Hogy én milyen példamutató vagyok. Végigaggódom az estét, mert nem tudom mi történik a lányom és Ten között, én meg verejtékező homlokkal hagyom, hogy lásson. Az egész Jimin hibája! Ha nem mászott volna fölém, akkor nem izzadtam volna meg! - by Jisoo.

A parkot magam mögött hagyva, egy szűk utcába keveredtem, ami úgy tűnt, mintha megpróbált volna összenyomni. Az egyik oldalt egy magas fal húzódott mellettem, míg a másik oldalon emeletes házak tornyosultak, közöttük pedig sikátorok, ahol csak halvány fények pislákoltak. Lábaim már kezdtek kissé fáradni, de nem volt kedvem tovább maradni a sötét, huzatos helyen, így gyorsabban kezdtem futni. Sikeresen kikeveredtem a szél fútta utcából és azonnal melengetni kezdte testemet a nap, amely kezdett az ég alá bukni. Szétnéztem, hogy nem-e közeledik felém egy autó, aztán átkeltem egy kereszteződésen. A telefonomon rápillantottam a térképre és rájöttem, hogy már csak néhány méterre van tőlem a helyszín. Ugyan szám már kiszáradt és vizet követelt, kíváncsiságom továbbra is erőt adott és tovább rohantam. A hely egyre kihaltabbnak tűnt, sehol nem láttam egy autót sem, egészen addig, ameddig hangokat nem hallottam.

Leheveredtem a földre, egy bokor takarásába, hiszen apám az orrom előtt volt méterekre. Az autója motorháztetőjén ült egy férfival és nevetgélve beszélgettek. Próbáltam kivenni, hogy mégis mi lehet olyan nevetséges, de túl messzire voltak tőlem. Megpróbáltam közelebb férkőzni, azonban újabb emberek közeledtek feléjük. Az egyik férfi kapucnit viselt, azonban a testtartása nagyon ismerős volt. Mögötte egy tőle alacsonyabb, szőke személy jött ki, aki papírokat tartott a kezében. Azonban nem foghatta sokáig, mert két nő kitépte ujjai közül. A szőke rámordult az egyikre és a kapunak tolva őt a szájára tapadt. Apám reakciója erre csak egy újabb kacaj volt. A szőke férfi a zsebe felé nyúlt, ami ki volt tömve valamivel. Nem is tűnt fel az alakja, azonban, amikor a férfi megigazította azt, rájöttem, hogy egy fegyver volt. Majdnem felsikkantottam, de még időben a szám elé kaptam a kezemet, hogy elfedjem a hang útját. Valószínűleg nem teljesen sikerült, mert a kapucnit viselő férfi felém kapta a fejét. Ekkor jöttem rá, hogy miért is volt annyira ismerős. Ő Ten édesapja volt, Jungkook.

Jobbnak tartottam, ha hazaindulok, mert sötétedni kezdett, valamint az összegyűlt csapat tagjai is kezdtek szállingózni. Nem akartam, hogy apa hamarabb hazaérjen, ezért szaporán kezdtem szedni lábaimat. A kereszteződéshez érve körültekintettem. Próbáltam egy másik hazavezető utat találni, azonban sajnos a térkép is két utat mutatott. A szűk, sötét helyet és egy hatalmas kitérővel járó utat. Muszáj voltam ismét átkelni a félelmetes helyen. Megálltam egy pillanatra még az út melletti lámpa alatt, majd megtettem az első lépést a sötét utcában. Kicsiny élőlények rohantak a lábaim közt a kukák felé, amikre igyekeztem nem rálépni. Nem féltem a rágcsálóktól, azonban undorítóan koszosak és büdösek voltak.

Futás közben az emeletes házakból figyelő szempárokkal néha összetalálkozott tekintetem. Többször is megfordultam, mert nem szerettem volna senkinek sem hátat fordítani. Nem ismertem ezt a környéket, de nem úgy tűnt, mintha békés emberek éltek volna ott. A földön szanaszét üvegtörmelékek hevertek, amelyek akkor még nem voltak ott, amikor először elhaladtam ezen az útvonalon. Körülbelül az út közepén járhattam, amikor egy fejét vesztett babát pillantottam meg a kerítés mellett. Libabőr futott végig a hátamon tőle. Alig vártam, hogy hazaérjek végre. A fejem a huzattól egyre jobban kezdett fájni, valamint néhányszor meg is szédültem. Egyre csak lassultam, mígnem teljesen megálltam. Hátamat a falnak vetettem és hatalmasakat sóhajtozva préseltem levegőt a tüdőmbe. Többször is megremegtem, amikor a házak irányából pukkanásokat hallottam. Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy csak az ablakokat csapkodta a huzat, azonban legbelül jól tudtam, hogy azok lövések dördülései voltak. Ugyan az összeesés határán jártam, annyira kimerültem már, de mégis rávettem magam arra, hogy ellökjem magam a faltól. Ekkor a szél, mintha csak megpróbálta volna elragadni tőlem a csuklómra tekert láncot, erősen cibálni kezdte és megcsörgette, amitől egy emlék ugrott be.

Eszembe jutottak a táncunk után történtek. Amikor Ten magamra hagyott és jött az az ismeretlen fiú. Már emlékszem. Az ő nyakában lógott a lánc. Amikor lesegített a lépcsőről, ugyanúgy csörgött akkor is, pont, ahogy most, amikor a szél csörgette. Akkor akadt a hajamba, amikor elléptem tőle.

Gondolkodásom után meghallottam, hogy fiúk közelednek mögöttem, ezért nem törődve azzal, hogy nincs energiám, szedni kezdtem lábaimat és meg sem álltam hazáig.

A konyhába beérve azonnal a csap alá vetettem magamat és vedelni kezdtem jéghideg vizet.
- Jézusom, ne igyál már úgy, mint egy kutya! - szólt rám anyám, aztán egy poharat nyomott a kezembe és elkezdte feltörölni a vizet, ami miattam csepegett a csempére.
- Bocsánat! - töröltem le pulóverem ujjával a számról lecsöpögő vizet.
- Te aztán jól lefárasztottad magad - simított végig a megizzadt homlokomon. - Öltözz át, nehogy beteg legyél! - szólt rám. Megszólalni nem bírtam már, csak a földre zuhantam. Ugyan eszméletemet nem vesztettem el, de kis ideig mozgásképtelenné váltam. Egész testem remegni kezdett.

Anya rémülten kapott testem után és szorította arcomat kezei közé.
- Ne csukd le a szemeidet! - suttogta erővel hangjában. Megragadott és próbált a nappali irányába vonszolni. Ám, nem igazán sikerült neki. Ekkor egy újabb kéz kapcsolódott be és egy másik hang társult a testrészhez.
Jungkookot pillantottam meg, majd apát. Végül sikeresen felfektettek a nappaliban lévő kanapéra.
Édesapám arcomat tapogatta, ameddig anya felfutott az emeletre egy takaróért.
A meleg anyag hatására jólesően felmordultam és végre sikerült megmozgatnom végtagjaimat.

- Mi történt? - fordult anya felé apa, Kook bácsi pedig leguggolt mellém. Semmit nem szólt, csak szája elé tapasztotta ujjait, ezzel azt kifejezve, hogy hallgassak. Mégis mit kellett elhallgatnom? Talán meglátott?
- Apa... - mondtam nyöszörögve. Kook ekkorra már elviharzott.
- Jól vagy kicsim? - ragadta meg kezemet. Válaszul csak bólintottam. - Miért nem mondtad el, hogy már napok óta szédül? - fordult anya felé idegesen.
- Elmondtam volna, ha nem tűnnél el mindig itthonról! - szólt vissza anya nála hangosabban. Nem akartam, hogy veszekedjenek. Megpróbáltam felkelni, de, amikor lemásztam a kanapéról, a térdem elgyengült és a földnek ütődött. Erre mind a ketten felém kapták a fejüket.
- Kérlek, ne veszekedjetek! Csak pihennem kell, ennyi az egész. Anya azért nem mondta el, mert én megkértem rá! - keltem védelmére.
Apa anya felé kapta a fejét.
- Ne haragudj! - suttogta.
- Hol voltál? - kelt ki ismét magából édesanyám.
Apa nem felelt, ekkor végiggördült anya arcán egy könnycsepp és elviharzott. Nem volt gyakori nálunk a veszekedés, ezért nem is tudtam, hogy mit kezdjek a helyzettel. Jobbnak láttam, ha nem ütöm bele az orrom.
- Fel szeretnék menni a szobámba - suttogtam és eltűrtem arcom elől az odalógó hajamat.
Apa szó nélkül segített fel a földről és vállam alá bújva vonszolt fel a lépcsőn.
A szobámba érve előkotortam a pizsamámat, aztán elindultam a mosdómhoz, hogy lemossam magamról az undorító mocskot, ami az egerekkel teli helyen rám tapadt.
A telefonom ekkor kezdett el csörögni, de nem volt erőm ahhoz, hogy eljussak érte annyi idő alatt, ameddig a zene szólt. Inkább megvártam, hogy újra hívást kezdeményezzen, aki keresett.

Nem telt el sok idő, néhány perc után újra kapásom volt.
- Végre felvetted! - szólt bele aggodalommal teli hangon Ten.
- Ne haragudj! Csak egy kicsit fáradt vagyok - nem akartam elmondani, hogy majdnem elvesztettem eszméletemet, annyira elfogyott minden energiám.
- Nem kell hazudnod, mondta apa, hogy mennyire rosszul vagy - a francba. Kook bácsi beköpött.
- Túlélem. Már nincs semmi bajom - bár kissé még mindig remegett a lábam.
- Ez nem normális, nem lehetsz csak úgy rosszul a semmitől - elmondhattam volna, hogy volt oka a rosszullétemnek, hiszen több kilómétert futottam.
- De jól vagyok - bizonygattam továbbra is.
- Hiszem, ha látom!
- Elhiheted - mondtam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt már csak a falak hallották, mivel Ten bontotta a hívást.
Egy hosszú fújtatást engedtem ki magamból, a telefont pedig az ágyra dobtam. Tudtam, hogy rengeteg üzenet vár rám, ha felnyitom a telefont. Hiszen Damival iskola után is szoktunk beszélni. Fáradtan pillantottam végig az asztalomon sorakozó könyveken és rájöttem, hogy semmit nem tanultam a következő napra.

Ekkor egy koppanást hallottam meg a földszintről. Apa valószínűleg felborított valamit.

A kopogást egyre közelebb lehetett hallani, mígnem az már az ajtómon szólt. Ijedten ugrottam át az ágyam másik oldalára és kaptam magam elé a párnáimat. Mivel továbbra sem nyílt ki az ajtó, ezért a plüssállataimat felsorakoztattam magam előtt az ágyon. Egy kész fegyverarzenál állt össze. Ismét magam elé kaptam a párnát és hallottam, ahogyan az ajtó kitárul. Lehajoltam az ágy alá és lábakat pillantottam meg az ágy másik oldalán. Megpróbáltam bemászni a búvóhely alá, azonban, félúton elakadtam. A lábak megálltak és a tulajdonosa leheveredett a földre.
- Szia! - köszönt rám, mire én elengedtem egy sikolyt és bevágtam a fejem az ágyamba.
Ten gyönyörű szemeivel találtam szembe magam. Örökre ott tudtam volna maradni az ágy alatt és bámulni a szempárt, azonban kezdett kényelmetlen lenni a földön való fekvés. Óvatosan elkezdtem haladni hátrafelé és éreztem, ahogyan egyenként potyognak rám a plüssállataim.

- Te komolyan felállítottál egy sereget ellenem? - mosolygott rám Ten, amikor végre sikerült kikeverednem az ágy alól.
- Megijedtem, na! - fordultam el sértődötten, a párnámat szorongatva.
Egy kar ragadta meg derekamat és kezdett el óvatosan húzni maga felé.
- Hadd nézzelek! - fordított maga felé és elkezdte tanulmányozni arcomat. Ujjait lassan végigvezette arcom minden egyes részén. Homlokomtól haladt állam felé. Szemével pedig követte mozdulatait. Mikor államnál megtorpant szemembe nézett. Kezét felcsúsztatta arcélemen, aztán közelebb hajolt hozzám és egy puszit nyomott számra.
- Megérdemelted, hogy féltél - mosolyodott el.
- Mégis miért? - toltam el magamtól és hozzávágtam a párnát.
- Mert te is megijesztettél! - vont újra magához és hátrálni kezdett, magával húzva engem.
- Nem kellett volna elmondania Jungkooknak, hogy kiütöttem magam - morogtam orrom alatt. Ekkor elvesztettem egyensúlyomat és Tennel együtt az ágyra zuhantam.
- Akkor most nem lennék itt - dörgölte orrát enyémnek.

- Írói szemszög -

- Szerinted jól meglesznek? - kérdezte Jisoo Jimint, miközben elindultak a hálószobájuk felé.
- Ne aggódj, csak megnézi, hogy jól van-e - vetette át karjait Jimin Jisoo vállain.
Ekkor az emeletről egy sikolyt hallottak, majd egy pukkanást.
Kikerekedett szemekkel néztek össze Sua szülei. Jimin lehámozta karjait Jisooról és elindult a lépcsőn felfelé. A kulcslyukhoz hajolt és leskelődni kezdett azon. Ekkor megpillantotta Ten hátsófelét.
- Na, mi történik? - kérdezte Jisoo, mire Jimin hátratántorodott az ijedtségtől.
- A szívbajt hoztad rám! - suttogta ingerülten Jimin.
Jisoo eltolta onnan Jimint és meglátta, ahogyan a lánya felé tart Ten.
- Menjünk innen! - kezdte el lefelé tolni az emeletről Jimint Jisoo.

- Te komolyan megengedted a fiúnak, hogy itt aludjon? - puffogott Jimin, miközben bemászott Jisoo mellé az ágyba és magára rántotta a takarót.
- Csak itt alszik, ne aggódj már! - csípte meg Jimin arcát.
Jimin ekkor félmosolyra húzta száját és egy mozdulattal Jisoo fölé került.
- Hogy mertél megcsípni? - kérdezte kaján vigyorral a képén Jimin, de nem várta meg, hogy választ kapjon. Jisoo ajkaira tapadt és harapdálni kezdte azt.

- Sua szemszöge -

Amíg Ten átöltözött, addig bepakoltam a táskámba a holnapra szükséges könyveket és füzeteket. Nagyon hirtelen ért az, hogy csak úgy átugrott. Volt már, hogy együtt aludtunk, de akkor nem voltunk egyedül, mert más barátaink is a szobában voltak. Kissé tartottam az estétől, azonban nem hívhatom át minden alkalommal Damit, vagy valamelyik másik barátnőmet. Nem félhetek a barátomtól. Egyébként is kiskorom óta ismerem őt. Nincs okom a félelemre.

Lekapcsoltam a villanyt, aztán bemásztam az ágyamba és úgy döntöttem, hogy inkább ott várom meg Tent. Nem sokkal később éreztem, ahogyan az ágy kezd besüllyedni mellettem és a takarót is lehúzta rólam.
- Azt akarod, hogy megfázzak? - fordultam felé és belekapaszkodtam az anyagba, hogy visszarántsam magamra.
- Nem tudtál nekem keríteni egy külön takarót? - kérdezte, aztán újra lerántotta rólam.
- Talán ismertethetted volna velem a terveidet! Honnan kellett volna tudnom, hogy itt akarsz aludni? - vágtam vissza.
Ten ekkor hozzám préselte testét és befurakodott a paplan alá.
- Így már mind a ketten beférünk - suttogta fülembe, mire egy jóleső hidegrázás futott rajtam végig. Kezét végigvezette oldalamon, majd felsőm alá bújtatta. Hideg kezétől ismét a hideg futkosott a hátamon, érintésétől pedig egy sóhaj szakadt ki belőlem. Karjával kissé megszorított és olyan közel vont magához, amennyire csak tudott. Fejét nyakhajlatomba fúrta és kifújta magából a levegőt. Mivel nem mocorgott tovább, úgy gondoltam, hogy aludni szeretne.
- Jó éjszakát! - feleltem egy ásítás kíséretében.
- Neked is! - puszilta meg fülem tövét.
Komolyan ettől féltem?

Az éj közepén lábak dobogását hallottam az ajtómon túlról. Percekig csak vártam, hogy végre elhallgasson a dübörgés, ezalatt pedig unalmamban hátrafordultam, hogy vegyek egy pillantást az engem szorongató Tenre. Olyan békésen aludt, akárcsak 10 évvel ezelőtt. Eszembe jutott az, amikor átjött, hogy együtt megnézzük a kedvenc mesénket. Mindig is nagyon vártam a hétvégéket, mivel csak akkor tudták a szülei elhozni hozzánk. Együtt kezdtük el megnézni a mesét, azonban egyedül fejeztem be, mert a végére Ten mindig elaludt. Édesen szuszogva, apró dünnyögő hangokat kiadva élvezte álmait, mialatt én nevetve néztem a mesét.

A hangok nem halkultak, sőt egyre inkább felerősödtek. Annyira arra összpontosítottam, hogy kitaláljam, mi folyik ott, hogy megijesztett az, amikor Ten elkezdett álmában motyogni valamit. Mivel a hangokkal együtt kissé mozogni is kezdett, így alkalmam nyílt arra, hogy kimeneküljek szorításából. Egyik kezét levette rólam, a másikat pedig lefejtettem magamról és óvatosan lemásztam az ágyról. Megkerültem az ágyat és elindultam az ajtó felé. A padló lábam alatt kissé recsegett és valószínűleg az ajtóm előtt toporzékoló is meghallhatta, mivel a hang forrásai elnémultak. Egy határozott mozdulattal téptem fel az ajtót és találtam szembe magam a szüleimmel.

- Írói szemszög -

Jimin izzadó testtel kászálódott ki az ágyból, hogy lehűtse magát a zuhany alatt. Jisoo sem volt szárazabb és pihentebb sem, azonban agya csak azon kattogott, hogy mi történhet a másik szobában.

Mialatt Jimin a fürdőben azon volt, hogy lemossa az ágybirkózás okozta cseppeket magáról, Jisoo Sua ajtaja elé lopakodott. Letérdelt az ajtó elé és belesett a kulcslyukon. A szobát a sötétség uralta és a csend, azonban őt ez nem nyugtatta meg. Nem hitt a szemének. Ott maradt néhány pillanatig és hallgatózni kezdett. Ekkor mocorgást hallott meg az ajtón túlról.
- Jagi! Te meg mit csinálsz? - tette kezét Jimin Jisoo vállaira.
A kukkoló szíve majd kiugrott a helyéről.
- Shh! - fordult Jimin felé Jisoo. - Halkabban! - suttogta erélyes hangon.
Ekkor az ajtó kivágódott.
- Mégis mit kerestek itt? - mérte végig álmosan szüleit Sua.

- Sua szemszöge -

Szememet többször is megdörzsöltem, mert nem igazán voltam képes felfogni, hogy a szüleim tényleg kémkedtek utánam. Mikor megkérdeztem őket, hogy mit keresnek az ajtóm előtt, csak pislogtak felém.

Anyámon végignézve, szerintem pont, hogy nem kellett volna leskelődniük. A homlokára tapadt tincsekből egyértelműen kivettem, hogy mi történt a szobájukban.

- Én a WC-n voltam - válaszolta dadogva édesapám.
- Én is! - pattant fel a földről anya.
- És mégis mit is kerestél a földön? - húztam fel szemöldökömet.
- Elcsúsztam - válaszolta gondolkodás nélkül. Szememet a földre szegeztem, hogy víztócsát keressek, vagy valami hasonlót, ami miatt anyám eltaknyolhatott.
- A saját verejtékedben? - pillantottam szemébe.
Idegesen a homlokához emelte kezét és elsimította az odalógó haját. Én továbbra is válaszra vártam, azonban azt sosem kaptam meg.
Léptek hangját hallottam meg mögöttem. Mikor megfordultam, egy csukott szemű Tennel találtam szembe magam.
Nagyra tágult pupillával figyeltük mind a hárman, ahogyan Ten elhalad mellettünk és a lépcső felé vette az irányt.

- Ten, állj meg! - kiáltottam, amikor láttam, hogy léptei nem voltak túl határozottak.
Ten nem hallotta meg, amit mondtam, ezért elé pattantam és mellkasát megtámasztottam karjaimmal, hogy le ne essen. Nem számíthattam a szüleimre, mivel ők továbbra is le voltak sokkolódva attól, hogy rajtakaptam őket a kukkoláson.
- Ten! Ébredj már fel! - szóltam nyögdécselve, mivel az alvó Ten erősebbnek bizonyult nálam. Mikor nem éreztem már annyira nagy feszítést, megragadtam karját és elkezdtem húzni a szobám felé.
- Anyu! - kiáltott Ten.
- Sua vagyok! - szóltam vissza és megpaskoltam arcát, hogy ébredjen már fel, de hatástalan volt.
- Anyu! Éhes vagyok! - fújta továbbra is a magáét, miközben én bevezettem a szobámba. Mikor már eléggé közel voltunk az ágyhoz, meglöktem kissé, ő pedig az ágyba zuhant.
Visszamentem az ajtóhoz, hogy bezárjam azt és elköszöntem a szüleimtől.
- Jó éjt! - mondtam, talán kissé idegesebben, mint kellett volna.
Visszamásztam az ágyamba és megragadtam Ten vállát, mivel eléggé szélen volt és nem szerettem volna, hogy leessen. Egy határozott mozdulattal magamhoz húztam a fiút.
Túl fáradt voltam ahhoz, hogy a takarót magunkra húzzam, ezért anélkül aludtam vissza, Ten gügyögését hallgatva.

Reggel mikor felkeltem, Ten már indulásra készen állt. Mikor feltűnt neki, hogy felébredtem, mellém pattant és nyomott a számra egy reggeli puszit.
- Jó reggelt! - suttogta. - Jól aludtál?
A fejemben végigfuttattam az este történteket. Nem nevezném alvásnak azt, ami Ten alvajárását megelőzte, de még azt sem, ami utána volt. Nem, nem aludtam jól. Ez lett volna a helyes válasz, azonban nem tudtam a bociszemeibe nézve azt mondani, hogy miatta nem aludtam.
Inkább csak halványan bólintottam és az órára pillantottam.
- Hogy mi? - kiáltottam el magam, amikor megláttam, hogy eléggé sokáig feküdtem az ágyban.
- Azt hiszem, a töri óra ma kimarad - nevetett fel Ten, ami roppant szokatlan volt. Hogy mondhatta ő, a minta diák nevetve azt, hogy kimarad egy óra?
- Nem fog! - kiáltottam magam elé és a fejembe vettem, hogy márpedig én öt perc alatt el fogok készülni.
- Sua! - hallottam meg apám hangját a földszintről.
- Sietek! - szóltam vissza és felkaptam az első tiszta ruhákat, amik a kezembe akadtak, aztán Tent az ajtón túlra toltam.

Villámgyorsasággal kaptam magamra a ruhadarabokat és fogtam össze a hajam. A sminkes cuccaimhoz hozzá sem értem. A fürdőszobában letudtam pár perc alatt a reggeli rutinomat, aztán már csak a táskám kellett és készen is voltam.

- Mondd, hogy nem kellett semmiből készülni - pillantottam bizakodva a konyhában éppen vizet ívó Tenre.
- Szerencséd van - mosolyodott el, én pedig elengedtem egy hatalmas sóhajt, ami a megkönnyebbülésemet jelképezte.
- Mehetünk? - pillantott felém apa, mire mind a ketten bólintottunk. Ten felkapta a táskáját, valamint a kabátját az előszobában, aztán a kocsi felé vettük az irányt. Ezek szerint, ő tényleg eltervezte, hogy itt alszik.

Mivel drága Lyzyland olvasóm nem bír várni és megígértem neki, hogy hozok még egy részt, szombat előtt, így itt volnék^^