Az utolsó nap is viszonylag eseménymentesen telt. Én olvasgattam, ételt készítettem, és Thorral beszélgettem többnyire. Mesélt nekem rengeteget a Bosszúállókról, a New York-i támadásról, Asgardról, a háborúról melyekben harcolt. Ez alatt a három nap alatt rengeteg információval bővült a tudásom. Elmagyarázta, hogyan kell majd viselkednem, beszélnem az ottaniakkal. Adott javaslatokat is, hogyan beszéljek a Mindenek Atyjához, és feleségéhez.
Lokit nem láttam az utóbbi két napon. Isua mindig elvitte neki az ételt, és Thor is meglátogatta a testvérét. Úgy éreztem nekem is ezt kellene tennem, oda menni hozzá  beszélni vele. De nem mertem, nem tudtam mit mondhatnék, hiszen nem tudtam teljesen átérezni az ő helyzetét. Még néhány óráig szabad, vagy valami ahhoz hasonló, de utánna bezárják egy kicsi cellába,  ki tudja mennyi időre. Szörnyű lehet neki ez az egész helyzet. Én személy szerint nem zárnám vissza. Adnék neki még egy esély, hisz azt mindenki megérdemli, kivéve Axel. Ha nekem kéne felette ítéletet hoznom, élete végéig raboskodna. De visszatérve Lokihoz, tudtam, hogy kellene tennem valamit. Valahogy sejtettem, hogy ha fordítottan állna a helyzet, akkor ő is ezt tenné.

Lassan sétáltam a szobájának ajtajáig. Nagy levegőt vettem és kopogtattam.

-Nem vagyok rád kíváncsi, testvér!-kiáltott ki az isten

-Reena vagyok. - feleltem

-Mi akarsz? - kérdezte

Nem tudtam különösebben semmit leszűrni a hangjából. Nem volt gúnyos, vagy elutasító, de az sem érződött, hogy örülne a jelenlétemnek.

-Csak beszélgetni. - feleltem

Erre pillanatokig nem reagált semmit, csak hallgatott. Én pedig megfordutam, és a saját ajtóm felé lépdeltem. Oké, nem kíváncsi rám, megértettem, és elfogadom. Már léptem volna be az ajtón, mikor csizmák koppanására lettem figyelmes. Én lassan megfordultam, és Loki ott állt a saját szobájának ajtajában.

-Gyere. - monda, majd félreállt az ajtóból

Én lassan lépkedtem be a számomra idegen kis helyiségbe. Hasonló volt mint az enyém, talán a színek voltak kicsit komorabbak. A fekete, bőr kanapén foglaltam helyet, és kíváncsian figyeltem az istenre, aki még mindig az ajtó mellett álldogált.

-Mit nézel így? - kérdezte értetlenül

-Úgy nézel rám, mintha meg akarnál ölni. - mondtam bizonytalanul

-Ehh... Lebuktam. - sóhajtott drámaian - Na akkor gyorsan essünk túl rajta.

Én elnevettem magam, és ő is elmosolyodott,majd helyet foglalat mellettem a kanapén.

-Atyádról akarsz beszélni, igaz? - kérdezte kicsit komolyabban

Nem, most nem kifejezetten apámról akartam beszélni. Igaz, szerettem volna még több információt beszerezni róla, de most nem ez volt az elsődleges célom.

-Nem, most nem. Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy? Mármint tudom milyen nehéz lehet most neked, és... - kezdtem bele a magyarázkodásba

-Nem tudod milyen. - vágott a szavam a hirtelen - Nem téged fognak ismét megalázni, majd visszadobni egy cellába. - mondta kissé ingerülten

A keze ökölbe szorult a karfán, és egy pillanatra megilyedtem tőle, amit bizonyára észre is vett. Felém nyújtotta a kezét, de én elhúzódtam.

-Sajnálom, én nem akartam rosszat. - feleltem halkan

Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni. Emlékek furakodtak elő a gondolataiban, melyeket már rég elzártam. Axel beszélt hozzám sokszor ugyanilyen hangon. Remegett a dühtől, a keze ökölbe szorult. Én pedig  lehunytam a szemem, és vártam hogy lesújtson. De Loki nem volt olyan, mint Axel. Vagyis... ezt nem tudhattam, de őszintén reméltem.

-Reena. - szólalt meg az isten bizonytalanul

Megérintette a karomat, engem pedig kirázott a hideg, de rá emeltem a tekintetem.

-Bántott téged valaki? - kérdezte halkan

-Nem. - vágtam rá egyből

Valószínűleg túl gyors volt a válaszom. Én pedig átlátható voltam. Annyira nem akartam ezt. Én nem szerettem magamról beszélni. Nem szerettem magamat. Most pedig a gyávaságom miatt megint rám terelődik a szó. Pedig bármiről szívesen beszélgetek, kivéve magmról, és a múltamról. Mert nem vagyok büszke arra, aki lettem, és arra amiket tettem.

-A hazugság és a csínytevés istenét próbálod becsapni? Szerény véleményem szerinte esélyed sincs.

-Igazad van Loki. Akkor úgy mondom, hogy nem szeretnék róla beszélni. - mondtam kicsit magabiztosabban

-Akkor megkérdezem Isuat. - vont vállat a herceg

-Elképesztő, hogy mennyire nem tartod tiszteletben mások döntését. - mondtam már felháborodottam

-Elképesztő vagyok. Tudom. - mondta vigyorogva az isten

-Hogyne. Az vagy... - ironizáltam

Egyébként Isua sokat tud arról, hogy mi történt velem. Az emberek nevét nem kötöttem az orrára, de tudta, hogy a gyámom sokszor megvert úgy, hogy kórházba kerültem. Persze, minden úgy volt beállítva, hogy én legyek a felelős.

-Miért nem beszélsz róla? Bennem nem bízol? - érdeklődött a herceg - Megmentettem az életed.

-Igen, de itt nem erről van szó. Tudod, nekem nehéz erről beszélni. Talán majd egyszer elmondom . - mondtam halkan

-Nem fogom megkérdezi Isuat. Tiszteletben tartom a döntésedet. Tudom milyen érzés.

Az utolsó mondatát nem igazán tudtam hova tenni. De összegezve jól estek a szavai. Megnyugodtam, és hálás voltam amiért nem feszélyezi tovább a témát. Csak némán ültünk egymás mellett. Én nem tudtam mit mondhatnék, és véleményem szerint ezzel ő is hasonló képen volt.

-Ki kötötte be a karodat? - kérdezte Loki

-Én voltam. Muszáj volt kicserélni a kötést. Annyira rossz? - kérdeztem, mire enyhén bólintott

-Siralmas, gyógyító létedre.

Igyekeztem ezt a beszólás figyelmen kívül hagyni. Vajon neki hogyan menne fél kézzel? Valószínűleg ugyan így. A kötést többször át kellett cserélnem a napok alatt, ami így fél kézzel elég bonyolultnak bizonyult. Thor azt mondta, nem ért hozzá, és valószínűleg többet ártana mint segítene. Isua kicsi volt még, és szintén nem értett hozzá. Loki pedig tudta hogyan kell csinálni, de nem akartam őt ezzel zavarni.

Hirtelen zöldes fény jelent meg a karom körül, én pedig tátott szájjal bultam, ahogyan a régi kötés helyén egy új, igényesebb jelenik meg.

-Ezt hogyan csináltad? - kérdeztem

-Egyszerűen. - vont vállat az isten

Micsoda válasz. Nem is ő lenne. Na de azért ez mégis csak ilyesztő.

-Mit tudsz még csinálni?

Valószínűleg úgy nézhettem, ki mint egy csillogó szemű, kíváncsi kisgyerek az iskolapadban, mert Loki elnevette magát.

-Látnod kéne most az arcodat. - mutatott rám vigyorogva - Egyébként, képes vagyok illúziókat létre hozni, és ha kicsit jobban megerőltetem magam, akkor kézzel foghatóak lesznek mint a kötés a kezeden. Képes vagyok még alakváltásra, és egyéb hasonlóra. Mágia.

Hű ez azért nem semmi. Milyen klassz lehet. Bárkivé át tud változni. Mennyiszer álmodoztam arról, hogy más leszek, és ő ezt meg tudja tenni.

-Min gondolkozol? - érdeklődött

-Ez máson is működik?

-Ha azt akarom, akkor igen.

Egy pillanatra elképzeltem magam hosszú, szőke hajjal, ragyogó kék szemekkel, és tökéletes alakkal. Aztán rájöttem, hogy az nem én lennék. Egy idegen ember nézne vissza rám a tükörből, én pedig hű szeretnék maradni önmagamhoz, és másokat sem szeretnék átejteni. Ez vagyok én, a fehér bőrű, sötét hajú, mostmár valószínűleg valami isten-szerű lény. Minden egyes alkalommal elfog a félelem mikor erre gondolok. Mi lesz majd, ha az erő, amit kapok elhatalamasodik felettem. Én kifordulok önmagából, az a valami fog engem irányítani ami bennem van. Belegondolni is rémisztő. Viszont hiszek benne, hogy ott lesz mellettem az édesapám, Loki, Isua, és Thor is. Hiszek benne, hogy támogatni fognak, és ez valamilyen szinten megnyugvással tölt el.

-Min változtatnál? Ha csak egyetlenegy dolgot megváltoztathatnál magadon? - kérdezte

Egy dolog. Ismét eszembe jutott az álom külső. Hosszabb szempillák, fényesebb haj. De ezt mindet tudom nélkülözni, eddig is tudtam élni nélkülük. Viszont volt valami, ami mindig zavart. A meleg ellenére szinte mindig hosszú ruhákat hordtam, melyek takarták a testemet, és alig látazott valami belőlem. Mikor erre rákérdeztek az emberek, általában azzal az olcsó kifogással jöttem, hogy érzékeny a bőröm, és próbálom kímélni. De a valódi ok természetesen nem ez volt. A hegeket takargattam betegesen. Gyengeségként tekintettem rá mindig, és féltem, hogy az emberek elítélnek majd miattuk. Hogy csúfnak vélnek majd, vagy gyengének. Mindig is tartottam az emberek véleményétől. Rettegtem, hogy mit fognak majd gondolni rólam, vagy a munkáról, melyet kiadok a kezem közül. Persze ezt sem látta senki, talán egy-egy alkalommal Isua. De az esetek nagy részében a megjátszott magabiztossággal, és némi aroganciával tökéletesen palástoltam a valódi érzéseimet.

-Talán a hegek. A hegeket szeretném eltűntetni.-mondtam halkan, de nem néztem Loki szemébe

Úgy tűnt ezen elgondolkodott. Néhány pillanatig csak a padlót bámulta, ém hümmögött. Biztos vagyok benne, hogy nem ilyen válaszra számított.

-A hegek... bizonyítékok arra, hogyan éltük túl mindazt, ami velünk történt. Megmutatják, hogy erős vagy, kűzdöttél, és végül nyertél. Szerintem nem kell őket takargatnod, vagy szégyenkezned miattuk. - válaszolta halkan a csínytevések istene