Tátott szájjal néztem Loki szemébe. Nem erre a vaszra számítottam, abszolút nem. Inkább egy felejtsük el, meg sem történt, úgysincs jelentősége válaszra. Na de ez a szöges ellentéte volt, ráadásul olyan lazán mondta, mintha csak köszönt volna.

-Ja...Khmm...Szerintem is. - jött a totál béna válasz.

Ő csak nevetett rajtam, majd elégedett, mert bizonyára már neki is feltűnt, hogy az arcom már betegesen vörös.

-Most sem hazudtoltad meg magad. - nevetett tovább miközben visszavánszorgott az ágyamig.

-Nem szokásom, ellentétben veled. - sétáltam a tükör elé, hogy leporoljam a ruhámat. -Amúgy nem azért, de neked nincs saját ágyad?

Miután várázsolt magának egy tiszta ruhát, belefeküdt a koszos ágyba. Én pedig a rend mániás énemmel már tíz féle képen elképzeltem hogyan is rugdosom le onnan. Viszont sérült, és én óriási hálával tartozom neki.

-Reena, fáj mindenem. Nem várhatod el tőlem, hogy lépcsőzzek. -nyöszörögte.

-Maradj csak. - legintettem végül, és leültem az ágy szélére. - Fájnak a karcolások, ahogyan te nevezted...

-Van néhány mélyebb karcolás is. - magyarázkodott.- De én elviselem.

-Lecserélem a kötést a mélyebb karcolásaidon, ha nem bánod.

Ő csak megrázta a fejét, majd vissza dőlt a párnára, bal karját pedig az ölembe tette. A könyöke alatt volt az a karcolás. Még mindig nem tudtam használni azt a tapaszt, ami itt gyakori, szóval a jól bevált fáslival tekertem körbe a karját. Sajnos ez mostanra nagyon átázott, és féltem attól, hogy bele is ragadt a sebbe. Óvatosan kezdtem kibontani, és félelmem beigazolódott. Loki hangosan felszisszent miközben az első részt leszedem.

-Nagyon sajnálom. - kértem már sokadjára elnézést.

Gyakorlatilag már nekem volt könnyes a szemem a végére. Pedig ő volt az akinek rettenetesen fájt az egész művelet. Én viszont nem akartam neki fájdalmat okozni, és ha én nem vagyok, mindez vele sem történik meg.

-Reena, nyugi. Mindjárt végzel. - felelte a herceg, és ép kezével megfogta az egyémet.

-Basszus Loki. Ezt nekem kellene mondanom. Itt sírok, pedig neked fáj. És... Ez az egész az én hibám. Helyettem mentél oda, miattam. Ha én nem vagyok itt, akkor mindez veld se történik meg, és...

Igen, itt kitört belőlem a feszültség, a sok ideg, bűntudat, melyet az elmúlt napokban magamba zártam.

Baromira az én hibám az egész. Loki pedig nem ezt érdemli. Valószínűleg, ha a herceg nem szakít félbe még hosszú percekig tudtam volna magyarázni, de szerencsére megállított.

-Reena, hidd el, az hogy itt vagy, az egyik legjobb dolog az életemben. Másrészt pedig, ez az én döntésem volt, akkor is tudtam, hogy lesznek következményei. És nem bánom. Most is megtenném, mert fontos vagy nekem. Nem hagynám, hogy az a rohadék akár csak egy ujjal is hozzád érjen.

Itt jött el az a pillanat, amikor már nem érdekelt semmi. Kedveltem ezt az isten, nagyon is, talán már túlságosan. Soha, senki nem mondott még ilyet nekem. Óvatosan hajoltam hozzá közelebb, és apró puszit nyomtam az ajkaira. Ő pedig csak mosolygott, ahogy én is.

-Nocsak, mégis megismételjük. - mosolyodott el szeretetteljesen az istenség.

Nálam ez volt az a pillanat, hol egyszerre nevettem és sírtam is. Annyira elérzékenyültem a herceg beszédétől.

-Bárcsak én is tehetnék érted valamit. - szóltam halkan.

-Most is azt teszed. Lehet nélküled már karom se lenne. - felelte szórakozottan.

-Azért ennyire nem súlyos. - mosolyogtam el én is, miközben feltekertem az új kötést. - Pihenj csak, én meglátogatom Isuat.

Már léptem volna ki az ajtón, mikor észrevettem, hogy Loki mellettem áll.

-Te is jössz?

-Még szép. - vigyorodott el majd nagy léptekkel indult el a folyosón.

Mikor beléptünk a rózsaszín szobába, az ágyat üresen találtuk. Isua az apró fésülködőszekrény előtt igazgatta göndör fülrtjeit, de amint meglátott minket a tükörből, egyből közelebb szaladt. Először Lokit vonta szoros ölelésbe, én pedig csak a második voltam. Loki természetesen nem volt rest ezt megjegyezni, de úgy döntöttem kegyelmet kap.

-Mesélj kincsem, mi történt veled.

-Reena, képzeld, Loki eljött értem. És nekem is volt ám feladatom. Én eltereltem Axel figyelmét, Loki pedig leszúrta. Állati menő volt. Aztán sokáig harcoltak, de én végig Lokinak szurkoltam. És győzött, de nélkülem nem sikerült volna. Aztán jöttek az őrök és elvitték Axelt. - hadarta el egy levegővel a kisasszony.

Nekem kellett pár pillanat, hogy feldolgozzam a hallottakat.

-Loki leszúrta előtted? - kérdeztem.

-Igen. Én is olyan szeretnék lenni mint ő, hogyha nagy leszek. - vigyorodott el Isua.

Ajjaj, ez nem lesz így jó. Nagyon nagyon nem. Isuának babákkal kellene játszania, nem pedig késekkel.

-Nézd min van! Rántotta elő vigyorogva a kislány két, ékkövekkel kirakott markolatú tőrét.

Én csak számonkérően meredtem Lokira, ő pedig kedvesen átkarolta a derekamat, majd Isuahoz fordult.

-Nem törődj Reenával. Csak irígy rád, mert nem vív olyan jól mint te, de meglátod kisasszony, idővel mindenkinél jobb leszel. Talán még nálam is...