– Csókolom, Máday néni! – intett Zsolti a Jeanne d'Arc-szobor mellett álló igazgatóhelyettesnek. – Hétfőre kiderítem, hogy távoli rokonságban állunk-e egymással.
– Az kéne még nekem – sóhajtott Máday.
– Miért? Legyen a rokonom! Fogadjon örökbe! Nem bírok maga nélkül élni!

– Nagy Zsolt! – szólt Máday utolsóként örök kedvencére.
– Tessék mondani, Máday néni! – pislogott nagyokat Zsolti.
– Normálisan nézel ki, és nem érkezett rád panasz. Nem szeretem, amikor így sunnyogsz. Mire készülsz? – kérdezte összehúzott szemmel.
– Máday néni, ne tessék már gyanúsítgatni. Én igyekszem belopni magam az ön szívébe, annyira bánt, hogy így tetszik viselkedni velem.