva elfordultak.

Mikor leszálltam a buszról, még kellett sétálnom úgy két utcányit. Szemeimmel a mellettem magasodó házakat csodáltam. A gazdag negyednél jártam. A házak előtt a legújabb autók álltak a kerekeiken. Belülről semmi zaj nem szűrődött ki, talán csak néhány régi klasszikus zene, amely a hanglemezekről szólt, melyeket antik lemezlejátszók forgattak.

Képes lettem volna elaludni, annyira unalmasak voltak, de már nem sok időm maradt.

Miért is igyekszem annyira? Kit érdekel Lucas?

Ahogy haladtam a megadott cím irányába, egyre koszosabb lett az utca. A házak nem törtek annyira az ég felé, színük pedig egy fakóbb volt.

A klasszikus zenét felváltotta az ablakokon kiszűrődő gyereksírás, vagy veszekedés.

Közel jártam.

A közúti lámpák alatt ismerős dolgokat láttam. Visszahozták az emlékeket arról az estéről, amikor a sötétben csak mi voltunk, a lámpák fénye, az eső és a motor zúgása. Egy pillanatra lecsuktam szemeimet, majd mikor újra kinyitottam, szembe találtam magam a lakással.

A felhajtó után megpillantottam Hyut. Köszönésül végighúztam ujjbegyem a kormányon, majd az ajtó felé léptem. A csengőre tapadtam és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Hosszú percek után sem történt meg. A telefonomat előkaptam,hogy megnézzem az időt. Még maradt pár percem.

A rácsra raktam a kezem és magam felé húztam. A zár engedett, majd kinyílt. Az ajtó sem volt kulcsra zárva, de néhányszor hozzáütöttem ujjperceimet a fához.

Ismét nem kaptam választ, ezért lassan beléptem a lakásba.

Lucas az ágyon feküdt és engem nézett.

Szemgolyómmal köröztem néhányat, majd a falnak dőltem. Közel voltam ahhoz, hogy elnevessem magam a lustaságán, de nem tettem.

Lucas felemelte a kezét, majd ujjaival köszönt. Ismét nehezemre esett komor arcot vágni. Zavaromat elrejtve vettem le hátamról táskámat, majd zipzároltam ki azt és vettem elő a pólót belőle. Nem mentem közelebb Lucashoz, csak kezembe gyűrtem a pólót, majd rádobtam.

- Kösz! - dobta a kanapé végére.

Hátat fordítottam neki és az ajtóhoz léptem.

- Letelt az egy óra, dolgod van - emlékeztettem, mire lassan lefordult azágyról.

Még arra is lusta, hogy maga alá tegye a lábát - csóváltam a fejem.

A konyha felé indult, én pedig nagyon lassan kinyitottam az ajtót. Kíváncsian pillantgattam a konyha felé, hogy mit csinálhat ott és reménykedtem abban, hogy egyszer még meglátom, mielőtt kilépek.

Már a rácsnál jártam, amikor hallottam, hogy kilép mögöttem. Egy táska volt a kezében, abban pedig...tojások?

- Igyekezz, nem érünk rá egész nap! - lökött meg kissé, mire a rácsnak mentem,az pedig nyeszeregve nyílt ki.

Lucas kulccsal zárta a rácsot, majd elindult az úton végig.

Ugyanezt tettem, azzal a különbséggel, hogy én a járdát használtam.
Ismét a csendesebb légkörben éreztem magam, miután úgy két percig gyalogoltunk. Én céltalanul, Lucas pedig a tojással teli táskát vitte valahova.

- Mire az neked? - kérdeztem meg néhány perccel később, mikor még mindig mellettem sétált, néhány méterre.

- Erre - nyúlt bele, majd az egyik autó irányába hajította az egyiket.

- Elment az eszed - kaptam a szám elé kezemet, majd gyorsabban lépkedtem, hogy nehogy meglásson az autó tulajdonosa.

- Állj már meg! - kiáltott utánam Lucas. Úgy tettem, ahogy mondta. Megfordultam és láttam, ahogyan egy újabb tojás loccsan szét az autó üvegén.

- Fejezd be! - kiáltottam el magam és felé futottam, de megismételte a dobást.

Mikor odaértem hozzá, kivettem a kezében szorongatott tojást, hogy megakadályozzam abban, hogy megint hülyeséget csináljon.

- Gyerünk, dobd el! - biztatott, fejével az autó irányába intve.

- Kizárt! - pillantottam a tojásra.

Valamiért késztetést éreztem arra, hogy megtegyem, amit mond, de ellenálltam.

- Hát jó! - kapott ki egy újabb tojást, majd egy másik autó irányába hajította. Hangosan koppant egyet, majd végigfolyt a szélvédőn.

- Azt mondtam fejezd be! - kiáltottam el magamat, majd idegemben eldobtam a tojást egyenesen egy autó irányába.

- Hű! Nagyon rossz kislány vagy! - vigyorodott el Lucas, majd még egy tojást nyomott a kezembe, amit a fején törtem össze.

Először ideges lett, de aztán megláttam szemeiben a huncutságot, majd egy ördögi vigyort.

Futásnak eredtem.

Az új Aranysakálok logó:

Nagyon szépen köszönöm MrsParkRaven666
Imádom❤