Az út viszonylag nyugalmasan telt. Nem igazán beszélgettünk, de ez valahol érthető volt. Kylus, Loki és én utaztunk a kocsiban. A herceg mellett ültem, az édesapám meg velünk szemben, és csak furcsán méregetett minket. Semmi rossz szándék nem volt ebben, csak nekem mégis annyira szokatlan volt. Sosem éreztem azt, milyen is az amikor valaki félt engem, de nem is volt erre szükségem. Most pedig itt van valaki, az apám, aki szeret és félt. Olyan hihetetlen, de közben mégis kicsit frusztráló. Hiszen Lokival elméletileg barátok, és a herceg tiszteli is Kylust. Na mindegy, a lényeg az, hogy egész úton csak bámultunk ki az ablakon.

Az út nem volt több két óránál aminek kifejezetten örültem. Arra is figyeltem, mennyire van a birtok közel a jövendőbeli munkahelyemhez. Azt bő fél órára saccoltam, ami teljesen ideálisnak tűnt így elsőre.

Amikor kiszálltam a kocsiból, nem túlzok, szó szerint leesett az állam. A birtok hatalmas volt, és gyönyörű, na de a kúria ami közepén állt, valami elképesztő volt. Mint egy kastély a mesékben. Istálló is tartozott a birtokhoz ugyanis hallottam a lovak nyerítését. Loki csak nevetett a reakciómon, majd megragadta a kezemet, de abban a pillanatban el is engedte, mert Kylus egy szúrós pillantással díjazta. A személyzet össze vissza szaladgált, és hordták be a csomagjainkat.

-Íme az otthonod, kincsem. - intett az édesapám.

Én pedig, mint aki egy új világba csöppen, csillogó szemekkel lépkedtem egyre beljebb. Az egyik szobalány egyenesen a lakosztályunkig kísért minket, ahol aztán hozzákezdthettünk a csomagoláshoz. A szobánk hatalmas volt, tényleg hatalmas. Nagyobb mint a régi házam. Mindenütt dobozok sorakoztak, én pedig vidáman léptem oda az elsőhöz. Loki persze egy legyintéssel megoldotta az ő dolgait, mondván, hogy utál pakolni, felesleges és időpazarlás. Na persze. Én viszont kíváncsi voltam mik kerültek ide a régi kis lakásomból.

-Ezt mindet ki akarod pakolni? - értetlenkedett a herceg. - Szívesen segítek.

-Jó, de varázslat nélkül. - vigyorogtam úgy, ahogyan ő szokott.

-Felejtsd el drágám.-grimaszolt, és ledobta magtá az ágyra.

-Te ajánlottad fel. Még az is lehet, hogy élveznéd.-nevettem.

Körülbelül fél óra győzködés után sikerült elérbek, hogy Loki segítsen. Persze ő úgy adta elő az egészet, hogy csak azért segít, mert nem akar találkozni Kylussal. Nekem meg nem is igazán számított az ok. Az volt a lényeg, hogy ő itt van velem. Rengeteget nevettünk a kiskori képeken. Loki egy olyan képet tartott a kezében, amelyen egy kövér kislány egy vörös kiscicát szorongat.

-Egek, téged nagyon megsegítettek az istenek. - motyogta a képre mutatva.

-Kösz Loki, igazi úriember vagy. - morogtam mosolyogva.

-De komolyan, nagyon rosszul néztél ki. Most viszont gyönyörű vagy. - felelte, majd szoros ölelésbe vont.

Én pedig elvesztem a karjai között. Csak ültünk a földön és nézegettük a képeket. Aztán elővett egy másik képet, egy olyat, amelyről már azt hittem elveszett. Két tinilány volt rajta. A bal oldali lánynak nem volt haja, a jobb oldalainak pedig derékig érő kék. A herceg pillanatokon keresztül csak figyelte a képet. De nem szólt semmit.

-Ki ez a lány melletted? - kérdezte halkan.

-Ő volt a legjobb barátnőm. - feleltem szomorúan mosolyogva. - Beteg volt. A terápiától kihullott a haja és rettegett, hogy az emberek megbámulják őt az utcán, hogy utánna kiabálnak vagy csúfolják. Úgy döntöttem befestem a hajamat valami extrém színűre. Így engem bámultak megbotránkozva az emberek, és nem őt. Sírt, mikor meglátott. Nem hitte el, hogy miatta ezt tettem, pedig semmiség volt.

-Mi történt vele? - kérdezte óvatosan a herceg.

-Felépült. Jelenleg Európában él a családjával. Ő az egyik legerősebb ember akit ismerek. Néhány hónapja leveleztünk. Azt írta jól van, és reméli találkozunk még valamikor. - magyaráztam.

-Nagyon szép dolog volt tőled amit tettél Reena. - felelte a herceg, miközben a kezébe vett egy rózsaszín flitteres könyvet. - Nicsak, egy napló.

Igen, az a tipikus nyálas napló, amelyben minden szerelmi bánatomat leírtem. Nos, jóformán csak az volt benne, meg... Hogy Axel egy gyökér. Azt is mindig leírtam, hogyan próbáltam kicsapatni magam a bentlakásos iskolából, bár az egyszer sem sikerült. Tudták, hogy nekem az nem lenne büntetés.

-Jó pasi lehetett ez a Cody. - nevetett Loki. - Egy egész könyvet írtál róla. Bár akkor még nem találkoztál a tökéletes férfival.

-Most magadra gondolsz? - kérdeztem bizonytalanul.

-Persze. Nem egyértelmű? - kérdezte halálosan komolyan, én pedig csak nevettem.

-Tényleg jó pasi volt ez a Cody. - nevettem, miközben ráhajtottam a fejem a vállára.

-És isten vagyok, ő nem ér fel hozzám. - felelte a herceg játszva a sértődötted.

-Igazad van Loki. Senki sem ér fel hozzád, de erre nem kell minden nap emlékeztetned.

A herceg még egy óráig röhögött a naplómon és a szerencsétlenkedéseimen. De mindezeket nem szégyelltem előtte. Tudtam, ő nem fog elítelni néhány butaság miatt. Érdekes, hogy sok embernek soha nem mondtam volna el semmit az egészből, de Loki esetében nem is gondolkoztam ezen. Természetes volt, hogy megmutatom, és közösen nevetünk rajta egy jót.

Az egész nap a pakolászással ment. Én fantasztikusan éreztem magam. A hercegnek meséltem a vörös kiscicáról a képen, és arról, hogy mennyire szerettem is őt.

Este viszont magányosan olvasgattam a szobában, de képtelen voltam a sorolta koncentrálni. Kylus magához hívatta a herceget, mondván, hogy beszélni akar vele. Loki pedig mondván, hogy nincsen választása, elindult apám karmai közé.