-Én... azt sem tudom hol kezdjem. Leülnél?-nézett rám idegesen. Bólintottam, majd habozva helyet foglaltam mellette. Barna szemeivel az arcomat tanulmányozta, majd mikor meglátta, hogy figyelem zavartan elkapta a fejét.

-Az elmúlt pár hétben kicsúszott a lábam alól a talaj.- kezdett bele a mesélésbe, én pedig visszafolytott lélegzettel hallgattam.- Azon az estén... sőtt az elmúlt hónapokban úgy éreztem semmi sem állíthat meg. Az egész világ az enyém volt. Teltházas koncertek, milliós nézettségek... és lányok. Lányok minden mennyiségben. Szandi is közéjük tartozott. Szexi és bármit megtenne, hogy a közelemben maradhasson. Úgy értem konkrétan BÁRMIT. Tudom, hogy egy bunkó fasz voltam. Mikor megláttalak azon az estén, már akkor valami más volt. Nem tudtam mit hallottál, csak azt láttam, hogy olyan csalódottság van a szemeidben, amire még most is tisztán emlékszek. Nem értettem, de nem is érdekelt. Az sem édekelt, hogy Desh 10 percig üvöltött velem. Leszartam. Te csak egy kis csaj voltál a szememben, aki megsértődött. Hiszem nem is tettem semmi rosszat. Aztán másnap megjelent a cikk. Először csak nevettem. Most komolyan ennyi? Ez volt a baj? Nevetségesnek tartottam. Mondtam is a többieknek, hogy ez tiszta ciki. Aztán szépen sorban kezdtem mindenkit elveszteni magam mellől. A barátaimat, akik a cikk előtt is tudták, hogy seggfej lettem, de így kimondva mindenkiben tudatosult. Nem hívtak sehová. Nem utáltak, csak egyszerűen nem akartak velem lógni. Sem pedig a kirakatbarátnőmmel. Aztán a rajongóim... egy csomó üzenetet kaptam, hogy nem ezt várták tőlem. Vagy 10000 ember kikövetett instán. Ekkor már dühös voltam. Rád. Hidd el ha akkor a szemem elé kerülsz, biztos, hogy hatalmas balhé lett volna belőle. De ahogy teltek a hetek, és az élet visszatért a normális kerékvágásga, a dühöm is csillapodott. Egy valami nem válltozott csak meg: az üresség. Láttam, hogy mindenki veled lóg. Posztolnak, sztoriznak veled... hallottam
mikor Manuel azt mondta Desh-nek, hogy egy ilyen csajt kihagyni szinte már bűn. És megint felment bennem a pumpa: már mégis mitől lennél olyan különleges? A barátaim imádnak, az én fejem meg le van szarva. Elárulva éreztem magam. Aztán rád kerestem. Először instán. És rá kellett jönnöm, már akkor, hogy bizony nem vagy egy átlagos lány. Semmi filter, semmi kitolt segg. Csak úgy természetesen szép. Ekkor már baromira érdekeltél, de nem csak a kinézeted. Egy éjjel sokáig fent maradtam és csak a cikkeidet olvastam. És rájöttem, hogy egy barom vagyok. Minden írásodból sugárzott, hogy mennyire inteligens és tehetséges vagy. És akkor találtam rá. Az volt az a pont, mikor már nem rád voltam dühös, és nem is a többiekre, hanem magamra. Az l'm worse albumkritikád teljesen levett a lámabról. Ez az egyetlen írás ami szakmailag korrekt, és látszik belőle, hogy nem csupán hallgattad a dalokat, hanem át is élted őket. Mikor elolvastam, egyből tudtam, hogy meg foglak keresni. Lehet, hogy egy fasz vagyok, de mindenki hibázik néha. Őszintén sajnálom. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani, Anna.- a majdnem 10 perces vallomás után, allig mertem rá nézni.

A könnyeim vegigcsorogtak az arcomon, és döbbentem jöttem rá, hogy emiatt a srác miatt folyton sírok. Ami kurva nagy dolog, mert én sosem sírok. De Ati valami olyan hoz ki belőlem, ami nagyon méllyen el van temetve.

-Hű. Akkor te is sokat agyaltál rajtam.- mondtam ki bénán. Mert az egy dolog, hogy ő állandóan ott volt a fejemben, a nap minden egyes percében. De ezek szerint én is az övében.

-Ja, mondhatjuk. Néha a kusza gondolataimat szüneteltettem egy kis alvással, hogy aztán reggel megint te legyél az első, aki az eszembe jut.- mosolygott rám óvatosan.

-Figyi... eddig sem haragudtam rád. Már. Persze ne érts félre, baromi pipa voltam. De ezek után, képtelen lennék. Ebben én is hibás vagyok.- suttogtam. Tudtam, hogy kerülik őt a többiek, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a helyzet.

-Óó, hallottam, hogy kedves vagy, de ezt ne. Ne hibáztasd magad. Ez csak az en saram. Kész vagyok elvinni a balhét.- sóhajtotta, majd óvatosan megfogta a kezemet.

Beleremegten az érintésébe.

-Szeretném megmutatni, hogy nem az a srác vagyok, akinek gondolsz. Szeretnék egy esélyt kapni.- mondta méllyen a szemembe nézve.

Értetlenül megráztam a fejem.

-Mondtam, hogy nem haragszok. Felejtsük el. Mindenkinek jobb lesz, ha barátok leszünk. Legalább te is visszakaphatod őket.- mosolyogtam.

-Nem érted. Nem a barátságodat kérem. Szeretnélek megismerni, mert amit eddig láttam belőled, az felműlmúl mindent amit egy lánytól valaha is reméltem. Szeretném, ha eljönnél velem egy randira.

Na jó. Az agyam nem bírta feldolgozni ezt az újkeletű információt. Olyan nem csak a mesében létezik, hogy valakit lealázol, aztán meg randira hív? Mi ez valami béna romkom? Hol van Ryan Gosling? Mi a fasz.

-Te hülye vagy.- néztem rá kimeredt szemekkel. Valahol nagyon méllyen, a 15 éves kislány aki valaha voltam, most sikítva fejbever, és azt ordibálja: "Hallgass, életed szerelme randira hív!", de nem foglalkoztam vele. Az a lány felnőtt, és válaszokat akart kapni.

-Nem. Eddig voltam az. És ha megcsináltuk volna az interjút, már akkor beléd estem volna. Mint kb. most a fél haveri tátsaságom. Bocs, hogy lemaradtam.- nevetett fel édesen, és talám egy picit szomorúan.

"Manuel pont ezt mondta." Villant át az agyamon, de gyorsan elhesegettem a gondolatot.

-Senki nincs belém zúgva. Te sem vagy. Fejezd be. Ez valami kitekert Stokholm szindróma?- nevettem fel idegesen. Nem akartam azzal foglalkozni, amit mondott. Nem bírtam. Ez nekem sok volt.

-Anna... mitől félsz?- nézett rám mindenttudóan. És telibe talált. Egyszer már földbe tiporta a művészi önbecsülésem. Nem kapja meg a szívemet is.

-Semmitől. Mennem kell.- álltam fel hirtelen. Vissza kellett jutnom.

-Megadod a számod?- kiáltott utánnam ketségbeesetten.

-Kérd el Deshtől. Majd dumálunk. Meg ilyesmi.- a végét már csak magamnak motyogtam, majd szinte futólépésben estem be az ajtón.

Miközben a liftet vártam, próbálltam nem gondolkozni. Nem akartam, hogy felrobbanjon az agyam. Aztán kaptam együzenetet. Ott és akkor semmire nem vágytam jobban, minthogy valami elterelje a figyelmemet, így pillanatok alatt feloldottam a telefonom.

Hogy én milyen kis naív picsa vagyok.

Telegdi Dániel: Sokáig jársz, te lány. 🤔Minden rendben? Figyi, ezt nem akartam a többiek előtt, de mit szólnál egy vacsihoz? Csak, hogy tisztázzuk, randi vacsi. Nem sima. Baromira tetszel Anna. Sosem randizok, de veled szeretnék. Majd ha felérsz megbeszélhetjük.😄❤️

-Najó. Nem. Nem. NEM NEM NEM NEM NEM.- idegbetegen kezdtem el nyomkodni a fölszint gombot. Biztos, hogy nem megyek oda vissza.

-Mi a fasz történik az életemmel?- suttogtam lehúnyt szemekkel.

Előkaptam a mobilom és gondolkodás nélkül tárcsáztam.

-Szia A...- kezdte, de rémültem félbeszakítottam.

-KI NE MOND A NEVEM.

-A...Nya. Sziaaa Anya. Mizu?- kezdett csevegni Manuel, mire megkönnyebbülten lerogytam a lift mellé.

-Egyedül vagy?

-Ez egy buli, anya. Akkor sem vagyok egyedül ha wc-re megyek.

-Segítened kell.- suttogtam.

-Mi történt?- hallottam a hangjában az aggodalmat.

-Te meg kivel beszélsz?- Dannit hallván görcsbe rándult a gyomrom. Meg fogok halni.

-Anyámmal.- vágta rá azonnal.

-Ilyenkor??

-Most mé. Anyám szeret.

-Ja meg büszke is. Na mindegy. Ha hallasz valamit Annáról szólj.

-Oké tesó. Na anya, itt vagyok. Mi a para? Megijesztesz.

-Nem tudsz kilógni valahogy? Kellenél.

-Észre fogják venni, ha eltűnök. Meg amúgy is mindenki téged keres. Aggódnak.

-Jól vagyok. De biztos, hogy nem megyek oda vissza.

-Na jó. Megoldom. Várj meg. 5 perc.- rakta le a telefont, én pedig fejben kezdtem számolni a másodperceket.

Kb. 4 és fél percnél jártam, mikor Manuel kilépett a liftből egy nagyon nagyon kivágott ruhát viselő lánnyal. Látszott rajta, hogy tök részeg, vihogva kapaszkodott a fiú vállába.

-Hé szivi, fent hagytam a sálamat. Visszamennél érte?- nézett rá pimaszul, mire a lány elviprulva még nagyobb vihogásba kezdett.

-Persze. Várj meg.- búgta csábosan, majd visszasietett a lifthez.

-Ez ki volt?- néztem rá pislogas nélkül.

-Passz. Elkaptam az első csajt és megkérdeztem volna e kedve lelépni, hogy kettesben lehessünk.

-És volt?- nevettem fel.

-Szerinted? Manuel vagyok. A többiek mikor látták, hogy lánnyal megyek, nem szóltak semmit. Probléma megoldva. Na húzzunk mielőtt visszajön. A hideg ráz tőle. Azt hittem le fog rókázni.- fintorgott, majd megragadta a kezem, és kiléptünk a hideg éjszakába.

-Na mit kutyultál már megint össze? Miért nem akartál visszajönni?- kérdezte szórakozottan.

-Dani randira hívott.- mondtam ki, miközben belöktem az ajtót az egyik kis kocsmában, ami a közelben volt. Muszáj volt úgy beszélgetnem valakivel, aki megért, hogy közben nem fagy szét a seggem.

-Várható volt.- bólintott, miközben helyet foglaltunk a bárpult mellett. A pultos mosolyogva felvette a rendelésünket (Jack-kóla és citromosvíz) én pedig a szám szélét rágva figyeltem Manuelt.

-És Ati is.

-Mi Ati is?- kérdezte, szemét le sem véve az egyik pultoslányról, akit khm bő adottságokkal áldott meg a sors.

-Figyelnél rám? Ez fontos. Istenem.- temettem a kezeim közé az arcom. Fiúk.- Hé!- kiáltottam oda a pultos csajnak. Mosolyogva felénk (na jó, inkább Manuel felé) fordult.- Kéne a számod. Írd fel egy szalvétára. Kösz. Majd felhív.- mondtam unottan, mire Manuel megrökönyödve nézett rám, a csaj pedig vigyorogva elment tollat keresni.

-Te normális vagy?- kérdezte eltátott szájjal.

-Nem figyeltél.- vontam meg a vállam.

-Jó. Most már figyelek. Egyébként köszi. Na mi van Atival?- tért vissza a problémámhoz nagylelkűen.

-Ati is randira hívott.

-Mivan?! Jézusom Anna. Mi ez a szappanopera? Te jó isten.- na most már nem nagyon érdekelte a cetli, amit a pultos lány eléje csúsztatott, rajta a számával.

-Most mi a szart csináljak?- tártam szét a karom.