Egy fiatal őr volt olyan kedves, hogy elkísért az istállóig. Először furcsálltam, hogy a fickó katona, ugyanis nagyon fiatalnak, szinte gyereknek tűnt, de persze az is lehet, hogy szimplán ilyen az arca. Nem akartam őt megbántani a kérdéssel, így inkább annyiban hagytam. Talán majd ha megismerjük egymást egyszer.

Az istálló gyönyörű épület volt. Fehérre volt festve, ami különlegessé tette, mondván, hogy tényleg hófehér volt. Egy csepp sár sem látszott a falon. Senki nem volt itt, így gyorsan végigsuhantam az állatok között, mert a felfedezőutamat folytatni indultam. Persze bent az épületben, hisz kint meg lehetett fagyni.

Délelőtt mindennel végeztem, kivéve az édesanyám szobájával. Lucius segített, és mindenhová velem tartott. A kedvemért egy nagyon kezdetleges alaprajzot is készített mind a három szintről. Ami különösen meglepett, az hogy itt is van börtön. Lucius azt mondta ez a birtok hatalmas, és közigazgatási egységének minősül. Azaz Kylus teljhatlamú megbízottja az uralkodónak. Tehát bírói feladatot lát el a birtokon történt ügyekben. Állítólag földművesek is vannak bőven, és a termények nagy részét innen szállítják be a városba. Ez az egész sokkal hatalmasabb mint korábban elképzeltem. Úgy gondtam, lesz egy nagy ház, istálló, egy jó nagy díszes park, vagy esetleg egy tó. Na de ez sokkal több volt mindennél. Még iskola is volt a földművesek gyermekeinek, és akik hangszeren tanultak, vagy vívtak, lovagoltak, azok bejártak a palota északi szárnyába, mert ott tartották a különórákat. Egy nagy könyvtár is volt, bár inkább enciklopédiákat és egyéb tudományos könyveket őriztek.

Isuát alig láttam, Kylussal tartott mindenhova. De komolyan, úgy mintha a saját apja után menne. Persze ez nem zavart. Örülötem, hogy a kislány boldog, és ragaszkodik valakihez. De már nagyon úgy éreztem, hogy vissza kell mennie a családjához. Szeretem őt, Loki, és  Kylus is, de ennek a kislánynak nem ránk van szüksége. Neki egy édesanya, egy igazi család kell. És tudom, az anyukája is vár rá. Hisz melyik anya ne tenné ezt? Fél éve nem látta a szeme fényét. A testvérkéjét is hiányolhatja. Vajon él egyáltalán az anyuka? Biztosan, élnie kell.

Délután Lokival a hatalmas nappaliban ücsörögtünk a kandalló előtt. A kandallóban lobogott a tűz, és a karácsonyán a gömbökön megcsillanat a fény. Mi a szőnyegen ültünk, de az egyáltalán nem volt hideg. Én mondjuk a lábamra terítettem egy takarót. Loki pedig azt mondta nincs szüksége rá, pedig többször is rákérdeztem, ne hozzak-e neki is egyet. Valamilyen varázslással kapcsolatos könyvet bújt, így inkább nam zavartam őt. Biztosan azt tervezgette közbe, hogyan igázza le a fél világot, de engem az sem zavart. Ha őt ez teszi boldoggá, had fantáziáljon, csak ne menjen tovább. Ezt körülbelül másfél óráig hagytam neki, de aztán felvetettem azt, ami már egész délelőtt aggasztott.

-Loki, Isuának nem jó itt.

-Már, hogy ne lenne jó Reena? Tele van élettel a kislány. - nézett fel a a herceg az olvasmányából.

Igen, tele van élettel. Ez tény, de vajon mit érezhet az édesanya? A nő halálra aggódhatja magát minden egyes nap.

-De szüksége van az édesanyjára. És a nőnek is a kislányára. Nem lehetünk ennyire önzőek. Mert, azok vagyunk. - motyogtam.

-Már miért lennénk azok? Figyelj, te befogadtak őt. Gyakorlatilag úgy nevelte, mintha a saját gyermeked lenne. Minden áron megvédted őt. - magyarázta Loki, és letette a könyvét.

A herceg nagyot sóhajtott, és átkarolt. Igen, valószínűleg sejtette, hogy most depressziózok neki egy sort, és ez nem egy rövid beszélgetés lesz.

-Igen, de ha te nem vagy, már az is lehet, hogy Axel megölte volna. Ki tudja? És te is megsérültél.

-De megígértem neked, hogy egy haja szála sem fog görbülni amíg itt van. Természetes, hogy megvédelek titeket. - felelte a herceg.

Nekem könnyek gyűltek a szemembe. Soha senki nem volt hozzám ennyire jó mint ő. És hálás voltam. Borzasztóan hálás.

-De nem tarthatjuk őt itt. Haza kell mennie. Vagy ha végérvényesen nem is. Egy kis időre a családjával kell lennie, és megnyugtatni őket, hogy Isua  karcolásmentes.

-Na látod, ez jó ötlet. Megmutatjuk anyucinak, hogy a kislánya jól van és le is lépünk vele. -ionizált a herceg.

-Oké, igazad van. Ez nem jó. Esetleg akkor mi lenne, ha dönthetne? - kérdeztem.

-Egy nyolc éves gyereknek nem engedhetsz meg ilyen döntést Reena. Ez az egész életére kihat. És ő nem hosszútávon gondolkodik, ezt hidd el. - felelte Loki.

Igaz van, megint csak. Egy ilyen fiatal kisgyereket nem állíthatunk ilyen döntés elé. Nem háríthatjuk másra a felelősséget, nem volna helyes. Ráadásul Isuára semmiképpen sem.

-Akkor, mit javasolsz? Mit tegyek?

-Nos... Ha az ő érdekeit nézzük, akkor visszajuttatjuk a családjához. Ha a sajátunkat, akkor viszont engedjük, hogy maradjon. - mondta ki nagy nehezen a herceg.

Talán már az elejétől fogva tudtam, hogy ez a helyes, de önző voltam beismerni. Viszont most már biztos vagyok abban, hogy nem döntök rosszul. Egy valamit, viszont semmiképp sem akartam.

-Nem akarom, hogy úgy érezze, elküldjük. Nem szeretném, hogy azt higgye lemondunk róla vagy, hogy nem szeretjük. - magyaráztam szomorúan.

-Akkor ezt az egészet mond el neki, őszintén. Nagyjából őszintén...