Jimin nem tudott aludni. Kénytelen volt újra átnézni a különböző kőzetanyagok nevét, ritmikus tagolással suttogta maga elé a holdfényben. Sikerült megtanulnia, ha bárki felkeltette volna éjjel, akkor is gondolkodás nélkül rávágta volna a megoldásokat.

Az ablakon bámult kifele, egy üres parkra nézett. Talán este nyolc lehetett. Jimin nem tudta, hiszen a telefonja messze volt tőle, illetve e tekintetben ő is nagyon lusta volt. Egy alakot vélt felfedezni a fák között, ezért minden figyelmét a furcsán mozgó emberre fektette.

Yoongi próbált elfutni a problémái elől. Sírás formájában kiszakadt belőle a mélyről jövő fájdalom.
Heves szitkozódás után ruhájának ujjába törölte a még meg nem száradt könnycseppeket. Nagyon régen zokogott ilyes keservesen.
Nagyon fáradt volt, aludni akart.

Jiminnek továbbra sem sikerült elaludni, idegességében ajkát kezdte rágcsálni.

- Várjunk.. holnap péntek. - örömében felsikoltott. - Teljesen elfelejtettem. - kapott a fejéhez, majd megkönnyebbülten az ágyra zuhant. Hiába szerette az iskolát, illetve a tanulást, a hétvége örömforrás volt a számára. De sajnos mindig ugyanúgy töltötte a szombatot és a vasárnapot: egyedül. Realizálta szomorú mivoltját, felállt és körkörösen kezdett el mászkálni a szoba közepén. Azt hitte, hogy ha elszédül, akkor talán egyszerűbben el tud aludni.
Gondolom mondanom sem kell, hogy tévedett.

Yoongi összeszedte minden bátorságát, majd hazament mamájához, aki már este hét óra óta alszik, szóval igazából nem várta senki sem haza. Csendben besurrant külön birtokába, rávetette magát az ágyára, és meghallgatta a kedvenc albumát, pedig már kívülről fújja az összes dalt rajta.
Nem voltak barátai, egyetlen barátja is valahol Svédországban lakott, de annak is már öt éve.
Rettentően unatkozott, így elkezdte egy lapra leírni a gondolatait. Talán másfél órát tudott egy helyben ülni, majd megszületett az aznapját körülíró szöveg. Szerepet kapott beteg édesanyja, nagymamája, az iskola, és Park Jimin is, ugyanis nagyon sokszor gondolt Jiminre, amióta elsétált a kávéházból. A fiú mindig tetszett neki, viszont a tanuláshoz fűződő szenvedélyét nem tudta megérteni. Szóval teljes egészében Jimint sem. Írt róla, amiben titkos tulajdonságait feltételezte. A hozzá legközelebb állókat piros színnel, míg a számára idegeneket feketével írta le. Eközben végig rá gondolt. Meg akarta érteni, hogy miért szeret ennyire tanulni.

Jimin teljesen az ágyába bújt, magára terített két vastag plédet. A lába biztonságára és a dereka melegségére is gondolt, így azokra a helyekre sokkal vastagabban terítette a plédeket. Az asztalon heverő táskára pillantott, amiből a történelem tankönyv kandikált ki. Yoongira gondolt. Nem tudta, hogy mégis miket csinál szabadidejében. Kérdések ezrei sorakoztak fel pillanatok alatt a fejében, mindenféle dolgot kitalált - lehet, hogy virágokat termeszt, lehet, hogy embereket gyilkol pénzért, azért ilyen rideg a tekintete. De lehet, hogy a barátnőjével van.

- Van egyáltalán barátnője? - kérdezte magától, de nem is várt választ. Jiminnek sosem volt senkije, nagyon ritkán esett szerelembe. Egyszer tetszett neki egy lány, még általános iskolában. De a vége nagyon ronda volt - azóta fél a lányoktól. Illetve most is tetszik neki valaki, de sosem gondolta tovább ezt, nem is akarja.

Aztán Yoongi külsejére gondolt. A haja színére, a szemei nagyságára, az orra formájára. A bőre fehérségére, a magasságára, az eres kezeire és vékony karjaira. A már kevésbé izmos, de annál inkább szebb lábaira. Illetve a szép vádlijára. Nagyon tetszett neki a vádlija, ezért várta a testnevelést mindig.
Eldöntötte, hogy meg akarja ismerni Őt.

<szerk>

elérkeztem a negyedik résszel, fogadjátok szeretettel. (mm, ez nagyon hivatalos)

- m