Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet. Lucifer is végre színre lép, aminek egy-két démon nem örül, de hát őfelségét kihagyni ebből a könyvből bűn lenne. Jó olvasást a fejezethez! Remélem ez is tetszeni fog.

Alastor szemszöge:

A dalok egymást váltva következnek, lassan már háromnegyed órája a színpadon van. Látszik rajta, hogy egyre jobban fárad, bár ez se a hangján, se tartásán nem látszik. Valahogy érzem, hogy fogy az ereje. Rosiere nézek, aki mellettem álldogál, közben a többi démon, hol a táncparketten táncolnak, hol az asztaloknál ülnek, vagy éppen félre húzódva beszélgetnek, italoznak.

- Úgy volna illendő, ha személyesen is köszönetet mondanánk vendéglátóinknak. Nem igaz, Alastor? – kérdezi kedves hangon a nő. Kérdésére, csak fintorgok egyet, de azért rögtön arra nézek, ahol a királyi család tartózkodik.

- Kedvesem, nem fogok bájologni nekik, ezt te is jól tudod. Meg, ha jól látom éppen Stolassal társalog Lucifer, na meg az egész pereputtya ott van – recsegem némi undorral a hangomban. Stolassal semmi problémám sincsen, a feleségével már annál inkább, idegesítő egy nő. Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan nők, akiknek úgy vagyok szimpatikus, de Stella túlzásba esik, persze ezt mind nyilvánosan tette tavaly a férje előtt.

- Nyugalom, Al! Annak a libának esélye se lesz, olyat tenni, mint tavaly. Melletted leszek, és így elkerülhetjük az újabb kínos helyzetet, mint régen is – biztat Rosie, amire végül beadom a derekamat. Így elindulunk a nemesi családok felé, bár nagyobb kedvem lenne, inkább megölni valakit, de mindegy is. Rosie belém karolva sétálunk oda, egy-két démont kikerülve.

- Ó, Felség ez a bál, mint mindig, most is tökéletes. Hálásak vagyunk a meghívásért – hízeleg a varrónő. Hát akkor nincs mit tenni, színjátékra fel!

- Felség, királyné! Köszönöm a meghívást, tényleg roppant szórakoztató ez az est. Herceg, hercegné megtisztelő az önök társaságát élvezni – hajtók fejet előttük. Charliera téved a tekintettem, ahogy fejemet felemelem. Mintha feszült lenne, bár az apja jelenléte mindig is feszélyeztette, minden ilyen összejövetelen így viselkedett. Bár eddig mindig mellette volt Luna, mint valami házőrző kutya.

- Rosie, Alastor! Nekünk öröm, hogy el tudtak jönni – kedveskedő szavai miatt, sosem tudom, hogy hazudik e vagy sem Lilith. Bár egy királynénak pont így kell viselkednie, ahogy ő teszi.

- Rosie, mint mindig most is varázslatos ruhákat alkotott meg, feleségemnek és a lányomnak. Nagyon hálás vagyok ezért önnek. Alastor! – komorodik el Lucifer, mikor rám kerül a sor. Hát ez is valami, legalább köszönt. Bár, ha tudná, hogy egy szem lánya Hotelében szoktam garázdálkodni, akkor nem lenne ilyen kedves velem. Még, ha Luna ott is van velünk, mint házőrző. Bár mióta összezördült a két lány azóta eléggé eltávolodtak egymástól, Vagatha nagy örömére. Vajon merre lehet, most? Beszélgetésbe elegyednek a többiek, míg én feltünés nélkül Charlie mellé lépkedek.

- Kedvesem, nagyon feszültnek tűnsz, bár ez gondolom apád, miatt van. Hol hagytad a te szeretett védelmeződet? – érdeklődők a spanyol lány után. Charlie értetlenül rám néz, majd vissza a színpadra, ahol most fejezte be Luna az újabb dalt.

- Magad is láthatod, Alastor, hogy a színpadon van, míg a zenekar hiányzó tagjai ide nem érnek végre – motyogja kissé dühösen. Jót vigyorogva a válaszán, megingatom a fejemet.

- Félre értesz, Kedves. Én nem a kis farkasod után érdeklődtem, hanem a spanyol lány után. Hisz, ha jól láttam ő volt a kisérőd – tisztázom a dolgot nála.

- Ó, hogy Vaggie! Italért ment, míg mielőtt ide jöttetek – magyarázza kissé zavartan a lány. Bár ez nem csoda, miután így összekeverte a két lányt.

- Sajna elérkeztünk az utolsó dalhoz, amit előadok. Biztos forrásból tudom, hogy a meghívott zenekar elkészült, hogy önöket szórakoztassa az est további részében – Luna hangja ismét megtöri a tömeg zsivaját. Mindannyian felé nézünk, újból. Tekintettét végig hordozza a közönségen, míg nálunk meg nem áll. Mivel nem vagyunk messze tőle, így tökéletesen látom őt, és valami nem stimmel vele. Valami megváltozott rajta. Árnyékomat felhasználva közelebbről is meg tudom nézni őt, míg szemeimet lehunyva tartom. Minden ugyan olyan rajta, jó a ruha nem. Biztos ezt tervezte neki Rosie tény, hogy gyönyörű, de biztos nem rá gondolt estfénypontja alatt. Újra arcára nézek, és akkor tűnik fel, hogy mi nem stimmel vele.

- Szemei – motyogom magam elé. Hogy lettek sötét zöldek? Valami nagyon nincs rendben.

- Valami baj van, Alastor kedves? – kérdezi Stella kedveskedő hangon. Már csak ő hiányzott nekem, a körülütünk lévők is érdeklődve néznek rám. Közben, ahogy látom Vagatha is visszatért körünkbe.

- Nincs semmi baj. Nagyra értékelem figyelmét, hercegné – hangsúlyozom ki státuszát. Csak, hogy végre felfogja, hogy hol a helye.

- Ezt a dalt egy nagyon régi ismerősnek küldöm. Megmentette az életemet. Remélem meg fogja érteni – Luna szavai után, én is és Vagatha is Charliera nézünk.

Charlie szemszöge:

Döbbenten nézek Lunára, aki a színpadon áll. Aztán apámra nézek, akin egy pillanat erejéig látszik az értetlenség, majd a düh. Lunáról Alastorra téved a tekintette, az a gyilkos pillantás, még sosem láttam apámat ennyire dühösnek. Anyám is észrevehette apám hangulat változását karjára szórítja kezét, majd amint rá figyel, ellágyul a szorítás. Ezek az apró mimika változások egy pillanat alatt megváltoznak, és minden olyan lesz, mint Luna szavai előtt voltak. Nem értem mi történt, pedig előttem játszódott le az egész. Mit tehettek ők ketten, mert az biztos, hogy köze van Alastorhoz és Lunához is. Mégis mikor segített Al, Lunán? Mi ez az egész? Gondolataimból számomra kedves hang rángat ki. Újra a színpadra nézek, ahol fogadott húgom teljes beleéléssel játszik a zongorán, és énekel. Egy olyan dalt, amit még sosem hallottam.

- Ez nem nekem szól – motyogom a mellettem állóknak. Jobbomon Vaggie áll dühösen, míg balomon Al, de ő inkább értetlenül szavaim miatt.

- Hát akkor mégis kinek, Kedvesem? – hangja egyre idegesebb, de ez csak nekem tűnik fel. Valami, Alastorral se stimmel, eltűnik öt napra, majd azaz újságcikk róluk, és most ez a dal. Lenne köztük valami? Nem, az kizárt, hiszen Luna mindig is utálta őt, ahogy Al is. De mióta a hotelben laknak, normálisak egymással, sőt szinte barátinak mondanám a hangulatot köztük.

- Csak hallgasd a szöveget! – utasítóm feszülten, közben Vaggie kezébe csúsztatom az enyémet.

Mert elborít és fojtogat, a magányosság eláraszt

Még emlékszem a múltunkra a nevetésünk hangjára

Ha akarnám se, szólna nekem ez a dal. Luna mindig is zárkózott volt, ritkán nevetett és akkor is inkább egy könyv részletén, mintsem velem. De mégis mikor? Vagy lehet nem is Alnak szól, csak én értem félre az egészet? Lehet tényleg, csak túl gondolom az egészet. De apa miért reagált így? Dühítő, hogy nem tudom.

Alastor szemszöge:

Megváltoztam itt legbelül, de más világ vesz már körül

Mint két fonál, ha összeér a végén úgy is elvetél

Ha megrepeszt, ha összetör, ha összezúz, és meggyötör

Én nem hagyom, hogy beszennyeződj

Csak hallgatom Lunát és próbálok értelmet találni mind erre. Ha nem Charlienak szól a dal, akkor mégis kinek? Na meg a sötétzöld szemek. Hogy változott meg? Tudni akarom mi ez az egész.

És elhalványul lassan minden

Ne keress meg nem ér annyit már, és ne nézz így rám!

Tekintette találkozik az enyémmel, mintha engem akarna felszólítani. Zöld szemében, mintha könnyek csillognának. Megint sírna?

A régi világunk már másé vált hát

Csak azt szeretném, hogy semmit se bánj

Csak emlék marad, emlékezzél hát

Könnyek nélkül rám

Testemen szörnyű fájdalom hullám csap végig, már megint. Rosieba kell kapaszkodnom, hogy ne essek össze. A levegőt egyre szaporában veszem, míg szemeimet lehunyom. Hirtelen egy emlékkép ugrik be: egy dagadt gazdag fickó teste felett állók, véres az ingem, és fáj egy-két helyen. Dulakodhatunk, a testről felnézek és egy zokogó kislány kuporog velem szembe egy perzsa macskát ölelgetve. Ahogy a lány felé nyúlnék, az emlék semmivé foszlik. Megint a bálteremben találom magamat.

Kérlek, ne felejts el, és emlékezzél rám

Rosie kérdőn néz rám, de csak intek, hogy később megbeszéljük. Előle már tényleg nem titkolhatom el, segítség kell. Felemészt ez az egész, ahogy a tudatlanságom is. Luna szavai valamit feltéptek bennem, de mégis mit? Egyáltalán miatta van? Ha igen, akkor mégis miért kell rá emlékeznem?

Mi lakik itt bennem?

Az utolsó hang elcsendesedése után, a jelenlévők mind tapsolni kezdenek, mintha az egész termet elvarázsolta volna. Ténylegvarázslat történt? Nem az kizárt megéreztem volna. Ez az egész helyzetérthetetlen, ahogy az egész bál az. Lennie kell értelmes magyarázatnak mindenre.

A fejezetben hallható dal:

https://youtu.be/Vssl2cilp9g

Szeretem ezt a dalt, és nagyon hálás vagyok Namitonak, hogy elénekelte magyarul is.

De vajon mi történhetett Lunával? Ehhez köze van Alastornak? Egyáltalán Lucifer és Lilith tudhatnak valamit? Egyre több dolog veszélyezteti e furcsa párosunkat és egyre több körülöttük a kérdőjel.

További szép napot, kedves olvasok! Sziasztok!