*Susan szemszöge.*

A hallottak után, olyan magas szintű döbbenet uralt el, hogy kiakadna tőle a legstrapabiróbb mérő is!

-Én azt hiszem, hogy most magatokra hagylak titeket!- Törte meg a kínos csendet Elina, majd felment az emeletre.
Egy darabig még némán néztünk egymásra Jeffrey-el, azonban feltettem a kérdést, amit ilyenkor szokás.

-Mióta érzel így?- Néztem zavart tekintetébe.

-Már egy ideje!- Adta válaszul, azonban elpillantott szemeimből.

-Értem!- Sóhajtottam.

-Figyelj Susan!- Megköszörülte torkát, és lassan felém vette az irányt. -De nem szeretném, ha ez tönkre tenné, a mi barátságunkat!- Vállamra tette az egyik kezét. -Nem szeretnék elveszíteni, még egy ivócimborát!- Vett egy mély levegőt. -Én el tudok tekinteni az érzéseim felől, persze ha neked is sikerül az enyémről!- Váltogatta tekintetét, íriszeimbe. -Nos?-

-Jeffrey!- Sóhajtottam, végül egy szerény gyenge mosoly kúszott arcomra. -Rendben!- Feleltem.
Nem tudom hogy ez az érdekes vallomása, miképp fog változni az összképen, de jobban belegondolva, én sem szeretném elveszíteni a barátságát, még ha egy kicsit furcsa is lesz ezek után!

-Nagyszerű!- Mosolygott. -Egy italt?-

-Hát!- Riadtam meg egy kicsit.

-Csak vicceltem!- Nevetett. -Inkább együnk valamit, gyere!- Biccentett fejével, az étkező felé.

-Jól van!- Mosolyogtam.

*Lauren szemszöge.*

-Mit akarsz?- Kérdezte Zayn, én pedig kiakartam kerülni Harry-t, azonban ő felrakta a kezét az ajtófélfára, és rám nézett.

-Ne menj el!- Szólt rám. -Beszélnünk kell Zayn!- Nyögte be akaratát.

-Miről?- Karba fonta kezeit.

-Szerintem én inkább mégis megyek!- Szóltam közben, azonban Harry nem engedett ki. -Állj félre!-

-Ez téged is érint!- Pillantott le rám.

-Bökd már ki!- Feszengett Zayn.

-Azt akarom, hogy ne közeledj tovább Lauren-hez!- Közölte, én pedig ledöbbentem, bár ezzel nem voltam egyedül.

-Ez mégis mit akar jelenteni Harry?- Vonta kérdőre Zayn, majd oda sétált hozzám, és a derekamra simította a kezét.

-Azt hogy!- Nyelt egyet, végül sóhajtott. -Azt akarja jelenti, hogy én szeretem Lauren-t, és azt akarom, hogy engedd el őt Zayn!- Tisztán és érthetően adta tudtunkra, én pedig olyan szinten lesokkolódtam, hogy megállt bennem még az ütő is egy pillanatta. Majd egy perc múlva, olyan erőseket vert a szívem, és annyira jó érzéssel töltött el, de mégis fájtak szavai. A tőle kapott csalódások, az hogy mással kavargatott, a sok semmiben vétele, mind felülmúlja azt a kis jó érzést, amit a vallomása imént kiváltott. Úgy érzem, hogy képtelen vagyok azok után megbocsátani neki!
Annyira nagy bosszút akartam, hát tessék! Itt az alkalom, hogy visszavágjak!

-Bocs Harry, de én nem akarom ezt az egészet!- Adtam tudtára határozottan, ő pedig összetörten nézett rám. -Neked halvány gőzöd sincs arról, hogy én miken mentem keresztül miattad!- Legördült könnyem, de már az sem érdekelt. -Nem akarom ezt folytatni!- Zártam le végleg, a volt kapcsolatunkat. -Én Zayn-t választottam!- Megfogtam az ajtót, ő pedig csak meredt rám. Nem tudom hogy a haragot, vagy a könnyeit nyelte-e le, de már azzal is elkésett. -Ég veled Harry!- Becsuktam lassan az ajtót előtte. Lehunytam szemeimet, és szaporábban kezdtem venni a levegőt, mert éreztem hogy ki fog törni belőlem a sírás. Ekkor egy meleg tenyeret éreztem a vállamon. Lassan Zayn-re pillantottam, majd a nyakába borultam zokogva. Ő csak ölelt, és simogatta a hátamat.
Nem szólt semmit, csak néma csendben ölelt, és hallgatta a sírásom.

*Elina szemszöge.*

Meglepetten néztem Harry-re, aki az arcát törölgetve rontott be a saját szobájába, Zayn szobájától elsietve. Nyomban utána eredtem, és kopogtam ajtaján, azonban nem érkezett válasz.

-Harry! Én vagyok az Elina!- Kinyitotta az ajtót, azonban rám sem nézve, azzal a lendülettel a helyiség közepére sétált feldultan. Tarkóján összekulcsolta kezeit, és csak ide oda lépkedett lassan. -Mi történt?- Becsuktam magam mögött az ajtót.

-Őt választotta, az történt!- Tenyereibe temette az arcát, és az ágyra ült erőtlenül. -Zayn-t választotta bassza meg!- Ismételte meg, és elsírta magát. Ahogy néztem rá, megesett rajta egy picit a szívem. -Tessék!- Megtörölte az arcát, és a szemembe nézett. -Most jöhet a kárörvendő röhögésed!- Köpte szavait, de én nem akartam visszavágni. Oda sétáltam hozzá, leültem, és átöleltem. Csak hagytam, hogy hadd sírja ki magát a vállamon. -Ezt nagyon elbasztam, Elina!- Remegő hangon mondta, a nyakamba. -Már nem tudom visszacsinálni!-

-Sajnálom!- Suttogtam, végül vettem egy mély levegőt. -Vissza csináljuk, ígérem!-

-De hogyan?- Nézett rám, majd ismét megtörölte az arcát.

-Még nem tudom, de kitaláljuk! Rendben?- Egy halvány mosolyt mutattam, ő pedig csak bólogatott.

-Szeretem őt, Elina!- Szipogott.

-Már látom!- Letöröltem az arcáról lefolyó könnyét.

*Jack szemszöge.*

-Istenem!- Hátra dőltem a székben, levettem az olvasó szemüvegemet, és fáradtan megdörzsöltem a szemem. Megrögzötten írogattam a lehetséges helyszíneket, ahol Clark felbukkanhat. De olyan sok a választék, hogy úgy érzem sohasem lelünk a nyomára.
Már nagyon hosszú ideje a pincében dolgozunk Kate-val, az ügynökeimmel, és az ő embereivel. Azonban eddig semmi változás.

-Pihenj egy kicsit!- A székem mögött állva, a vállaimra tette kezeit Kate.

-Lehet azt kéne, mert már fáj a fejem!- Felálltam, és kinyújtóztattam magamat.

-Tudod mire gondoltam Jack?-

-Na mire?- Néztem rá.

-Mit szólnál ahhoz, ha holnap kora reggel, elmennénk kirándulni a gyerekekkel, valahova a városon kivül?- Mosolygott. -Ennyi pihenés, nekünk is kijár!-

-Hát nem is tudom Kate!- Vissza pillantottam a laptopra. -Alig vannak nyomaink, és még nem tudjuk hogy merre is lehet Clark!-

-Hidd el, a munka megvár! Holnap után is itt lesz! Na mit szólsz?- Lelkes pillantásokat mért szemeimbe.

-Igazad lehet!- Sóhajtottam. -Rendben, akkor holnap kirándulunk!- Egyeztem bele.

-Ez nagyszerű!- Kivirult arca. -Akkor majd beszélek a gyerekekkel!-

-Jól van!- Mosolyogtam.
Igaza van Kate-nak! Ennyi pihenés, nekünk is jár! Így talán kicsit közelebb kerülhet majd Susan, az anyjához!