-Na és mit kell rólad tudni?- kérdeztem Klaudiát, miközben egy kihallt sikátorban sétáltunk.

-Rólam? Semmit.- rázta meg a fejét, mire elnevettem magam.

-Makacs kis vámpír vagy te.

-Nem, csak unalmas.- mikor kiértünk a mellékutcából, elémtárult az a hely, amitől mindig is óvva intettek.

Heaven utca 18.

Sosem értettem, egészen idáig.

Talán sosem hittem el, ezért nem is tudtam igazán látni.

De most már felnyílt a szemem.

Alvilági lények sokassága hemzsegett az utcán, mindenhonnan hegyes fogak és ijesztő arcok meredtek rám.

Kívülálló voltam.

-Vacsora?- nézett Klaudiára egy magas, telt lány, szeme tejfehér volt, bőre kávébarna, haja helyén pedig egy tucat fekete kígyó tekergett.

-Elnésszést a tesssztem faragatlan. Úgy értjük, hogy üdvvv itt nálunk, halandó.- sziszegte a legnagyobb kígyó, mire a lány rácsapott a fejére.

-Fogd be Pyke. Magamutogatóscsúszómászó. De amúgy csak vicceltem. Medi vagyok.- mosolygott rám, mire próbáltam nem elájulni és visszamosolyogni egyszerre.

Nem ment könnyen.

-Szia, Atilla.

-Rossz környékre keveredtél, kedves Atilla.- mondta kivillantva hófehér fogait.

-Gondolod?- néztem körbe behúzott nyakkal.

A hely valami fő alvilági utca lehetett, minden tele volt bódéárusokkal, éttermekkel és kocsmákkal.

Annyira más volt, annyira sötét és csábító.

A legközelebbi bódéban egy lány és egy fiú árultak különböző féle röviditalokat. A hagyományos fajták mellett volt egy extrább "csak saját felelősségre" kínálat is.

-Mégis mi az a "sárkánytűz"?- olvastam le hunyorogva az első nevet, mire az áruslány felém kapta sötét pillantását.

-Sárkánytűzben érlelt nektárbor. Ha egy kortyot is innál belőle, kiégetné a torkod.- mondta felvont szemöldökkel, nagy fekete szemeivel fenyegetően méregetve minket.

-Nem tudtam, hogy háziállatot is tartasz, Klaudia.- mondta unottan, mire a mellette álló fiú felnevetett. Feje tetején két hegyes fekete szarv éktelenkedett, nyelve hegyes volt, fogai pedig élesek.

-Nem hinném, hogy kérdeztelek, Jenna.- nézett a démonlányra Klaudia, majd arrébb is húzott a bódétól.

-Vigyázz magadra. Itt nem mindenki örül az idegeneknek.- suttogta, miközben átvágtunk a hömpölygö tömegen.

-Vagyis inkább az embereknek.

-Részletkérdés.- legyintett.

-Neked talán az. Nem téged akarnak élve felfalni.

-Senki sem fog megenni. Amíg velem vagy biztosan nem.- mondta, de inkább úgy hangzott, mintha magát hitegetné.

-Egy jóslást?- nézett ránk egy tengerkék szemű boszorkány, amikor elhaladtunk a "jövőolvasás 1000 ft /jóslás" tábla mellett.

A jóssátor volt a legnagyobb építmény az utcában.

Kérdőn Klaudiára néztem, mert nem tudtam, hogy ez egy csapda e, de ő csak mosolyogva pillantott rám, és egy aprót bólintott.

-Persze, miért ne.- vettem elő a pénztárcámat, de a boszorkány megrázta a fejét.

-Hagyd csak. A vendégem vagy halandó.

-Te nem jössz?- néztem Klaudiára, mikor a lány elindult befelé a sátorba.

-Aa.- rázta meg a fejét, majd egy cetlire mutatott, ami a sátor oldalára volt szögezve.

"Csak ki a jóslatot kapja, halja, s befogadja léphet be szerény kis hajlékomba. Mindenki másnak kívül tágasabb, tartsd tiszteletben a szabályokat"

-Rendben akkor...- vakartam meg az államat feszülten, és fogalmam sem volt, hogy most mi lesz.

-Itt várlak.- suttogta, én pedig beléptem a fekete, ponyvás építménybe.

Bent minta egy más világba csöppentem volna. A levegő jóval párásabb volt, és szinte minden szabad négyzetcentimétert varázsnövények foglaltak el.

És persze a rajtuk élő apró tündérekről se feledkezzünk meg.

-Foglalj helyet!- mutatott egy rozoga faszékre, ami középen volt elhelyezve egy asztallal és egy hatalmas szekrénnyel szemben.

Az asztalon csak egy ködös jósgömb állt, viszont a szekrény roskadásig meg volt pakolva különféle fura tárgyakkal.

A hagyományos (nyilván persze varázs) könyvek és tarottkártyapaklik mellett voltak még ott befőttesüvegbe zárt apró bogarak, fözethozzàvalók, de még egy üveg szemgolyó is.

-Nos Baukó Attila, Baukó Attila fia. Mit szeretnél tudni?- nézett rám a lány átható kék szemeivel, mintha egyenesen a lelkembe bámult volna.

-Ööö... múlt, jelen, jövő?- néztem rá kérdőn, mert fogalmam sem volt, hogy erre mi a helyes válasz.

-Rendben van.

-Nem kéne valami kártya vagy valami tea vagy a tenyerem meg ilyenek?- pillantottam rá kicsit félve, mire a belépésem óta először végre elmosolyodott.

-Most veszel részt először boszorkányjósláson?

-Tegnapig azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteztek. Már bocs.- mondtam kínosan elhúzva a számat.

-Így már világos. Nem kell semmit csinálnod. Telepata és empata vagyok. Csak figyelj.- mondta, majd szorosan lehúnyta a szemét.

Amikor legközelebb kinyitotta, az egész szeme kéken világított, pupillái teljesen eltűntek.

-Magányos voltál. Sosem értettek meg téged, és úgy érezted egyedül harcolsz. Sokszor fel akartad adni, sokszor igazságtalannak érezted a sorsod. A tehetséged elzárva maradt egy dobozban. Aztán békét találtál a zenében. Sosem akartál híres lenni, csak szeretted volna, ha megértenek. Valami újat akartál. Valami mást. Különlegesnek érzed magad. Most, hogy az álmaid valóra váltak, úgy érzed a határ a csillagos ég. De jól vigyázz. Mindennek ára van, Azahriah.- mondta túlvilági hangon, mire egész testemben megborzongtam.

-Megismertél valakit, aki miatt hatalmas döntést kell hoznod. A jövődet ködösnek látom, az utad a közeljövőben elágazáshoz vezet. Onnantól csak ürességet észlelek. Bárhogy is döntesz, valami akkor és ott véget fog érni. Nagy árat fogsz fizetni, talán a legnagyobbat.- fejezte be, a szeme pedig visszatért a normál állapotába.

-Meg fogok halni?- suttogtam elszorult torokkal.