Ne mondd, hogy kaptál egy egyest! – hüledezett anyu. Nem mondtam.
-Kettőt – vallottam be...

 -Most csapjunk le rájuk. Állítsuk őket kész tények elé! Földrajzórán!

-Kinga, állj le! – ráztam a fejem. – Valamiért még nem mondták el. Szerintem senkinek. Úgyhogy hagyjuk őket.
– Hagyjuk? De hát kiderült! Ez elképesztő! Pósa? És Virág? El kell mondanom mindenkinek!
– Nem!
-Renáta, olyan ünneprontó vagy!
-Pont nem vagyok! – vágtam rá.
-Cortez! – kiáltotta el magát Kinga, mire összerezzentem. Furák ezek a kitörései.
-Mi van vele?
-Faggassuk ki!
-Ne, hagyd!
-Gyere már – ragadta meg a karom, és visszarángatott a terembe.
Cortez éppen zenét hallgatott a telefonján, amikor szó szerint lefékeztünk előtte. Kérdőn nézett fel ránk.
-Mit tudsz? – förmedt rá Kinga.
-Tessék? – kérdezte döbbenten. Jogos volt a csodálkozása.
-Ricsinek van barátnője? – tért Kinga a tárgyra, és csípőre tette a kezét. Ez volt a „rettegett Kinga" póz.
-Ja, azt hiszem – vonta meg a vállát Cortez.
-Ismered?
-Miért? – kérdezte, és miközben felállt, eltette a telefonját.
-Mert mi tudjuk, hogy kivel jár.
-Én is – mondta Cortez nyugodtan.
-És szerinted ez nem furcsa?
-Nem.
-A fenébe, hogy te mindig ilyen bőbeszédű vagy! – kiáltott rá mérgesen Kinga.
-Most erre mit mondjak? Az ő dolguk. Majd ha akarják, elmondják.
-Én is ezt mondtam – vágtam rá. Cortezzel Kingára néztünk, aki csak nem nyugodott le.
– Jogom van tudni!
– De hiszen tudod – mosolyodtam el.
– Jogom van nyilvánosan tudni -érvelt Kinga.
– Elmondják, ha akarják.
– Te hogy bírod ki, hogy nem mondod el senkinek? Hogy nem kezdesz el üvölteni a folyosón? – nézett Kinga Cortezre.
-Szerintem, mert normális vagyok – válaszolta ösztönösen, én pedig elnevettem magam.
Kinga tovább dúlt-fúlt, én pedig összemosolyogtam Cortezzel.

– A költészet napja van – csuktam be a könyvemet zavartan.
– Igaz is! – jutott Zsolti eszébe. – Máday néni, ön a múzsám. Ihlessen meg!
– Nagy Zsolt, hagyjál már!