-Mit csinálsz? – pillantott fel Márk a hátsó ülésen, amikor meghallotta, hogy valamivel zörgök, aztán a két ülés közé csúszva előrehajolt.
– Ragasztgatok – tartottam vissza a nevetésemet. – Nézzük csak... Hatos – lapoztam fel az albumot, az első matrica hátulján lévő számot leolvasva. – Remélem, hogy nem lesz sok cserém – szívtam tovább Márk vérét, bízva abban, hogy kínosan érzi magát. – Mert legutóbb, amikor matricaalbumot ragasztgattam, egy csomó cserém volt – fokoztam, Körte pedig természetesen remek partnernek bizonyult. - Tényleg?
– Igen, emlékszem, milyen nehéz volt olyan valakit találni, akivel tudtam cserélni – bólintottam. – Át is vert, de mit tehettem volna, ő nagycsoportos volt, én meg csak középsős... Kemény hely az ovi, nagyban megy ott a matrica és játékbiznisz – magyaráztam, Körtéből pedig kitört a röhögés.

Persze, hogy megértem – szólt szomorúan. – De pont apádhoz mész? – értetlenkedett.

– Hát, nincs jobb ötlet, és anyu nem enged máshová. – Oké. Elviszlek, csak rászólok Nagy Márkra, hogy ma este már ne várjon.
– Körte – szóltam utána, mire visszanézett az ajtóból. – Kérlek, ne mondd neki. Semmit ne mondj neki. – Rendben.
Nagy Márk tíz perc múlva már tudott róla, hogy lelépek. Körte is egyre diszkrétebb. Na mindegy.

– Beki – lépett mellém Puding, fél karjával átölelve a vállamat. – Lakhatok a szobádban addig?

– A fenébe, én is arra pályáztam – ciccegett Pepe, aki rádöbbent, hogy elkésett az ötlettel.