A taxis a mellette ülő Bogyóra nézett, majd hátra ránk. Túl sokan voltunk.

– Nem tudok elvinni öt személyt – közölte.
– Az egyikünk nem ember – hajolt előre Pepe.
– Mi van? – kérdezte a taxis megdöbbenve.
– Ő itt Puding. Mesterséges intelligencia – magyarázta.
– Na ne mondd – dünnyögte a taxis.

- Ó! Bocs, nem szóltam. Ő Feri, a burkoló. Vegyetek fel nadrágot, és akkor nem lesz gond - tanácsoltam.

– Ez nem volt túl sportszerű – dünnyögte meghajlás közben.
– Nem én tehetek róla, hogy kifulladtál – mondtam mosolyogva.
– Na, kölykök, látom megismerkedtetek egymással – ugrott fel a színpadra Körte.
– Hajjaj – bólintottam, még mindig fogkrémreklámvigyorral az arcomon.
– Egy álmom vált valóra – felelte Márk. – Ja, nem, mégsem – tette hozzá, mire összehúzott szemöldökkel fordultam felé, és unottan meredtem rá.
– Na, jó barátok lesztek, ez nagyszerű hír – bólogatott Körte.

– Basszus, gyerek, kinyírtad? Hogy tüntessük el? Jó, te fogod a fejénél, én a lábánál – tervezgetett azonnal. Körte igazán jó menedzser, a problémát látva azonnal tudja a megoldást is. Csak ebben az esetben kissé elkalandozott, mert semmi ilyesmiről nem volt szó.
– Mi? – meredtem rá értetlenül. – Körte, miről beszélsz? Csak elesett. Szedjük ki onnan – hadartam félig nevetve.
– Ó. Ez így sokkal könnyebb ügy – értette meg a szituációt. Bemászva az árokba felsegítettük Márkot, és mindhárman visszaindultunk.