Azahriah. Attila. Pule. Paulstreet. Pállfy. Baukó. Ati.

Youtuber. Dalszerző. Énekes.Gitáros. Influenszer. Véleményvezér.

Annyi jelzővel lehetne őt illentni. De nekem ő mindig az az ember marad, aki összetörte a lelkemet és a szívemet.

De a bosszú édes.

3 éve ismertem meg Atit. Csak 15 voltam, és akkor költöztem fel Pestre. Egy naív kislány, fiatal és buta. De végre azt éreztem, hogy élek. Egy buliban találkoztunk, és azonnal elcsavarta a fejemet.

Szomorú tekintet. Barna szemek. Göndör, sötét haj. Jó stílus. Inteligencia. Eszméletlen hang. Ki ne dőlne be neki?

Tudta, hogy amint megtisztel a a figyelével azonnal a lábai előtt fogok heverni.

Lélek nélkül született.

Mikor másnap reggel kinyittam a szememet és az ágyában találtam magam, bevallom boldog voltam. Egy híres ember lakásán felébreni olyan volt, mintha fontos lennék. Aztán meghallottam, ahogy suttogva telefonál a másik szobában.

-El tudnék futni a problémáim elől ha minden nap kurvákat basznék.- nevetett. Lekurvázott. És kinevetett. Neki ez csak egy játék. Egy újabb préda voltam. Egy trófea. Lehet, hogy még a nevemre se emlekszik.

Döntenem kellett.
Mivel a fölszinten lakott könnyen ki tudtam mászni az ablakon.

Nem néztem vissza. Nem akartam hallani, ahogy jópofizik velem. Nem érdekelt.

Azon a napon teljesen összetörtem. Csak egy kislány voltam, aki odaadta a szüzességét egy seggfejnek.

De azóta sok idő telt el. Felnőttem. Megtanultam kiben bízhatok.

Hetente járok tornázni, versenyszerüen lovagolok. A hajam sötétbarna, a hátam közepéig ér. Van pár tetkóm, szeretek kihívó lenni. Egyszóval kurva jól nézek ki.

És ebben nagyon nagy motivációt adott Ati: azt akartam, hogyha egyszer még találkozunk essen le az álla. Volt egy tervem. Most én leszek az, aki szívtelen. Most én fogom ripityára törni a lelkét.

Stílusosan ugyanabba a klubba mentem. Tudom, hogy néha itt is fel szoktak bukkanni. Kivárom. Türelmes vagyok. Ezt nem fogok elkapkodni.

A harmadik estén amikor ott ültem, végre szerencsével jártam.

Először Desh tetovált karja tűnt fel a tömegben. Mögötte
ott lépkedett Ati. Nagyon sokat változott. Még elkeseredettebnek tűnt, mint 3 éve.

-Vissza kéne térni arra, hogy szentre játszunk. Ugyanazokkal a kurvákkal kavarni már fárasztó.

-Ne mondj olyat amit megbánsz!-nevetett Desh. Ahogy közelebb értek a helyhez, ahol ültem sokkal jobban hallottam őket.

-Vissza a sárba huh? Ez a 27.-ik klubb amibe a héten bejöttünk.

-Ne panaszkodj már Ati! Gyere, igyunk valamit.- láttam rajta, hogy szomorú. Lehet, ha nem történt volna meg az ami megtörtént, még sajnálnám is. De így csak szánalmasnak tartottam.

Pont a mellettem lévő asztalhoz ültek le. Desh vidámnak tűnt, mosolygott a lányokra, flörtölt. De Ati... magába roskadva bámulta a poharát, mint akit éppen kínoznak. Nem értettem az egészet.

-Ma inkább a háttérben maradok. Valami nem hagy nyugodni. Valaki folyton az eszemben jár.- mondta ki hirtelen. Érdeklődve csusszantam közelebb. Egyáltalán nem volt bűntudatom, hogy hallgatóztam.

-Mi a bajod? Ne már haver. Nézz körül!-tárta szét a karját Desh.- Millió lány, féktelen rocksztár élet. Ki ne akarná ezt? Fejezd be a rinyálást.

-Jobb ha elbújok a függyonyök mögé. Jobb ha egyedül vagyok.-suttogta. Teljesen összezavarodtam. Ez nem az a nagyképű alak, akire emlékeztem. Ez egy megtört kisfiú.

-Ki bántott meg téged ennyire?-suttogtam magam elé. Már nem voltam olyan biztos a tervemben. Megigazítottam a fekete haspólómat, lejebb rángattam a kockás szoknyámat, és belekortyoltam a koktélomba. Az alatt a 3 év alatt amíg én acélosra edzettem a lelkemet, Ati teljesen kiszipolyozódott.

2 lány tűnt fel az asztaluk mellett. Nagyon részegek, és nagyon nagyon alulöltözöttek voltak.

-Úr isten, Desh és Azahriah! Ezt nem hiszem el!- visította az egyikük, majd szó szerint bepattant Ati ölébe. Elkerekedett szemmel figyeltem a reakcióját.

-Lassan a testel, kislány.-mondta unottam, majd egy mozdulatból arrébb lökte. A lány megilletődve huppant le a fotelbe, szorosan Ati mellé. Nem tehetek róla, de ezen felnyerítettem. A hangos zene elnyomta a nevetésemet, így szerencsére nem figyeltek fel rám.

-De én azt hittem...-kezdtett volna bambán magyarázkodni, de Ati közbevágott.
-Hogy flexelni fogok a nevemmel? Hogy kihasznállak? Ha ezt gondoltad, jobb lesz ha elmész, szivi. Rossz sráccal kezdtél.-nézett undorodva a szemébe. Teljesen elképedtem.

Ahogy a lányok is.

-Menjünk innen!-motyogták, majd lehajtott fejjel elsunnyogtak.

-Ez mi az isten volt?-nézett rá Desh felháborodottan. Szerintem ő nem bánta volna, ha maradnak.

-Mostabánan, amikor érzéseket és vibe-ot akarok találni mindig az a vége, hogy szomorú leszek. Szóval töltsd tele a poharam, aztán partyzzuk magunkat halálra!-sóhajtotta.

-Mond már el mi a bajod, ember. Sosem láttalak még ilyennek.

-Muszáj?-fintorodott el. Desh bólintott, majd várakozva nézett rá.

-Igazából, ez a hely hozta ezt ki belőlem. Már teljesen elfelejtettem az egészet. De ahogy ma beléptünk ide, minden emlék visszajött. Kb. 3 éve hazavittem innen egy lányt. Nagyon aranyos volt, kicsi és ártatlan. Tetszett. Akkoriban csak egyéjszakásaim voltak, de ő komolyan érdekelt. Reggel hamarabb ébredtem mint ő, és gondoltam meglepem. Kávét főztem, rántottát sütöttem. De mire visszaértem a szobámba a kajával, ő már nem volt ott. Azóta se hallottam felőle. Nem tudom, mi történt. És ahogy ez most beugrott rájöttem, hogy egy oltári nagy seggfej voltam akkoriban. Nem is csodálom, hogy elment szó nélkül. De nem akarok többé ilyen lenni. Azóta nem is vagyok. Megválltoztam. Miatta. Bárcsak elmondhatnám ezt neki!-temette az arcát a kezei közé.

Éreztem, hogy forróság önti el az arcom. Évekig egy olyan terhet cipeltem, ami egy félreértés volt.

Lehet, hogy nem is rólam beszélt a telefonba. A harag, és a szégyenérzet egy csapásra elmúlt.

Fáradtan dőltem hátra a széken. Közben végre valahára Desh is megszólalt.

-Sajnálom haver, ezt nem tudtam. Hogy hívták a csajt?

-Kiara. De nem tudom a másik nevét. Próbáltam megkeresni, de mint tű a szénakazalban... esélytelen.

Nem is sejtette, hogy mekkorát téved. Ott ültem, szinte karnyújtásnyira tőlük. De nem tudtam megmozdulni. Leblokkolt az agyam.

-Nem tudom, miért akartam eljátszani, hogy valaki más vagyok. Hogy nincsenek érzéseim. Elrejtettem őket. De Kiara valamit megmozgatott bennem. Emlékeztetett rá, hogy nem ilyen vagyok. És ezt sosem tudtam megköszönni neki.- hirtelen elhatározás volt. Nem is emlékszem mi játszódott le a fejemben. Felpattantam, és mire észbe kaptam már előttük álltam.

Láttam rajta, hogy felismert. Olyan ijedten nézett rám, hogy azt hittem, el fog ájulni. Persze Desh az egészből nem értett semmit, neki csak egy random csaj voltam, akiről azt feltételezte, hogy nyomulni fog.

-Igen?-mosolygott rám. De én csak Atit bámultam.

-Ezt nem hiszem el.-suttogta.

-Lemaradtam valamiről?-forgolódott a legjobb barátja értetlenül.

-Mindig okotat próbálok keresni, hogy miért élek a Földön... erre még senki nem találta meg a választ. De asszem most, elkezdtem hinni a sorsban.-nézett méllyen a szemembe.

-Szia Atilla.-suttogtam óvatosan. Nem tudtam mi mást mondhatnék.

-Szia, Kiara.- lehelte. A szemei csillogtak, és végre valahára eltűnt belőlük a szomorúság.

-Kiara? Hogy mi? Ne bassz ez most kajak?- értett meg Desh is mindent. Mosolyogva bólintottam.

-Bodor Kiara!-nyújottam felé a kezem.

-Minő kellemes meglepetés!-rázta meg, majd óvatosan Atira pillantott.

-Sétáljunk egyet!- mondta egy apró mosoly kiséretében, és elkapva a kezemet, elkezdett kifelé húzni a klubból. De egyáltalán nem bántam. Valami furcsa érzés költözött a mellkasomba.

-Úgy éreztem, hiába válltoztam meg, sose jutok ki ebből. A bűntudatom sosem múlik el. Azt hittem, hogy sosem látlak többé. Hogy meg fogsz maradni annak, aki helyre tett, de sosem tudom ezt megköszönni neki.-kezdett bele. Nem tett úgy, mint aki nem tudja, hogy valószínűleg végighallgattam mindent amit mondtak.

-De most itt vagyok.

-Amit még mindig alig hiszek el.

-Őszinte leszek veled... azt hittem csak kihasználtál. Egészen addig a pillanatig, amíg nem kezdtél el rólam beszélni, azon gondolkodtam, hogy hogy árhatnén neked.- vallottam be.

-És most mi a helyzet?-nézett rám bizakodva. Elnevettem magam.

-Fogalmam sincs.

-Úgy értem, ettől már nem lehetek csalódottabb. Az fizikai képtelenség lenne. 3 éve nem néztem rá más lányra.- úgy tűnik, nem csak bennem hagyott mély sebet az az éjszaka.

-Múltkor a városban mászkáltam. Úgy érezem mindenbe belefáradtam. Venni akarok egy házat a külvárosban.-mondta majd, megfogta a kezemet es maga felé fordított.

-Költözz velem össze.-  nézett könyörögve a szemembe. Elakadt a lélegzetem. Ha ma reggel valaki azt mondja nekem, hogy a nagy Azahriah, aki miatt hónapokig depressziós voltam, szinte térden állva fog esdekelni, hogy éljek vele, simán ráhívok egy psichiátert.

Szüksége volt rám. Tisztán láttam a tekintetében.

-Ati... nem is ismersz.- próbáltam kifogásokat keresni, de igazából a gyomrom szinte összeszükült az izgalomtól.

-Nem számít. Egyel több vagy kevesebb őrültség, nem mindegy? Ha három éve nem jövök rá miattad ki is vagyok valójában, most nem tartanék itt. Kérlek mondj igent. Valahol azt hallottam, hogy lakva ismered meg igazán az embert.-nevette el magát zavartan. Annyira édes volt, hogy muszáj volt megböknöm az arcát.

-Rendben van.-bólintottam. Őrültség volt? Naná.

Megbántam? Egy percig sem.