19:11 óra. 

*Lauren szemszöge.* 

Ez a vacsora volt talán, az évszázad legnehezebb vacsorája! Ugyanúgy megjátszani azt, hogy minden a legnagyobb rendben, és ugyanúgy mosolyogni Harry oldalán. Hihetetlenül nehezemre esett, legszívesebben a cuccaimat összepakolva, elmentem volna valahova messze de végleg! Mindennél távolabb tőle, és a gondoktól! 
Tekintemet a velem szemben ülő Zayn-re vezettem, mert éreztem hogy nézett. Íriszei azt sugallták hogy tartsak ki, amíg végre elmegyünk innen. 

-Ó majdnem elfelejtettem!- Szólalt fel Kate. -Lenne egy kérdésünk!- Pillantott mosolyogva Jack-re, majd pedig vissza Zayn-re, és a mellette ülő Susan-ra. -Mit szólnátok hozzá, ha holnap elmennénk kirándulni, a városon kívülre? A barátaitok is jöhetnének, ha lenne kedvük hozzá!-

-Miért ne? Akkor már inkább egyből sátorozzunk..- Gúnyolódott Susan, közben túrta a tányérján lévő ételt. 

-Susan!- Szólt rá az apja. 

-Nem is rossz ötlet!- Lelkesedett fel Kate, és rá nézett Jack-re, én pedig majdnem megfulladtam a borsótól. 
Na már csak az kellene! 

-De Kate!- Nézett a volt nejére. 

-Csak pár napról lenne szó Jack!- Nézett rá szép szemekkel. 

-Szerintem nem rossz ötlet!- Szólt közbe Zayn, majd pedig rám pillantott, egy halvány mosollyal az arcán. 

-Szerintem sem rossz!- Jegyezte meg Jeffrey, Elina pedig helyeselve bólogatott. 

-Apu! Mondd hogy nem megyünk!- Hajolt előre Susan, hogy rá lásson az apjára.
Igen Mr. Baker! Mondja azt, hogy nem megyünk! 

-Hát..- Váltogatta rajtuk a tekintetét. -Jó legyen, de tényleg csak pár nap legyen!- Mosolygott. 
A fenébe! 

-Felőlem azt talál ki ez a nő, amit csak akar! Akkor sem hoz helyre több mint 25 évet.- Kelt ki magából Su, és felállt az asztaltól. 

-Susan! Anyád csak jót akar!- Szólt rá az apja. 

-Nem is az a cél, hogy helyre hozzam!- Vágott vissza Kate. -Csak szeretnék kicsit könnyíteni mindenki terhén! Most hogy volt lehetőségem megismerni a barátaitokat is, látom hogy milyen jó emberek! Ez mellett pedig látom azt is, hogy mekkora feszültség alakult ki néhányotok között. Ezt talán kicsit helyre lehetne hozni, egy kis együttléttel! Elvégre még úgy sem voltatok a városon kívül, nem láttátok hogy milyen szépek, és romantikusak Virginia túra ösvényei!- Pillantott ránk Harry-vel. 
Persze! Ide csak is "romantika kell.." Szerintem ide inkább egy doboz Xanax kellene! 

-Na ide figyelj Kate!- Fordult felé Susan. -Az én anyám meghalt! Te soha nem leszel az anyám! Soha nem léphetsz a helyébe! Én nem megyek veletek!- Darálta mélyről jövő gondolatait, végül elhagyta a helyiséget. 

-Susan!- Kiabált utána az apja, és felállt. 

-Hagyd csak Jack, beszélek vele!- Nyugtatta Jeffrey, majd ő is element. 

-Akkor is megyünk, és kész!- Szigorított be Mr. Baker. -Most pedig folytassuk a vacsorát!- 
Legszívesebben én is felmennék Susan után, de lehet hogy jobb, ha inkább most nem szólok bele. 

*Susan szemszöge.*

-Ezt nem hiszem el!- Hihetetlenül dühösen rontottam be a szobámba, és be akartam magam mögött vágni az ajtót, de Jeffrey megakadályozta. -Hagyj most magamra Jeff- Két kézzel túrtam bele fürtjeimbe. 

-Figyelj Kislány! Ezzel a viselkedéssel, nem mész semmire! Hidd el hogy jobban tudsz ártani Kate-nek, ha semmibe veszed őt!- Lépkedett felém. 

-Jeffrey, én nem akarok senkinek sem ártani! Egyszerűen azt akarom, hogy vége legyen már a Clark ügynek, és elmehessünk innen!- Leültem az ágyra. -Elegem van már a sírásból! Nem akarok már sírni!- Legördült könnyem, ő pedig leült mellém. -Elegem van már érted?- Remegő hangon kérdeztem, és ránéztem. Annyira nem akartam, de mégis elsírtam magam.
Nem szólt semmit, csak ölelésébe vont. -El akarok innen menni Jeff!- 

-Majd elmegyünk!- Suttogta. 

[...] 

Azt sem tudom hogy mennyi ideig ültünk így, mire sikerült megnyugodnom. Csak némán simogatta a hátamat, én pedig szipogtam.

-De legalább már tudom, hogy melyik a te szobád!- Törte meg a csendet a megjegyzésével, amin meglepődtem, és gyengén elnevettem magam. 

22:21 óra. 

*Lauren szemszöge.*

Fürkésztem a félhomályba burkolózott szobámat, a némaság társaságában. Közben csak a történtekre bírtam gondolni! 
Amikor behunyom a szemeimet, a fájdalmat látom az arcán. Tudom hogy megérdemelte, de akkor mégis miért van bűntudatom? Talán elmúlik valaha? Miért kell ezt éreznem? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy miért kell szeretnem őt? 

*Harry szemszöge.*

Ledobtam a törölközőt, az iróasztalnak a székére, és lekapcsoltam a villanyt. Leültem az ágy szélére, közben csak magam előtt látom az arcát. A könnyeit, amiket miattam hullajtott! 
Ha belegondolok hogy miken mentünk eddig keresztül, mit éreztünk egymás iránt, és mit megtettünk mindazokért a percekért amiket együtt töltöttünk, el fog a keserűség. 
Nincs mentségem a bűneimre, bár lehetne. Talán nem fájna ennyire! 
De ha arra gondolok hogy visszaszerezhetem őt, teljen bármennyi időbe, én harcolni fogok érte! 

*Zayn szemszöge.* 

Ha lehozhatnám a csillagokat, ha örök halhatatlanságot adhatnék, ha tehetnék bármit is érte, én akkor is csak másod dobos lehetnék. Mindegy hogy mennyire szeretem! Mindegy hogy mit mondok vagy teszek, ő soha nem fog úgy szeretni, ahogy én őt! 
Tudom hogy mit tettem ellene, és hogy miket érte! Örök életemen át gyónhatnám bűneim, lehetnék az árnyékában hogy vigyázzak rá. Lehetnék az, ki este betakarja őt, és az is aki örökké csak nézi őt, mikor álmodik! De az álmában sohasem én lennék! Ő sohasem nézne rám úgy, ahogy rá!  

Így hát nem tudok mást tenni, mint hogy vele maradok amíg szüksége van rám! Utána pedig elengedtem őt! 
De egy dolgot már biztosan tudok, és nem vacilálnék ha valki feltenné a kérdést. 
Mi lenne az utolsó szavad?

-Szeretem!- Sóhajtottam. 

6:34 óra. 

*Lauren szemszöge.*

-Csak halkan!- Tátogta Elina, én pedig bólintottam vigyorogva. Némán benyítottunk Susan szobájába, és láttuk hogy még aludt, azonban oda sompojogtunk az ágyához, majd ráugrottunk. 

-Ébresztő!- Kiabáltuk egyszerre, azonban meglepődtünk, amikor valami keményre ugrottunk. Susan visítását, egy mély hang is követte, és amint felült a lány, elénk tárult Jeffrey, mi pedig sikítva levágódtunk az ágyról Elina-val. 

Hála a kiabálásnak, hirtelen berontott a szobába, Zayn és Harry is, egy baseball ütővel, és egy seprűvel. Legyökereztek a látványtól, mi pedig fetrengtünk a földön a röhögéstő. 
Senki sem értette, hogy Jeff mit kevert Susan szobájában, de azok az arcok, megfizethetetlenül viccesek voltak! 

-Akarom én ezt érteni?- Kérdezte Harry, ledöbbenve. 

-Szerintem nem!- Vágta rá Zayn, szintén nagyra nyílt szemekkel. -Szerintem menjünk!-

-Oké!- Helyeselt a seprűs srác, és elhagyták a helyiséget, mi pedig felálltunk válaszra váró szemeket meresztve. 

-Most mi van?- Húzta össze magát, a kócos Susan. -Csak itt aludt! Nem volt semmi!- Zavarba jött, Jeff pedig még mindig furán és ijedten nézett ránk. 

-Semmi!- Vágtuk rá egyszerre kuncogva, és kimentünk a szobaból, áttérve az enyémbe. 

*Susan szemszöge.*

-Már azt hittem, hogy kitört a harmadik világháború!- Mondta majd felült. -Kezdek félni a barátnőidtől!- Nevetett. -Rég nem vetette rám magát így senki, pláne nem két csaj!-

-Oké! Köszi az infót!- Megforgattam a szemeimet. 

*Lauren szemszöge.*

-Szerinted volt valami köztük?- Tettem fel a kérdést, miközben hajtogattam a ruháimat, a bőröndömbe. Erre pedig elnevette magát, az ágyamon fekvő nővérem. 

-Vicces! Tegnap is ez a kérdés állt fenn!- 

-Nem mondod?- Lepődtem meg. 

-De! Csak akkor Susan ébredt Jeffrey-nél.-

-Ez hajmeresztő! És én erről eddig miért nem tudtam?- Abba hagytam a hajtogatást, amíg válaszra vártam. 

-Hát életem, sok minden volt tegnap, amiről nem tudsz!- Adott egy semmitmondó választ. 

-Köszi!- Megforgattam szemeimet. -Egyébként lenne hozzád egy kérdésem!- Ismét megálltak kezeim. 

-Igen?- Könyökeire támaszkodott. 

-Te nem érzel semmit sem Zayn iránt?- Kíváncsian pislogtam rá. 

-Mi? Hogy én?- Grimaszolt zavartan. -Hagyjál!- Nevetett, és vissza dőlt a hátára. 
Egy kicsit gyanús! De lehet hogy csak én látom bele?