Telt az idő és ideje volt haladnom fölfelé a ranglistán. És keresnem sem kellett a Farkas magától talált meg. A piros sálamat levettem és kérdőn néztem a férfire.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem, mert akkor hirtelen nem tudtam ki az.

- Gondoltam hamarabb jövők el a sorsomhoz.

- Ezt nem értem. Ki vagy te?

- Én vagyok a Hatodik.

- Ne kísértsd a sorsod. – mondtam és el akartam menni mellette, de visszarántott és hátracsavarta a kezemet.

- Ezt nem kellett volna. – mondtam és egy gyors mozdulattal átdobtam a vállam felett. – Velem ne szórakozz. – mondtam és gyilkos tekintettel néztem rá. – Viszont, ha már bele kezdtünk ne hagyjuk félbe. - vigyorodtam el.

- Mit képzelsz ki vagy te? – rohant felém egy késsel.

- Mi az meg akarsz engem ölni? Na, arra kíváncsi leszek.

- Te rohadt ribanc. Még őt is elvetted tőlem. – mondta és az oldalamba állította a kést.

- Legyőztem a Hetediket. – kiáltotta én pedig hanyatt vágódtam.

- Azt hiszed, ennyivel el tudsz intézni? Kellj fel hamarabb. – mondtam és kihúztam a kést. Szerencsémre nem állt belém mélyen.

- Az lehet, hogy nem intéztelek el, de ilyen sebbel...- kezdte, de közelebb mentem hozzá, hasba vágtam és a fejénél fogva a földbe vágtam. Egy darabig mozdulni sem tudott.

- Egy kis taknyos ne akarjon engem legyőzni. Nekem fontosabb az, hogy első legyek, mint, hogy egy ilyen emberrel harcba keveredjek. És hiába vagy a Hatodik, mert az csak egy rang. Meg kell tanulnod, hogy vannak fontosabb dolgok az erőnél.

- Nincs annál fontosabb. – mondta utolsó erejével.

- Ez érdekes. – mondtam és kezet nyújtottam neki, hogy felsegítsem. – Mire érted? – indultunk el az utcán.

- Nem értem te miért vagy ilyen kedves velem. Én az ellenséged vagyok nem?

- Már nem, hiszen egyértelműen legyőztelek.

- Értem. – nevetett. Majd megvakarta a tarkóját és elkezdte. – A barátnőm azért hagyott el, mert gyenge vagyok.

- Akkor nem szeretett igazán. – mondtam nyugodtan.

Közben szorosan a derekamra kötöttem a sálam. Úgy látszik, meg kell őt látogatnom. Lassan sétáltunk be az utcában, ahol az apartmanja állt. Felmentünk a 8.-dik emeletre és az ajtaja előtt már alig bírtam állni. Megnyomtam a csöngött és David mogorva arcával néztem szembe. Amikor meglátta az arcom mintha megkönnyebbült volna. Nem is habozott megölelt.

- Ne ijessz meg ennyire minket legközelebb. – mondta.

- Rendben.