Arra ébredtem, hogy valami nagy erővel a hasamnak csapódik. Fél álomban voltam, fogalmam sem volt mi történt. Nyöszörögve tornáztam fel magam ülő helyzetbe. Ekkor ugrott be minden. Hogy hol is vagyok, és mit keresek itt. Ekkor tudatosult bennem az is, hogy Isua lába keveredett valahogyan a hasamhoz. Nos, legközelebb lehet a kapén alszom, mert nem vágyok még egy ilyen ébredésre. Persze tudom, hogy nem volt szándékos, és a kislánynak valószínűleg fel sem tűnt, de jobb megelőzni a legközelebbi lehetőséget erre.

Elszenvedtem magam a fürdőszobáig. Elkeserítő volt a látvány ami a tükörből vissza nézett rám. Sosem foglalkoztam annyira a külsőmmel, mert ahol éltem az utóbbi három évben, ez nem számított igazán. Most viszont, elég szánalmas volt a kinézetem. A szemeim alatt lilás karikák húzódtak, az arcom is beesett volt. Őszintén, nem akartam, hogy apám így lásson először. Szerettem volna megfelelni neki. A hajamat, ketté választottam, majd mind két oldalt csináltam egy egyszerű fonatot. Felkaptam egy hatalmas szürke pulcsit, a tegnapi fekete nadrágot, és a bakancsomat.

-Reena! - kiáltotta Isua, majd szorosan megölelt

-Neked is jó reggelt Isua. Gyere, keressük neked valami tiszta ruhát.

A kislány boldogan ugrándozott a szobában, el sem tudtam képzelni mitől ilyen boldog minden pillanatban, ez a gyerek. Egyszerűen nem értettem, hogy láthatja mindenben a jót.

Viszonylag gyorsan találtam néhány kisebb ruhadarabot, amit Isua gyorsan magára öltött. Nagy volt rá, de nem volt annyira vészes.

Percekkel később már a konyhában vártuk a két herceget. Isua az asztalon dobolt a kezével, én pedig mindenkinek megcsináltam az ételt.

-Sziasztok! - lépkedett vidáman mellénk Thor

Én csak halkan köszöntem, Isua pedig odaszaladt, és szorosan megölelte a mennydörgés urát. Az istenen látszott, hogy ez igazán meglepte, de nem zavarta különösebben.

Loki nem méltóztatott megjelenni, így nélküle zajlott a reggeli. Thor kijelentette, hogy ne is várjunk rá, ha eddig nem volt itt, akkor később sem lesz. Isua felajánlotta, hogy elviszi neki az ételt, így én kettesben maradtam Thorral. Itt volt az ideje annak, hogy összeszedjem a bátorságom, és feltegyem a kérdéseimet.

-Thor, milyen ember volt az apám? Mármint, tudom, hogy elárulta az uralkodót, de...

Nem tudtam mit mondhatnék. Azt szerettem volna hallani, hogy jó ember volt, bátor, és hűséges? Őszintén talán igen, de tisztában voltam a valósággal, azzal, hogy valószínűleg ez nem igaz. Mindig is vágytam egy apára, egy péladképre, valakire aki mellett biztonságban érezhetem magam. Édesanyám ugyan összekötötte az életét Axellel, de arra a férfire soha nem tudtam apámként tekinteni. Gyűlöltem őt, és ahol csak tudtam ártottam neki. Persze ez annak volt a következménye, hogy sokszor bántott. Apróságokért, amik sokszor nem is az én hibáim voltak, hanem a saját fiáé. Sokszor megvert, amelyek nyomait még most is viselem. A hegek, amelyeket hagyott maga után, sosem múlnak el. Mikor rájuk nézek, újra csak annak a kislánynak érzem magam, aki rettegett attól az embertől, de a gyűlölet erősebb volt a félelménél, ezért próbálkozott a csínyekkel újra és újra. Olyankor, azokban a pillanatokban, mindennél jobban szükségem lett volna egy apára, de semmit nem tudtam az édesapámról, pusztán egy mesét.

-Apád nem volt rossz ember, Reena. Ő nagyon bátor volt, minket is sokszor segített. Akkor hibázott, mikor atyám életére tört, de ettől függetlenül én a mai napig tisztelem őt. - mondta elgondolkozva- Azt hiszem, még Loki is tisztelettel beszél vele. Ő sokkal jobban ismeri mint én, hiszen hónapokig a közelében tartózkodott. Szerintem, ha őt kérdeznéd, többet megtudnál apádról.

Kettős érzések keringtek bennem. Egyrészt örültem annak, hogy tisztelik, hiszen az nagy dolog, ha valakit már maguk a hercegek is tisztelnek. Ha pedig Loki is elismeri, akkor bizonyára jól végezte a dolgát. Azt sejtettem, hogy bátor, hiszen ahhoz, hogy fellázadj a királyod ellen, nem kevés bátorság kell. Az viszont keserűséggel töltött el, hogy az uralkodó életére tört. Édesanyám mindig azt mondta, hogy magas beosztású volt. Miért volt ilyen tehetetlen? Miért nem elégedett meg azzal, amilye volt? Ha azt teszi, akkor talán még most is egy boldog család lehetnénk.

-Hogyan hívják? - kérdeztem halkan

-Kylus Erachtson. Nagy erővel bírt. Minden folyékony anyagot irányítani tudott. Ez különösen veszélyesnek bizonyult, hiszen a vér irányításával, az embereket is tudta irányítani. Valószínűleg ezt te is örökölte tőle.

Ez eléggé durva. Én mindig is teljesen átlagosnak hittem magamat. Na jó, kicsit átlag alattinak. Sosem gondoltam volna, hogy léteznek ilyen erők, és hogy én is birtokában vagyok valami hasonlónak. Ez az egész elképesztő.

-És ez hogyan fog kiderülni? - érdeklődtem

-Amint belépünk Asgardba, minden erődet visszakapod. Elsősorban a hosszú életedet, ami ugyan kissé lerövidült a te esetedben. Hisz amíg a Földön voltál, halandólént éltél, és az ottani élettartam sokkal rövidebb. Ha mindvégig Asgardba maradtál volna most nagyon fiatalnak számítanál, de jelenleg körülbelül ezer évesnek, egy kicsivel fiatalabb vagy mint mi, úgy ötven vagy hatvan évvel. A te eseted igen csak különleges, így nem tudjuk a pontos életkorodat meghatározni. - magyarázkodott az isten

Én pedig tátott szájjal hallgattam. Nem volt számomra tiszta az egész szitu. Most akkor több ezer évig élek, ami nagyon jó, de egyben mégis rémisztő. Valamint a két isten akikkel utazom, már több mint ezer évesek. Ez a másik, amit alig tudok felfogni.

-Értem, szóval még van hátra úgy négyezer évem. Hát ez durva... - sóhajtottam, Thor pedig csak nevetett

-Ne aggódj, minden rendben lesz. Hidd el tetszeni fog neked az Asgardi élet.

És ha nem? És ha teljesen idegen lesz tőlem minden? Mi lesz, ha az emberek nem fognak elfogadni?

-Vissza jöhetek még valaha a Földre? - kérdeztem bizonytalanul

-Emberként már nem, viszont bármikor meglátogathatod majd az ottani barátaidat. Gondoskodom róla, hogy mindent megkapj Asgardba, amire csak vágysz, és bármikor visszalátogathatsz a Földre.

Emberként. Mert többé már nem leszek ember. Isten leszek, vagy valami hasonló, erővel bíró lény. Ez megrémiszt, hisz könnyen előfordulhat az is, hogy ez az erő elhatalmasodik felettem, legyőz, és már nem leszek önmagam.

-Nincsenek barátaim, rokonaim akikhez visszamehetnék. A falu, amit az otthonomnal hittem, már lakatlan. A munkám volt az egyetlen amit szerettem, mert nem éreztem magam haszontalannak. Az emberek hálásak voltak, és örültek nekem. Én nem tudom, milyen Asgard, hogy hogyan működnek ott a dolgok, de nem várhatom el azt, hogy mindent megkapjak csak azért mert egykor nagy ember volt az apám. - válaszoltam

-Hidd el, találunk neked valami feladatot. Asgardban is van rengeteg ember aki rászorul a segítségre, de ott leszel nekik te. - felelte kedvesen Thor - Egyébként pedig, nem azért kapsz még mindent mert, volt valaki az apád, hanem azért, mert a vendégem vagy.

Kissé megkönnyebbüléssel töltöttek el a mennydörgés istenének szavai. Megbolomdulnék, ha egész nap egy palota csillogó falai közé lennék bezárva, míg mások éheznek vagy szenvednek. Az pedig, hogy a vendége vagyok érdekes, hiszen Odin még nem is döntött a sorsomról, az is előfordulhat, hogy tömlöcbe zárat, mert veszélyesnek ítél.

-Köszönöm nektek, amit értem tesztek. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki.- feleltem mosolyogva, majd vissza indultam a kabinomba

Hogy mit köszöntem meg? Nos, azt hiszem mindent. Ha Loki nem lenne, akkor már halott lennék. Nem csak én, a gyerekek, és a szüleik is. Persze sokan odavesztek. De rengeteg mindenkit mentett meg a haláltól, ahogyan testvére is. Viszonylag kedvesek voltak hozzám, és nem ítéltek meg a családi helyzetem miatt. Nem tudom, akkor is így vélekednének e rólam, ha minden egyes pillanatát tudták volna a múltamnak, de ez most nem számított. Amíg nem tudják, addig nem egy gyáva kislányként tekintenek rám. Loki ugyan sejthet belőle valamit, de szerencsére nem beszél róla. Hálás vagyok azért is, mert megosztották velem az információkat az apámról, és a képességeinkről. Befogadtak Asgardba, a népük közé, pedig alig tudtak rólam valamit.