Yoongi karjai Jimin fejét ölelték, de még ettől sem tudott nyugodtan aludni. Kattogott fent a fogaskerék, ez nem hagyta őt pihenni.

Megváltásként élte meg Jimin ébresztőjének felrezdülését - hiszen ezzel együtt Jimin felkelt.

Csendben figyelték egymást. Egyikőjük sem szokott reggelizni, így kicsi nyújtózkodás után a fürdőbe vették az irányt, ahol a lehető leggyorsabban próbáltak kiszabadulni.

Jimin anyját aznap engedték ki. A fia nagyon izgult emiatt. Egy harmincas éveiben járó ápolónő keringett a beteg nő körül. Ő ezután minden reggel, és minden este meglátogatta a Park házat, hogy leellenőrizhesse a nő rendszeres gyógyszerbevitelét.

- Szia, anya. - Jimin remegő lábakkal lépett oda az akkor még kerekesszékben ülő nőhöz.
Mintha a nőben megváltozott volna valami. Undort lehetett felfedezni arcán, eddig sem szerette Yoongit Jimin mellett, akkor végképp nem. Belül úgy érezte, hogy véget akar vetni a kapcsolatuknak. Bármi áron.

Nem köszönt neki vissza, csupán egy határozott fejrázással kellett a fiának megelégednie.

- Jöjjön, kedves. - az ápolónő óvatosan megfogta Jimin édesanyjának kezét, próbálta felállítani a kerekesszékből. Ám a nőn hirtelen lendület ment át, segítség nélkül pattant fel, majd sétált ki a kórházból. A fia értetlen pillantásokat vetett szerelme felé.

- Hé, Yoon - eddig ismeretlen becenevén szólította Yoongit Jimin.
A tóparton ültek, a napsugarakban fürödtek - hiszen a víz még hideg volt.
Délután öt óra lehetett. Az idősebbik apró szíveket rajzolt ujjbegyével Jimin selymes bőrű csuklójára.

- Tessék? - érdeklődve kereste tekintetét, hiába. Jimin végig a földet leste. Nem tudta, hogy mit szeretne mondani, így kíváncsian csillogtak szemei.

- Szeretek veled lenni. Köszönöm, hogy miattad jobban érzem magam a bőrömben, van energiám magammal is foglalkozni most már. - halkan motyogott, mintha beszéd közben meggondolta volna magát, valami mégis végigmondatta vele.
Yoongi hófehér arca enyhe rózsaszín állapotban pompázott.

- Szeretlek, Jimin. - lágyan megsimította arcbőrét, közelebb húzva magához egy apró csókot nyomott szerelme ajkaira. - Viszont mennünk kéne. - sóhajtotta frusztráltan.
Óvatosan felkeltek helyükről, megjegyezték magukban az aznapot, a szép tavat, a kevés tanulnivalót, egymás édes csókjait, a madarak csicsergését. Mintha minden szebben ragyogna, amikor együtt vannak.
Jimin nem akarta maga mellől elengedni Yoongit, Yoongi pedig soha nem hagyta volna el Jimint. Túl gyorsan estek szerelembe, túl sokat reméltek maguktól. Talán rosszul tették.

A beteglátogatás után apránként vették le magukról a felesleges ruhadarabokat. Hiába volt már április, egy-egy hideg fuvallat ellen szükséges volt védekezni, minimum egy vastagabb pulcsival.
Jimin nem akart hazatérni, ezért próbálta minél tovább húzni az ottlétét.
A nagymama aznap késő estig nem ért haza, így nekik kellett vacsorát készíteni.
Yoongi elámult Jimin konyhai tudása miatt, és egy fokkal jobban szerette, mint előtte. Pedig akkor is hatalmas szerelmet érzett iránta.

Minden alkalommal, mikor Jimin betévedt eredeti otthonába, mindig szidalmazást kapott, néha-néha meg is ütötte édesanyja. Ezeket sosem mondta Yoonginak, mert tudta, hogy annak nem lett volna jó vége. Inkább tűrte a veréseket, hogy miután az igazi otthonához érve kapja meg a törődést, és a szeretetet. Ez volt élete legnagyobb hibája.

Yoongi folymatosan jól teljesített az iskolában, egyik tárgyból sem állt bukásra. Mindent Jiminnek köszönhetett. A mai napig áldja a matektanárt, aki korrepetálásra szólította fel Jimint.

Éppen a kávézóban tanultak, mikor Yoongi kapott az egy sms-t édesanyjától, miszerint az állapota sokat javult, és ha így folytatja, akkor talán hazalátogathat.
Jimin örült a boldog Yoonginak, akinek a mosolyt lehetetlen lett volna levakarni az arcáról.

- Meg szeretnéd látogatni? - mosolygott kedvesen a fiatalabbik. - Pár függvényt még átnézünk, utána ha szeretnéd, mehetünk. - bíztatóan tekintett Yoongira.

- Most nem szeretném, majd holnap. Ma veled akarok lenni. - vigyorgott sejtelmesen, semmit nem lehetett leolvasni arckifejezéséből. Megfogták egymás kezét az asztal felett, és összekulcsolták ujjaikat. Nem érdekelte őket, hogy nyilvánosan vannak, csak egymásra tudtak koncentrálni. Mintha nem lett volna másnap. Lehet, hogy nem is volt.

Késő este értek haza, kacsákat etettek, újra bebújtak Jimin titkos helyére, újra leültek Yoongi különleges padjára. Nagyon szerették egymást, szerelmük hirtelen lobbant fel, és azt akarták, hogy sose legyen vége.

Vihogva estek be a bejárati ajtón, majd megiramozták Yoongi szobáját. Ledőltek az ágyra, és amíg lenyugodtak, addig egymás szabálytalan levegővételeit hallgatták. Egymást ölelve terültek el a kemény matracon - amit Jimin úgy szeretett.
Lassan a holdvilág nyújtott egyetlen fényforrást a szerelmespár számára, amit ki is használtak.
Az idősebbik lágyan csókolta párja nyakhajlatát, mikor valamit észrevett. Jimin az elmúlt napokban kizárólag garbókban volt, aznap viszont rendes nyakú pólóban járt, de csak este vette észre Yoongi a Jimin nyakán húzódó színes foltot.
Azonnal megállt, számonkérve bámult párja szemébe, hátha a nyomás hatására faggatás nélkül mondja el az igazat.

- Ki csinálta?

- Nem tudom. - átkozta magát, amiért a saját figyelmetlensége miatt kell minden büszkeségét elveszítenie szerelme láttára.

- Tudom, hogy tudod. Van valakid rajtam kívül? - Yoongi csalódott volt.

- Nem! Dehogy! Nincs. - zihált Jimin. - Te vagy az egyetlen. - bizonygatta igazát, emellett hevesen gesztikulált. Félt, hogy Yoongi rájön anyja súlyos tettére.
Teljesen eltűnt a szuicid mivoltja, sokkal inkább előretört a Jimint elpusztító hajlama, amit nagyon szívesen gyakorolt Jimin nyakán, bokáján, bordáin és felkarján.

- Ki csinálta ezt veled? - magasabb hangerőre emelte a hangját. Nem akart kiáltozni, hiszen nagyanyja felkelt volna, de nem is emiatt fogta vissza magát végül.

- Nekimentem valaminek pár napja.. tudod... figyelmetlen vagyok. - idegesen tarkója után nyúlt, ami nagy szokása volt, amikor hazudni próbált. - Értsd meg, kérlek. - kérlelve tekintett szerelme dühödt arcára.

- Vetkőzz le fehérneműig. - utasította, emellett az arcát olyan fintorba vágta, miszerint nem vita tárgya, vagy megteszi, amit mond, vagy..?

Yoongi nem akart kiabálni, kezet sem akart Jiminre emelni. Tudta, hogy azt a sérülést nem magának okozta, jobban megnézve megállapította, hogy nem is szívták ki neki. Aggódott, hogy szerelme bármifajta atrocitás elszenvedője volt.
Jimin könnyes szemmel kezdte levenni pólóját, majd nehezen lerángatta magáról a nadrágját is.
Szánalmas látványt nyújtott a megvert, sovány, kisírt szemekkel, remegő testtel álló Jimin, aki a szoba sarkába menekült.
Yoongi felkapcsolta a lámpát, és egyből rájött arra, amire sosem akart: Jimint megverték, nem is egyszer.
Zúzódások, színes foltok díszítették hófehér bőrét. Yoongiban megakadt a levegő, lemászott az ágyról, karjaiba zárta Jimint, aki addigra már zokogott.

- Miért nem mondtad?! Ki bántott, Jimin? - reszkető hangját nem bírta hangosabbra emelni. Elijesztette volna az alapból ijedt Jimint.

- S-sajnálom. - sírt, mint egy csecsemő. Félt Yoongi reakciójától. Félt, hogy bántani fogja őt, vagy bárki mást.

Sokáig álltak, míg Jimin zokogása eltompult sírássá, majd könnyezéssé enyhült. Yoongi lágy simogatásával próbálta nyugatatni remegő párját, kisebb-nagyobb sikerrel.
Később Jiminre visszaadta ruháit, továbbra is óvatosan bánt vele. Próbált vele erről beszélni, sikertelenül. Végül Jimin álomba sírta magát, görcsösen szorongatta szerelme felsőjét.

<szerk>

heló!!:-)
lehet, hogy nem vettétek észre, de már a vége fele járunk, pár rész múlva pedig lezárom ezt a történetet.
remélem örömmel olvassátok, bátran fűzzetek hozzá véleményt.
hamarosan jelentkezem.

-m