- Ezt, hogy érted? – kérdeztem és éreztem, hogy a szívem hevesen kezdett el verni.

- Elmondom, hogyha leérettségiztél. – mondta mosolyogva.

Igen. Ez az a mosoly. Ettől elolvadok. Elfordultam, mert teljesen vörös volt az arcom.

- Ezt csak azért mondod, mert jóban voltál a szüleimmel.

- Ezt szerintem már megbeszéltük. – jött közelebb hozzám.

- Mit akar, tőlem mondja meg őszintén. Mert én nem akarok magától semmit. – hazudtam bele a szemébe. – Vegye már észre, hogy már nem középiskolás. Nem játszadozhat a diákjaival. Gondolom, nem én vagyok az első, akit ide felhozott. – álltam fel és hátat fordítottam neki. Eleredtek a könnyeim.

- Molly nézz ide!

- Nem. – mondtam határozottan. – Nincs közöm a szerelmi életéhez akkor sem.

- Akkor miért sírsz?

- Nem sírok.

- Ha nem sírsz, akkor nézz rám.

- De nem akarok.

- Mondtam már, nem? Utálom a síros lányokat. – fordított maga felé.

- Akkor utáljon teljes szívéből. – mosolyodtam el és elindultam kifelé, de visszarántott.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz. – mondta és megcsókolt.

- Én nem akarok a játékszere lenni. – sírtam. – Engedjen el. Maga az ellenségem.

- Szóval így állunk. – hallottam meg a Harmadik hangját. – Furcsálltam, hogy nem jöttél ma. Szóval ő az új áldozatod? De ő nem akar az lenni szerintem, igaz Mollykám? – kérdezte tőlem mosolyogva.

- Igen. – takartam el a szemem.

- Hallhattad, szóval engedd el. Ő csak az ellenségének tekint téged. Le akar győzni és ebben én fogok neki segíteni. – ragadta meg a kezem és magához húzott.

- Szerintem egy férfi, aki nőnek öltözik, ne beszéljen nekem így.

- És akkor mi van, ha így van? Így érhetek el valamit.

Azt se tudtam mit csinálok. Fogtam magam és megrántottam a haját, ami a kezemben maradt.

- Ez igen. – csúszott ki a számon. – Akkor az sem igazi? – böktem a mellére.

- Úgy látszik lebuktam. Nem mondhatod el senkinek, oké?

- Csak egy feltétellel. Egy hétig férfinak kell öltöznöd.

- Ne hülyéskedj velem. – mondta.

- Nem. Ez nem is olyan rossz ötlet.

- De miért pont ez?

- Mert kíváncsi vagyok a férfi énedre. – mondtam visszafogott röhögéssel.

- Akkor segíts nekem egy kicsit. – mondta Mr. Watsonnak.

Tíz perc elteltével visszajöttek. Még az állam is leesett. Egész helyes volt.

- Nem tudom, miért öltözöl lánynak. Egész jól nézel ki így. – mondtam és megigazítottam a gallérját. – Most pedig kijössz velem az utcára. – mondtam ellent mondást nem tűrő hangon.

(>

Na jó ez elég fura rész lett, de remélem tetszik.