-Meglepetés? Nekem? - kérdeztem bizonytalanul.

-Bízz már bennem egy kicsit Reena.

-De miért kell becsuknom a szemem? - érdeklődtem.

-Mert ha nem teszed, akkor kifolyik. - felelte halálosan nyugodt arccal.

Nem úgy nézett ki, mint aki viccel. Határozottan nem úgy, én pedig kicsit beparáztam. Loki meglepetései vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul sülnek el, és ez valahogy nekem az utóbbira engedett következtetni.

-Szivatsz? - kérdeztem.

-Nem. És szeretnék még a szemeidbe nézni, szóval légyszíves csukd be őket.

-Addig nem, amíg nem árulod el miről van szó. - feleltem durcásan.

Próbáltam arrébb lépni, de a herceg szoros ölelésbe vont és úgy suttogott a fülembe.

-Kérlek Reena, bízz bennem. Nem hagyom, hogy különösebb bajod essen. -magyarázta Loki.

-Különösebb? Megőrültél? El akarsz tenni láb alól, vagy mi lelt téged?

Nem tudtam mi folyik itt. De egyre jobban aggasztott. Viszont bíztam benne. Bíztam Lokiban, és a képességeiben.

-Amióta ismerlek egy párszor megfordult a fejemben. De nem az utóbbi hónapokban. - nyomott puszit a homlokomra.

Én csak szorosan megöleltem őt, majd lehunytam a szemeimet.

-Legyen.

A herceg magához szorított az egyik kezével, a másikkal meg ötletem sincsen, hogy mit csinált. Először azt éreztem, mintha zuhannék. Alig tudtam csukva tartani a szememet. Utánna pedig volt egy szorító érzés a mellkasomban. Görcsösen kapaszkodtam Lokiba. De mindez csak egy pillanatig tartott. Még hogy kifolyik a szemem. Loki rendesen rám ijesztett, azt meg kell hagyni.

Sokáig ölelkezve álltunk a... Homokon? Mintha besüppedt volna a talaj a lábam alatt. Erőt vettem magamon, és kinyitottam a szememet. Nem hittem el, amit láttam. Arany színekben csillogott a homok. A tenger gyönyörű tiszta volt, és a naplemente sárgás fényei csillantak meg rajta. Álmélkodó tekintette néztem a hercegre.

-Elhoztál engem a Maldív-szigetekre?- kérdeztem nevetve.

-Erre kértél hercegnőm.-vigyorgott rám, majd megragadta a kezemet.

Összekulcsolt ujjakkal sétáltunk a naplementében a tengerparton. Olyan idillikus volt az egész. Nem beszéltünk semmit. Én még mindig alig tudtam elhinni, hogy itt vagyok.
Rengeteg képet láttam erről a helyről, de így élőben sokkal gyönyörűbb. Olyan, olyan... Leírhatatlan.

-Köszönöm neked. Nem hittem volna, hogy komolyan eljövünk ide valamikor. - néztem hálásan Lokira.

-Miért nem?

-Nos, utálod Midgarodt, és az összes lakóját.

-Jane-t nem. - felelte a herceg.

Nehogy igazam legyen az életben egyszer is. Úgy van, kössünk bele mindenbe.

-Tényleg, kérdezni is akartam. Mi történt közöttük Thorral?

-Dobdták egymást. - felelte egyhangúan a herceg.

Egymást? Közös megegyezés? Meg egyébként is, honnan ismer ilyen kifejezéseket, hogy dobták? Itt Asgardban, mindenki olyan előkelően beszélt. Komolyan. Még az itteni szitkozódások is arisztokratikusak voltak, amin én rendszeresen jót szórakoztam.

-Sajnálom. - feleltem. - Thor igazán szerette a lányt. Emlékszem, még rózsát is vitt neki. Nem tudott színt választani. Nekem adta a maradékot. - mondtam ezt már mosolyogva.

Minden szobalány megjegyezte, mennyire ízléstelen az a virágcsokor a szobámban, de én szerettem volna ha marad. Valahogy kedves emlék volt, és Frigga tett rá varázslatot, aminek köszönhető sosem hervadt el.

-Én nem. Csak várj néhány hetet, és úgyis együtt lesznek újra. Thor nem bírja ki, hogy ne legyen senki mellette. Jane-n kívül pedig nem tud mást elképzelni. - magyarázta az istenség.

-És te milyen lányt képzeltél el magadnak Loki? - kérdeztem.

-Nem is tudom. Nem olyat mint te, az biztos. - nevetett. - Valami egyszerűbb esetre számítottam, akivel nincs semmi baj, nincsenek különleges kérési, mint például a Maldív-szigetek. Egy olyan lányt képzeltem el, aki magabiztos, vezető egyéniség, akárcsak Sif. Persze őt utáltam, de valami hasonló elképzelésem volt a lány jellemét illetően. - magyarázta Loki.

Vajon, akkor hogyan vett észre engem, mi volt az ami bennem megfogta őt? Hisz semmi sem igaz rám azokból amiket kijelentett.

-Akkor miért engem választottál? Én, nagyon más vagyok...

-Ezek a dolgok... Hogy is mondjam? Nos, átértékelődtek bennem, mikor megismertelek. Először nem kedveltelek, de elismertelek, mikor rám fogtad a fegyvert. Persze nyilvánvaló volt, hogy nem tudod használni. Aztán, egyre jobban megismertelek. Nem akartalak megszeretni, mert mindig is gyengepontnak tartottam a szeretetet, de mostanra ez is teljesen megváltozott. Mert nem gyengepont, hanem megerősít, engem is. Motivál. És tudd Reena, hogy rettentően boldog vagyok, hogy vagy nekem. - felelte a herceg.

Nekem patakokban folyt a könny az arcomon úgy szipogtam. Loki kedvesen nevetett, majd leült a homokba, és onnan figyelte a hullámzó tengert.

-És te Reena, milyen férfit képzeltél el magad mellé? - érdeklődött a herceg,miközben leültem mellé.

-Nem egy istent. - feleltem, még mindig a könnyeimet törölgetve.

-Akkor már túlszárnyaltam az elvárásaidat. - karolt át gyengéden a herceg.

-Tudod, én sem kedveltelek először. Bunkó voltál, arrogáns, lekezelő, de megkentettél minket. De ez akkor megváltozott, mikor megláttalak Isuával. Ráterítetted a palástodat. Akkor elgondolkoztam azon, hog, talán túlságosan előítéletes voltam. Egyébként, mindig olyan valakire vágytam, aki kiáll mellettem, megvéd engem, biztonságot nyújt nekem.

Rengeteget álmodoztam arról régebben, hogy majd lesz valaki, aki minden áron megvéd Axeltől. Persze, sosem hittem benne igazán, mert senki sem szállt szembe az ő akaratával, de akkor is jó volt eljátszani a gondolattal.

-Hmm, ezek szerint hősre vágytál. - szólalteg Loki. - Nos, el kell hogy szomorítsalak életem, te a rosszfiút fogad ki.

-Néha a határok elmosódnak a kettő kőzött.

-Nem tartasz bűnözőnek? - kérdezte a herceg tettetett sértődöttséggel.

-Dehogynem. Annak tartalak, a legjobban természetesen. El is hagynál, ha mást mondanék. De nem. Több vagy, nekem a hősöm is lettél Loki.

A herceg rengeteget tett értem. Az édesapámért, és Isuaért is. Sokkal, de sokk több egy átlagos bűnözőnél, még akkor is, ha ezt most nem látja...