Fantasztikusan telt az a kevéske idő amit itt töltöttünk. Soha sem hittem volna, hogy ez valóra válik. Eltelt egy hét, amelyet a Maldív-szigeteken töltöttem. Életem egyik legcsodálatosabb időszaka volt. Tudtam, harosan indulunk vissza, így a magam módján el akartam búcsúzni a helytől. Egy hosszú, világoskék, lenge ruhát viseltem, melybe kelekapott a szél. Most kelt fel a nap. A vöröses fény gyönyörűen csillant meg a tenger habjain. Bárcsak Isua is látná mindezt. Imádná. Ugyan nagyon jól éreztem magam, egyáltalán nem bántam, hogy visszamegyünk. Hiányzott Asgard, Kylus, és Loki szülei is. Na jó, Odin nem annyira, de ettől eltekinthetünk.

Loki lassan sétált mellém, a szokásos zöld fekete szerelésében.

-Rég láttalak már így. - fordultam felé nevetve. -Valamiért ezt jobban kedvelem, mint a térdnadrágot.

-Akkor ezt most vedd megtiszteltetésnek. - nyomott puszit az ajkaira.

Szemben állt velem, és megfogta mind a két kezemet. Olyan meghitt volt ez a pillanat, hogy nem akartam, hogy valaha véget érjen.

-Reena, van két dolog, amiről beszélni szeretnék veled. Az első. Nos... Khmm...

Furcsán csillogott a szeme, olyan boldognak tűnt. De emellett azt is éreztem rajta, hogy feszült. Ideges, ráadásul nem is kicsit. Én csak némán biccentettem, hogy folytassa, ő pedig így tett. Fél térdre ereszkedett előttem, és elővarázsolt egy apró bársonydobozkát. Nekem eleredtek a könnyeim, úgy kaptam a szám elé a kezem.

-Szeretném beváltani a második kérésem. Természetesen mint az elsőnél, most is dönthetsz másképp, de... Szóval... Reena, mikor először találkoztunk, nem hittem volna, hogy valaha ide jutok. Most viszont semmin nem változtatnék. Megismertelek tédeg, aki mostanra a világot jelenti számomra. Elfogadsz engem, miközben tudod mi vagyok, és miket tettem korábban. Te mégsem ítélsz el, és tudd, bármit is teszel a jövőben, én sem foglak. Az életemnél is jobban szeretlek Reena, Kylus leánya. Megisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdezte a kerceg.

Én pedig zokogva bólogattam.

-Igen... - suttogtam. - Én is szeretlek. Nagyon...

Gombóc nőtt a torkomba, képtelen voltam megszólalni. Egyszerre sírva és nevetve borultam a herceg nyakába. Elővette a dobozból a gyűrűt, majd óvatosan az ujjamra húzta. Egyszerű volt, de mégis különleges. Egy ezüst karika gyűrű  egy fehér kővel a tetején, mely ragyogóan csillogott.

Szorosan öleltük egymást. Képtelen voltam elhinni, hogy ez megtörtént. Tudtam, hogy Loki szeret, de nem hittem volna, hogy ennyire, hogy egy ilyen döntésre szánja el magát.

-Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jól járok ezekkel a kérésekkel. - motyogtam, még mindig a herceghez bújva.

-Jó istennek tettél ajánlatot. De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod. Van még egy harmadik. - nevetett Loki. - Ami azt illeti, már meg is van.

-Mit szeretnél? - kérdeztem halkan.

Sejtettem, hogy most nem kell ellopnom a kockát, vagy esetlegeg meggyilkolnom valakit.

-Ezt majd a jövőben megtudod. - suttogta.

Sokáig álltunk ott. Nekem lassan elálltak a könnyeim, de az arcomon még mindig ott ragyogott a levakarhatatlan vigyor.

-Loki?

-Tessék? - kérdezte.

-Letérdeltél előttem. - nevettem halkan.

-Valóban, de ne híreszteld. Nem tenne jót a hírnevének. - nevetett velem együtt.

Emlékszem egyszer Thor elmesélte Loki ,,Foglaljuk el a Földet" tervét. A fiatalabb herceg nagyon neheztelt ránk néhány napig, de utánna mintha mi sem történt volna. Akkor mondta nekem a herceg, hogy soha életében nem fog senki előtt sem letérdelni, még akkor sem ha kényszerítik őt. Ehhez képest eltelt fél év, és senki sem kényszerítette. Magától döntött így. Persze érthető, ne híreszteljük, nem tesz jót az önbizalmának.

-A másik dolog, amiről pedig beszélni szerettem volna az, hogy nem megyünk most vissza Asgardba. - szólalt meg a csínytevések istene.

-Tessék? - kérdeztem meglepetten.

-Meglátogatunk valakit. Kicsi, idegesítő, de a legjólelkűbb teremtés. - sorolta a herceg. - Tudod, Isua.

A szavam is elállt. Azt hittem Loki alig várja, hogy eltűnjön a Földről, erre azt állítja Wakandába megyünk. Azt hiszem nekem megint eleredtek a könnyeim, és már tiszta vörös volt a szemem.

-Annyira köszönöm neked.

-Hát... Semmiség. Bár általában nem ezt a reakciót váltom ki a nőkből. A szemed szörnyen vörös Reena. - mondta az istenség, és a hangjában aggódást véltem felfedezni.

-Nincs semmi baj, Loki. Csak nagyon nagyon boldog vagyok. - szipogtam, ő pedig szoros ölelésbe vont.

-Jó téged így látni.

-Vörös szemmel? Már majdnem olyan mint a tiéd. - nevettem, ő pedig a magasba emelte az állát.

-Azért ez túlzás. Az enyém szebb. - felelte.

-Valóban. Sokkal különlegesebb. - nyomtam puszit az arcára, ő pedig elengedett engem.

Vigyorogva szedtem rendbe magamat a kis kunyhóban. Összepakoltam néhány dolgot egy hátizsákba, és már készen is álltam arra, hogy induljunk. Loki vigyorogva várt engem a kunyhó előtt.

-Min mosolyogsz ennyire? - kérdeztem kíváncsian.

-Na és te? - kérdezett vissza.

-Én voltam az első. - vontam meg a vállam.

-Nem hittem volna, hogy igent mondasz. - felelte halkan. - Igazán megleptél.

Nem igazán értettem ezt. Hiszen Loki nem az a kockáztatós típus. Olyan dolgokba megy bele, amelyekben biztos, még ha nem is ezt mutatja a külvilágnak.

-Furcsa ezt hallani tőled. Bennem egy pillanatra sem fogalmazódott meg, hogy mást mondjak. Miért gondoltad ezt? - kérdeztem.

-Reena, rólam szörnyű dolgokat mondanak, amiben jócskán van igazság. Én tudom, hogy tudsz dolgokról, amikről nem beszéltünk. Meg tisztában vagy azzal, hogy mi vagyok, vagyis... Szóval nem hittem, hogy egy ilyennel, mint én... Érted?

Sajnáltam, hogy ő így érezte, ugyanis ebből semmi sem igaz.

-Kit érdekel, hogy mit mondanak? És ha tettél szörnyű dolgokat? Ugyan, mindenki tett, és az emberek sokszor túloznak. Meg egyébként is, ez a múlt. Nekem az számít, ami most van, aki most vagy. És az a Loki, akit ismerek egy jó ember. Akarom mondani isten. Szóval kérlek ne gondold ezt. Az sem érdekel, hogy jégóriás vagy. Mi van akkor? Semmi. Sőt szerintem sokkal menőbb vagy mint a többi isten.

-Tényleg menőbb vagyok? - kérdezte Loki, nem hagyva, hogy befejezzem a hegyi beszédemet.

-Látom, a lényeget most is leszűrted. - nevettem halkan.

-De komolyan. Ezt tényleg így gondolod?

-Persze, hogy így dondolom Loki. És ezen semmi sem áltoztathat. - suttogtam lágy csókot hintve az ajkaira. - Sohasem.