Eztán már nem sokat beszéltünk. Sőt, kifejezetten erőltetett volt a társalgás, így úgy határoztam visszavonulok a szobámba. Elköszöntem a hercegtől, és elnézést kértem a zavarásárt. Pedig egyáltalán nem sajnáltam.

Megrendített amit mondott. Sosem vélekedtem így a hegekről, mindig is szégyelltem őket, de most megváltozott a véleményem. Érdekes, hogy néhány mondat, hogy meg tudja változtatni az elképzeléseinket. Talán tényleg azt bizonyítják, hogy erős vagyok. Hogy sosem adtam fel, és még a legkilátástalanabb helyzetekben is képes voltam talpra állni, olyankor is mikor senki az ég-világon nem volt mellettem. Senki sem támogatott. Én összetörtem, és a padlón voltam. De felálltam, minden egyes kudarcom után. És küzdöttem újra és újra. Nem adtam fel, és ezt bizonyítják a hegek. Nem azt, hogy gyenge voltam, és veszítettem, mert az nem volna igaz. A vesztes a földön marad, de én nem tettem. Itt vagyok és haladok előre, és ez így lesz halálom napjáig.

Eszembe jutott amit Loki mondott. Az apám áradozott rólam... De miért tette? Nem sok oka lett volna rá. Tettem illegális dolgokat, amikre ugyan nem vagyok büszke, de élnem kell a tudattal, hogy megtörtént. Talán az a Heimdall fickó nem volt száz százalékban őszinte hozzá. Lehet szépített a történeten. Bár ez érthető, hisz nem akarta, hogy az édesapám még jobban szenvedjen. Az én sikerem nyújthatott neki egy csöppnyi vigaszt a rabságban. Vagy mégsem? Lehet, hogy nem is éreklem? Mi van ha Loki hazudott? Könnyen lehet, hogy csak azt akarta, hogy ne féljek. Viszont ebben az esetben óriási csalódás fogok okozni.

Elmélkedésemből Isua szakított ki, aki hevesen ugrott le a kanapéra. Az volt a csoda, hogy nem borult fel az egész bútor.

-Reena, mikor láthatom újra a szüleimet?-kérdezte halkan a kislány.

A kérdés, amire senki sem tudja a választ. Isua édesanyját nem láttam felszállni egyik hajóra sem, ami persze nem azt jelenti, hogy nem volt ott. Sőt, hiszek benne, hogy ott volt, és a testvérkéjével már Wakanda biztonságában pihennek. De akkor miért küldte utánnam Isuat, ha ő fel tudott szállni a járműre? Egy okos nőről van szó, aki mindig bölcs, átgondolt döntéseket hozott élete során. Vajon mi vitte erre? Bele se merek gondolni, hogy halott. Két kisgyermeket hagyná magára. Isua édesapja nem volt a faluban, ő a harcmezőn volt akkor is, mikor a támadás történt. Csak egyszer találkoztam a férfi, talán több mint egy éve. Egy bölcs megfontolt emberről van szó, aki mesterien bánik a fegyverek nagy részével. Isua rá hasonlít külsőre. Mind a ketten magasak, és vékonyak. Borzasztó vékonyak. Gyönyörű sötét a bőrük és a szemük, melyhez tökéletesen illik a dús, göndör haj. Isua gyönyörű gyermek, ez tény. Szörnyű így látni.

-Nem tudom Isua. - sóhajtottam- Elméletileg Thor már küldött egy üzenetet T'Challa királynak, melyben a menekültekről érdeklődik. Külön rákérdezett az édesanyádra, de még nem érkezett válasz. Viszont azt tudom, hogy a testvéred biztosan feljutott a hajóra. Láttam őt. -feleltem halkan.

-Ott meggyógyul, igaz? - kérdezte.

Majd megszakadt a szívem. Hogy lehet valaki ennyire önzetlen, és szeretettel teli. Ha éhínség volt Isua akkor is kisegítette a beteges testvérét, és neki ajánlotta az étele felét. És itt vagyunk most. Nem a saját sorsa felől aggódik, hanem az öccsével törődik.

-Bízok benne.

Nem szolgláhattam biztos információval, és hazudni sem szándékoztam. Természetesen benne van a pakliban, hogy nem. Ez mindig benne van. De én hiszek benne, hogy az ottani körülmények elegek ahhoz, hogy előidézzék a kisfiú gyógyulását.

-Én is. És tudom, hogy Crassus erős. Erősebb nálunk, és lekűzdi a betegséget.

Igan. Mondani akartam, hogy igen. De képtelen voltam rá. Nem fogom hitegetni, nem álltatom hiú reményekkel.

-Tény, hogy erős kincsem. De a szervezet legyengült, újra vissza kell nyernie a régi erejét, hogy meggyógyulhasson.

-Én tudom, hogy sikerülni fog neki. Egyébként képzeld, Loki megígérte nekem, hogy kapok koronát Asgardban.-mondta lelkesen a kislány.

Nehezemre esett nem elnevetni magam. Most úgy őszintén, ha Loki keze közelébe kerülne egy korona, szerintem az első dolga lenne a fejére tenni és keresni hozzá egy trónt.

-Valóban?

-Igen, azt mondta hercegnő leszek. Tudod, olyan mint a mesekönyvekben amiket olvastál. És azt is mondta, hogy én leszek a legjobb, mert nem üres a fejem. Bár ezt nem értettem, hiszen a többi hercegnőnek is van agya. Az mindenkinek van, ugye Reena?-kérdezte bizonytalanul Isua.

-Persze, mindenkinek van. - magyaráztam.

Csak eltér a kapacitásuk. Tettem hozzá magamban.

-De a többi hercegnőnek sem üres a feje, csak más érdekli őket, mint Loki herceget.

Még szerencse. Szegény Odin tépné a haját, már ha van neki, hogy mindenki az ő arany trónjára pályázik.

-Én szeretnék olyan okos lenni mint ő.

-Az leszel Isua. Meglátod, mindenkit lekörözöl, talán még a mi sötét hercegünket is.-nevettem el a mondat végét.

-Azt kétlem. De azért megnézném, hogyan próbálkoztok. - felelte lazán az ajtóban ácsorgó isten.

Ötletem sincs mióta álldogálhatott ott, de az arca derült volt, mint aki nem gondol a következő órák eseményeire. Bátor, de nem őszinte, hisz tudtam, hogy utálja ezt az egészet, de mégis mosolyog hozzá.

-Minek köszönhetjük látogatásod? - érdeklődtem.

-És mi van a dobozban?-pattant fel Isua.

-Ruhák. Neked kishercegő. - mondta mosolyogva. - És neked is van Reena, nem járulhatsz ebben az ocsmány lila pólóban a Mindenek Atyja színe elé. Úgy nézel ki, akár egy hontalan, akit az utcáról kapartunk össze, mik...

-Vettem a célzást, oké? Átöltözöm. - morogtam.

Ezzel el is lőtte az idilli pillanatot, pedig olyan kedves volt Isuaval. A kislány már a dobozokkal rohant hozzám, vagyis inkább a kanapén boncolta a tartalmát. Én pedig a herceg mellett álltam, és mind a ketten figyeltük az örömtől ragyogó kislányt. Olyab boldog volt, és szabad. Loki is őszintén mosolygott, miközben Isua boldogan szorította magához a rózsaszín ruhácskát.

Ám a következő pillanatban, a ruha már ott hevert a kanapén, Isua pedig tárt karokkal, és lendületes léptekkel közeledett Loki felé. A herceg tekintete kissé kétségbeesett volt, mint aki nem tud mit kezdeni a helyzettel, de az abszolút érthető volt. A kislány szorosan átölellte a férfit, Loki pedig tanácstalanul nézett rám. Én csak némán biccentettem, és mutogattam, hogy ölelje már vissza a kisgyereket, akinek a feje körülbelül a herceg hasánál volt. Loki megforgatta szemeit, és esetlenül viszonozta a kislány ölelését,majd eltolta magától a vigyorgó Isuat. Persze bármennyire is próbálta magára erőltetni a nemtörődöm fejét, ott bújkált a szája szélén az az apró mosoly, mely most is bebizonyította, hogy a hercegnek igenis van lelke.