Április 6.

Mióta abban a pókhálós épületben ráakadtam olyan dolgokra, amiket eltitkoltak előlem, azóta nem találkoztam a sakálokkal. Szerencsére nem adtam meg semmilyen elérhetőségemet nekik, így nem tudtak számon kérni, hogy miért nem járok már a barlangjukba boksz órákat venni.

Talán azt hiszik, hogy megbetegedtem vagy hasonló.

- Yoongi szemszöge -

Miután Jimin távozott, Jinyoung és Youngjae azt mondta, hogy járt valaki a bázis mögötti épületben, ami az emlékeket őrizte a régi csapatunkról. Azonnal tudtam, hogy ki tehette be a lábát oda, hiszen én tereltem Suat abba az irányba. Nem volt meglepő, hogy utána már napokig nem láttuk. Ezzel csak még biztosabb voltam abban, hogy az ő vérét találtuk meg a földön a falak között.

Aigoo... mit tettem... jobb lett volna, ha az apjától tudja meg ezeket a dolgokat.

Buta, buta Yoongi!

- Sua szemszöge -

A Han folyó partjánál ácsorogtunk Tennel a többiekre várva. Végül mindenki velünk tartott, akit Ten meghívott, még olyanok is, akiket nem invitáltunk.

A szüleink is eljöttek. Ugyan azt mondta Kook bácsi és Lisa, hogy csak szerettek volna egyet bulizni apával és anyával, én tudtam, hogy felvigyázóskodni akartak. Ahányszor nem figyeltek, próbáltunk eltűnni a szemük elől, azonban nem volt elég nagy a tömeg ahhoz, hogy a négy óvó szempár ne vegyen észre minket.

Talán majd este több sikerrel járunk.

Mikor végre megérkeztek a lányok, valamint Taeyong, végre belevethettük magunkat a program sorozatba. Legelőször végignéztük a vásárt, ahol rengeteg csecsebecse és érdekes tárgy volt felsorakoztatva. Csak nekem nyerték el a tetszésemet, a többiek mind a kajás standok után ácsingóztak.

- Együnk! - előzött meg minket Kook, de hamar a többiek mögé keveredett, amikor társaságunk többi tagja is megérezte a frissen sült finomságok illatát.

Mivel én nem voltam éhes, ezért inkább a kajára várakozó sor mellett álltam meg, ahonnan beláthattam az egész helyet, amit a rendezvény elfoglalt. A térre rengeteg ember gyűlt, akik pokrócot terítettek a földre és azon ücsörögve vártak a koncertekre.

Ahogyan telt az idő, úgy vettem észre, hogy egyre nagyobb a zsongás. A tömeg csak úgy hullámzott, akár a háborgó tenger. Kissé feszengtem egyedül és kezdett előjönni bennem a közösség iszonyom. Volt már, hogy egy koncerten lehánytam az előttem tomboló fanokat. Kínos.

Végre fellélegezhettem, amikor a többiek visszatértek, de nem volt sok időm kifújni magam.

- A szüleink még fizetnek, most megléphetünk - ragadta meg Ten a karomat és futásnak eredt, magával húzva engem a tömegbe. A sokaságba, ahol a szagok összekeveredtek, nekem pedig a gyomrom forogni kezdett.

- Hé! Hol vannak a többiek? - szóltam. Reménykedtem abban, hogy megáll majd, hogy úgy válaszoljon, de futva tette meg.
- A színpadhoz küldtem őket, hogy foglaljanak valahol az első sorokban helyet.

Elől... pompás. Talán ismét lehányhatok valakit. Vagy még jobb! Egyenesen a színpadra küldhetem gyomrom tartalmát.

Összeszedtem magam, hogy eljuthassunk a színpadig anélkül, hogy kidobnám a taccsot. Néha be kellett csuknom a szemem és csak Tenre hagyatkoztam futás közben. Nem lett volna túl jó, ha összeesek és átcsörtet rajtam egy csorda. Nagyokat nyeltem, amikor egyre csak közeledtünk a színpadhoz, ahol egyre sűrűbbek lettek a sorok.

- Hű! Te aztán sápadt vagy! - hallottam meg Ten hangját és kipattantak szemeim.
- Csak érjünk már oda! - löktem meg kissé barátom, hogy újra elinduljunk, de ehelyett mást tett.
A földre térdelt.
- Gyere a nyakamba! Tudom, hogy tömegiszonyod van. Ne haragudj, hogy csak most jutott eszembe - hajtotta le fejét, én pedig felmásztam rá.
- Kibírtam.
- Így könnyebb lesz megtalálnunk a többieket - tápászkodott fel a födről közben. - Szólj, ha látod őket!

Szemeimet már nem csuktam le, jobban éreztem magam, hogy egy kicsit kiemelkedhettem az emberek közül.

Ten lassan forogni kezdett, így körbepillanthattam a téren. A második forgásnál ki is szúrtam Damit. Eléggé kis termetű volt, de annál jobban vonzotta a tekintete, így könnyű volt megtalálnom.

- Ott vannak! - mutattam ujjammal az irányt.
- Oké, én még mindig nem látom őket, de hiszek neked - pillantott fel, én pedig előre hajoltam és egy puszit nyomtam homlokára.

Mikor odaértünk hozzájuk, eszembe jutott, hogy jobb, ha leszállok, ha nem akarjuk, hogy megtaláljanak minket. Mikor ismét a földön álltam, visszatért a hányingerem. Siyeon szerencsére felszerelkezetten érkezett. Kaptam tőle gyógyszert és egy üveg vizet, amivel próbáltam kikúrálni magam a koncert kezdetére, hiszen egyre jobban vágytam én is arra, hogy tombolhassak.

Próbáltam kiverni a fejemből a számomra fájdalmat okozó dolgokat, de akárhányszor apám szemébe nézek, képzelődni kezdek. Egy tőrrel a kezében látom, ahogyan rátámad az emberekre, talán fegyveresekre. Azt suttogja, hogy csak önvédelem az egész. De, ha nem keveredett volna ebbe az egészbe, akkor nem kellett volna védenie magát és nem ölt volna.

Mégis miért keverte bajba magát?

Gondolatmenetemből egy férfi hangja szakított ki. Felkonferálta az első fellépőt. A fanok tudták, hogy ki következik és egyszerre kiáltották nevét.
„Lay! Lay! Lay!"
Nem húzták sokáig az időt a rendezők. Bár ki tudott volna ellenszegülni a fandomnak? Éheztek idoljuk látványára.

Mikor a várva várt előadó megjelent, egyként zúgott a sereg. Megkapták, amit akartak.
Az zene alapja dübörögni kezdett a hangszórókból, de nem tudta felülmúlnia sikolyok hangját.
„Oppa! Szeretlek" - visítozták.

Lay vigyorogva nézett végig a éhezőkön.

Olyan volt, mint egy csapat oroszlán, akik vártak a bárányra, hogy végre bekebelezhessék.

Lay a szájához emelte a mikrofont és beleszólt.

Look, I'm the lead sheep in China

Lay végre megadta az oroszlánoknak, amit akartak. A színpad széléig lépdelt, majd táncolni kezdett, közben pedig darálta a szöveget.

Kezdtem jobban érezni magam és felvettem a mellettem ugrándozó barátaim ütemét.

- Ez állati volt! - ujjongott Dami.
- Ja, kár, hogy vége. Még csak autogrammom se lesz tőle. Még azt is elképzeltem pedig, hogy egy közös képet feltöltök netre - szomorodott el Gahyeon.
- Ez a Lay aztán bírja szusszal! - kuporodott Siyeon az általunk formált kör közepébe.
- Srácok! - támaszkodott Tennek Taeyong. Hat szempár szegeződött rá. - Mit szólnátok, ha belógnánk Layhez? - húzódott vigyorra szája.
- Ez nem jó ötlet - csóválta fejét Ten. - Kizárt, hogy oda bejuss - biccentett fejével egy sátor felé, ahová Lay távozott. - Láttam az előtte álló gorillákat idefelé jövet. Nem tudnánk belógni a testőrei mellett.

Ahogyan végignéztem a lányokon, láttam rajtuk a csalódottságot.

Tennem kell valamit.

- Én tennék egy próbát - szívtam fel magam. - Jöttök? - vezettem végig a szemem a többieken.
Igennel feleltek, így elindulhattunk tervünket végrehajtani, ami nem is volt.

Mintha csatába vonulnánk.

- Írói szemszög -

A távolból egy szempár figyelte a kis csapat minden egyes mozdulatát. Mikor azok mozgásba lendültek, helyzetet változtatott és egészen a VIP épületig lopakodott.

Sua és a többiek ugyanezt tették előtte. Ten kivételével mindenki más pozíciót foglalt el, ő egyenesen az épület előtt őrködő hústornyokhoz ment.

- Yixing asszisztense vagyok - húzta ki magát a fiú, mire a két megtermett férfi egymás felé fordult.

- Az meg ki? - kérdezte az egyikük.
- Maguk nem tudják ki az a Yixing? - hüledezett Ten.
- Jól hallottad kölyök, de nem is érdekel minket - szólalt meg a másik férfi is.
- Barátom, akkor te nem vagy földi - csóválta fejét Ten. - Talán alien áll előttem személyesen? - húzogatta szemöldökét..
- Húzz már el! - tett egy lépést előre a barikád egyik tagja.
Ten a zsebébe nyúlt, mire a két férfi más pozíciót vett fel.
- Hé! Nyugi! - vette ki zsebéből kezét, abban pedig egy telefon pihent. Ten néhányszor megbökte azt, mire zene csendült fel. A két őr testtartása már nem volt olyan feszült és figyelemmel hallgatták a zenét. - Tudtam én, hogy tetszeni fog - vigyorodott el a fiú.

Kezét háta mögé vezette és mutogatni kezdett, mire a csapat többi tagja az épület ajtaja felé vette az irányt.
- Nos, akkor engedjék meg, hogy meséljek maguknak Layről - nyújtózkodott Ten, hogy elfedje a mögötte történő dolgokat. Karjait a két őr vállára tette és elfordította őket más irányba.

Eközben a többiek sprintelve, hangtalanul rontottak be a VIP részlegre.

- Kölyök! Ne lökdöss! - szólt rá Tenre az egyik őr. A fiú nagyon meglepődött. Abban bízott, hogy a két őrt könnyen ráveheti arra, hogy egy sör kíséretében elbeszélgessenek, de ez nem jött össze. - Itt is megtarthatod a kiselőadásod, a főnök nem hagyja, hogy elmozduljunk innen.
- Nem fogja megtudni, hogy néhány percre leléptek - kezdte el ismét húzni az őröket magával, de azok hajthatatlanok voltak.
- Nem megyünk sehová! - szakadt el Tentől egyszerre mind a két őr.
- Rendben, akkor már mondom is - fújtatott a fiú és azonnal ötletelni kezdett, miközben belekezdett a Layről szóló meséjébe. Kutyaszorítóba kerültek.

Az idő gyorsan telt, de nem a Lay fanokra várakozók számára. Ten továbbra is azon gondolkozott hogyan tudnának a lányok és Taeyong kijutni úgy, hogy az őrök azt ne vegyék észre. A fal mögött bujdosó, sötét ruhába öltözött fiatal pedig továbbra is az ajtó felé lesett.

Halk beszéd törte meg a várakozást, mire a két őr egyként fordult meg. Ten a válluk után kapott, amitől az őrök ismét felé figyeltek.
- Mi van már megint kölyök? - morgolódott az egyik férfi.
- Se-se-semmi! - kezdett el dadogni, amikor meglátta az őrök mögött Suát.

Ekkor a fal mögül előugrott a fekete ruhás fiatal és fegyvert szegezett az őrökre. A két férfi rémülten tartotta fel a kezét és rogyott a földre.
- Nyápicok! - fújtatott Ten és intett a többieknek, mire azok a helyzetet kihasználva húzták fel a nyúlcipőt.
A fekete ruhás alak megvárta, míg Sua eltűnik, aztán futásnak eredt.

Egy pillanatra találkozott tekintete a lányéval. Sua ekkor tudta meg, hogy ki is védte meg őt a bajtól.

A lovagja ezúttal is megóvta őt.

- Sua szemszöge -

- Hű! Srácok ez meleg helyzet volt! - csúszott le egy fa tövében a földre a lihegő Siyeon.
- Az ám! Azt hittem az őrsön kötök ki ma este - adott igazat a lánynak Taeyong.
- Ha az az alak nem jön, akkor nekünk végünk - szólt Dami. - De ki lehetett az? Ti ismeritek? - kérdezősködött Dami.
Mindenki nemleges választ adott, aztán rám vártak.
- Ööö... én sem! - ráztam a fejem. Azt hiszem nem voltam elég meggyőző, mert néhány pillanatig furcsán néztek rám, de végül Gahyeon kimentett.
- Imádom Layt! - visította el magát, mire minden pár rászegeződött.
- Olyan helyes - ölelte át mellkasát Siyeon.
- Nézzétek, milyen fejet vág mellettem - nevette el magát Taeyong, mikor a felénk emelte a telefonját, amin éppen Taeyong és Lay közös képe volt megnyitva.
- De még így is cuki - pirult el Dami.
- Szépen átverted őt Sua - dicsért meg Taeyong. - Nekem nem jutott volna eszembe az ötlet, hogy azt mondjam az volt a nyereményünk, hogy találkozhatunk vele.
- Igazából féltem, hogy mi lesz ennek az egésznek a kimenetele és ez csak úgy jött - szerénykedtem, mire Ten egy puszit nyomott a fejemre.
- Köszi Sua, hogy találkozhattam Oppaval! - ölelt át Siyeon, majd Gahyeon is így tett.
- Semmiség lányok - mosolyodtam el.
- Na, menjünk a színpadhoz vissza! A bulinak még nincs vége! - ugrándozott Dami a tömeg felől kiszűrődő zene ütemére. Pattogva, akár egy nyuszi kezdte el törni maga előtt az utat.

~ Néhány órával később ~

- Apa! Veled meg mi történt? - rogytam le az ágy mellé, amin apa feküdt. Apa eléggé csapzottan nézett ki és csupa rúzsfoltos volt a homlokától kezdve a kulcscsontjáig a bőre.
Mellette feküdt Ten édesapja, Jungkook is, valamint Yugyeom, aki fogalmam sincs, hogyan került a faterok közé.

Egyébként Ten otthonában voltunk, mivel itt kötöttek ki mind a hárman. Lisa pedig úton volt anyával haza.
- Hm? - emelte fel a fejét apa egy pillanatra, de azonnal visszaesett a párnára. Összehúzott szemöldökkel nyöszörgött, kezét pedig fejére szorította. Jungkook ekkor fordult egyet, karjával pedig magához rántotta apámat.
- Ahh, de jó illatod van - mormolta a fülébe, majd a szájára tapadt.
- Mi folyik itt? - lépett be az ajtón Ten, aki hátramaradt kissé.
- Nem tudom, de eléggé meleg a légkör - mutattam az ágyon fekvő egymást ölelgető szüleinkre. Néhány pillanattal később Yugyeom is bekapcsolódott hozzájuk és ráfeküdt Jungkookra.
- Na, jó, fejezzétek be! - lépett az ágyhoz Ten és lelökte Yugyeomot az ágyról.

- Hagyd már őket! - rontott be Dami is a többiekkel, akik szeme azonnal fennakadt, amikor az ágyra pillantottak. - Tökre aranyosak.
- Nem ezt mondanád, ha a te apád feküdne itt! - mászott az ágyra Ten és megpróbálta elszakítani Kook bácsit apámtól.
- Ten! Fejezd már be! Csak fekszenek! Nézz már rájuk milyen boldogok - bökte meg Kook arcát ujjával Dami. A férfi nyöszörögni kezdett, aztán szájával cuppogott néhányat.
- Én inkább ezt nem nézem tovább - rontott át a bandánk tagjai között Ten, akik továbbra is hatalmasra tágult pupillákkal bámulták apát és Kook bácsit.
- Figyelnétek rájuk? - fordultam feléjük, de nem tudtak válaszolni.
- Majd én gondoskodom róluk, nyugi - mosolygott rám Dami. - Taeyong! - ordított a fiúra, mire az végre leemelte tekintetét apáékról.
- Igen?
- Segíts felszedni a földről - mutatott Yugyeomra a lány. A többiek is odaléptek és megragadták a férfit.

Én Ten után eredtem, hogy kissé lenyugtassam. Hamar megtaláltam őt, a konyhapultnak dőlve.
- Hé! Mi az? - fúrtam ujjamat bordáinak vonala közé.
- Semmi - fújtatott.
- Aha... - álltam elé. Pipiskedve emelkedtem szemmagasságba és addig bámultam őt, ameddig nem nézett a szemembe.
- Olyan gáz az apám - nyögte ki végre viselkedésének miértjét.
- Miért lenne az?
- A sárgaföldig itta magát és ott ölelgeti Jimint.
- Az én apám is berúgott, ahogy látom, de majd ezt kiderítjük, hogy mi történt. Ne duzzogj már! - fúrtam fejemet vállába.
Éreztem, ahogyan nagy levegőt vesz és tudtam, hogy kissé kezdett lenyugodni. Karjait körém fonta és simogatni kezdte hátamat.
- Nem akarsz ma itt aludni? - suttogta fülembe, mire libabőr futott végig gerincemen.
- De hát holnap suli - jutott eszembe egy ötlet, amivel talán kibújhatnék a válasz alól.
- Holnap vasárnap van butus - nevetett fel.
Igaza van. Szívás.
- Akkor maradok - mentem bele végül.

Mikor visszaindultunk a többiekhez, éppen betoppant anya és Lisa is. Idegesen dobták le egyszerre kabátjukat a földre, majd még nagyobb összhangban rúgták le magukról a lábbelijüket is.
- Balhé szagot érzek - suttogta alig hallhatóan Ten.

- Park alkoholista Jimin! - ordította el magát anyám, mikor bekeveredtünk a szobába.
- Jeon idióta Jungkook! - kiáltotta Lisa.
- Azt hiszem mi jobb, ha megyünk - surrantak el mellettünk a többiek.
- Sziasztok! - köszöntem el tőlük.
- Kitartást az estéhez - ölelt meg Dami, aztán elviharzott.

Kitartást? Azt hiszem arra nagyon is szükségem lesz.

~ Néhány órával korábban ~

Mivel Taeyong kedvenc lánybandája követte Layt a színpadon, ezért mindennél jobban szeretett volna ott lenni a tömegben. Egyikőnk sem bánta meg, hogy ott maradt, hiszen nagyon jól éreztük magunkat. Az előadók megpihentek néhány pillanatra, ezzel egy időben Ten telefonja elkezdett csörögni.

Kérdőn pillantottam felé, hogy nem szeretné-e felvenni.
- Majdcsak elhallgat - rántott vállat.
A lánybanda egy újabb dalba kezdett bele.
Nekem is kapásom volt. Ten felém fordult, majd segített előkeresni a telefonomat. Apám hívott.
Továbbra is ki voltam rá amiatt, hogy egy gyilkoló gép, de erősen próbálkoztam elrejteni az ellene irányuló utálatomat. Azért mégiscsak az apám.
- Haló? - szóltam bele.
- Szióka! - szólt bele valaki.
- Kivel beszélek? - kérdeztem az illetőt. Ismerősen csengett a hangja, de sehogy sem jöttem rá, ki is volt az.
- Nem ismersz meg? Én vagyok az Yugyeom - mondta el végre, hogy ki ő.
- Mégis hogy került hozzád apám telefonja? - kérdeztem tőle. Nagyon fura volta a hangja. Tisztán kivehető volt, ahogyan néhányszor köhintett, úgy tűnt, mintha rosszul lenne. Egy ideig nem válaszolt.
- Életem! - hallottam meg valaki más hangját. Kook bácsi volt az.
- Buli, buli buli, buli! Kooksikánál Kooksikánál! - szólalt meg egy harmadik személy is, apám volt az.

Kook bácsinál?

Ekkor idegességemben forgolódni kezdtem és összetapostam a körülöttem lévők lábát.
- Ten, valami történt! - szóltam barátomnak, aztán futásnak eredtem. Menet közben bontottam a hívást, hogy ne kelljen arra is figyelnem és gyorsabban szaladhassak.
Mikor már közel voltam Tenék otthonához, riasztottam anyát is, hogy jöjjön, ahogyan tud.

Egész úton az járt a fejemben, hogy én tehetek az egészről. Eltűntem, ezért ők is elszakadtak anyáéktól. Nem figyeltem a telefonomra, többször is hívtak, rengeteg SMS-t kaptam. Legalább fogadhattam volna a hívásokat. Ekkora hülyét! Úristen Sua!

Egy kis Jikook a shippereknek^^