Yoongi megköszörülte a torkát, majd nyelt egyet, és egyenesen Jimin szemeibe hazudott.

- Anyám ott dolgozik.. tudod. Csak benéztem hozzá.. jah. Ennyi az egész. - tarkóját kezdte el zavarában vakargatni. El akarta mondani az igazságot, hogy az anyja bármelyik pillanatban meghalhat, hogy nincsen olyan ember, aki támaszt tud nyújtani neki, a második legközelebbi hozzátartozója sem foglalkozik vele igazán. A jegyei nem azért rosszak, mert nem akar tanulni, hanem azért, mert a túlgondolás és a stressz teljesen lefárasztja őt, egész éjjel forgolódik és naponta csak kétszer étkezik. El akarta mondani neki, hiszen Jimin túl sok érdeklődést mutatott rövid időn belül, ezért úgy érezte, hogy végre lesz egy olyan ember, aki meghallgatja.
Az utolsó pillanatban találta ki a hazugságot. Jimin lehunyta a szemeit és nem faggatózott tovább.

- Azt hittem, hogy veled van a baj. Mostanában a szokásosnál is sápadtabb és szótlanabb vagy. - valóban aggódott a fiatalabbik a hyungja iránt, viszont úgy gondolta, hogy nem szívesen válaszolgat neki minden kérdésére.

Sokáig csendben voltak, Jimin néha-néha rápillantott a telefonja képernyőjére, a füzetére, míg Yoongi körmölt a jegyzetébe. Fiatalabbik társa sem tudta, hogy mégis mit írhatott olyan gyorsan megállás nélkül.

- Meg szeretnék mutatni egy helyet, ahová általában akkor megyek, ha szomorú, vagy tanácstalan vagyok. Megengeded? - végül Jimin törte meg a kínosnak nem nevezhető csendet. - Lehet, hogy neked is segíthet. - tette hozzá jámbor hangon.

- Legyen. - Yoongi csak egy pillanatra nézett fel, utána folytatta az írást.
Az volt a terve, hogy a papírja leírja a gondolatait és becsempészi Jimin táskájába, vagy zsebébe. Akárhova, csak találja meg. Egy egyfajta segítségkérés volt a részéről, remélte, hogy a társa nyitott lesz felé. Ő sem tudta, hogy miért történt meg ez a hirtelen megnyílás, de úgy érezte, hogy ha ezt teszi, akkor cselekszik a legjobban.
Már húsz perce sétálhattak csendben az út legszélén, mikor Jimin megállt és megmutatta a szóban forgó helyszínt, ami csak egy bokor volt, minek volt egy nagyobb mélyedés az közepén.

- Ide szoktam beülni. Itt senki sem zavar. - Yoonginak fogalma sem volt, hogy hangosan felnevessen, vagy esetleg csendben gyászolja Jimin méltóságát. Nem tudta elképzelni, hogy bárki is beülne egy mélyedésbe, annak reményében, hogy jobb legyen a kedve, vagy tanácsot kapjon. Inkább csendben volt és az előtte guggoló Jimint bámulta. A világítás gyér volt, viszont tisztán lehetett látni a fiatalabbikon azt a fajta pírt, amikor meghallgatásra talál.

- Ki szeretnéd próbálni? - kérdezte bájosan, majd felállt és az előtte már rendesen kirúgdalt helyre mutatott.
Yoongi melankólikus hangulatba került, szomorúnak találta ezt a helyet.

- Jimin, mikor voltál itt utoljára? - kíváncsi volt, hogy mikor érezte magát szomorúnak, vagy tanácstalannak az elmúlt időben.

- Nem tudom.. talán két napja. Azt hiszem. - válaszolt felélénkülve.
Az idősebbik keserűen elmosolyodott és beleguggolt a gödörbe.
Jimin fürkésző tekintetét nézte, ami kicsit segített a kedvén.

- Aranyos, hogy úgy gondolod, hogy ez segít. - felállt, odasétált hozzá és megpiszkálta a haját.

Jimin elpirult és zsebre vágta a hideg tenyereit.

- Ezt szeretted volna megmutatni? - szemeibe nézett, ami csillogott az izgatottságtól.

- Igen. - felelte szűkszavúan. Mindketten azt hitték, hogy mondani fog még valamit, de elhallgatott.

- Akkor én is mutatok egy helyet, Jimin. - megragadta a karjánál fogva és elkezdte húzni a park irányába. A fiúnak ismerős volt a környék, hiszen ő a közelben lakott.
Mégis kíváncsian követte a még mindig a karjába kapaszkodó társát, amitől melegség járta át az egész testét.

- Megérkeztünk. - mutatott egy rozoga, hófödte padra. - Itt szoktam dalszövegeket írni. - Jimin szája pillanatok alatt egy kicsi 'o'-vá kerekedett, kidülledt szemekkel nézte a hirtelen félénkké vált Yoongit.

- Szoktál dalszövegeket írni? - izgatottan kezdett el váltakozva nézni hol Yoongira, hol a padra. Ez egy nagyon jó beszédtémának ígérkezett, Jimin kapni akart az alkalmon.

- Szoktam, viszont nem olya.. - nem tudta befejezni a mondatát, hiszen Jimin közbevágott.

- Mutatsz majd nekem párat? - játékosan megütötte a hyungja karját. - Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, hyung! - Jimin úgy viselkedett, mintha egy jó barátjával beszélt volna. Teljesen megbolondította az a tudat, hogy mindketten beengedték egymást a személyes terükbe.

- Nem tudom, nem szoktam mutogatni. - a fenéket nem! Mindenhova kirakta őket, persze rejtve és utalva rájuk, de előszeretettel publikálta őket mindig. Plusz el szokta adni őket, pár ebédet már ki tudott fizetni a dalszövegei által nyert keresetből.

Jimin elhallgatott, majd a közelben lévő házukra nézett, ahol égett a terasz előtti lámpa.

- Hyung.. vagyis.. Yoongi. Nekem mennem kell haza. - hadarta el hihetetlen gyorsasággal a fiatalabbik, mire társa csak jóváhagyva bólintott.

- Ezt olvasd majd el, ha hazaértél. - remegő kezekkel nyújtotta át a papírfecnit Jimin kicsi tenyereibe, mik szívesen fogadták az ismeretlen tárgyat.

- Rendben. Jó éjt! - papírral a kezében integetett, majd felszaladt az útra, onnan egyenesen a házba.

Yoongi hatalmasakat sóhajtott, percek kellettek ahhoz, hogy felfogja, hogy mégis mekkora lavinát indított el ezzel a kicsike kis segítségkéréssel.

<szerk>

sziasztok! sajnálom a kisebb kihagyást, remélem többé kevésbé fordul ilyen elő.
izgatott vagyok, hiszen már a fejemben van egy másik yoonmin történet is, amit csak azután kezdek el publikálni, miután ezt befejeztem.
legyetek jók, fogadjátok szeretettel a nyolcadik részt.

- m