Steve szemszöge:

Már megint egy temetés, egyszerűen én ezt nem bírom már.

-Steve gyere itt van Robin és Nancy!-kiabált fel Max.

-Igen máris megyek csak még keresek valamit.-mondtam miközben Eds diplomáját kerestem.

-Jó de tényleg gyere Steve mert nem akarjuk lekésni!-mondta Robin szomorkásan.

Miután megtaláltam a diplomát felmarkoltam a jó öreg Marlboro cigiét amit mindig szívott és megérintettem a pengetőjét ami már az én nyakamban lóg, majd elindultam lefelé.

Robin ugyan abban a szép, elegáns ruhában várt rám, Nancy meg ugyan abban a ruhában volt a barátnője mellet mint amikor Willt temettük három éve.

-Hogy vagy Steve?-kérdezte Max a kis kosztümjében várva.

-Már egyszer eltemettem...-mondtam majd se szó se beszéd elindultam a kocsimhoz és ott vártam amíg be nem szállnak.

-Steve.-mondta szomorú hangon Dustin.

-Jól vagyok!-mondtam majd miután bekötötték magukat elindultam jó gyorsan a temetőbe.

Mikor oda értünk egyből kiszaltam és a kettő kis emlékkel elindultam olyan gyorsan be amennyire csak tudtam.

Majd miután utol érték lihegve kérdezték, hogy mért futottam ennyire de mivel én sem tudtam rá a választ ezért csak válat rántottam.

-Sziasztok.-jött oda hozzánk Wayne kedvesen.

-Jó napot.-mondtam szomorúan miközben a kezemet nyújtottam amit nagyon megnézett.

-Szóval igazat mondott.-mondta egy kicsit mosolyogva és akkor jöttem rá, hogy ja neki nem tudtuk el mondani a hírt.

-Hát igen és nem jó az időzítés de beszeretnék mutatni valakit.-mondtam egy fájdalmas mosollyal és oda mutatta neki Deenát aki eddig a ruhám alatt bújt el, hiszen hideg van már.

-Ő kiscsoda?-kérdezte meglepődve de mégis boldogan.

-Deena Munson-Herrington.-mondtam majd oda adtam neki a kislányt.

-Nagyon aranyos.-mondta.

-Eds azt mondta, hogy önnel van valami könyv vagy nem tudom mi amit hozzak el ha ő már nem lesz közöttünk, elvileg maga tudja milyen könyvre gondolt.-mondtam Waynenek.

-Igen, tudom ott van a lakóból, majd a temetés után oda adom.-mondta miközben vissza adta Deenát.

-Wayne Eds... mármint Eddie apja itt van valahol?-kérdeztem miközben újra a ruhám alá raktam Deenát hogy ne fázzon szegény.

-Igen, nézd ott ül.-mondta miközben az egyik székhez mutatott.

-Köszönöm.-mondtam majd elindultam a férfi felé.
-Jó napot Mr. Munson.-köszöntem szép illedelmesen Eds apjának.

-Elnézést miben segíthetek?-nézett rám furcsálva a férfi.

-A családnak és a közeli barátoknak egy halotti tört rendezek és mivel maga Eddie apja ezért magát is szívesen látjuk.-mondtam a férfinek aki nagy eséllyel hülyének nézett.

-Nem is tudtam, hogy a város bálványa ennyire jóban volt a buzi fiammal!-mondta szemrehányóan.

-Már elnézést de Eddie volt a világ egyik legjobb embere, sajátos nezetei nagyon érdekesek voltak, a családja volt neki az első és a barátjai védelme, nem félt kimondani amire gondolt, az életet adta értem szóval ne merje így nevezni Edst!-mondta dühösen miközben a kis Deenát nyugtattam mert elkezdett sírni amin nagyon meglepődött Eds apja mert csak most vette észre a kis lányt.

-Ő meg ki?-kédezte Deenára.

-Az unokája!-mondtam dühösen.

-Hé Steve gyere már, nyughas lassan kezdődik a temetés!-mondta Nancy miközben a székemhez rángatta.

Az egész temetés alatt csak a fejemből nézem ki, egyszerűen nem bírtam ki, túlságosan is fájt a hiánya.

-És most megszeretném kérni Steve Harringtont hogy mondjon egy pár szót.-mondta a szertartás vezető ember a gondolkodásomat megzavarva majd fel kászálodtam a székemről és oda mentem a szerelvényhez.

-Mint tudjátok Eddienek ez a második temetése, sajnos már egyszer át éltem ezt a nagy fájdalmat amit maguk is, de az a tudat tart engem még meg, hogy volt értelme az életének. Eddie egy csodálatos ember volt mindig mosolygott még akkor is amikor mások bántották, talán ezért nézték mások őrültnek, amikor más embereknen is ilyennek kellene lennie. Mindig a családját tartotta elsőnek majd csak utána jött a többi, sajnos nem láthatja majd a lányunkat ahogy szép lassan felcseperedik de én azon leszek hogy a legjobb legyen neki.
Az utolsó mondatodra örökre emlékezni fogok: nem fogunk hősködni, megvédünk és utána érted jövünk.
Sajnos ezt a szív roham megakadályozta. Eds rád mind csak úgy fogunk emlékezni, hogy egy igazi hős vagy aki mindig mosolygott és megvédte azokat akik neki a világot jelentik még akkor is ha többen vannak ellen.
Eds örökre szeretni foglak és a gyűrű a halálom napjáig az ujjamon marad!-mondtam el a beszédemet miközben elkezdem sírni, miközben mentem lefelé leraktam a sírjára a kedvenc cigiét és a diplomáját amiért úgy megdolgozott de végül semmi értelme nem volt annak a sok verejtéknek amibe került ez neki.

A beszéd után elkezdett esni az eső én meg sírva a helyemre mentem és a gyűrűmet tekergettem mert az mindig segített az elmúlt napokban.

-Steve nincs semmi baj.-mondta halkan Dustin miközben a hátamat simogatta.

Miután a többieket végig hallgatuk szóltunk Eds fontosabb ismerőseinek, hogy nálunk tali fél óra múlva.

-Srácok vegyünk valamit a boltban? Csak azért mert még mielőtt át megyünk elmegyünk a boltba.-mondta Nancy kedvesen miközben Robin kezét fogta.

-Igen, Dustin kedvenc csokijából párat és szerintem kettő nagy üveges kólát.-mondtam kedvesen miközben beszálltam a kocsiba amiben már Max és Dustin már bent ült.

-Akkor azokat hozom majd.-mondta a lány majd ezzel a lendülettel oda adtam a hátul ülő Maxnek Deenát, hogy kösse be az ülésbe.

Hamar haza értünk, nem volt dugó, miért is lett volna hiszen ma nem dolgozik senki és esőbe senkinek nincs kedve menni bárhová is.

Fél óra múlva:

A vendégek hamar ide értek, senkisem késett egy percet sem.

-Steve akkor mi lesz a terv a jövőre nézve?-kérdezte Nancy mindenki előtt.

-Hát öm... próbálom majd felnevelni a három kölyköt mint egyedülálló szülő hiszen én örökre Edsé leszek ezen még a halál sem változtathat, szóval egyedül felnevelem őket itt szépen Hawkisban hiszen már biztonságos...Edsnek köszönhetően...-mondtam igaz a végét már olyan halkan, hogy mások ne hallják.

-És kik a kereszt szülei ha eggyáltalán van?-kérdezte Wayne.

-Ez a kettő lány előttem, ők ketten a kereszt szülők.-mondtam mosolyogva amire a kettő lány teljesen elképedve nézett rám.

-E...ez most komoly?-kérdezték döbbenten.

-Igen hiszen ti annyi sok mindenben segítettétek a családunkat, ennyi már kijár a kedvenc új párosomnak.-mondtam egy kicsi mosollyal.

Az idő az gyorsan eltelt Eds apja megbékélt végre azzal, hogy a fia meleg volt és megígérte, hogy Deenára is majd fog jó sokat vigyázni de persze minden itt lévő felajánlotta ugyan ezt.

1035 szó