Draco görccsel a gyomrában ébredt kora reggel. Óvatosan a másik oldalára fordult, így szembe találta magát a mellette fekvő Harryvel. Lassan felült, majd óvatosan ébresztgetni kezdte.

- Pszt, Potter – rázogatta a fiú vállait, aki álmosan nyitotta ki a szemeit.

- Draco? – motyogta. – Mi az? Mennyi az idő?

- Hányadika van?

- Nem tudom, nézd meg a naptáron – ásította.

- Nem, Potter, nézd meg te! – rángatta a griffendélest, aki morogva nyúlt a szemüvegéért. Nem értette, mi ütött Dracoba, de eleget téve a kérésének, felnézett a falon lógó naptárra.

- Augusztus huszonkilencedike. Miért?

- Augusztus huszonkilencedike?! – kiáltott fel. – Merlin szakállára, tegnap esküszöm még csak július volt! Potter, tudod te, ez mit jelent?!

- Nem? – dünnyögte félálomban.

- Vége van a nyárnak!

- Hűvös szelek járnak...

- Potter, vedd már komolyan! – mászott rá mérgesen a griffendélesre. – Nyár vége! Nem mond ez neked semmit?!

- Draco, hajnali hat van. Majd ébressz fel egy óra múlva, addigra talán rájövök – hunyta le a szemeit.

Draco pufogva meredt Harryre.

- Jó, akkor aludj. Majd egyedül kitalálom, hogyan tudnám visszaforgatni, vagy mindenesetre, megállítani az időt.

- Időnyerő? – érkezett a halk felelet.

- Azzal nem megyek sokra – legyintett. – Nekem valami effektívebb dolog kell! Nem valami kínai ócskavas...

- De vissza tudsz vele menni az időben – ásított Harry.

- Ja, aztán mindig visszamegyek, és a végére lesz vagy tízezer Draco, akiket mind kerülnöm kell, vagy különben valami szörnyű dolog történik!

- Tudod, ez a tízezer Draco nem is hangzik olyan rosszul...

A szőke pislogás nélkül meredt a griffendélesre, végül inkább figyelmen kívül hagyta a megjegyzését.

- Ajh, nem akarok iskolába menni! – hisztizett, és levágta magát Harry mellé.

Draco pontosan olyan volt, mint egy három-négy éves kislány, állapította meg magában Harry. Bár azok nem az iskola miatt siránkoznak.

- Még van addig három napunk.

- Na és hogy jutunk el az állomásra?

- Majd megkérem a bácsikámat, hogy vigyen el bennünket. Mivel te is itt vagy, biztosan nem fog nemet mondani. Viszont valamikor az Abszolútra is el kéne ugranunk...

- Szerencsére nem kell – mondta. – Megkértem édesanyámat, vagyis inkább ő ajánlotta fel, hogy mindkettőnk számára beszerzi a szükséges könyveket. Ott fognak várni ránk a kollégiumi szobánkban, mikor megérkezünk.

Harry szája tátva maradt.

- Draco, ezt igazán nem...

- Ne kezdd – szakította félbe. – Anyám igazán hálás, és ezt a szívességet valahogy vissza szeretné fizetni.

- Majd akkor tegyen bármit is, ha tényleg nem vagy már veszélyben.

- Ezt, hogy érted?

- Draco – nézett rá Harry. – Még semminek sincs vége. Minden még csak most kezdődik. Voldemort egyre csak erősödik. Ha nem állsz be halálfalónak önszántadból, akkor majd kényszeríteni fognak. Ne hidd azt, hogy nem vagy veszélyben, ha visszatérünk Roxfortba. Mind veszélyben vagyunk.

A mardekáros belenézett azokba a zöld íriszekbe, és halkan felsóhajtott. Harrynak tökéletesen igaza volt. Félt. Félt, mert nem akarta, hogy mindez megtörténjen. Harryvel akart lenni. Örökké.

- Nem akarok erről beszélni – felelte suttogva, miközben lesütötte a szemét.

Harry egy apró szőke tincset simított ki a homlokából. Meg kellett védenie mindenkit. De legfőképpen a fiút, aki itt feküdt most mellette, arcán egy olyan kifejezéssel, amitől a szíve összeszorult.

- Szeretnéd, ha főznék neked egy lattét reggelire? – kérdezte halkan.

- Tudsz lattét készíteni? – pillantott rá Draco kétkedve.

- Találtam egy receptet az egyik újságban.

A mardekáros halványan elmosolyodott.

- Rendben – csúszott közelebb, és a fejét belefúrta Potter nyakhajlatába.

- Most már aludhatunk?

- Nem – felelte Draco egyszerűen. – Szerintem az elkövetkezendő napokban nem nagyon fog összejönni.

Harry fájdalmasan felnyögött.

- Draco Malfoy – sóhajtott fel. – De engem azért hagysz aludni, ugye?

- Nem. Egyedül unatkozom. Szükségem van a társaságra. És ebben a háztartásban te vagy az egyetlen, aki beszámítható.

- Megtisztelő? – emelkedett magasba az egyik szemöldöke.

- Igen – biccentett egy aprót Draco. – Érezd magad megtisztelve, amiért a tekintélyes Draco Lucius Malfoynak nyújthatsz társaságot.

Harry egy hatalmas sóhaj közepette ült fel. A visszaalvás lehetősége oly távolinak tűnt, mint a jövő tanév vége.

- Lemegyek, készítek reggelit.

- Én is jövök – felelte kapásból Draco.

A két srác felöltözött, majd ügyelve arra, hogy ne ébresszék fel a ház többi lakóját, leosontak a konyhába. Draco leült a konyhaasztalhoz, ott várakozott, míg Harry nekiállt vizet lefőzni, hisz beígért egy lattét a szőkének. Draco figyelte a griffendélest, ahogy a konyhában sürgölődik, és fejében azonnal apró képek kezdtek kirajzolódni. Milyen jó is lenne, ha minden reggel ilyen lenne. Harryvel. Mondjuk, iskola után, ha összeköltöznének. Potter készítené a reggelit, ő pedig a Prófétát lapozgatva panaszkodna a részvények csökkenéséről. Bár még mindig fogalma sem volt róla, mik azok a részvények, de ettől függetlenül jól hangzott.

- Tessék – tett le elé nem egész tíz perc múlva Harry egy gőzölgő bögrét, ezzel is kizökkentve az elmélkedésből. – Igaz, talán nem úgy néz ki, mint egy latte, és lehet, hogy az íze sem olyan, de mivel még sosem ittál lattét, így biztos vagyok benne, hogy ízleni fog.

Draco lepillantott a világosbarna italra, ami tetején fehér hab úszkált, majd felnézett Harryre.

- Köszönöm – suttogta. – Szeretlek.

Ez az egyetlen egy szó, vagyis inkább ez a két szó, annyira hatással voltak Harryre, hogy teljesen elérzékenyült. Malfoy száját sosem hagyná el ez a két szó. Kivéve, ha tényleg halálosan komolyan nem gondolja. Nem tudta, mi váltotta ki ezt a mardekárosból, de úgy volt vele, hogy jobb nem bolygatni az ilyen történelmi értékű pillanatokat.

- Én is szeretlek – hajolt le, és egy apró csókot hintett a szőkeség ajkaira.

Draco lassan elmosolyodott, majd belekortyolt a kávéjába. Finom volt.

Harry nekiállt Dursleyék reggelijének is. Főzőcskézhetett pár perce, amikor meghallották Vernon bácsi hangját leszűrődni az emeletről.

- Harry!!!

- Téged keres – dünnyögte Draco.

- Majd megtalál – vont vállat Harry.

Igaza is lett. Vernon bácsi egy víziló kecsességével száguldott le a lépcsőn, és meglepődés suhant át az arcán, amikor megpillantotta a két fiút a konyhában. Koránt sem gondolta volna azt, hogy ébren lesznek, pláne nem azt, hogy unokaöccse neki is áll reggelit készíteni.

- Negyedóra múlva reggelizünk, addigra legyen kész a reggeli. Utána elmegyünk Dudleynak bevásárolni, szóval csak ketten maradtok itthon. Csak semmi mókázás, értve vagyok? – intézte szavait Harryhez. – Ha megtudom, repülsz innen – sziszegte, majd sietve elhagyta a földszintet.

- Pedig számíthatna rá, hogy a mókázás nem marad el. Csak te és én. Hülyék lennénk nem kihasználni az alkalmat – somolygott Draco.

- Draco! – kiáltott fel Harry kissé elvörösödve. – Nem arra a mókázásra gondolt! Hanem, hogy semmi varázslat, ne gyújtsuk fel a házat... Csak a szokásos.

- Oh – értette meg. – Azzal nem lesz gond. Talán – vigyorodott el.

- Draco!

- Potter.

Nem telt el tizenöt perc, az egész Dursley család levonult reggelizni. Dudleynak nem igazán fűlt foga a koránkeléshez, így morogva habzsolta magába a reggelijét. Petunia néni izgatottnak látszott, Vernon bácsi pedig olyan volt, mint máskor. Harry nyakába varrtak még pár elvégzendő házimunkát, míg hazaérnek, és százszor is megfenyegették, hogy komoly gondok lesznek, ha a házat nem olyan állapotban találjak, mint ahogy elhagyták. Persze ezt csak így burkoltan, mert Draco előtt nem igazán akarták szidni unokaöccsüket. Csak épp amennyire nem volt túl durva. Az étkezés után beültek a kocsiba, és elhajtottak a két varázslósrác legnagyobb boldogságára.

- És most – fordult Harry Dracohoz. – Mit szeretnél csinálni?

- Mintha nem tudnád, Potter – vigyorodott el. Felállt, majd a fiú elé lépett. Átkarolta a nyakát, és mélyen a szemébe nézett. – Iszok egy kávét, miközben leülök a tévé-doboz elé mugli sportot nézni.

- Na és mi lesz az úgy várt „mókázásoddal"?

- Ez az úgy várt mókázásom.

Harry értetlenül meredt rá.

- De hát... Az előbb...

- Mire gondoltál, Potter? – vigyorgott szemtelenül.

- Szórakozol velem, Draco Malfoy?!

- Igen. És élvezem minden egyes pillanatát.

A mardekáros egy elegáns mozdulattal megfordult, és lehuppant a kanapéra. Harry felsóhajtott. Még ha akart, akkor sem tudott volna mérges lenni rá. Draconak igaza van, már csak alig pár napjuk maradt, utána meg ki tudja mi lesz. Ki kell használnia az együtt töltött időt, amíg csak lehet.

-

qwq Sorry, már nagyon régen volt rész. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa ezt a kis szösszenetet ♥