Dani

-Marics, te normális vagy?- néztem dühösen a legjobb barátomra. Nem hiszem el, hogy elmondta neki.

-Örülj, hogy nem mondtam többet.- felelte Peti szemforgatva.

-Én örüljek? Basszus, így is kurva gáz a helyzet.

-Mi lenne ha őszinte lennél vele?- kérdezte unottan, miközben felvette a boxkesztyűt amit Gigi ledobott.

-Kizárt.- ráztam meg a fejem.

Hogy mondod meg egy lánynak, aki utál, hogy ő jelenti számodra a világot? Mióta ismerem, bele vagyok esve.

Ő más. Különleges. Soha nem ismertem hozzá hasonlót. Könnyebb volt tartani a távolságot. Nem akartam csalódni. Minden lányban csalódtam eddig. Falakat húztam magam köré, és nem hagytam, hogy átlépje. Soha. Miatta lettem ilyen. Miatta nem fog meg már egy lány sem. Csak ő jár a fejemben.

-Haver, szedd már össze magad. Mióta megismerted szerelmes vagy bele. Azóta csajod sem volt.- mondta Peti komolyan, mire szomorúan elmosolyodtam.

Ugyan ki mondaná meg a nagy T Dannyról, hogy 5 éve még csak hozzá sem ért egy lányhoz, sem, mert mindig csak egy bizonyos vad, szőken jár az esze?

Ugyan már.

-Nem bír engem. Soha nem is fog.

-Basszus, jó okot adtál rá, hogy így legyen. Egy kedves szavad nem volt még hozzá.

-Ja, igyekeztem. De most sikerült elbasznod.- csaptam a vállára, majd felemeltem egy kisebb súlyt és elkezdtem edzeni.

Ki kell űznöm Gigit a gondolataimból.

És az életemből.

-Tudod Dani, nem azért vagy idióta mert félsz. Mindenki fél. A szerelem tele van csalódásokkal. De te meg sem próbálod. - mondta szomorúan, de én úgy tettem, mintha nem hallanám.

Idővel így lesz jobb. Talán.

Gigi

-Szóval ezért gyűlölöm.- fejeztem be hadonászva, majd hátradőlve kifújtam magam.

Az elmúlt másfél órában Ati jobb hallgatóságnak bizonyult, mint bárki akit eddig ismertem.

Talán még sem utálom az összes embert.

-Szóval azt mondta, hogy megdugna annak ellenére, hogy úgy viselkedett veled mint egy szarkupaccal?- foglalta össze, mire én bólintottam.

Egy másik életben talán többek is lehetnénk. De sosem mentem el rajta. És őszintén, már nem is akarok. Ezzel telt be a pohár.

-Ez tiszta sor, ha engem kérdezel. Tetszel neki.

-Ugyan.- nevettem fel.- Daninak minden tetszik ami új, csillogó, és nem kaphatja meg. Mint egy Ferrari.

-Szerintem itt kicsit többről van szó. Láttam, hogy nézett rád.

-Nem érdekel. Megkeserítette az elmúlt öt évem, aztán meg Marics benyögi, hogy megbaszna? Nem. Ezt nem. Most el kéne ájulnom?- morogtam összeszorított fogakkal.

Nem fért a fejembe ez az egész. Azt hiszi minden így működik? Ő mindent megkaphat, amit csak akar? Hát engem ugyan nem.

-Sosem állnék le vele. Ezek után meg főleg.- mondtam Atinak, majd beleittam a kávémba.

-És mással sem?- nézett rám elgondolkodva, mire belemosolyogtam a bögrémbe.

-Az attól függ.

Dani

El kéne neki mondanom? De minek? Nem mindegy már? Késő.

Teljesen reménytelen.

-Mi a baj?- jött oda hozzám egy csaj, de esküszöm már kettőt láttam belőle.

-Haggyál már.- mondtam akadozva, majd nagyot húztam a piámból.

-Nem kell durvulni. Tuti, hogy csaj van a dologban.- mondta mosolyogva. Meg sem hallotta, hogy bunkózom vele.

-De még milyen.- nevettem fel rekedted.

Gigi tökéletes volt. Izmos, sportos, gyönyörű arccal, es olyan seggel amit egész nap harapnék. Tüzes volt, nagyszájú és nagyon okos. Nem hogy az én esetem, de konkrétan úgy minden sráccé a földön.

Imádtam, mikor a Mariccsal hülyültek, vagy mikor láttam őt edzeni. Szerelmes voltam a mosolyába, a hangjába, a nevetésébe.

-Miért nem hívod fel? Egy ilyen fiúnak senki nem mond nemet.- mondta a lány bíztatóan.

-Hónapok óta nem láttam. Utoljára akkor beszéltünk, mikor a vadbarom haverom megmondta neki, hogy szívesen lefeküdnék vele.- mondtam egy grimasz kíséretében.

Marics jól elbaszott mindent. Gigi soha többet nem jött le edzeni. Tudtam, hogy engem kerül, és ez fájt a legjobban.

-Na és? Szereted nem? Legalább adj egy esélyt magadnak.

-Szeretem.- mondtam ki életemben először, és ez úgy szívenütött mint még soha semmi.

-Akkor hajrá!- veregette meg a vállamat, én pedig hálásan pillantottam rá.

Gigi

-Ki az isten hív ilyenkor?- nézett rám álmosan Ati, kezei még mindig a derekamon pihentek.

-Nem tudom.- tápászkodtam fel, hogy elinduljak a telefonomért.

-Nyomd ki és gyere vissza mellém.- mondta kábán majd átfordult a másik oldalra, és már aludt is tovább.

Mosolyogva néztem a fiút, aki már a világot jelentette nekem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megismerek valakit, aki ilyen hatással lesz rám, de most itt vagyunk. Másra nincs már szükségem.

Mikor megláttam ki hív, azonnal lehervadt az arcomról a mosoly.

-Mit akarsz?- szóltam bele feszülten.

Dani

-Lejönnél? Itt vagyok. Asszem a lakásod előtt, de nem tenném rá a nyakamat.- mondtam, de szinte allig álltam a lábamon. A fátadtság és a pia megtette a hatását. Teljesen kész voltam, de csak arra vártam, hogy meghallgasson.

-Te normális vagy? Hajnali 3 óra van. Mit keresel itt? Jézusom. Várj, mindjárt megyek. Agyrém.- rakta le fújtatva, én pedig nekidőltem a ház falának, es rágyújtottam.

Fogalmam sem volt róla, hogy mit fogok mondani.

Kb. a cigim felénél jártam, mikor zörögve kinyílt a bejárati ajtó.

Gigi kócos hajjal, es rózaszín papucsban lépett ki az épületből, de még így is ő volt a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam.

-Megválltoztál.- mondtam, mert mikor ránéztem, valami más volt. Csak nem tudtam, hogy mi.

-Sok minden történt.- húzta össze magán dideregve a kabátját.

-Már nem vagy olyan dühös.- nevettem fel.

Mindig ámulatba ejtett a lobbanékonysága. Ha ezt fél évvel ezelőtt csináltam volna meg vele, biztos, hogy megöl. Most pedig itt áll előttem, és csendben vár. Tényleg sok minden változott.

-Mit akarsz Dani?- nézett rám nagy kék szemeivel, én pedig nyeltem egy nagyot.

-Iszom, hogy segítsen, de nem múlik így sem. Te voltál a kincsem, de már semmim nincsen.- mondtam suttogva. -Szeretlek, Georgina. Mindig is ezt éreztem. Sajnálom ha bántottalak. De nem bírom már tovább. Nem bírok úgy ki még egy napot, hogy mem vagy mellettem. Ahová mindig is tartozál. Tudom, hogy te is érzed.- láttam, hogy könnyes lesz a tekintete.

-Ha fél évvel ezelőtt mondtad volna ezt nekem, lehet, hogy tudtam volna vele mit kezdeni. Gyűlöltelek, ami szinte már ugyan az mintha szerettelek volna. Sokszor gondoltam ránk. Tudtam, hogy van valami köztünk. Olyan erős érzelmeim voltak irántad, hogy engem is megijesztett. Düh és harag. Ez volt bennem. De már bekére leltem. Sajnálom, de elkéstél.

-Sose mond, hogy soha. Még nem késő. Helyrehozhatom a hibámiat. Csak engedned kell, Gigi.- fogtam meg a kezét. Bíztam benne. Tudtam, hogy minden rendben jön. A remény úgy járta át a testem mint valami drog.

-Nem, Dani. Nekünk már nincs közös jövőnk. Talán soha nem is volt. Nem tudjuk meg. Már nem.

-Miért?- suttogtam bele az éjszakába.
És akkor széthúzta a kabátját, én pedig megértettem mindent. Tényleg más volt.

Ragyogott, mert egy kis ember növekedett benne. Kábultan néztem a dudorodó kismama pocakját, és minden erő elhagyta a testemet.

-Már nem vagyok magányos. Már nem érzek haragot. Megtaláltam azt az embert, akivel együtt tervezhetjük a jövőnket. Sajnálom.- mondta megint, és megszorította a kezemet.

Nem volt mit mondanom. És a remény tovatűnt a sötét éjszakában.

Némán figyeltem, ahogy belép a kapun, de valami nem hagyott nyugodni.

-Ati az?- kérdeztem, mire még utoljára visszaforult felém. Szomorú mosolya elárult mindent.

-Jóéjt, Dani.

-Neked is.- motyogtam, de már nem hallotta.

Elment. Olyan végszóval lépett ki az életemből, ami millió darabra törte a szívem.

Nem tudom meddig álltam ott, vagy hány cigit szívtam el aznap este.

A hajnal első sugaraival estem be a lakásomba. Nem is gondoltam már semmire. Mindenem üres volt. Az agyam, a lelkem. És a szívem.

Szívtelen lettem.