Vidáman sétáltam vissza a szobámba. Valahogyan, Thor mindig képes volt feldobni a hangulatomat a végtelen optimizmusával. Igazán elgondolkoztam azon, hogy talán változnom kellene, és nem mindenben csak a rosszat látni. Hiszen minden rosszban van valami jó, elméletileg. Gyakorlatilag meg sokszor nem érezzük. Szóval... boldogan sétáltam a folyosón, mikor szembetalálkoztam Lokival és Isuaval.

-Reena! - kiáltott a kislány- Képzeld, Loki megmutatja nekem a lovakat. Még sosem láttam igazi lovat, és azt mondta meg is simogathatom őket ha akarom. - hadarta vidáman a kislány.

Nos, nekem kicsit kellemetlen volt az egész helyzet, ugyanis a herceggel mi még mindig nem beszéltük meg a történeteket, és csak álltunk egymással szemben, miközben Isua nagyban magyarázott.

-Ez fantasztikus, kincsem. Aztán nagyon vigyázz ám magadra. És a hercegre.-vetettem oda vicc gyanánt.

Hát, mint úgy általában, ez a poén sem jött be, és csak egy lenéző pillantást kaptam őfelségétől. Ez az ötlet nem jött be arra, hogy oldjam a helyzetet, így jobbnak láttam eloldalogni, de Isua megakadájozta a szándékaimat.

-Gyere te is Reena. Loki, ugye ő is jöhet?

A kislány csillogó szemekkel nézett fel az istenre, aminek valószínűleg ő sem tudott ellenállni, és néhány pillanat múlva bólintott.

-Hogyne, jöhet. Úgyis beszélni óhajtottam vele. - felelte Loki.

Nos, inkább egy kifogása számítottam, de ha így állunk legyen hát, beszéljük meg.

Isua végig beszélte az utat egyenesen az istállóig. Nem is tudom mikor vett levegőt, mert egyáltalán nem lehetett a hangján érezni. Loki néha egy egy szóval válaszolt neki, én pedig némán követtem őket.

Az istálló hatalmas volt, rengeteg lóval, és arany színben csillogó szénával. A sok box ajtajára, díszes betűkkel volt kiírva a lovaknak a neve, és alá a tulajdonosuk. Én leültem az egyik bálára, és boldogan figyeltem, ahogyan Loki kinyit egy ajtót a kislány előtt, és óvatosan bevezeti őt. A herceg mindent elmagyarázott Isua-nak a lovakkal kapcsolatban, a kislány pedig csillogó szemmel hallgatta. Gyerekként én is oda voltam a lovakért, de sosem járhattam el lovagolni, mert nem volt rá elég pénzünk. Arról, meg hogy lovam legyen álmodni sem mertem. Loki azt is megmutatta a kislánynak hogy érjen hozzá a kiscsikóhoz, mely a karámban szaladgált. Ránézésre a fekete állat és Isua remekül kijöttek. Negyed óra elteltével a kislány már boldogan ölelgette a lovat, mely az Angyal névre hallgatott.

Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, mikor Loki nagy lendülettel lehuppant mellém. Természetesen az ügyetlenségem most sem hagyott cserben, ugyanis én azzal a lendülettel ledőltem a báláról.

Loki először kinyvetett, majd kezet nyújtott nekem, és segített kikászálódnom, a mögöttünk heverő szalmakupacból.

-Reena, ha a szerencsétlenségnek istennője lenne, bizonyára te töltenéd be a posztot. - nevetett a herceg.

-Igen, istennőnek tartasz, herceg?

Nyilván leszűrtem, hogy nem ez volt a mondandója lényege, de ezzel most nem törődtem.

-Téged? Dehogy is. Csak egy midgardi asgardi vagy.

-Midgardi asgarsi? Az asgardiak közül a rosszabb fajat? - kérdeztem szórakozottan.

-Oh, a legrosszabb. - felelte vigyorogva a herceg. - De talán a te esetedben eltekintek származásodtól, és nagyjából egyenrengú félként tekintek rád.-felelte Loki.

Hmm... Egyenrangú félként? Tekint ő egyáltalán bárkire is úgy?

-Csak nagyjából? - érdeklődtem.

-Senki sem ér fel hozzám. - válaszolta vigyorogva, és a magasba emelte a fejét.

Tény, nála az önbizalomhiányosság nem áll fent. Vajon tudja milyen érzés? Mikor egyáltalán nem hiszel magadban, és nem hiszel abban , hogy képes vagy véghezvinni az álmaidat? Mikor mások sem támogatnak, ezért te is úgy érzed, hogy nem érsz semmit. Én pontosan tudom milyen. Tudom milyen örök másodiknak lenni. De vajon ő érezhetett e hasonlót valaha?

-Tény, hogy magas vagy. - feleltem egyhangúan.

Tudtam, ezzel nem a jó irányba viszem a beszélgetést, hisz már az egóját sértegetem. Egyébként boldog voltam, hogy tudtunk beszélni, hiányoztak már ezek a szócsaták.

-Reena, komolyan szeretnék veled beszélni valamiről. - jelentette ki halkan az isten.

Meglepett ez a hirtelen váltás, de komolyan bólintottam.

-Hallgatlak.

-Nos, bevallom nekem nagyon, de nagyon ritkán van bűntudatom. A lelkiismeret kellő kitágítása mindig beválik. De most... Nem. Mert láttam, mit tesz veled, és... - nem hagytam, hogy befejezte, szokásomhoz híven most is félbeszákítottam.

Tudtam, mire gondol. Az Axeles incidensre. Sejtettem, hogy ide lyukadunk ki, de arra közel sem gondoltam, hogy a hercegtől valaha ilyet fogok hallani. Sőt, valahogy úgy képzeltem el, hogy majd nekem kell a  bocsánatáért esedeznem.

-Loki. Segítettél nekem. Nem azonnal, de segítettél, és ez a fontos. Téged is megfenyegetett, de nem engedtél el, mindvégig ott álltál mellettem. És nekem ez rengeteget jelentett, akkor és most is. Soha seneki nem állt még ki mellettem ellene. - néztem rá hálásan.

Loki értetlenül meredt rám. Talán nem erre a válaszra számított, hanem az abszolút hibáztatásra, de az akkor sem lett volna jogos, hisz támogatott, és ott volt mellettem, mikor a legjobban szükségem volt rá.

-De ha az emberek tudták mit tesz veled nap mint nap, akkor miért hagyták ezt?

-Mert nekik csak a saját boldogságuk számít. Az emberek többsége nem törődik a másikkal, könnyű szerrel átgázol rajta. - vontam meg a vállam.

A környezetünkben sokan tudták milyen Axel. Nem csak engem bántott, a fia is kapott rendesen jó néhány alkalommal. De erről az emberek tudomást sem vettek. Elmentek mellette, mintha nem számított volna semmit. Vagy csak féltek ők is és nem mértek tenni semmit.

-Chh... Még mindig rühellem a midgardiakat. - jelentette ki a herceg teljesen komolyan.

Néhány pillanaton belül viszont, mind a ketten elnevettük magunkat.

-Akkor szent a béke, balszerencse istennője? - fordult felém a herceg.

-Hát hogyne, csínyek ura. - böktem oda neki mire ő csak fintorgott egyet.

Boldog voltam, hogy ismét minden olyan, mint régen, azaz kicsivel több mint két hete. Egyre biztosabb voltam benne, hogy Loki nem rossz ember, vagy isten, csak mindig annak volt elkönyvelve, így úgy érezte, hogy annak megfelelően kell viselkedni. De nekem bebizonyította, hogy hiába a gúnyos állarc, alatta, valahol nagyon mélyen egy érző, és törődő lélek lakozik.