Szerencsém volt, hogy a telefonomon be volt állítva az ébresztő, anélkül biztos hogy elaludtam volna. A japán rock zene basszusa tuti, hogy még egy medvét is kiugrasztana barlangjából a tél kellős közepén.

Szememet megdörzsölve fordultam az ágy széléhez, majd másztam le róla. Első utam a mosdóba vezetett, de nem sikerült akadály nélkül eljutnom oda.

- Jó reggelt! - köszönt anya, mire kissé megugrottam, majd mosolyogva ismételtem meg szavait. - Hű, szörnyen festesz - lépett hozzám és közelebbről megvizsgáltam arcomat.

- Nagyon karikás a szemem? - kérdeztem motyogva, mire aprót bólintott.

- Talán nem az éj közepén kellene hazajönni - szólt apa a konyha irányából. - Szabad megtudnom, hogy merre csavarogtál? - dugta ki fejét a falak takarásából.

Próbáltam jófej lenni vele és úgy tenni, mintha semmiről sem tudnék, azonban nem ment tovább ez a színjáték. Tudtam, hogy ki fog bukni belőlem egyszer minden, amiről tudok és ez el is kezdődött.

- Na és te? Hova jársz el majdnem minden nap? Nem a munkába mész vissza! Nem is arra indulsz el! - kiáltottam egyre hangosabban és ökölbe szorult kezem. - Nem vagyok már kislány! Nem tudsz átverni!

Anya a kezemhez kapott és megszorította kissé, ezzel lenyugtatva engem. Arcára emeltem tekintetem és remegő ajkait látva tudtam, hogy rossz ötlet volt felhozni. Anya is sejthetett valamit, csak nem akart veszekedést.

- Arról nem kell tudnod - sütötte le szemeit apám. - De úgy látszik, hogy már mindegy. Elmentél oda, igaz? - kapta rám tekintetét. Halványan bólintottam, de nem mondtam semmit, mert nem akartam a sakálokat bajba sodorni.

- Mondd, hogy nem jársz többet oda! - fordult apu felé anya. Ekkor már én szorongattam az ő kezét.

- Mindent azért teszek, hogy védjelek titeket - felelte, majd visszahúzódott a falak mögé és hallottam, ahogyan kiönti a reggeli kávéját.

- Ma busszal megyek suliba! - kiáltottam el magam, apának célozva, aztán berontottam a mosdóba, hogy kissé rendbe szedjem az arcom.

Fájt anyát reggel otthagynom, de a buszon ülve eszembe jutott, hogy nem marad sokáig egyedül, hiszen mennie kell dolgozni.

Fura volt a városban gyalogolni, miután leszálltam a buszról. Olyan volt, mintha eddig egy dobozban éltem volna. Tegnap ez a zárka kissé nagyobbnak tűnt már, amikor motoron ülve szeltük az utcákat. Azonban csak most törtem ki igazán a doboz falain.

Munkába, boltba és iskolába igyekvő járókelőket láttam mindenhol. Az autóban ülve mindez olyan más volt.

Akkor csak alakokat láttam. Most viszont láttam az érzelmeiket, hallottam boldogságról árulkodó nevetéseiket, vagy éppen sírdogáló hangjukat. De nemcsak láttam, hanem éreztem is testemen őket. Nem igazán figyeltek másra, csak az órájukat bámulták, hogy el ne késsenek. Többször is vállamnak ütköztek és nagyokat taszítottak rajtam.

Felüdülés volt elhagyni a központot és egy másik utcára lépni, aminek végén ott volt a sulim. Mikor már a kerítésnél jártam, Ten neve jelent meg telefonomon. Nem vettem fel, inkább elutasítottam a hívást és felgyorsítottam lépteimet.

Mikor befordultam a kapun, megpillantottam a fiút Taeyonggal és Damival, akik kavicsokat rugdostak mellette.

- Szia! - emelkedtem lábujjhegyre, hogy egy puszit nyomhassak szájára.

- Jó reggelt! - fordította el arcát, így befuccsolt tervem. Kérdőn néztem a többiekre, de azok nem emelték fel fejüket, tovább pásztázták a földet újabb kavicsok után kutatva.

- Mi a helyzet? - kérdeztem a mellkasát bámulva, de nem válaszolt, csak megragadta a kezemet és a suliba húzott. - Oké, szóval morcos vagy - haraptam a számba.

- Miért te nem lennél az, ha a szerelmed nem tudnád elérni egy teljes napon át? - kérdezte idegesen és elengedte a kezemet. Belépett a termünkbe és az asztala irányába indult.

- Csak lemerült a telefonom! - kiáltottam utána, figyelmen kívül hagyva az osztálytársainkat.

- Aha, és ezért nem tudtál aludni sem - rajzolt ujjával köröket szemei körül.

- Nincs is jobb a reggeli drámánál - kiáltotta el magát Handong tapsolt kezével maga előtt.

- Fogd be! - mordultak rá egyként a lány mögött ülő Siyeon és Yoohyeon.

Hálámat kifejezve egy mosoly kíséretében feléjük biccentettem, majd ismét Tenre figyeltem, aki már Taeyonggal beszélgetett.

- Mi történt? - kaptam el az előttem elsuhanó Dami vállát, akinek szemei körül még sötétebb karikák húzódtak, mint nekem.

- Fogalmam sincs, reggel majdnem szívbajt kaptam, amikor letámadott, hogy nem tudom-e miért nem tudott elérni téged. Csak annyit mondtam neki, hogy én sem tudtam veled beszélni - felelte és leült a székére.

- Oooké - nyújtottam el, majd leültem mellé, mert becsengettek.

- Valakinek hosszú éjszakája volt - fordult felém Handong.

- Neked viszont az életed lesz rövid, ha nem kussolsz el - ordítottam felé és nem sok kellett ahhoz, hogy felálljak és megritkítsam a haját.

- Miért vagy ilyen ideges? Talán kikaptál otthon, amiért későn mentél haza? - nevette el magát, bennem pedig felment a pumpa. Kilöktem magam alól a széket és a padjához léptem.

- Sua kisasszony! Kérem foglaljon helyet! - szólított fel a tanár. Szúrós szemekkel bámultam rá, majd dühtől fortyogva vágódtam le a helyemre.

- Hülye kurva - suttogtam felé, mire csak elkuncogta magát és felém tartott egy láncot, amin ott lógott az ismerős dögcédula.

Mégis hogyan szerezte meg Lucas nyakláncát?

Próbáltam lenyugodni, amennyire csak tudtam, hogy tudjam követni, amit a matek tanár a táblára felvésett a krétával, azonban akárhányszor sikerült, annyiszor kaptam a tekintetem a Handong által szorongatott nyakláncra.

Talán lefeküdtek? Nem lepne meg, ha mentek volna egy menetet mialatt én aludtam a buszváróban.

A fáradtságnak hála bezsebelhettem néhány rossz jegyet, bár közel sem annyit, ahányat Dami. Feleléskor próbáltunk segíteni egymásnak, de akárhogy artikuláltunk, nem tudtuk megértetni a másikkal a válaszokat.

- Meghalok! - ütötte az asztalba fejét Dami, amikor leértünk az étkezőbe, hogy kajálhassunk a tánc és énekórák előtt.

- Szintúgy - utánoztam le Dami tettét. A többiek pedig felkuncogtak.

- Két bagoly - motyogta Taeyong és láttam, ahogyan fejcsóválva beleharap a szendvicsébe.

- Megérdemlik, ha az éj közepén elmennek valahova - dünnyögte Ten, én pedig szótlanul bámultam rá.

- Egyébként, merre is voltatok? - kérdezte Siyeon teli szájjal.

Damival összenéztünk, szavak nélkül is megértettük egymást, így pontosan tudtam, hogy mit akar, miután fejével biccentett egyet.

- Moziban - mondta Dami.

- A városban kóboroltunk - feleltem vele egy időben.

Nem hazudunk túl jól. Lebuktunk. Égő.

- Szóval? - hajolt az asztalra Yoohyeon.

Újra összenéztünk Damival és rájöttünk, hogy nincs mit tenni, őszintének kell lennünk.

- Tegnap elmentem Jungwoo bulijába, Sua nélkül, ott pedig volt egy kis kalamajka. Suatól segítséget kértem és így őt is bajba sodortam. Miután a buliból kijutottunk, szétváltunk. Én Jungwooval a kórházban kötöttem ki, Sua pedig - Dami rám pillantott, mire jeleztem neki, hogy nyugodtan folytassa. - Sua pedig Lucassal menekült a rendőrök elől.

- Hű! - szólta el magát Siyeon.

- Ten, elrabolták a csajodat - ütötte oldalba Taeyong a fiút, mire csak egy gyilkos pillantást kapott.

- Ugye tudjátok, hogy nekem ennyi nem lesz elég? - húzódott székével Dami és közém Yoohyeon.

- Majd elmesélem suli után a többit - felelte Dami, Ten láttán. Azt hiszem nekem úgyis muszáj lesz Tennek elmondanom a részleteket. Taeyong meg nem úgy tűnt, mintha érdekelné, hogy merre csavarogtunk két fiúval.

- Nekem ebből éppen elég volt. Megyek órára - tolta ki maga alól a széket Ten, talán túl erősen. A szék majdnem a következő asztalig csúszott, ott pedig felborult és egy csattanással jelzett mindenkinek, hogy ismét dráma van.

- Dráma királynő újra alkot - nevetett fel Handong, ekkor a körülöttünk ülök halkan felnevettek, kivéve azokat, akik nem ismertek minket.

- A drámából mindjárt tragédia lesz, ha nem kötöd be azt a botoxos szádat.

- Hah! Féltékeny - fordult el, hajával megcsapva a mellette ülő fiút, aki köpködést szimulálva állt fel mellőle.

Miután a két lány befejezte a cicaharcot, Ten után siettem. Vállába markolva megpróbáltam megállítani, azonban könnyedén lerázta kezemet magáról.

- Ten! Várj már! - loholtam tovább utána.

- Majd Lucas megvár! - motyogta maga elé és a lépcsők felé vette az irányt.

- Én azt akarom, hogy te várj meg - ordítottam torkom szakadtából utolsó reményként, hogy megfordul. De nem láttam meg arcát, csak megtorpant.

- Órák után, a suli előtt találkozunk - mondta továbbra is maga elé nézve, aztán továbbment.

- Dami, úristen! Köpd ki! - hallottam meg a hátam mögött a lányok hangját, ami fuldoklással vegyült.

- Fogd meg a táskám! - szólt Siyeonnak Taeyong, már csak azt láttam, hogy repül a táska, Taeyong pedig átölelte Damit és erősen a megszorította felső testét.

Dami köhintett még néhányat, majd nagyokat pislogva fordult Taeyong felé.

- Kö-kö-köszönöm - felelte továbbra is kisebbeket köhintve.

- Mi történt? - léptem közelebb hozzájuk.

- Ez az idióta kipróbálta, hogy mennyi kaja fér egyszerre a szájába, aztán rájött a köhögés és lecsusszant egybe minden - csapott homlokára Siyeon.

- Soha többet nem tesztelem le a szám térfogatát - csóválta a fejét, aztán elnevette magát. - Úristen, milyen lenne már, ha azt írnák a síromra, hogy a kaja miatt haltam meg - tágult hatalmasra szeme.

- Jobb lett volna, ha hagylak meghalni - sietett el mellőlünk Taeyong és elindult ugyanarra, amerre Ten.

- De nem tetted! Dami még sokáig az agyadra fog menni. Ne aggódj! - kiáltotta el magát, aztán szökdécselve követte a fiút, mi pedig őt.

Órák után fáradtan és dühösen csúsztam le az emeletről a lépcsőkön. Hiába éreztem, úgy, hogy egyre jobban bírom a rendszeres futásnak hála - amiből kimaradt néhány nap - mégsem voltam energikusabb. Énekórán többször is lemaradtam, olyan voltam, mint egy utánfutó, amikor közösen énekeltünk. Táncórán pedig többször is megmagyarázhatatlan pózokba kerültem. Vagy összeakadtak a lábaim, vagy más pozícióját foglaltam el. Egy kész katasztrófa voltam.

Hatalmasat fújva léptem ki a suliból és áldottam az eget, amiért tiszta volt, sütött a nap és nem volt búskomor. Ettől talán kicsit javult a hangulatom.

- Tehát péntek este a régi klubban akkor? - hallottam sugdolózást az oszlopok közül, ami a suli előtti tetőt tartotta.

- Uhum, én ismerem a tulajdonost, simán lefoglalom a helyet - mondta egy lány hang, tudtam, hogy Siyeon bujkált ott.

- Én megsütöm a tortát anyával!

Ez egészen biztos, hogy Dami volt.

- Oké, akkor ezt megdumáltuk!

Kezek csattantak, aztán kiléptek az oszlopok takarásából és mind a négyen hátrahőköltek.

A három lány egyszerre nyitotta ki a száját.

- Hallgatózni csúnya dolog!

- Ja, igen - helyeselte Taeyong.

- Most végeztem és Tent várom - feleltem úgy téve, mintha semmiről sem hallottam volna. Mikor Dami megemlítette a tortát, csak akkor jöttem rá, hogy nekem pénteken van a szülinapom.

- Akkor nem hallottál semmit? - lépett közelebb Dami, mire csak megcsóváltam a fejem. A lányból egy hatalmas sóhaj szakadt ki, majd mind az öten egyként fordultunk az út irányába, ahonnan motor zúgása hallatszott.

A tető alól kilépve szemem elé emeltem kezemet, hogy a nap sugarai ne akadályozzák látásomat. Mikor az autók takarásából kikerült a hang forrása, ledöbbenten fordultam Dami felé. Ő nem kapta rám tekintetét, csak bámulta a motort, amelyen két fiú ült.

Dami az út felé ugrált, aztán válla fölött felém szólt.

- Mondd, hogy ezt nem álmodom!

Kiléptem mellé, az útpadkára, aztán vártuk, hogy a motor közelebb hajtson hozzánk.

- Ne állj már ott, mint valami csöves! - hallottam meg Jungwoo hangját, aki Lucas mögött utazott, aztán lefékeztek. A fiú pedig Damihoz lépett.

- Ó! Jó - túrt idegesen hajába. - Mit keresel itt? - kérdezte elpirultan, a föld felé fordulva.

A beszélgetés folytatását nem hallottam, mert a motor felé vezettem szememet, amin továbbra is ott trónolt Lucas és nem úgy tűnt, mintha le akarna onnan szállni.

- Ne szokd meg, hogy én leszek a privát taxid Woo! - kiáltotta a fiúnak, aki Damival volt elfoglalva.

- Kösz Lu! - szakította el egy percre figyelmét Damiról. - Jövök neked eggyel - felelte, aztán kézen ragadta Damit, aki kuncogva indult el a járdán Jungwooval.

- Hová megyünk? - kérdezte barátnőm a fiút, de az nem felelt kérdésére.

- Hé! Csukd be a szádat, mert bele repül a légy! - kiáltotta el magát Lucas, a főbejárat felé intézve, ahol Ten ácsorgott.

Mikor ismét az út felé fordultam, Lucas már nem volt ott. Szememet megdörzsölve léptem vissza néhány lépést, hogy ne legyek olyan közel az úthoz, majd vártam, hogy Ten mellém lépjen, de az nem történt meg. Kikerült és otthagyott.

- Hé! - kiáltottam utána.

- Elment a kedvem attól, hogy beszéljünk - fordult meg egy pillanatra, majd tovább ment, én pedig csak meredtem a távolodó alakja után.

- Szép volt Sua! Te idióta! - ütögettem meg fejemet.

- Ne csináld ezt! - ragadta meg kezemet Siyeon. El is felejtettem, hogy még néhányan itt maradtak.

- Annyira hülye vagyok!

- Nem tettél semmit, csak féltékeny - feltelte nyugtatóan Yoohyeon.

- Én nem csodálkoznék a helyetekben - mormolta a két lány takarásában Taeyong. - Lucas nem egy vézna gyerek és hazudnék, ha azt mondanám, hogy szerintem kicsit sem helyes.

- Taeyong, ezzel nem segítesz! - húzott be ököllel a fiúnak egyet Siyeon, bár az a lánynak jobban fájt.

- Miért vagy ilyen csontos? - rázta és fújta egyszerre fájó kezét Siyeon.

- Ez itt - bökött hasára - tömény izom!

- Mutasd csak! - húzta fel pólóját Yoohyeon, ekkor jobbnak láttam, ha lelépek. Egyáltalán nem tűnt fel nekik, hogy eggyel kevesebben lettek.

Hazafelé úgy döntöttem ismét buszozok. Nem vártam meg, hogy apa értem jöjjön. Egyáltalán nem volt kedvem hozzá. Sem a hazugságaihoz, sem a magyarázkodásához.

A váróban ácsorogva eszembe jutott, hogy milyen is volt egy ilyen alatt aludni. Az sokkal leharcoltabb volt és nagyon kényelmetlen.

Vajon a két idős, hajléktalan férfinek mivel telik egy napja? - elmélkedtem, majd ismerős hangokra lettem figyelmes.

Fülem-farkam behúztam és próbáltam minél természetesebb lenni, hogy ne ismerjenek fel.

Három férfi csapódott az emberek közé, talpig feketébe öltözve. Alaposan megvizsgáltam azokat az apró részeket, amit nem fedett ruha és próbáltam rájönni kik is ők.

- Hoseok! Nem hiszem el, hogy megint azon a hülyeségen játszol! - kapta ki telefonját a kezéből az egyik alak a másiknak.

Egy pillanat. Hoseok?

A sakálok azok!

A busz megérkezett, én pedig nagy lendülettel csaptam a tömegbe, hogy azt búvóhelyként használjam. Reméltem, hogy más buszra várakoznak, de pechemre nem sokkal utánam felszálltak.

- Ahh, utálom, hogy folyton fel kell vennünk ennyi cuccot, meggyúlok! - kapta le magáról Hoseok a felsőjét, aztán hátat fordított nekem és Yoongival kezdett dumálni.

- Még mindig közel vagyunk a jakuzákhoz, én a helyedben visszaöltöznék - csapott Hoseok vállára a harmadik tag, akinek a hangja erősen Jinére emlékeztetett.

Ne forduljatok meg, ne forduljatok meg, ne forduljatok meg! - ismételgettem magamban, szememet összeszorítva, egy idős nő mögött ácsorogva.