-De mit fognak rólam gondolni a többiek? Mi lesz ha akaratom ellenére is bántom őket? - kérdezte kétségbeesetten.

Szegény nagyon rosszul volt. Remegett.

-Drágám, sosem ártanál senkinek, és nem is fogsz. Loki megtanítja neked, hogyan fordítsd a... szóval, hogyan fordítsd ezeket a képességeidet az előnyödre. - feleltem halkan. - Azzal pedig ne törődj mit mondanak. Én tudom, nehéz. Utólag könnyű mondani, de fogadd meg Crassus. Az igazi barátaid akkor is melletted maradnak, ha baj van, akik pedig érdekből álltak melletted, azok eltűnnek.

A kisgyermek halkan szipogott, miközben Loki megsimította a karját. A kék bőr lassan kezdte visszanyerni az eredeti színét, még végül újra a szokásos Crassus ült mellettem.

-Ezt egy mozdulattal eltűntetted? - nézett csillogó szemekkel a hercegre a kisfiú.

-Igen, és te is képes leszel rá. Sőt, sok minden másra is ha jól sejtem. De ahhoz még többet kell tanulnod. És ha még egyszer, akár csak egyetlenegy alkalommal is megszeged a nekem tett ígéretedet, repülsz vissza Midgardra. - szólt határozottan a herceg, majd elhagyta a termet.

Nem értettem mi történt Lokival. Hirtelen lett nagyon zaklatott. Csak úgy elviharzott, egy borítékkak a kezében. Nem is értettem. Crassussal még sokáig beszélgettem, próbáltam megnyugtatni őt, elvégre nem történt akkora tragédia. Lehet ennek a jó oldalát is nézni.

Lokit egész nap nem látta senki. Kezdtem félni, hogy megint valami ostobaságot művel. Mi lehetett az ami ennyire kiborította?

Este a kandalló előtt ülve elmélkedtem Kylus szavain. Őt nem lepte meg a kisfiú miléte. Sokszor úgy érzem mintha mindenből ki lennék rekeszteve, mintha nem hinnénk abban, hogy mégértem azt ami itt folyik. Talán a hercegnek is ez volt az, ami miatt lelépett. Ky az édesanyámról is mesélt sokat, többek között azt, mennyire bánná, ha elpazarolnám az erőmet. Ugyanis vagy fél éve nem próbáltam újra. Féltem tőle, most meg főleg, hiszen a gyermekeim életét nem kockázthatom.

Két hónap telt el, és Lokit senki sem látta. Semmi hír nem jött felőle, én pedig egyre jobban rettegtem, mi lesz ha nem tér haza. A hasam már egyre jobban kerekedett, főleg így, hogy hárman voltak. Annyira szerettem őket, de rettentően hiányzott az apukájuk, amit valószínűleg ők is megéreztek. Kylus azt mondta, ne aggódjak, Loki mindig visszajön. De az akkor sem működik így. Elment, és nem tudom miért. Magunkra hagyott...

-Reena, miattam ment el, igaz? - kérdezte Crassus miközben besétált a könyvtárba.

Mióta a herceg nincsen itt, én tanítottam a kisfiút. Crassus sosem mosolygott, amióta kiderült, hogy mi is ő valójában. Magába fordult, és szinte mindenkitől elzárkózott. Még Isuától is, akit Ky visszavitt az édesanyjához, ugyanis az ittlétükre megszabodd idő lejárt. Természetesen Crassusé is, de nem engedtem, hogy elmenjen. Felelősnek éreztem magam, és vigyáznom kellett rá, ez pedig úgy nem megy ha egy másik bolygón él.

-Nem. Mi... Tudod összevesztünk. Neked ehez nincsen közöd. Az egyetlen akire haragudhatsz, az én vagyok. Én üldöztem el a tanárodat.

Szörnyen nehéz volt kimondani, és hazudni is utáltam. De nem volt más választásom. Nem mondhattam azt neki, hogy lehet, de én sem tudom pontosan. Akkor méginkább csak magát hibáztatta volna.

-Te is remek tanár vagy. De hiányzik Loki. - suttogta a kisfiú.

-Igen Crassus. Nekem is rettentően hiányzik. De vissza fog jönni. Hidd el.

Az igazság az, hogy már igazán magam sem hittem ebben, ami tönkre tett.

A következő hónap is hasonlóképpen telt, én pedig kezdtem elveszíteni a reményt. Mi lesz akkor, ha sohasem tér haza? Így nem végződhet a történetünk. A medálomat szorongatva álltam a hatalas erkélyen, és csodáltam a távoli hegyeket. Talán vissza kellene mennem Midgardra? Talán hiba volt ez az egész. Talán a herceg mindvégig becsapott? Sokszor megfordult a fejemben, de képtelen voltam elhinni. Mert tudtam, hogy nem igaz. Mondhat bárki bármit, ő szeretett engem. Már vagy másfél órája álldogálhattam ott, mikor két kar fonódott a derekam köré. Rettentően megilyedtem, hiszen már rég óta senki sem ért így hozzám. Hirtelen fordultam meg, és már lendítettem is a karomat, hogy eltaláljam a támadómat, de ő a levegőben elkepta azt. Loki megyötört arcával találtam szembe magam.

A herceg szörnyen nézett ki. Borzasztóan lefogyott, és tiszta seb volt mindenütt. A szemében könnyek csillogtak, miközben a karomat fogta.

-Annyira sajnálom... - suttogta, én pedig szorosan hozzá bújtam.

Nagyon le volt gyengülve, ezt az ölelésén is lehetett érezni. Nem éreztem azt, hogy szükségem lenne magyarázatra. Nem voltam képes számon kérni őt, csak élveztem, hogy itt van. Nem vágytam hónapok óta semmi másra, csak erre.

-Reena, én... Hazudtam neked. - motyogta nehézkesen.

-Mikor Loki? - kérdeztem halkan.

-Axellel kapcsolatban. Én... Nem ötltem meg akkor, vagyis azt hittem, de elmenekült. De... én...

Megfagyott a vér az ereimben. Képtelen voltam elhinni amit mondott, annyira halk volt a hangja. Ha ez igaz, akkor mindvégig veszélyben voltunk, ahogyan most is. De mi van akkor ha téved? Kétségbeejtő a helyzet, hiszen a mostohaapám okos ember, ráadásul rengeteg szötvetségessel. Ha igaz mindaz, amit Loki beszél, akkor óriási bajban vagyunk...