Beköszöntött a július. A két fiú pedig egyre több időt töltött egymással (nem mintha lett volna más választásuk). Azon a késő délutáni napon mindketten a kertben voltak. Harry füvet nyírt, Draco pedig a napozóágyban egy kávékról szóló magazint olvasgatott (amit Harry vett neki egy mugli boltban), és ki nem találjátok; kávét ivott.

- Megint zuhannak a részvények – dünnyögte két korty között.

Harry, aki éppen leállította a fűnyírót, hogy eltakarítson az útból egy nagyobb faágat, meghallotta ezt és egy pillanatra megállt. Kérdőn nézett a szőkére.

- Egy kávés magazint olvasol.

- Tudom, de egyszer ki akartam próbálni, milyen érzés kimondani, miközben újságot olvasok.

Harry nem szólt semmit, inkább csendben folytatta a fűnyírást.

- A kávé függőséget és alváshiányt okozhat – olvasta fel hangosan Draco, bár Harry ezt már nem hallhatta a motor zúgásától. – Nem értem, miről beszélnek – kortyolt bele a bögrébe.

Tovább olvasgatott, míg Harry be nem fejezte a fűnyírást. Miután végzett fáradtan heveredett le a pázsitra, Draco mellé az árnyékba.

- Nézd, Potter, kitöltöttem ezt a tesztet, és az jött ki, hogy latte. Azt írja, hogy keményen dolgozom, és az irodában nem lehet lazsáláson rajta kapni. A szerelmi életemben gyengéd vagyok és romantikus. Értékelem, ha a párom nagy erőfeszítéseket tesz a kapcsolatunkért. Váó, Potter, tényleg ilyen lennék?

- Keményen dolgozó? Nézd, Malfoy, te másokat dolgoztatsz keményen, még egy irodában is, te lennél a főnök, aki másokat dolgoztat.

- De nem könnyű dolog főnökösködni sem. Szóval ez valamennyire igaz – lelkesedett.

Harry inkább ráhagyta, és folytatta.

- A szerelmi életedről meg nem igazán tudok nyilatkozni, de könnyen elképzelem rólad, hogy te vagy az, aki elvárja, hogy a másik tegyen érted valamit.

- Akkor ez a teszt nem is annyira rossz. Tiszta én vagyok! Potter, taníts meg lattét készíteni!

- Néha igazán fárasztó tudsz lenni – motyogta. – Sajnálom, de én sem tudom, hogyan kell lattét készíteni.

- Az újság sem írja. Hah, az apám hallani fog erről!

- Az apád?

- Igazad van. Az anyám hallani fog erről!

- Sajnálom – suttogta Harry.

- Mit sajnálsz, Potter? Tisztában vagyok vele, hogy az apám milyen alak. Időben sikerült felnyitnom a szemem... De attól még ő az apám. Valahogy... Nem vagyok képes teljes szívemből gyűlölni őt. Viszont nem értem, miért engem sajnálsz. Saját magadat kéne – itt elhallgatott. – Hisz neked csecsemő korod óta velük kellett élned... Nem is ismerted őket... A szüleidet.

Harry nem válaszolt azonnal.

- Tudod, akiket igazán szeretünk, és akik igazán szeretnek minket, azok örökké velünk vannak. Itt bent – helyezte a kezét a mellkasára. – Talán nem ismertem őket, és minden sokkal jobb lenne, ha ők még élnének, de... Velem vannak. És föntről vigyáznak rám. Aztán nem vagyok teljesen egyedül. Ott van Sirius, a keresztapám. A legjobb barátaim, Ron és Hermione, és a többiek a suliból. Dumbledore professzor, Lupin professzor, McGalagony professzor, Hagrid, Weasleyék... Ők valamilyen szinten már mind a családom. Legalábbis előbb vallom őket családomnak, mint Dursleyékat – nevetett halkan.

- Szerencsés vagy, Potter – szólalt meg Draco nem is olyan soká. – Téged mindenki szeret.

Harry nem bírta tovább, elnevette magát.

- Mondja ezt az egyik legnagyobb ellenségem? – terült el kacagva a füvön.

- Attól még, hogy valaki az ellenséged, lehet, hogy szeret – jött zavarba. Természetesen, Draco tisztában volt vele, hogy a kis túlélő nem egy észlény, ha a kapcsolatokról van szó, de ez a sötétség őt is meglepte.

- Ugyan, gondolj bele. Piton? Ki van zárva. Voldemort? Ha annyira szeretne, miért akarna megölni?

- Sikerült neki egyszer is? – húzta a száját Draco. – Ha annyira meg akarna ölni, már megtette volna.

- Jézusom – sokkolódott le Harry. – Voldemort a csodálóm lenne?

- Gratulálok, Potter, megint megfogtad a lényeget – sóhajtott.

- De nem, hallod, ennek még van is értelme! – ült fel. – Megpróbálja minden lépésemet nyomon követni, de mégsem öl meg! Egy őrült zaklató!

Draco szó nélkül állt fel, és indult el a kapu felé. Harry követte.

- Hova mész?

- Sétálok egyet. Szívok egy kis friss levegőt. Túl sok hülyeséget hallottam az elmúlt pár percben.

- Remélem, ehhez a saját hülyeségeidet is hozzávetted – lépett a mardekáros mellé, és együtt indultak el a járdán.

- Nem értem, miről beszélsz.

- Ahogy én sem, hogy te miről.

- Jó, mert én sem!

- Most már én sem – pislogott Harry értetlenül.

- Amúgy el szabad hagynod a házat ilyenkor?

- Hát, végeztem a fűnyírással. Nincs más dolgom. És Dudley is kint bandázik valahol a haverjaival.

- A kisdisznónak vannak haverjai? – fintorgott Draco.

- Neked is vannak.

- Kérlek, Potter, ne hasonlíts holmi muglik legaljadékához.

- Bocs. Tényleg. Csak... Tudod, régi rossz szokás. Nehezen múlik.

- Ez mit akar jelenteni? – kérdezett rá Draco, holott maga is nagyon jól tudta a választ. Pusztán Potter szájából szerette volna hallani az igazságot.

- Hát.... Régebben eléggé utáltuk egymást. De úgy érzem, mintha elkezdtünk volna jobban kijönni egymással. Nem hittem volna, hogy még élvezni is fogom, hogy, öhm, tudod, hogy itt vagy. Azt hittem, borzalmasabb lesz ez a pár hónap.

Egy üres játszótérhez értek, Harry arrafelé vette az irányt. Leült az egyik hintára, és zavartan kezdte el tanulmányozni a földet. Kisebb hezitálás után, Draco követte a példáját, és leült a másik hintára.

- Tudod, Potter, én is így érzek – szólalt meg. – Veled még Dursleyékat is elviselem. Elég nehezen, de valahogy sikerül.

- Fura ezt hallani a szádból.

- Ugyan miért?

- Mert... Azt hittem utálsz.

- Néha sokkal több minden rejtőzik a dolgok mögött, mint azt hinnéd – válaszolta ködösen.

- Malfoy. Nem is... Draco – nézett a fiúra. – A te gyűlöleted mögött mi rejtőzik?

A mardekáros meglepődött. Ajkait szólásra nyitotta, de meggondolta magát. Fejét elfordította, és csendben meredt az út túloldalán fekvő házra. Elhagyatott volt. Az ablaküveget kitörtét, az ajtó már nem is lógott a helyén, a falakat összefirkálták, a tetőcserepeket meg szép lassan elhordták. Az egyetlen szép ezen a házon az előtte épen marad pázsiton növő színes virágok voltak. Azok tették széppé az egészet.

- Úgysem értenéd, Potter – válaszolt végül.

- Most azt akarod mondani, hogy hülye vagyok és rossz a felfogóképességem? – háborodott föl a szemüveges. – Várj, tudod mit, inkább ne válaszolj – legyintett.

Draco elmosolyodott.

- Igen, szörnyen rossz a felfogóképességed. De azt, hogy hülye vagy, nem én mondtam – emelte maga elé a kezeit védekezően.

- Draco Malfoy – sziszegte Harry, de nyoma sem volt haragnak. A szemei jókedvűen csillogtak.

- Hé, az ott nem a kisdisznó? – mutatott Draco az utca egyik nem is olyan távoli pontjára. Harry hunyorgott, és valóban, a három fiú közül az egyik Dudley volt. Éppen galambokat dobáltak kövekkel.

- Nem értem, ez nekik miért szórakozás.

- Vicceljük meg őket kicsit – pattant fel a szőkehajú, és a pólója alól előhúzta a pálcáját.

- Hihetetlen, hogy mindig nálad van – csóválta a fejét Harry. – De nem, Malfoy, nem, nem varázsolhatsz!

- Nyugodj le, Potter, nem kell játszanod a jófiút, hallottam a különböző incidenseidről a muglik világában.

- Épp ezért mondom, Malfoy, hogy...

- Nézd csak – vigyorodott el, és suhintott egyet.

Dudley és csatlósai épp a járdán sétáltak el a romos ház előtt, azonban a két srácot nem vették észre. Harry csak azt látta, hogy hirtelen mind a hárman megbotlanak, és egymásra esnek. Halványan elmosolyodott.

- Oké, ezt megérdemelték. Azt hittem, valami drasztikusabbra készülsz.

- Drasztikusabbat szeretnél, Potter? – vigyorgott Malfoy. Megemelte a pálcáját, és elmormolta az orra alatt a szükséges varázsigét.

Látszólag semmi sem történt. Aztán hirtelen mindhárman sietősre vették a figurát, miután feltápászkodtak.

- Ez mi volt?

- Csak egy kis hashajtó varázslat – biccentett Draco elégedetten. – Pár óra alatt elmúlik a hatása.

Harry szája széles mosolyra húzódott.

- De Malfoy, ugye tudod, hogy ugyanazt a mosdót használjuk?

Draco először lesápadt, végül összefonta maga előtt a karjait.

- Akkor is megérte – motyogta a nemlétező bajusza alatt.

Harry nevetett.

Az este bagolyposta érkezett. Harry nagy lelkesedéssel engedte be a nagy sötét baglyot, aki letelepedett az ágyon már pizsamában ülő Draco mellé.

- Ez biztos Sirius lesz – mosolygott Harry, amint kinyitotta a levelet, és egy újabb vigyorral nyugtázta, hogy igaza volt, a levelet drágalátos keresztapja írta.

- És mit ír? – kérdezte Draco, próbálva nemleges hangszínt megütni, mintha annyira nem is érdekelné a levél tartalma. Valójában majd' meghalt a kíváncsiságtól.

- Azt írja, hogy a születésnapom éjjelén meglátogatnak Lupin professzorral – vigyorgott.

- Mik ők, a karácsonyi szellemek? – dünnyögte Draco. – Várj... Születésnap?

- Igen. Nem nagy szám. Öt nap múlva lesz.

Draco fejében megszólalt a vészharang. Harry kibaszott Potter születésnapja?! Azt sejtette, hogy nem tanévközben van a kis túlélő születésnapja, de ez a hír most sokként érte. Öt nap. Öt nap! És ő nem készült semmi ajándékkal, nem mintha akart volna, vagy valami, de azért...

- Tiszta sápadt vagy – jegyezte meg Harry.

- F-fogd be – motyogta, majd a tekintete megállapodott a mellette heverő baglyon. – Te meg mit bámulsz, hah? És mi ez az idétlen szivárványszínű kendő rajtad? Ki rak kendőt a baglyára?!

Draco kész volt, mint Hermione házi feladatja.

Harry nem is foglalkozott a bagollyal vitatkozó Malfoyjal. Bambán mosolygott maga elé. Alig várta már, hogy találkozhasson keresztapjával. A születésnapja sosem volt különleges számára, hisz Dursleyék sosem ünnepelték. Hagrid volt az első, akitől valaha kapott ajándékot a születésnapján, ami egy torta volt. Amióta a Roxfortba jár, a barátai mindig felköszöntik, de sajnos személyesen sosem tudják meglátogatni. De ezt Harry megérti, és már a jókívánságok, és az apró ajándékok is melegséggel töltik el a szívét.

Felállt, hogy elővegyen egy papírlapot, és egy pár soros választ firkantott Siriusnak. Majd az ágy felé fordult, hogy a bagollyal visszaküldethesse. A jelenet, ami a szeme elé tárult érdekes volt. Draco a fal felé fordulva ült karba tett kezekkel, duzzogva, a bagoly pedig ugyanúgy, háttal neki, és igencsak sértettnek látszott.

- Malfoy, mi történt? – kérdezte sóhajtva.

- Ő kezdte – mutatott az állatra, aki ezt hallatán felborzolta a tollait.

- Malfoy, ez csak egy bagoly – nyújtotta oda a válaszlevelet Harry, mire a madár a csőrébe kapta és sietve kirepült vele a nyitott ablakon.

- Megsértette a személyi jogaimat – szipogta.

Harry leült mellé.

- Figyelj, ami a délutánt illeti...

- Ne most, Potter, nem látod, hogy traumába kerültem egy szivárványszínű kendős bagoly miatt?!

- Borzasztó vagy – rázta a fejét a griffendéles. Máskor a pokolba kívánta volna a hisztis mardekárost, de most más volt. Megint más volt. Ahogy az elmúlt másfél hónapban. – Szerinted, ha visszamegyünk Roxfortba, minden olyan lesz, mint régen?

Draco lehajtotta a fejét.

- Talán.

- Akkor azt kívánom, ez a nyár bárcsak soha ne érne véget – állt fel, hogy lefeküdhessen a matracára. De előbb még becsukta az ablakot, és lekapcsolta a lámpát. – Jó éjt, Malfoy.

- Jó éjt, Potter – suttogta.

Az ő kívánsága is hasonló volt, mégis kicsit más. Bárcsak örökké Harryvel lehetne.