Miután Jimin sikeresen kiúszkált a zavartság óceánjából, kitekintett az ablakon. Boldogan vette észre, hogy bizony esik a hó. Sokkal jobban, mint délután. Minden fehér volt, ő pedig belökte maga előtt az ajtót és csak vigyorgott. Nagyon szerette a hóesést.
Összehúzta magán a kabátját és úgy indult haza - igazából csak a hópihéket kergette.

- Áháh, elkaptalak! - kiáltotta összezárult tenyerei közé, majd miután újra kinyitotta azokat, elszomorodott, hisz a hópihe elolvadt keze melegétől. Úgy viselkedett, mintha nem tudta, hogy ez miért történt így.
Hosszas kóborlás után a házuk elé ért, amitől kicsit elromlott a kedve. Nem akart ott lenni.

- Szia anyu, megjöttem. - köszönt elfúló hangon. Alig lépett be az ajtón, a füstszag egyből megcsapta az orrát. Levetette magáról kabátját és a langyos radiátorra terítette, hogy reggelre megszáradjon. Táskáját újra megfogta és feldobta a lépcsőre, hogy szabad kezekkel tudja üdvözölni anyját.

- Nagyon ki vagy pirosodva Jiminie. - szólt rekedt hangon anyja, homlokára helyezve kézfejét. - Hol voltál ilyen sokáig?

- Egy osztálytársammal találkoztam. - igazítgatta az ingjét magán. - Elmegyek fürdeni. Nem vagy éhes? - a dohányzóasztalon levő üres chipseszacskókra tekintett, amiket a borosüvegek és a cigisdobozok vettek körbe. Válasz nélkül maradt, így felbattyogott a lépcsőn és lemondóan sóhajtott.
A táskáját bedobta az ágyába, utána egyenesen a fürdő irányába sietett. Le akarta mosni a homlokáról anyja piszkos tapintását.

Yoongi aznap már nem ment be a kórházba, hanem hazament.
Nagymamája akkor nyugdíjastalálkozón volt, ezért este fél tízig egyedül volt otthon. Hallgatta a televíziót, majd elkezdett firkálgatni egy blokkra. Tudat nélkül is egy emberi arcot firkált rá a papírra, ami sokban hasonlított Park Jiminre. Ez nagyon meglepte őt, így egyből összegyűrte és a szemetesbe hajította.

- Fura vagy mostanában Yoongi. - lágyan pofozgatta magát, utána elment a fürdőbe.

Másnap az iskolában meglátták egymást, az idősebbik fiú Jimin felé vette az irányt, és fogínyét megmutatva vigyorgott.

- Látom nem lettél beteg, Jimin. - kacagva lépett félénk társához. - Pedig azt hittem, hogy orvost kell majd hozzád hívnom. - színlelt aggódás. Már megint. Valójában Yoongit Jimin nagyon is érdekelte, de ezt nem akarta akkor mutatni neki.

- Haha, vicces. - a fiatalabbik csak sóhajtott egyet. - Miért mész el mindig olyan hirtelen? Ez nagyon meglep.

- Mindig akad valami dolgom, ne haragudj. Ma meddig maradjak? - nem szerette, ha megmondták neki, hogy mettől meddig lehet egy bizonyos helyen, viszont szerette volna Jimint választás elé állítani.

- Ameddig akarsz, nagyon szívesen mutatok még érdekes egyenleteket. - szemei felcsillantak. Szeretett volna több időt tölteni Yoongival.

- Rendben. Ma öt órakor leszek ott, érkezz te is időben. - intett egyet és eltűnt a diáktömegben.
Jimin vigyorogva beharapta alsó ajkát és besietett az első órára.

Harmadik tanóra testnevelés volt.
Jimin mindig egy sarokban foglal helyet és egy szót sem szólva öltözik át melegítőbe és tesipólóba. Mindig csendes megfigyelője volt a beszélgetéseknek. Nem igazán tudott azokhoz a témákhoz hozzászólni, amik a lányokról szóltak, vagy a bulizásokról.
Hazugság lenne, ha bárki is mondaná, hogy Jimint nem érdekli a szerelem. Jimin szerelmes akart lenni, de nem találta meg a megfelelő embert, emiatt nagyon lehangoló volt számára egy-egy ilyen beszélgetés hallgatása.
Neki nagyon sok ember tetszett, de senkibe nem lett szerelmes.

Yoongi ennek a szöges ellentéte volt. Ő mindig szerelmes volt, csak ezzel az volt a baj, hogy gyorsan ráunt az emberekre.
Neki is sok ember tetszett, de annál többe volt szerelmes. Nem egyszerre, mindegyikbe kicsi időkre volt csak. Ez néha megijesztette őt.

A tanítási nap lassan telt el, alig várták a diákok a szabadságot jelentő kicsengő hangját. Tömegesen rohantak ki a termekből, ki a folyosókra.
Yoongi is sietett, csak ő nem haza, hanem a kórházba.

Jimin hazafele sétálva vette észre a hatalmas fehér épület felé rohanó fehér hajzuhatagot. Olyan puhának tűnt akkor az a haj.
Jimin teljesen felcsigázódott ettől, meg akarta tudni, hogy miért ment Yoongi kórházba. Egy pillanatra megijedt, hogy vele van baj, hiszen aznap nagyon furcsán viselkedett.
Mindketten várták az öt órát. Időben odaértek, a fiatalabb előbb. Az idősebbik társa pontosan érkezett, sötétbarna szemeivel a fekete hajú Park Jimint kereste, meg is találta. Illedelmesen köszönt, majd leült elé.
A korrepetálás sikeresen zajlott le. Beszélgettek más dolgokról is, de helyet tudtak szorítani a tananyagnak.

Jimin a jegyzetelő fiúra tekintett, lágy mosolyra húzta száját. Próbált finoman tapogatózni, viszont akkor nem sikerült neki.

- Yoongi, mit csináltál a kórházban? - az idősebbik felkapta a fejét és keserves arccal bámult Jimin egyre inkább komorabb tekintetébe.