Már nagyban sétáltunk a falu utcáin, mikor Loki hirtelen felém fordult.

-Azt a három dolgot, kötelességed teljesíteni. - jelentette ki a herceg.

Igen, kétségbeesett volt az arca. Mikor megkötöttünk az aklut, az úgy szólt, hogy három dolgot szeretne tőlem kérni. Nos, rendben van. Kérni szabad, de abba nem egyetem bele, hogy minden esetben teljesíteni is fogom.

-Nem, Loki. Azt mondtam kérhetsz három dolgot. Igazából, bármennyit kérhetsz, de az, hogy mennyit teljesítek, már rajtam múlik. - vontam meg a vállam.

Igen, itt vagyok én, az egyszerű midgardi, vagyis mostmár asgardi, aki átverte magát a csínytevések istenént. Azért ez egy szép teljesítmény. Loki csak tátott szájjal bámult rám, valószínűleg nem tudta feldolgozni, hogy egy ilyen egyszerű ember járt túl az eszén, mint én.

-Fáj? - kérdeztem nevetve.

-El sem tudod képzelni mennyire. - ironizált az isten. - Annyi más dolgom lenne, ehelyett most itt sétálgatok veled a városban. Ebből semmi hasznom sincs.

Nem tudom, mik lettek volna azok a kérdések. Őszintén, nem is szeretnék alaposabban belegondolni. De nem vagyok bolond, egy gondolkozó lény vagyok, és tudom, hogy az emberek ellen legjobban a saját fegyverüket lehet felhasználni. Sosem mentem volna bele egy olyan alkuba komolyan, ahol nem tudom konkrétan, mit várnak tőlem.

-Nem csak olyan dolgokat teszünk, amikből hasznunk van. De most, tegyük fel Loki, hogy önkénteskedsz. A közjót szolgálod. Egy szegény ártatlan midgardin segítesz. - soroltam neki a tényeket.

Tény, hogy bennem sem csak jó szándék van. Talán ezen a téren is hasonlóak vagyunk egy kicsit. Én is szeretem mások orra alá dörgölni a sikereimet, és húzni egy kicsit az agyunkat.

-Én meg a közjó... Szinte szinoníma. - nevetett gúnyosan a herceg. - Annyi itt az árus, hogy még a helyiek is eltévednek.-morgolódott tovább.

Hmmm. Gyorsan tereli a témát, de nem tötődtem vele különösebben. Nyilvánvaló volt, hogy most az egója nagyban sérült.

-Szerintem gyönyörű dolgokat árulnak.

Oda voltam mindig is az ékszerekért, itt pedig milliónyi darab megtalálható volt. Minden féle színben és fazonban. Akármilyet képzeltünk el, azt megtalátuk, csak türelmesen kellett keresni. Rengeteg anyagot, kendőket, ruhákat lehetett látni, és az élelmiszeráru sem szenvedett hiányt. Mindent nagyon igényesen, és látványosan rendeztek el az asztalokon.

-Nem azt mondom, hogy nem szép, csak szimplán felesleges. - felelte a csínytevések istene. -A többség.

-Szerintem vihetnél édesanyádnak valamilyen ékszert. Biztosan nagyon örülne neki. - javasoltam.

Mikor találkoztam Friggával, akkor is gyönyörűszép kiegészítőket viselt. Persze, biztos vagyok benne, hogy megszámlálhatatlan ékszere van, de amelyiket a szeretteinktől kapjuk, azoknak mindig sokkal nagyobb az értéke. Valahogyan sokkal jobban kötődünk hozzájuk. Például nekem is ott van a nyakláncom, melyet a szüleimtől kaptam. Mindennél jobban vigyázok rá, és mikor rajtam van, úgy érzem, egy kicsit ők is velem vannak.

-Rengeteg van neki, egy porfogóval több. Egyébként, szinte mindig ugyanazokat hordja.

-Persze. Nyilván azokat hordja, amelyeket olyan emberektől kapott, akik fontosak számára. - vaszoltam.

Bárcsak valah találkozhatnék még az édesanyámmal. Olyan jó lenne őt újra látni. Elmesélném neki, mi történt velem az évek alatt. Persze biztosan látja fentről, mi hogy mi minden esett meg, de én elmesélném azt is neki, hogyan éreztem közben. Szorosan ölelném őt, és nem engedném el sosem.

-Reena, kezdem azt hinni, hogy okos is vagy, nem csak jólelkű. Először egy naiv szentnek hitelek. De jelenleg inkább egy rókához tudnálak hasonlítani. Okos, ravasz. Ez veszélyes párosítás. - jelentette ki a herceg.

A hangjából nemigen tudtam leszűrni semmit. Nem voltam benne érzelmek. Annak viszont örültem, hogy nem egy buta libának tart. Hisz nem is vagyok az. Elnyertem egyfajta elismerést.

-Tisztában vagyok vele Loki. - feleltem.

Régen nagyon nagy hasznát vettem ezeknek a tulajdonságoknak. Rossz dolgokba keveredtem, rossz emberekkel kerültem kapcsolatba. Megtanultam menekülni, rejtőzködni, és másnak mutatni magam. Nem akartam, hogy megismerjenek. Loki, még csak egy aprócska töredékét ismeri annak, aki valójában vagyok. És tudom, hogy ő is így tesz. Alig mutat meg az igazi valójából valamit. Itt már csak az a kérdés, hogy ez jó vagy rossz. Nem tudom, de nem is zavar jelenleg. Most úgy érzem, az életem viszonylag jó sínen fut, egy jó irányba.

-Na gyere, válasszunk. - sóhajtott a herceg.

Az egészet úgy adta elő, mintha ezzel nekem tenné hatalmas szívességet, miközben én csak tettem egy javaslatot, amivel kedveskedhet az édesanyjának.

Ott álltunk az egyik stand előtt, és csodáltuk a portékákat. Vagyis inkább csak én, Loki gyanúsan méregette az árust, aki úgy remegett mint a nyárfalevél. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy én csak egy aprócska töredékét hallottam annak, ami itt valójában történt. Az emberek megbámultak minket, sutyorogtak, és tartották a kellő távolságot.

-Ezek mennyibe kerülnek? - érdeklődött Loki.

Egy ezüstálcon lógtak körbe, világos lila árnyalatú kristályok. Nagyon szép volt és igazán illett Frigga stílusához, bár nekem a mellette heverő kékes valahogy jobban felkeltette a figyelmemet.

-Válaszolna?- erőltette Loki a kérdést.

-Semmibe önnek, Uram. Tekintse ajándélnak. - motyogta halkan az árus.

Egyáltalán nem volt szimpatikus. Első ránézésre egy pénzsóvár, mogorva alaknak tűnt. Nagyon rossz előértetem volt vele kapcsolatban.

-Baj van Reena? - kérdezte a herceg.

Én csak megráztam a fejemet. Láttam valamit, csak egy pillanat erejére egy képet. Egy fal volt, amelyre vér volt fröccsenve. Valaki nevetett, de ez azonnal el is halkult. Megijedtem. Nem tudtam mi történik, hisz sosem volt még ilyen. Annyira valóságosnak tűnt az egész, hogy az már rémisztő.

-Fantasztikus, látszik mennyire tiszteli a királyi családot. - magyarázta Loki, miközben egyik kezét letette a pultra.

Én a szemben lévő asztalkát figyeltem, amely mögött egy idős hölgy hímezgetett. Loki még váltott pár szót az árussal, de nem foglalkoztam vele különösebben.

-Melyiket választottad? - kérdeztem.

-A lilát. Remélem igazad lesz, és valóban értékelni fogja a gesztust.

Biztos voltam benne, hogy így lesz, hiszen minden anya féltve őrzi a gyermekeitől kapott kincseket, legyen ez egy csúnyácska rajz, egy tésztából fűzött nyaklánc vagy pár szál növény. Mindig a szándék számít a legjobban az édesanyáknak, bármit is adunk, a tudat, hogy gondoltunk rájuk, mindennél többet jelent. És tudom, biztos voltam benne, hogy ez így lesz Frigga esetében is.