-Szóval, mi minden történt veled Loki? - kérdezte Isua izgatottan.

Egy nagy teremben ültünk a kandalló előtt, és hallgattuk a tűz kellemes ropogását. Kint már igen csak hideg volt, talán a hó is elkezdett szállingózni, pedig még csak késő ősz volt.

-Midgardon voltunk a bátyámmal, a kis csapátának szüksége volt az isteni erőmre. - felelte büszkén a herceg.

Nos, én azért kételkedtem benne, hogy ez teljesen igaz. Loki biztosan nem segítene önszántából a bosszúállóknak, főleg nem az után, hogy meghiúsították a tervét, közel egy évvel ezelőtt.

-Legyőztétek a rosszfiúkak? - kíváncsikodott tovább a kislány.

-Isua, kérlek! Én bárkit legyőzök, ha úgy akarom.

-Így volt ez a bosszúállókkal is... - vetettem közbe.

Kaptam egy gyilkos pillantás, de az istenség nem szándékozott több figyelmet rám fordítani.

-Még Thort is? - kérdezte kérek szemekkel Isua.

-Persze. Bármikor. Ránézek és remeg mint a nyárfalevél. - kacsintott Loki a kislányra.

A herceg még körülbelül fél órán keresztül fényezte magát. Bevallom, többre számítottam. Isua elszaldt Friggához, mert állítólag a nő valami féle esti mesét, vagy dalt ígért a kislánynak. Én és a herceg pedig némán ültünk a szőnyegen a kandalló előtt. Fáradtan dörzsöltem meg a szememet, és ásítottam egy hatalmasat. Későre járt már, de nem akartam még távozni. Valószínűleg a herceg is észrevette, hogy nem vagyok már kifejezetten éber, mert óvatosan átkarolt, és közelebb húzott magához. A fejemet a vállára hajtottam, és úgy csodáltam tovább a lángokat. Egyre gyakrabban és gyakrabban csukódott le a szemem, de mielőtt végképp elaludtam volna, a herceg szavai kirántottak az álomvilágból.

-Hiányoztál, Reena. -suttogta halkan.

Talán azt hitte elszenderedtem, hisz olyan halkak voltak a szavai, hogy alig lehetett őket kivenni. Mégis, szörnyen jól esett. Talán az elmúlt tíz évben senkitől sem hallottam ezt a szócskát, és most az az istenség mondta ki, akitől a legkevésbé számítottam rá.

-Tényleg? - kérdeztem, miközben felnéztem rá.

Valahogyan nem tudtam elhinni, vagy talán nem is voltam ébren.

-Tényleg. - erősítette meg a szavait, de nem nézett rám.

-Te is hiányoztál ám nekem Loki. - feleltem, mire ő némán megsimította a karomat.

Olyan óvatos volt, törődő, tele gyengédséggel. Más volt, mint akit először megismertem.

-Tényleg? - kérdezett vissza úgy két perc elteltével.

Természetesen azonnal leesett, hogy min töri a fejét kedvenc istenségem megintcsak. De én sem hagytam magam, hiszen képtelen vagyok elviseli azt, ha valamiben alulmaradok.

-Te most gúnyolódsz velem, herceg? - kérdeztem vigyorogva.

-Sosem tennék ilyet. -mosolyodott el ő is.

Valóban, sosem. De szó nélkül hagytam, boldog voltam, hogy végre újra otthon vagyok, olyanokkal, akik többsége képes elfogadni és megérteni.

-Tudod mikor lesz apám tárgyalása? - kérdeztem hirtelen.

-Reena, nem kellene most erről beszélnünk. - felelte idegesen.

Megrémített ez a hirtelen hangulatváltozása. Nem tudtam, hová tenni, hiszen eddig olyan vidám volt. Szerettem volna a szemébe nézni, de jobb karjával erősen szorított magához. Éreztem, ahogyan izmai megfeszülnek, és tudtam, hogy valami, amit elhallagat előlem.

-Tudod! Tudsz valamit, amit nem mondasz el nekem! - feleltem hevesen, miközben felpattantama a szőnyegről.

Loki is gondterhelt arccal szökkent föl hirtelen. Kétségbe estem. Már meghozáták volna a döntést? De az lehetetlen. Odin a szavát adta, hogy ott lehetek a tárgyaláson.

-Reena, kérlek. -felelte halkan.

A hangja megremegett, és tudtam, hogy itt már komoly dologról van szó, hisz ő is félt.

-Könyörgöm neked Loki, mond el... - kérleltem őt tovább.

-Axel fenyegetése, be fog teljesülni.

Nem értettem miről beszél. Össze vissza kapkodta a fejét, és erősen elkapta a csuklómat.

-Apádat felmentik, és engem fognak kivégezni. Axel úgy fogja beállítani, mintha én törtem volna a király életére, és Odin ezt már nem fogja megbocsátani! - kiáltotta.

Én csak könnyes szemekkel figyeltem őt, nem mertem szólni semmit. Némán megöleltem a herceget, aki viszonozta azt. Halkan kezdett el suttogni, miközben a hajamat cirógatta.

-Az a legszörnyűbb az egészben, hogy holnap hajnalban lesz. Odin és Axel elintézték, hogy ne tudj róla... Ezért... Ezért akartam most elmondani neked, hogy mennyire fontos vagy nekem, és mennyire hiányoztál. - felelte, kicsit higgadtabban.

Nekem megeredtek a könnyeim, akár egy bővizű forrás. Az idillikus kép egy pillanat alatt összeomlott, és tudtam, Axel most nyert, és nincsen visszaút. Nem tehetünk semmit. Erősen szorítottam magamhoz a herceget, remegtem, és úgy fontam bele ujjaimat a ruhájába, mintha bárbelyik pillanatban elszakíthatnák tőlem.

-Szökj el Loki, menekülj... - suttogtam.-Még van időd.

-Reena, ha most elmegyek, rajtad csattan az ostor, te fogsz szenvedni miattam. Ezt pedig nem hagyom, az az ember eleget bántott már téged, többé nem fog, megígértem. - mondta a herceg határozottan.

-Nem számít mit ígértél, csak menj!-zokogtam.

Megváltozott. Ez a Loki nem az volt, akit én másfél hónapja megismertem. Ugyan rövid idő telt el, de tudtam, hogy nem tévedek. Ő már nem az, aki azon a bizonyos napon megmentette az életemet.

-Nem áldozhatod fel az életedet egy midgardi miatt. Kérlek Loki ne tedd ezt. Találj ki valamit, okosabb vagy mint bárki, akit ismerek ebben a nyomorult világban. Könyörgöm ne tedd, ne...

Ő csak szomorúan elmosolyodott, és megrázta a fejét. Láttam a szemében a könnycseppet, de most is erős volt. Miattam, ha én gyenge voltam, akkor neki erősnek kellett maradnia, talán így gondolta. Pedig nem vártam el ezt. Ki vagyok én, hogy bármit is elvárhattam volna?

-Nem egy midgardiért fogom feláldozni az életem, Reena. Hanem az én midgardimért.

Sziasztok!
A héten elég sok részt fogok kitenni, ugyanis gazdagodtam egy kellemes torokgyulladással. Szóval... most nem kell suliba mennem, és van egy kis időm írni és rajzolni. Ha már a rajznál tartunk, itt is hagyom az egyik alkotásomat. Kíváncsián várom a véleményeteket!

Reshkrill💚