Gyorsan magamra kaptam egy szakadas bőrnadrágot, és egy krémszínű inget. A hajamat a fejem tetejére kontyoltam, és egy szalmakalappal takartam el. Sebesen szaladtam az istállóig. Tudtam, hogy tilosban járok, de most nem számított. Axel veszíteni fog. Muszály, hogy veszítsen.

Pillanatok alatt felnyergeltem, az egyik sötét paripát, és már vágtattam is vele a kastély kapui felé. Tudtam, az őrök nem fognak pár szép szóért cserébe kiiengedni, így magammal hoztam néhány értékes kincset a palotából. Arany evőeszköz, nyakék, és hasonlók. Mivel sötét volt ők nem láthatták az arcomat, és ebben még a kalap is segített.

-Nincs kijárás a tárgyalásig!- kiáltotta az egyik.

Ezek szerint csak én nem tudtam arról a nyavalyás tárgyalásról.

-Úgy hiszem, meg tudunk egyezni uraim. Látom, maguk elég szegényesen vannak felöltözve. Nem fáznak? - kérdeztem - Annyi aranyat tudok maguknak adni, hogy a legfinomabb szőrméket teríthetik majd magukra az őrségük alatt. Családjaik asztala roskadozni fog az ételtől. Nem csábító ajánlat, uraim?

Tudtam, ez be fog válni, hisz mindenkinek a családja vagy saját maga az első.

-Ki maga? - kérdezte a másik.

-Csak egy egyszerű orvos. De most fontos ügyben kell távozom, a királyné parancsára. - féltem.

-Egy ilyen fiatal orvos, mint maga, honnan jutott annyi aranyhoz, amit nekünk ajánl? Tán gyilkossággal?

-Ugyan, uram. Csak jól házasodtam.-kacsintottam a katonára.

-Legyen, adja az aranyat. De ha bárkinek is el meri szólni, hogy ezen a kapun jutott ki, a feje karóra lesz tűzve. - fenyegetőzött az idősebbik.

Mire az én fejem karóra kerül, azt ők már nem fogják megélni, de nem számít. Gyakran elgondolkoztam, hogy miért is nem foglalkoztam színészettel korábban.

-Legyen ez az előleg. Ha visszatértem, minden egyes grammot megkapnak.

Hamar sikerült megegyeznem a két bolonddal, és már száguldottam is tobább éjsötét paripámom, egyenesen a Bifröstig. Olvastam régebben három nőről, akik a világfa gyökernél élnek. Ők ismerik a múltat, a jelent, és még a jövőt is. De nekem az utóbbi kettő nem számított, csak a múlt. Neki hinnénk, ha ő tanűskodna Kylus mellett, és nem más, akkor Axel kerülne tömlöcbe, és nem Loki.

Heimdall elkeseredett arccal várt engem, és szétterjedt bennem a félelem. Rettegtem, hogy mi fog történni, hiszen ennek az embernek sosem látszik az arcán semmi, de most tisztán kivehető volt a mélységes szomorúság.

-Nem vihetek hozzájuk, Reena. - szólt, és szavai hallatán ismét egy világ dőlt össze bennem.

-Miért? - kérdeztem elhaló hangon.

A maradék reményem is elhagyott. Volt ugyan egy gyenge B tervem, de ebbe vetettem igazán a hitemet. A három nővér szavát senki sem kérdőjelezte volna meg.

-Nem engedik, hogy lássam őket.

Nem értettem miért. Miért nem, ha szükségem van rájuk? Ők biztos pontok voltak, mellyel helyrehozhattam volna mindent. Mindenki azt kapta volna, ami jár neki. De a világ igazságtalan. Nem azt kapjuk, amit érdemlünk.

Egyre világosabb volt már és az emberek csak úgy tódultak be a palotába. Gyalog sétáltam vissza, de nem siettem különösebben. Kimerültnek, és gyengének éreztem magam. Még az egyszerű polgárok is tudtak a tárgyalásról, csak én nem. A pokolba kívántam Odint. Vagy húsz féle képpen elképzeltem a halálát, de ez sem segített a megnyugvásomban. Ideges voltam, remegtem, és patakokban folyt a könny az arcomon. Azon a bejáraton menetem be a terembe, ahol a többi polgár is. Ruhámmal, és koszos arcommal nem tűntem ki közülük. Szemben nemesek ültek, talpig bársonyban, hatalmas ékköves kiegészítőkkel. Undorodtam tőlük. Attól, hogy felsőbbrendűnek képzelték magukat a polgároktól. Bosszantott, amilyen lekicsinylően méretek ránk. Pedig csak jó helyre születtek, ennyin múlott a különbség. Vajon én is ilyen lennék most, ha nem a Midgardon nevelkedtem volna?

Középen foglalt helyet Odin, mellette pedig a két herceg. Loki arca sötét és komor volt. Míg Thor szája folyamatosan mozgott, ő csak némán meredt maga elé, aztán találkozott a tekintetünk. Halványan elmosolyodott, én pedig viszonoztam. Ő volt az egyetlen, aki még kócosan, a szakadtas göncökben is felismert.

Mindenki elhallgatott. A hatalmas terem ajtajai kinyíltak, és már hallhattuk is a láncok csörgését. Ott jött ő, az apám, aki után egész életemben vágyakoztam. Itt van, olyan közel, és el akarják venni tőlem.
Felállt az egyik emelvényre, és úgy, mint az álomképen, fejet hajtott királya előtt. Sütött róla, hogy tiszteli, mindezek után is tiszteli.

A tárgyalás már másfél órája tartott, én pedig másfél órája törölgettem némán a könnyeimet. Axel sikeresen bemártotta Lokit, és már ő is ott állt a vádlott mellett. Mind a kettőjüktől meg akart szabadulni a főtanácsos.

-Az ítélet eldöntetett. Kíván bárki hozzászólni? - harsongta be a termet Odin rekedtes hangja.

-Én!-kiáltottam.

Minden szem rám szegeződött. A terem egy pillanatra elhalkult, de aztán morajlani kezdett. Máig sem tudom, honnan gyűjtöttem össze aznap annyi bátorságot, hogy kimerjek állni egy egész udvar elé és beszélni. Lassan sétáltam le a sorok között. Mikor odértem melléjük, pusztán Loki szomorú tekintetével találkoztam.

-Te nem szólhatsz! Itt senki vagy! - ordított Axel.

-Nem vagyok az. Reena vagyok, Kylus leánya, Asgardi születésű. Így jogombam áll szólni a Mindenek Atyjához. - feleltem halkan. - Uram, kérlek ne ítélkezz így, ártatlanok felett. - fordultam Odinhoz.

-Leány, hogyan bizonyítanád ártatlanságukat? - érdeklődött a király.

-Láss bele emlékeinkbe. Négyőnkébe. Bizonyára Kylus és Loki ehh...

Nem tudtam végigmondani, mert Axel dühöngve félbeszákított.

-Az tiltott! - kelt ki magából a főtanácsos.

-Én nem ellenzem, atyám. - fordult Loki a Mindenem Atyjához.

Tudtam, ő mellettem fog állni a végsőkig ebben az ügyben. Halovány remény csillant a szemeiben, miközben rám tekintett.

-Én sem. - értett egyet Ky.

-Ahogyan én sem! - lépett elő a tömegből még valaki.

Megismertem őt, a mostohabátyámat, Axel egyetlen fiát, kivel majdnem olyan kedegyetlenül bánt, mint velem egykor.

-Fiam, most azonnal visszavonulsz a helyedre!-kiabált Axel vörös fejjel.

A fiatal úr csak némán megrázta a fejét.

-Nem atyám, elég volt a zsarnokságodból felettünk. Egybként, úgy emlékszem azt mondtad ártatlan vagy, ezek szerint nincs mitől tartanod. - mosolyodott el gúnyosan..