-Uram, mit mondjak az ügyfeleinek?-kérdezte Alan.
-Mégis mire?
-Hogy...lemondja a találkozót.
-Egyáltalán nem volt kérdés hogy lemondom. Nem maradhatok le az első ultrahangról a feleségemmel. Ott kell lennem vele.-vette fel a zakóját.
-Ezt természetesen megértem uram. Én is így tennék a maga helyébe. De Mr. Silverman...
-Mond el neki az igazat. Ha nem érti meg hogy számomra a családom az első egyáltalán nem akarok ügyletet végrehajtani vele. Szerencsére az apám cége nélküle is megvolt eddig. Ha társulni akar alkalmazkodik.
-Ne értse félre uram, de már egyszer a feleségével is próbálkozott üzletelni és a kisasszony szinte egy negyed órán belül zárta ki ajtón kívülre Mr. Silvermant.
-Mert lehet a feleségem tudott valamit amit én nem. De Alan most már sietnem kell. Ha lekésem az első alkalmat borzasztóan ideges leszek.
-Nem fogja uram. Időbe odajuttatom.-Lloyd és Alan ezzel a végszóval hagyták el az irodát. Alan pedig próbálta a forgalmat kikerülni az utakon.-Uram!
-Mond Alan.-írogatott a telefonján Lloyd.
-Valójában még nem volt alkalmam hogy kifejezzem mennyire örülök magának. Végre megkapja maga is és Mrs. Hansen is a boldogságot az életében.
-Tudod hogy számomra Reese a legfontosabb. Az pedig hogy ő hordja a szíve alatt a gyermekem csak hab a tortán.
-De lássuk be neki hála változott meg a véleménye az apaság terén.-az ölébe engedte a telefont.
-Akármennyire is gondolkozok szinte lehetetlen lett volna nem vágynom az apaságra mellette. Küzdhettem volna tovább de úgyis elbuktam volna. Hisz emlékszel mi volt mikor az iskolába mentünk karácsonykor nem?
-Oh, még évekkel ezelőtt?-nevetett Alan.-Nehéz lenne elfelejteni.

* 3 évvel ezelőtt, Karácsony idején*

-Egy egész ország gyermekeinek vettél ajándékot?-nézte a nappalit szinte beborító temérdek dolgot Lloyd. Babák, autók, festékkészletek, ruhák, társasjátékok, édességek és még egyéb dolgok amiknek a gyermekek örülnek.
-Haragszol?-nézett Lloydra kisebb ijedtséggel.-E-esküszöm nem így terveztem csak...annyi mindent láttam aminek örülnének és...
-Biztos nem hagytál le semmit? Ne szóljak Alannak hogy vegyen még játékokat?-vágott a szavába Lloyd mint aki meg se hallotta Reese kétségbeesését.
-Most...nem haragszol?
-Mi?-nézett Lloyd rá ahogy lerakta a kezéből a versenyautót.
-Nem...haragszol amiért ennyit költöttem?
-Ezt meg se hallottam.-ült le Reese mögé a kanapéra. Reese a földön csomagolta be az ajándékokat.-Mit szólsz ha veszünk még nekik biciklit? Vagy korcsolyát? Igaz, azt most jobban kitudnák használni.
-Hihetetlen vagy.-hajolt fel Lloyd ajkaiért ahogy egy édes csókot váltottak.
-Mikor jönnek felpakolni az ajándékokat.
-Olyan...két óra múlva. Addigra kész kell lennem.
-Segítsek?
-Segítesz?-Lloyd a földre ült.
-Mutasd mit kell csinálnom.
-Mit szólsz ha megírod az ajándékkártyákat?
-Ugye tudod hogy csúnyán írok? Nem éppen ezt a példát kellene a gyerekeknek mutatnunk. Inkább csomagolok. Te írj, tiéd szebb.-vette el tőle a csomagolóanyagot.
-Csomagoltál te már valaha ajándékot?
-Nem, de egyszer mindent meg kell tanulni.-kezdett ügyeskedni a csomagolással. Két óra elteltével szinte profibb munkát végzett mint akik életükben már temérdek ajándékot becsomagoltak.-Kész. Akarsz még valamit csinálni?
-Nem, megyek átöltözök. Lassan én is indulok.
-Hova?
-Hát kiosztani az adományt. Nem gondoltad hogy csak megveszem és ennyi ugye?
-Akkor hogy fogjuk együtt tölteni a délutánt?
-Sehogy. Hacsak nem jössz velem. De tudom hogy nem rajongsz a gyerekekért.-akkor még egyikük se gondolta hogy fél éven belül Reese terhes lesz.
-De érted igen.
-Sajnálom drágám de csak akkor tudsz velem lenni ha eljössz velem.
-És ha nem?
-Akkor...lehet csak késő este.
-Nem! Biztos hogy nem. Öltözzünk.
-Inkább eljössz velem egy olyan helyre ahol gyerekek serege van mintsem egy fél napot nélkülem tölts?
-Gondolkodás nélkül.-ment az emeletre Lloyd.
-Hogy szerethetem őt ennyire?-kérdezte az orra alatt egy mosollyal ahogy követte a férjét. A szállító cég eközben megjelent és felpakolták az ajándékokat amiket a gyerekeknek készültek vinni. Reese és Lloyd pedig Alan kíséretében követték a rakományt.
-Izgulsz?-fogta meg Reese kezét Lloyd ami az ülésen dobolt a kocsiban.
-Rég voltam ennyi gyerekkel körülvéve.
-Biztos örülni fognak neked. Főleg miután megkapják a sok ajándékot.
-Azt a télapó osztja ki. Én csak...szeretném látni az arcukat.
-A télapó? Miféle télapó?-nevetett Lloyd.
-Tudod a nagy szakallú.
-Ti átbasszátok a gyerekeket?-szinte nem tudta abbahagyni a nevetést.
-Nem. Csak meghagyjuk nekik a varázst ami az ünneppel jár.
-Szerinted nem fognak csalódni ha megtudják a vén szatír nem igazi?
-Szatír? Miről beszélsz te?
-Nem láttad még mennyi pornóvideó van az öreggel fent a neten?
-Úristen! Te miket nézegetsz?!
-Nem most volt. Még iskolás koromba mikor nem volt ilyen szexi feleségem és voltak igényeim.
-Lloyd ha jelenetet csinálsz a két kezemmel öllek meg!-figyelmeztette Reese.
-A kezeid által meghalni? Nem rossz. De nem lehetne hogy a lábaid közt tegyem eżt? Igazi álom lenne.
-Te bolond vagy.-szinte alig tudta visszatartani a nevetést. Az autó lassan leparkolt az intézmény udvarán.
-Mi ez a hely?
-Egy árvaház. Iskolák és óvodák helyett gondoltam...itt jobban örülnének nekünk.-szállt ki a kocsiból Reese akit az igazgató fogadott az intézménynek.
-Mr. és Mrs. Hansen! Örvendek Mr. Crusader vagyok. Igazán köszönjük a nagylelkű adományukat. A gyerekek nagyon izgatottak.
-Örülünk hogy segíthetünk Mr. Crusader.-mondta lelkesen Reese. Lloyd szinte a szemein látta mennyire vágyik a gyerekek társaságára.
-Viszont Mrs. Hansen akadt egy kis probléma.-Lloyd az udvaron lévő rozoga játékokat nézte.
-Probléma? Miféle probléma?
-A férfi aki a télapót játszotta volna mégse tudta elvállalni a munkát.
-Mi?
-Sajnálom, próbáltam mást keresni de mind hiába.
-A maga nevelői között sincs férfi akit beöltöztethetnénk?
-Sajnálom Mrs. Hansen de itt csak női felügyelők vannak. Egyedül én vagyok, az intézmény vezetője férfi de nekem a rendezvényt kell vezetnem.
-Akkor mi lesz? Hogy kapják meg az ajándékokat?-pánikolt Reese.
-Ezeket a játékokat szinte a szentlélek tartja. Mikor voltak ezek cserélve?-kérdezte Lloyd ahogy Reese mellé sétált.
-Sajnos Mr. Hansen nem sok támogatást kapunk. Azt pedig sokszor a gyerekek ruháztatására, etetésére éljük fel. Mint látjatja nem sokan segítenek nekünk. Szinte egy lépésre van az intézmény attól hogy bezárjuk.
-De akkor mi lesz a gyerekekkel?-pánikolt Reese.
-Maga is tudja Mrs. Hansen hogy az ilyen gyerekek élete mennyire nehéz. Ha elengedjük őket sokszor prostituáltak, drogosok lesznek akiket az utcán fogunk megtalálni holtan. Ezért volt remek ötlet a felajánlásuk. Egy esélyt kapnak a gyerekek hogy elhitessük velük az élet mindig tartogat csodát és meglepetést.
-De most...mi lesz ha nincs télapónk?-félt Reese hogy a meglepetésüket teljesen felborítja ez a váratlan esemény.-Ha csak...-nézett Lloydra.
-Miért nézel rám?-nézett értetlenkedve Lloyd.
-Mekkora is a méreted szívem?
-Mi?-rájött.-Nem! Biztos hogy nem! Én nem fogok beöltözni télapónak. Legfőképp nem gyerekeket ültetni az ölembe azt lesheted! Nem.-Percekkel később Lloyd a piros ruhában sétált ki a szobából. Reese szinte képtelen volt egy kuncogást nem elengedni.-Biztos hogy nem.
-Lloyd.
-Nem! Hogy nézek ki? És mi ez a paróka?-mutatta a kezében.
-Ez a szakállad. A paróka ott van az asztalon még.
-Biztos hogy nem veszem fel.
-Lloyd nem jöhetsz ki így. Mit fognak a gyerekek mondani? Te jobban kinézel így egy szatír télapónak mint maga a pornós télapó.
-Nem veszem fel. Bármit mondhatsz.
-Kérlek Lloyd.-sétált elé ahogy azokkal a gyönyörű szemeivel ránézett.-Kérlek.
-Nem.
-Kérlek. Ígérem este ezért megjutalmazlak. Kérlek.
-Megjutalmazol? Miféle jutalom?-mintha kisebb izgatottságot mutatott volna Lloyd.
-Tudod miféle jutalomról beszélek. A lábaim közötti jutalomról.-súgta a fülébe. A szemeik találkoztak. Izott köztük a levegő.
-Add a ragasztót.