*Zayn szemszöge.*

8:59 óra. 

A kormányt markolászva, készen álltam az indulásra. Azonban amikor magam mellé tekintettem, egy valami, sokkal inkább valaki hiányzott. Ő pedig nem más volt mint Lauren. 
Ő döntött úgy hogy nem jön, nem erőszakolhatom rá! Semmilyen formában nem értem meg őt, sem a viselkedését! De nem kényszeríthetem arra amit nem akar. 
Beindítottam az autó motorját, és indexeltem. 

*Lauren szemszöge.*

Csak meredtem telefonom képernyőjére, a kanapén ülve. Bámultam Susan telefonszámát, és csak arra bírtam gondolni, hogy fel akarom hívni őt! De mégsem hívásban kellene közölnöm, a részvétemet! 
Azonban mégis tárcsáztam valakit, és fülemhez emeltem a készüléket. 

-Halló?- Szólt bele. 

*Harry szemszöge.*

Susan szobájában állva, tartottam fülemnél a telefont. Azt hittem hogy nem érkezik hang a túlsó oldalról, de végül mégis. 

-Szia!- Köszönt vissza Lauren. -Miújság ott?- Kérdezte, azonban én csak néztem az ágyon fekvő lányra, akit nem éppen lehetett magára hagyni, viszont nem is kellene hallania a volt párjáról való beszélgetést. 

*Lauren szemszöge.*

Éreztem hogy baj van, mert nagyon nehezen érkezett válasz. Azonban annak a tartalma, nagyon lesújtó volt. 

-Ne haragudj, de most nem alkalmas!- Közölte. -Később vissza hívhatlak?- Kérdése után, belém nyilalt a fájdalom. 

-Persze!- Feleltem remegő hangon, amit igyekeztem elrejteni, végül bontottuk a vonalat. Gondolataimba menekülés előtt, kinyílt a bejárati ajtó. 

-Nem érdekel hogy milyen kifogással jössz, nem érdekel hogy mennyire is nem érthetem! Nélküled nem indulok el!- Hadarta Zayn, én pedig csak néztem rá. Felálltam a kanapéról, majd elé sétáltam. -Velem kell jönnöd Lauren!- Nézett le rám, és vállaimra tette kezeit. 

-Induljunk!- Kikerültem őt, végül az autóhoz érve, beszálltam az anyósülésre. 

*Harry szemszöge.*

Vettem egy mély levegőt, és elraktam a telefont. Oda sétáltam az ágyhoz, végül leültem Susan-hoz. Megfogtam a kezét, tekintetemet pedig kivezettem az ablakon. 
Sajnálom Lauren! Szüksége van rám, egy barátnak! 

2 Nappal később. 

*Lauren szemszöge.* 

Az utazás kicsit kiszellőztette a fejemet, és már tisztában vagyok azzal, hogy legyen bármilyen nehéz az életünk, nem menekülhetünk el előle! Susan-nak szüksege van rám, és már Harry is nagyon hiányzik! Kellemes az út, azonban már várom hogy Virginiába érjünk. Igaz nagyon hosszú út áll még előttünk, de hát az élet már csak ilyen! Egy folyamatos utazás, az érzelmeink hullám völgyein. 

Tegnap beszéltünk Mr. Baker-el telefonon, és mondta hogy ha minden igaz, akkor két nap múlva, behatárolják hogy merre leszünk, és küldenek nekünk egy helikoptert, hogy gyorsabban oda érhessünk. 
Most jelenleg egy hotelt kerestünk, hogy megszállhassunk az éjszakára. Nem sok kajtatás után, de végül találtunk. 

*Zayn szemszöge.*

Miután leparkoltam, kivettem a bőröndjeinket a csomagtartóból. Be caplattunk a hotelbe, ahol egy mosolygós recepciós kis nő fogadott minket. 

-Jó estét!- 

-Jó estét!- Köszöntünk. -Egy kétágyas szobát kérnénk, reggel tízig.- Leraktam a bőröndöket a lábaim mellé. 

-Sajnálom, de már csak egy ágyas szobáink vannak!- Közölte. 

-Hát akkor..- Törtem a fejemet, hogy mit is tehetnénk. 

-Kivesszük!- Szólt közbe Lauren. 

-Biztos?- Meglepetten néztem rá.

-Persze! Majd a kádban alszol!- Vigyorgott, és kiment az ajtón. 

-Hát köszi!- Nevettem el magam meglepetten, és még a recepciós is kuncogott. 

[...] 

Betérve a helyiségbe, leraktam a cuccainkat az ajtó mellé. Hulla fáradtan a franciaágyhoz tántorogtam, majd arccal lefelé, belezuhantam. 

-Aa! Istenem! Ez mennyei!- Motyogtam a takaróba, majd Lauren is bedőlt az ágyba, de ő hátast. 

-Hát nem túloztál!- Jegyezte meg, és behunyta szemeit. Könyökömre nehezedve, csak mosolyogva néztem őt. 

-Nyugi! Megvárom amíg elalszol, majd csak utána fekszem le!- Közöltem, és felálltam. Oda caplattam a bőröndhöz. 

-Nem gond?- 

-Dehogy!- Mosolyogtam, és felraktam az asztalra az említett tárgyat. 

[...] 

*Lauren szemszöge.*

Kellemesen relaxáltam a habos vízben, közben lehunytam szemeimet, és próbáltam lélek energiával feltöltődni. 

*Zayn szemszöge.*

A fotelbe dobtam magamról az ingemet, azonban feltűnt hogy nyitva volt a fürdőszoba ajtaja. Pont beláttam, és szemeim elé tárult ő. 
A csodálatosan hibátlan barna bőr, a vizes inkább már szőkés fürtök, maga a kísértés! 

Sűrűbben kezdtem venni a levegőt, közben nem éreztem mást, csak hogy muszáj közelebb mennem! Többet kívántam látni belőle, azonban kinyitotta szemeit, és rám nézett. Nem kiabált rám, csak egyenesen engem fürkészett. Erőt vettem magamon, és inkább visszatértem a bőröndömhöz, hogy kivegyek egy üveg Bourbont, és egy poharat. Töltöttem magamnak belőle, végül leültem a fotelbe. Az ablak felé vetettem pillantásomat, közben kortyolgattam az italt. 
Nem tudom mennyi pohár és idő elteltével, de kilibbent egy szál köntösben. Megállt előttem féloldalasan, és az italra pillantott. Felé nyújtottam a poharamat, ő pedig elvette azt. Belekortyolt, később ajkain pedig felcsillant az ital. Nem szóltunk egymáshoz, ő leült az ágyra, és csak kortyolgatta a kedvenc Whiskymet, én az üvegnél maradtam. 

[...] 

Továbbra is az ablakon meredtem kifelé a félhomályban, az italomat iszogatniva. Már nem tudom mennyi ideje vártam hogy elaludjon, végül lassan rá pillantottam. Szemeiben vissza köszönt, a csillogó hold fénye. Szinte már azt suttogta az a két szempár, hogy mondjak valamit. 
Felálltam a fotelből, és leraktam az üveget az asztalra. Lassan oda lépkedtem hozzá, majd mellé feküdtem. A szemkontaktust semmi sem törte meg, még egy árva pislogás sem. Egészen addig, amíg fel nem tett egy kérdést. 

-Szerinted mi lesz, ha majd Virginiába érünk?- Annyira figyeltem rá, mint tán még soha! 

-Ne aggódj! Minden rendben lesz!- Megfogtam kezét, ami a teste mellett pihent. Nem tudom megfogalmazni hogy hogyan is történt, de valahogy útjaink összekulcsolódtak. Rá vetettük pillantásunkat, majd pedig ismét egymásra. 

-Zayn!- Szólított nevemen, végül kivette kezét a kezemből. Felállt az ágyról, és sietősen elindult az ajtó felé. Kilépett rajta, azonban én utána mentem. 

-Lauren!- Szóltam utána, közben fogtam az ajtó félfát. Ő megállt hátast nekem, én elindultam lassan felé. 

-Zayn. Kérlek!- Szűrődtek ki ajkai közül a szavak alig hallhatóan, de én továbbra is lassan felé sétáltam. Megfordult és szembe találtuk magunkat egymással. Több sem kellett egyikünk sem, ajkaink találkoztak. Egy igazi forró csók tette a pontot az estére, ami oly mohó és követelőző volt. Azonban megzavart minket egy férfi. 

-Elnézést!- Szólt közbe, és kikerült minket. A mámor, a varázslat, köddé vált Lauren íriszeiből. Ezt követően kikerült és ott hagyott. Bosszúsan a falba ütöttem kezemet, mert ismét úrrá lett rajtam a bűntudat. 
Sajnálom! 

*Lauren szemszöge.*

10:11 óra. 

Már az autóban ültem, amikor Zayn is beszállt mellém, a sofőr ülésbe. Nem szóltunk egymáshoz, csak elindultunk. Megtudtuk hogy hamarabb küldik a helikoptert, aminek nem tudom hogy örülünk-e, vagy sem. 
Jack küldött egy helyszínt Zayn telefonjára, ahova egy óra múlva oda kell érnünk. Így nem késlekedve, ismét útnak indultunk. 
Gondolataimból a meglepettség hozott vissza, amikor megfogta az ölemben pihenő kezemet.

-Sajnálom a tegnap estét! Ne haragudj!- Mondta, én pedig akaratom ellenére ajkaira pillantottam. 
Biztosan csak az alkohol hatása volt az este!