Nem tudtak visszatartani még az orvosok sem! Infúzióstúl, nehéz léptekkel, de betértem Stefan intenzív osztályára. A látottaktól elszörnyülködtem! Lélegeztető cső volt a légcsövébe vezetve, és szinte minden máshonnan is csövek lógtak ki belőle. 
Közelebb sétáltam hozzá, de szemeimből nem folytak könnyek. 

-Mi a bajom van?- Kezdett felhúzni, hogy lassan már képtelen voltam érezni. Sajnáltam őt, de nem tudtam sírni miatta. 
Megálltam az ágya mellett, és megfogtam kezét. Eszembe jutott minden közös emlékünk! Ő ott volt mellettem, amikor más nem. -Nem érdemel ilyen szörnyű halált!- Meredtem élettelen arcára, ekkor valaki megsimogatta a hátamat. Oldalra pillantottam, és Elina-val találkozott tekintetem. Visszanéztem Stefan-ra, végezetül sóhajtottam. 

*Zayn szemszöge.* 

-Pár milliméterrel a szíve mellett találta el a golyó. Egyenlőre csak a gépek tartják életben!- Közölte Jack. 

-Ez szörnyű!- Nyeltem le feltörekvő érzéseimet. Végigszaladt fejemben az emlék, ahogy összeesett. -És most mi lesz?- 

-Reméljük a legjobbakat!- Vett egy mély levegőt Jack, és felállt az ágyam melletti kis székről, ekkor besétált Jeff is. 

-Cső!- Sietősen jött felém, és ököl pancsiztunk. -Már azt hittem, hogy elmurdeltél!-

-Nincs olyan szerencséd!- Gyengén elmosolyodtam. 

-Zayn!- Szólított nevemen Jack, én pedig fel néztem arcára. -Mi elindulunk Virginiába Jeffrey-el és Elina-val. A ti cuccaitokat összepakolta már két ügynökünk, ha majd jobban lesztek, gyertek utánunk! Telefonon elküldöm a koordinátákat. 

-Bízom benne, hogy hárman megyünk!- 

-Én is!- Vállamra tette kezét. 

10:21 óra. 

Elég nehezen de kikászálódtam az ágyból, majd megragadva az infúziómat, elindultam megkeresni Stefan szobáját. Orvosok és nővérek szóltak rám hogy feküdjek vissza, de mit sem törődve velük, én igen is látni akartam őt! Lehet hogy ez lesz az utolsó esélyem! 
Nem is tudom hogy milyen hosszú kajtatás után, végre megpillantottam. Ágya mellett Lauren félig ült, ráhajtva fejét a combjára, közben pedig aludt. 
Sohasem voltam az a mély érzésű ember, de ez a látvány belém hasított. Pláne hogy most már tudom, hogy Susan a húgom. Nem érdemelné meg, ha így kellene elveszítenie a párját. Legalább lenne esélye elbúcsúzni tőle! 
Ekkor megébredt Lauren, és felszisszenve a fájdalomtól, hátra nézett rám. 

Én csak!- Kómásan törölgette szemeit, én pedig odamentem hozzá, hogy felsegítsem a székből. 

-Gyere! Vissza kísérlek a szobádba. Pihenned kell!- Jegyeztem meg miután felállt, azonban kitépte karját a kezemből. 

-Ne érj hozzám.- Motyogta, de rám sem nézett. 

-Lauren! Legalább most ne csináld, amikor Stefan a halál küszöbén áll!- Ingerültebbé váltam. 

-A te hibádból!- Vágta rá, nézett rám gyilkos szemekkel. -Ha meghal, az csak a te lelkeden fog száradni! -Felém fordult. -Hagytad apádat elmenekülni, pedig ott volt a lehetőségem, hogy le lőjem őt. Erre te leállítottál! 

-Ha lelőtted volna, azzal nem kerülted volna el ezt a helyzetet!- Mutattam az eszméletlenül fekvő srácra, ő pedig csak a méregtől fortyogva, ökölbe szorított kezekkel állt előttem. 

-Gyűlöllek!- Sziszegte, majd azzal a lendülettel egy utolsó pillantást vetve Stefan-ra, elhagyta a helyszínt. Azonban a srác szíve, gyorsabban kezdett verni. 

-Ne!- Rémülten siettem az ajtóhoz, még az infúzióban is majdnem elestem. -Orvost! Nővért!- Kiabáltam. 

*Lauren szemszöge.*

-Ne, ne, ne!- Próbáltam vissza sietni. Visszatértem a helyiségbe, azonban a gép hosszan búgott csak. -Ne!- Kiabáltam, a lelkem pedig darabjaira hullott, mind eközben sírni sem tudtam. Zayn megfogott az ajtóban állva. -Stefan kérlek!- 

-Vigyék őket ki!- Célzott ránk az Orvos, akinek a kezében már ott volt a defibrillátor. Egy nővér kitessékelt minket, én pedig szembe néztem Zayn-el. Azt hittem hogy felrobbanok, de képtelen voltam sírni. 

-Lauren!- Lassan felém nyúlt. 

-Ne érj hozzám!- Lihegtem, végül zavarodottan azt sem tudtam hogy merre, de elindultam. -Stefan, Stefan!- Rémülten néztem mindenkire, és mindenre. 

*Zayn szemszöge.*

Elképzelésem sem volt arról, hogy min mehetett keresztül Lauren. Kifordult önmagából az tény, de hogy könnyekre képtelenül láthattam őt, az elég hajmeresztő volt. Alátámasztotta azt, hogy nagy a baj! 
Gondolatomból az egyik Orvos térített vissza, ahogy kijött Zayn kórterméből. Beláttam a nyitott ajtón keresztül, és szemtanúja voltam annak, ahogy letakarták őt. 

-Te jó isten!- Lesokkolt a látvány. 

1 Héttel később. 

Fekete ruhába bújtatott testek állták körbe a koporsót, amit leengedtek a földbe végleg. Nem voltuk sokan, csupán pár ügynök, Lauren, és én. 
Még jó magam is elmorzsoltam számtalan könnyeket, de a lány szemei szárazak maradtak. 
Talán igaza lenne apámnak? Ő valóban egy hidegvérű gyilkos? 
Fájóan de elbúcsúztattuk Stefan-t, közben csak arra tudtam gondolni, hogy ezt mégis hogyan közöljük majd Susan-el. 

Amint vége lett a temetésnek, kisétáltunk a kavicsos útra. Lauren jóval előttem ment, meg sem várva engem. 

[...] 

Amint leparkoltam a már csak volt házam előtt, nem szólt semmit sem ő, pusztán csak kiszállt. A házhoz sétált, bement majd becsapta az ajtót maga mögött. 

*Lauren szemszöge.*

Betértem a mosdóba, és bezárkóztam. Megnyitottam a csapot majd megmosakodtam. 

-Mi van velem?- Lihegtem. -Mindjárt kiszakad a mellkasomból a szívem, de egyszerűen képtelen vagyok sírni!- Pánikrohamhoz hasonló légszomj kapott el, amit még talán soha sem éreztem. Kinyitottam a tükör szekrényt, hátha találok erre valami gyógyszert benne, azonban az üres volt. -Ilyen nincs!- Becsaptam az ajtaját ingerülten.

*Zayn szemszöge.* 

Kint álltam az udvaron, közben Jack-el telefonáltam. 

-Igen! Már vége a temetésnek!- Helyeseltem. -Nem tudom elképzelni sem, hogy hogyan közöljük majd ezt a hírt Susan-el.-

-Majd elmondom neki! De egyenlőre had dolgozza fel a tényt, hogy egy anyátok van.- 

-Tényleg. Hogy viseli?- 

-Elég rosszul! Csak Harry-t tűri meg maga mellett, de őt is úgy ahogy.- Sóhajtott. 

-És akkor még a barátja is!- Tenyerembe temettem arcomat. 

-Mikor indultok?- 

-Szerintem már csak holnap reggel. Ma még bevásárolok, Lauren-t pedig hagyom egy darabig.- Néztem a ház felé. 

-Mert mi van vele?- 

-Még csak nem is sírt a temetésen!- Néztem végig az ablakokon. 

-Pont mint az apja!- Jegyezte meg. -Sajnálom!-

-Hát én is!- 

-Vigyázz rá!- Kötötte lelkemre. 

-Meg lesz!- Kinyomtuk a telefont, végül a ház felé vettem az irányt. 

*Lauren szemszöge

A nyitott tus alatt ültem, és igyekeztem megnyugodni. -Mi történik velem?- Térdemen lévő kezeimmel beletéptem fürtjeimbe. -Ez nem én vagyok!- Váltam egyre ingerültebbé. 

-Lauren! Minden rendben?- Kopogtatott. 

-Takarodj innen Zayn!- Ordítottam.
Úgy érzem, hogy csak neki is ártanék. 

*Susan szemszöge.* 

Egy undorítóan rózsaszín szobának az ágyán fekszem, egy több szintes háznak a második emeletén. Csak bámulok ki a fejemből, teljesen magatehetetlenül! Egyszerűen nem bírom elfogadni a tényt, hogy mindenki hazudott nekem, akiket szerettem. 

*Harry szemszöge*

A hatalmas háznak a nappalijában ültünk a kanapén Jack-el, amikor elmondta a rossz hírt Stefan-al, és Lauren-el kapcsolatban. Szóhoz nem bírtam jutni, és amikor arra gondoltam hogy ezt egyszer meg kell tudnia Susan-nek, akkor ő benne is megfog halni valami, ahogy Lauren-ben. Ideges voltam, faggatóztam hogy mégis mikor érnek ide, de erre a válasz annyi volt, mint három nappal ezelőtt. "Majd pár nap múlva!,, 

*Zayn szemszöge.* 

Kezdtem idegessé válni, mert már egyre hosszabb ideje volt bent a mosdóban. -Mi lenne ha végre ki tolnád a valagad? Wc-znem kellene!- Háttal neki támaszkodtam az ajtónak, azonban nem érkezett válasz, pedig már a zuhanyt is elzárta. -Lauren..- Ahogy kinyílt az ajtó, sikerült beesnem a helyiségbe. Ő csak vizesen, egy szál törölközőben állva, nézett le rám. Nem sokat tétlenkedett átlépett rajtam, én pedig csak néztem utána. 

-Most jól láttam?- Felvontam szemöldököm. 

-Jól raktározd el a fejedben, mert többet nem látod!- Közölte, és betért a hálóba. 

-Akkor ezek szerint jól!- Elvörösödtem.
Nem csak érzéketlenné vált, még a prűdségéből is fogyatkozni látszott. 

[...]

Beszálltam az autóba, mert tervemben állt elgurulni egy bevásárlóközpontban, hogy bevásároljak pár napra az útra. Azonban a szemem sarkából megpillantottam Lauren-t, majd egészében is rá néznem. Fennakadt szemöldökökkel, mondhatni tátott szájjal néztem őt, ahogy lazán a kocsi felé sétált, egy bőrnadrágban, és egy szintén bőrből készült, elég dekoratív topban. 

-Na ennyit a vegetáriánus lányról!- Jegyeztem meg, amikor beszállt mellém. 

-A megjegyzéseidet tedd zsebre!- Vágta rá, én pedig leszarva beszólását, elindultam az autóval. 

[...] 

Leparkoltam egy elég nagy szupermarket parkolójában, majd kiszálltunk. Elindultam az épület felé, azonban feltűnt hogy Lauren nincs mellettem. Hátra fordultam, és észrevettem, hogy a kocsinak dőlve cigarettázott. 

-Szóval már dohányzol is?- Lépkedtem vissza hozzá. 

-Talán zavar?- Ki fújta a füstöt. 

-Adj egyet!-

-Vegyél magadnak!- Flegmázott, én pedig nevetve oldalra fordítottam a fejemet, majd kikaptam a kezéből, és beleszívtam. 

-Kösz!- Otthagytam őt. 

-Mekkora egy köcsög vagy!- Kiabálta utánam. 

-És akkor még nem is ismersz cicám!- Suttogtam.

[...] 

Rátehénkedve egy bevásárlókocsira, jártam a sorokat, Lauren pedig időközben néha eltűnt mellőlem. 

-Jönnél már?- Kiabáltam hátra, azonban amikor magam elé néztem, egy barna hajú nővel néztem szembe, aki engem bámult. 

-Szia cica!- Néztem végig rajta. 

-Szia! Emlékszel rám?- 

-Hogy ne!- Feleltem. -Csak tudod egy kicsit másnapos vagyok. Fel tudnád frissíteni a memóriámat?- Lépkedtem közelebb hozzá. 

-Én vagyok az a csaj, akinek azt mondtad egy kellemes este után, hogy majd felhívsz. Azóta is hívsz!- Karba fonta kezeit. 

-Hogy őszinte legyek, ellopták a telefonomat! De ha tehetném, most egyből felhívnálak!- Mosolyogtam csábítóan. 

-Életem! Szerinted melyik terhességi tesztet vegyem?- Kérdezte a mögöttem álló Lauren, én pedig hátra néztem, gyilkos szemekkel. Azonban mire visszafordultam a barna lányra, ő már nem volt sehol. 

-Ez mégis mire volt jó?- Léptem oda hozzá idegesen. 

-Szívesen!- Kikerült.

-Hát a falra mászok tőle!- Beletéptem a hajamba mérgemben. -Ki ez a nő? Elmebajos liba!- Fújtattam, majd ekkor hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Meg sem néztem hogy ki az, csak felvettem. -Mi van?- 

-Lenyugodtál már? Mindenki téged bámul!- Haláli nyugodt hangon szólt bele. 

-Na jó tudod mit?- Rám nyomta a készüléket. 
Na nekem ebből most lett elegem!
Idegesen elkezdtem kutatni őt, de nem találtam sehol. 

*Lauren szemszöge.* 

Kijöttem a boltból, és vissza caplattam a kocsihoz, majd ismét rágyújtottam. 
Kíváncsi voltam, hogy mennyi idő után esik le neki, hogy már nem vagyok bent. 

[...] 

Talán egy bő 20 perc után, megláttam őt a vásárolt cuccokal, joghurtos fejjel. Nem akartam hinni a szememnek, végül csak dőlt belőlem a röhögés. 

-Marha vicces!- Jegyezte meg, miután oda ért hozzám. 

-Mégis csak újra bepróbálkoztál nála?- Fulladozva röhögtem, ő pedig belenyomott a számba egy pálcikás jégkrémet. 

-Kuss!- Megkerülte a kocsit, hogy bepakoljon a csomagtartóba. 

-Hát ez hatalmas!- Teli szájjal nevettem tovább.