Egyszerűen, nem bírtam magammal. Muszáj volt rávetnem magamat. Nekem kellet az, ami neki nem.
És én tényleg megtettem,-

Egy csodás augusztusi napon találkoztam vele. A mogyoró barna haja a vállára omlott. Egy lenge, virág mintás ruhát viselt.
Könyvtárosként dolgoztam, egy nagy városba. Nem igazán éreztem, hogy számomra megfelelő munka lenne, de nem volt diplomám, se szakmám, szóval valamit kezdeni kellet magammal húsz évesen. El akartam költözni, a családi fészekből, és egy igazi agglegény módjára élni.
Éppen a pultban álltam, amikor belépett az ajtón. Egy barátnőjével jött, akit be is mutatott nekem, a hónapok során. Egy Agatha Christie könyvet keresett. Tőlem kérdezte meg, a csodás hangján. Mintha valami angyal szólt, volna, amikor kinyitotta a száját. Édesen és tisztelettudóan beszélt akkor, és ezután mindig. Azzal a pár szavával is elvarázsolt már engem.
Ekkor még nem tudtam a nevét, de nem is kellett sokat várjak, hogy megtudjam.

Szeptember 9. Ez volt az a nap, amikor megismertem
Megint a könyvtárban találkoztam vele, de ezúttal segítsége kért, hogy milyen könyvet keressen. valahogy a könyvajánlástól elkanyarodva beszélgettünk el, egyéb kellemes témákról. Megtudtam a nevét, és a telefonszámát.
Meg persze lebeszéltünk egy találkát, a közeli kávézóba.

Szeptember 13. 14.07 perc. Késett hét percet a találkáról. Emlékszem, hogy mondta, hogy általában pontos, és megígértette velem, hogy pontban legyek ott kettőkor.Persze nagyon szabadkozott, de nem zavart. Nem zavart, mert láthattam csodás pofiját, hallhattam az elragadó szavait, és elmélyülhettem, mind a lelkében és külsejében.
Az nap elmondhatatlanul beléestem.

Persze ezek után, még találkoztunk egy rakatszor. Megismertem a baráti körét, a családját, és belekóstolhattam, hogy milyen vele együtt lenni hosszabb távon.
Felvidította a napjaimat, ha nem is személyesen, de egy-egy üzenettel, egy rövid telefon beszélgetéssel. Sok helyre együtt mentünk, és szinte elválaszathatatlanok voltunk
Én persze végre vettem magamnak, a belvárosban egy panelt. Egy hat emeletes tömb ház 5. emeletének a 3. háza az. Szinte egy egérlyuk, de nekem megfelelt akkor.

Október 28. Majdnem két hónapnyi randizás után összejöttünk, ezen a napon.
Elmentünk sétálni, és utána egy gyorskajáldába kötöttünk ki. Leette magát a ketchuppal, a fehér pólójára. A mosdóban próbálta kiszedni, de csak még nagyobb folt lett a helyén. Aznap az én dzsekimbe mászkált ezután, és este, amikor hazafelé kísértem, megbeszéltünk mindent magunkról. Amikor hozzájuk értünk, nem akart bemenni, de meggyőztem. Nagyon csökönyös volt.
És persze, a búcsúcsók sem maradt el.

Hónapok teltek el, és mi ugyanolyan jól megvoltunk. Végre bemutatta a családomnak, és ő is úgy, hogy a szerelme vagyok.
A randijaink kezdtek átalakulni az összebújós, és filmezős estékre, az eddigi kávézós randik helyett. Sokkal közelebb éreztem magam hozzá, és még több idő akartam vele tölteni. Úgy éreztem, hogy ő lesz életem szerelme, és elfogom venni.De csak ábránd volt az egész. Gyermeki tudatlanság.

Április 11. Összevesztünk. Úgy igazán komolyan. Az első összezördülésünk volt. Nem tudtam, hogy hogyan kell kezeli egy ilyen helyzetet. Ordibált és elrohant. Mintha megutált volna, és kiszeretett volna belőlem. Minden hibámat a fejemhez vágta, és elszidott mindennek. Összevesztünk, mert mondtam neki, hogy költözzünk össze. De ő még nem volt erre felkészülve. Mintha gyerekes lett volna. Nem engedett semmi intimebb dolgot magunk között, a csókon és a kézfogáson kívül. Próbálta kizárni az érintkezést.
Fájt, hogy így vélekedett és viselkedett.

Április 18. Könyörögve jött hozzám, hogy ne haragudjak rá. Hogyan tudtam volna, amikor szeretem? Nem voltam haragos és megbocsájtottam neki. Megbeszéltük az egészet, és mondta, hogy majd ha keresett ember lesz minden megoldódik.
Hiányzott. Hiányzott ő maga.

Április 26. A szülinapja. Végre betöltötte az édes húszast. Elmondhatatlanul boldog volt, amikor meglátta a neki készített vacsorámat. Délelőtt elvittem abba a könyvtárba, ahol találkoztunk, és megígértem neki, hogy örökké várni fogok rá, akármiben. Sírva fakadt, és kiküldtek minket a csendháborgatásért.
De felesleges volt az egész.

Ezek után minden olyan felüdítőnek hatott. Túl jól haladta a dolgaink. Olyan mesébe illőn szép volt. Féltem, hogy lesz valami. Aggódtam, de úgy látszott, hogy nem fog semmi sem történni.

Május 30. Hazudtam. De még milyen nagyot hazudtam.
Részeg lettem, annak ellenére, hogy megígértem józan maradok. Olyan dolgokat tettem a szórakozó helyen és közelébe, amit ne lehet egyszerűen megbocsátani.
Betörtem hozzá, és olyan dolgot tettem, amit nem kellet volna. Nem volt önkontrolom.
Elrontottam, akkor mindent.

Ezek után nem emlékeztem semmire, vagyis szinte semmire. Arra emlékszem, amit nem kellet volna megtennem. Hívogattam és írtam is neki, de nem reagált semmire. Nem tudtam, hogy pontosan mit csináltam. Biztos voltam benne, hogy megsértettem és meg is bántottam. De nem tudtam róla semmit se.

Június 8.
Elmentem a házukhoz és be is csöngettem. Nagyon sokat kellett várnom, míg be lettem engedve. Az édesanyja nyitott ajtót, akinek kisírt szemei voltak. Nagyon meggyötörtnek látszott. Rossz érzésem volt. Eleinte nem is fogtam fel mi is van. Aztán elmondták nekem a szülei.
Leugrott egy hídról. Nem tudom melyikről, nem mondták. Pedig legalább emléket állíthattam volna neki. A szülei adtak nekem egy levelet. Ő írta. Azt mondták nagyon szeretett engem.
Tudom, hogy miattam tette. Ha nem vesztettem volna el az eszem az este, nem lenne semmi gond. Még most is boldogan ellenénk a másikkal. Randizgatnánk, talán össze is kötöznénk. Még a házasság is szóba jöhet. Azt hiszem ő volt életem szerelme, de elrontottam.

A levelében csak elbúcsúzott tőlem és leírta mennyire szeretett, de nem tud nekem és magának sem megbocsátani a tettem miatt. Leírta, hogy hogyan gyalázták meg kiskorában és, hogy milyen mentális betegségei lettek ezáltal.
Ezekből a dolgokból én semmit nem tudtam. Nem hittem volna, hogy ezért ennyire elzárkózott ezektől a testi dolgoktól, hogy ennyire fél kimutatni az igazi érzelmeit.

Azt hiszem, hogy ettől a naptól fordult fel az életem. Nem jártam be dolgozni, minden este a helyi kocsmába jártam és a hányásomba fetrengtem, szinte nem ettem semmit, csak ittam.

Most is éppen a levelét olvasom. Sírok. Egy üveg whisky a kezemben. A kötél meg felakasztva a csillárra. Remélem el bírja a súlyomat.

Ma megyek utánad drága kedvesem. Több napot nem bírok ki nélküled.

-megerőszakoltam.